Szép ​remények 180 csillagozás

Charles Dickens: Szép remények Charles Dickens: Szép remények Charles Dickens: Szép remények

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Emlékezetes ​napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másképp fordult volna minden.” – De hogy az a nap hozta-e a sorsdöntő fordulatot, amikor a Szép remények hőse, a szegény gyerekből úriemberré vált Pip először járt a dúsgazdag Havisham kisasszony házában, vagy inkább azon a ködös téli hajnalon dőlt el minden, amikor kisgyerekként egy szökött fegyencnek ételt-italt lopott? S amikor kiderül, mi mikor és miért történt-e tudás nem rejt-e magában újabb sorsfordulót? Pip életében mindenesetre megjelenik a titokzatos jótevő, akinek hála, maga mögött hagyhatja a falusi kovács házát s a mocsárszéli kis falut, és Londonba utazhat, hogy úriemberré váljon. A szép reményű ifjú Havisham kisasszonyt hiszi támogatójának, akinek házában évekkel korábban fizetett játszótársként szolgált. Az esküvője napján elhagyott kisasszony a menyegző… (tovább)

Nagy várakozások címmel is megjelent.

Eredeti mű: Charles Dickens: Great Expectations

Eredeti megjelenés éve: 1861

>!
Kairosz, Budapest, 2015
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636628062 · Fordította: Bartos Tibor
>!
Magvető, Budapest, 2008
496 oldal · ISBN: 9789631424065 · Fordította: Bartos Tibor
>!
Magvető, Budapest, 2004
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631424065 · Fordította: Bartos Tibor

1 további kiadás


Kedvencelte 38

Most olvassa 37

Várólistára tette 376

Kívánságlistára tette 235

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
atalant I
Charles Dickens: Szép remények

Uramisten, szóval ilyen érzés lehet, amikor a hintaszékben pipázgató, jó öreg Dickens bácsi fogja magát, az ölébe vesz, és elmond egy édes-bús mesét szerelemről, barátságról, vágyakról és megbánásról!
Ez a könyv olyan szinten zseniális, hogy szavakat sem találok rá. Ahogy a bájos humor átszövi ezt a korához képest meglepően modern regényt, az fantasztikus. Gördülékeny és könnyen olvasható, rövid szakaszok és körömrágós cliffhanger-ök (na jó, kicsit túloztam, de tényleg ügyes a felépítés) váltakoznak, és mindezt szirupmentes, remek lezárással. Hát, megemelem a kalapom.
A Karácsonyi éneket nagyon szerettem (hiszen instant karácsony), de már viszonylag régen olvastam, és vagy Dickens stílusa volt más, vagy pedig mára én értem be hozzá, de a mostani könyvélmény teljesen elragadott. Jó könyvet könnyen talál az ember, de olyan jó könyvet, amelynek olyan erős hangulata van, hogy az ember képes benne élni napokig-hetekig, olyat azért egy kicsit nehezebb. A Szép remények pedig pont ilyen könyv. Szégyen vagy sem, de fogok én még visszakucorodni ennek a vén lókötőnek az ölébe, csak hogy meghallgathassak egy újabb mesét.

9 hozzászólás
>!
eme P
Charles Dickens: Szép remények

Romantikus-realista mese egy vidéki pocsétából nagyobb vizekre evező, majd különféle viharok által megtépázott, de tapasztalt hajóssá váltan hazatérő úriemberről. A visszatekintés technikáját alkalmazó, első személyben előadott történetet a már felnőtt Pip meséli el, a két idősík szembesítése által biztosított kellő humorral, egészséges iróniával és öniróniával, néhol érzelgősen, máshol önostorozó szentimentalizmussal.
A nemcsak konkért értelemben vett ingoványos, mocsaras világból – árvaságból, nincstelenségből, külső-belső szegénységből – egy ismeretlen jótevő jóvoltából fordulatos, meglepő csavarokat sem nélkülöző út vezeti hősünket egyenesen Londonba, az úriemberré válás álomhelyszínére. Közben meg nem kerülhetjük el a főváros pózok és látszatok mögötti szürke piszkát, patkányoktól hemzsegő kapualjait sem, és itt természetesen átvitt értelemben is értendő a dolog. Dickens, bár nem a klasszikus realista módon, bevezet a korabeli társadalom pár rétegébe – elsősorban a bűnözők világába, akikkel már a gyerek Pip is kapcsolatba kerül (és e kapcsolat, bár csak különös kalandnak tűnik, meghatározza egész életét), a vidéki falu hétköznapi és kevésbé hétköznapi emberei közé, valamint a londoni „úriemberek” látszatértékektől csillogó, erkölcsileg viszont kopottas, „víg” életébe. Remek figurák özöne várja az olvasót – ilyen például Havisham kisasszony önmagába zárkózott, világból kikopott, különcségében néhol nevetséges, máskor tragikusan fenkölt, megtérő alakja, Estella, a kisasszony bosszújának eszköze, a lélektelenség és szívtelenség, a hozzáférhetetlenség tökéletes megtestesítője (a regény lezárásában megváltozott alakja még romantikus fordulatnak is túlzás szerintem), de megemlíthetjük a mindenki ügyvédje, Jaggers alakját is, aki szinte minden alakot összeköt a regényben, vagy a titokzatos Magwitchet. És ne feledjem két személyes kedvencemet: a kissé együgyű, de annál nagyobb lelkű Joe-t, Pip első apamodelljét, illetve a londoni nemesség után sóhajtozó, álmodozón henyélő társaság közepette két kezével „várat” építő, gazdálkodó-kertészkedő, az Idős Szülővel igazi szerető gyerekként bánó, „nem hivatalos minőségben” Pipet hasznos tanácsokkal ellátó Wemmicket. Van itt rengeteg árva és örökbefogadó, ismert és ismeretlen szülő, viszonzott és viszonzatlan szerelmek, segítő és ártó karatkterek sokasága.
A színes szereplőstábnak megfelelően színes, fordulatos cselekmény is dukál, váratlan meglepetések, véletlenek, hirtelennek tűnő ötletek csomózzák össze a gyakran feszültséget keltő momentumokat sem nélkülöző részeket (a folytatásokban való megjelenés nagyon érződik a cselekményvezetésen, a történet tagolásán, felépítésén).
Bár Dickens nem búvárkodik túl sokat a lélekben, a bonyolultan indázó, krimiként is működő cselekmény során mégis érdekes fejlődésrajzát adja a főhős Pipnek, aki szépreményű álmai mellé anyagiakat is kapva tapasztalja meg az úriemberré válás folyamatát. Feltevődik a kérdés – mert ha Dickens, akkor fel kell tevődnie: mit ér a pénz erkölcsi-szellemi útmutatás, tanítás nélkül? Elégséges megtanulni a helyes étkezés, társaságbeli viselkedés, pénzköltés etikettjét? Mi rejtőzik ezek mögött? Nem, nem marad el a morális kérdések feszegetése, a „finom neveltetés”-ről lehull a lepel – az emlékező Pip ironikusan szemléli fiatal önmagát, amint környezetéhez hasonlóan pénz és kinézetel alapján viszonyul az emberekhez, tagadja meg volt kapcsolatait „szép reményei” után szaladva. Közben meg igyekezete, akár Wosple úr nevetséges komédiázása – kínos Hamlet-játszás egy műkedvelő társaságban. Pip szerencséje, hogy idejében ráébred a helyzet nevetséges voltára, meg az is, hogy van benne mélyen egy titkos mag – mint a Dickens-hősöknek általában, mely nem engedi a jót elbukni. Pip „legúriemberebb” periódusában is tesz pár gesztust, mely később sorsfordító jelentőségűnek bizonyul.
És persze, happy end a többség számára. Igaz, megszenvedett happy end, de mégis.

Romantikus kalandokkal, valószerűtlen véletlenekkel, néha (gyakran) sziruppal, de szerencsére humorral is tele történet. Elvileg nem is kellett volna ennyire szeretnem, de mégis. Tud a bácsi mesélni, olvassátok!

>!
Babó_Buca 
Charles Dickens: Szép remények

Hogy én mennyit vacilláltam a csillagértéken, mire megszületett a végső megállapodásom…
Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam. Legalább tudom, hogy Dickensszel a jövőben óvatosabban bánok. A komor hangvétele nem kifejezetten ajánlott téli hónapokra, mert elmegy az amúgy is csekély életkedve az embernek. De magát a történetet szerintem ismerni kell. Szóval ha nem könyvben ismerkedsz meg vele, akkor az adaptációját nézd meg.
A regényt leginkább egy képzőművészeti alkotáshoz hasonlítanám. Dickens nyelvezetét külön öröm volt olvasni, bár néha azért túlzásokba is tud esni. Amit viszont nem gondoltam volna róla, hogy gyorsan olvastatja magát.
A Kairoszos kiadásban viszont szép számmal található elgépelési hiba, ami egy átolvasás hatására könnyen orvosolható lett volna.
www.egy-lany-blogja.blogspot.com/2017/04/magas-elvaraso…

>!
Kairosz, Budapest, 2015
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636628062 · Fordította: Bartos Tibor
>!
HA86
Charles Dickens: Szép remények

Hogy miről is szól ez a regény? Röviden és kíméletlenül: légvárakról. Hosszabban és kíméletesen: csupa-csupa szép reményről… És még annyi minden másról: bosszúról, kapzsiságról, könyörületességről, megbocsátásról, igaz barátságról, bűnbánatról, és kegyelemről. Szóval olyan távoli, gyakorlatias ésszel nehezen megragadható fogalmakról, amelyek a karakterek eszenciáját adják.
Mégsem tipikus Dickens-regény ez, mert aki ma igaz barát, az tíz éve még idegesítő mitugrász volt; aki ma kapzsi és bosszúálló, az élete legvégén bőkezű és bűnbánó lesz. Úgyhogy van jellemfejlődés: itt kevesebb a fekete-fehér szereplő, mint a többi, általam eddig olvasott Dickens-regényben. Emellett a regény végére érve volt bennem egyfajta „kerek egész”- érzés, ami nem csak annak köszönhető, hogy Dickens mindegyik szereplője sorsáról lelkiismeretesen gondoskodott, és nem maradt elvarratlan szál; hanem annak is, hogy az arányok rendben voltak, a történet a megfelelő ütemben haladt, és mielőtt bárhol is ásítottam volna, leütötték x-t, tőrbe csalták y-t, fény derült egy több évtizedes titokra és így tovább. Szóval, élveztem. És ha lehetne, a gyönyörű tájleírásokért – különösen a mocsárvidék érzékletes leírásáért – adnék plusz egy csillagot az öt mellé!

>!
kávésbögre P
Charles Dickens: Szép remények

Ez a könyv azért volt oly fontos nekem, mert miután (februárban lesz 2 éve) megcsalt a párom, az angoltanárnőm ezt a könyvet ajánlotta. Sajnos egyik könyvtárban sem volt fellelhető, ahol akkor laktam, ám most, hogy egyetemre kerültem, megtaláltam az itteni megyei könyvtárban. Ennek a történésnek az emlékével olvastam végig mind a közel 500 oldalt. S a végén rájöttem, hogy mi a legfontosabb: bármit is tegyünk az életben, meg kell bocsátanunk. Erre tanított meg a Szép remények.
A fél csillag levonás pedig azért van, mert szerintem lehetett volna még jobb befejezést írni. Viszont a saját történetemet még befejezhetem másképp.

19 hozzászólás
>!
csend_zenésze
Charles Dickens: Szép remények

Azt hiszem, kezdem kapiskálni, miért fut ki minden, ami angolszász és irodalommal kapcsolatos – az angol irodalomtörténetektől kezdve egészen bármelyik tinifilm irodalomórai jelentéig – a drága jó Dickenshez.
Tud a fickó. És most nem sírtunk-ríttunk az elveszett, árva gyerekeken, mint Olivérnél vagy Davidnél, hanem itt volt ez a jópofa, pattogós nevű Pip, akit nem lehet nem szeretni, még ha néha úgy el is bumburnyákozza a grít ekszpektésöneit. Szeretnivaló, pörgős, sok a cliffhanger – szinte látom, ahogy a korabeli népek alig várták a következő lapot, amiben jön a folytatás.
Remek csukló- és agylazító olvasmány. Még sok Dickenst!

>!
cherryd
Charles Dickens: Szép remények

Az, hogy tetszett, enyhe kifejezés. :) Nagyon szépen felépített regény, érdekes történettel.

>!
Sjors
Charles Dickens: Szép remények

Szép reményeim között volt, hogy egyszer elolvassam ezt a könyvet, és most sikerült, de egy darabot magával is vitt belőlem. Sokkal jobban megérintett, mint azt vártam volna, és nagyon örülök neki, hogy ez lehetett az első Dickensem, csodás élmény volt.

>!
Sz_Flóra
Charles Dickens: Szép remények

Rövid leszek: jól indult, aztán egyre laposabbá, unalmasabbá vált. Nem mondom, hogy cselekménytelen, azt se, hogy a stílus miatt élvezhetetlen, de a karakterek végképp távol álltak tőlem. Utálom, ha egy könyv olvasásakor egyetlen karakter se érint meg érzelmileg, nemhogy unszimpátiát vált ki belőlem, de egy idő után nem is érdekel, mi történik vele. Csak arra tudtam gondolni, mikor lesz már vége, elegem volt az egészből, utáltam, hogy nem köti le a figyelmemet, utáltam, hogy a Twist Olivér után ez sem tetszik. Próbáltam megérteni, miért szereti Reni az SzJG-ből annyira Dickenst, és miért a Szép remények az a könyv, ami megváltoztatta az életét, de sajnálatos módon kudarcot vallottam.
Talán a jövőben nekiveselkedek a Copperfield Dávid és a Két város regénye című remekműveknek, egy kis időre viszont búcsút intek Dickens regényeitől. Fel kell tankolnom magam némi éltető energiával, amit szerethető, általam jónak tartott könyvek nyújtanak. Mert most iszonyatosan leterhelt Pip tolmácsolása.

>!
ppeva P
Charles Dickens: Szép remények

Csak kicsivel lett volna rövidebb, sokkal jobban tetszett volna. A középső 200 oldalon szinte állni látszott a történet.
Mindig is mondtam, hogy ha valakinek ölébe hull a vagyon (vagy akármi), az legtöbb esetben rossz hatással van a jellemére. Tetszik vagy nem, igazán az tesz jót az embernek, ha módjában áll megharcolni a dolgokért. Már a szép remények ígérete is ellustítja, elkényelmesíti, urizálásra ösztönzi a jobb sorsa érdemes fiatalembereket.


Népszerű idézetek

>!
kávésbögre P

– Szeresd! Szeresd! Szeresd! Ha kedves hozzád, szeresd! Ha megsebez, szeresd! És ha a szívedet összetöri (minél idősebb a szív, annál törékenyebb), szeresd, szeresd, szeresd!
Ekkora szenvedéllyel hangoztatott szót még nem is hallottam.

249. oldal

1 hozzászólás
>!
Anita_Pusztai

Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.

226. oldal, Huszonhetedik fejezet (Magvető, 2008)

>!
kávésbögre P

Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másként fordult volna minden. Állj meg itt, aki ezeket a sorokat olvasod, és egy percig gondolj napjaid hosszú láncára. Akár vasból van, akár aranyból, akár tüskéből, akár virágból, meg nem köt tégedet, ha egyszer, egy emlékezetes napon legelső szeme el nem készül.

75. oldal

>!
bogi_ca

(…) csakhogy könnyeim most befelé hulltak, s a befelé hulló könnyek sósabbak.

Huszonkilencedik fejezet

>!
Nusii

Mit tudom én, miért őrizgettem szép reményeim széltépte köntösének utolsó foszlányát! De mondd, ki ezt olvasod, miért mented te is veszett fejsze nyelét, miért kapaszkodol kétségbeesetten a tegnapba, a múlt hétbe, a tavalyba?

392. oldal (Negyvenhetedik fejezet)

>!
eme P

még a legszebb négy patkónak se tud örülni az olyan, akinek nincs meg hozzá a négy patája.

98. oldal

>!
Nusii

– Fene a fejedet – szólt közbe a néném –, hát soha ki nem fogysz a kérdésből? Ne szólj szám, nem fáj fejem, ezt jegyzed meg magadnak.
Ha ez csakugyan így van, gondoltam, akkor a nénémet már rég elvitte volna a fejfájás.

2. fejezet

>!
Nusii

– Tudhatná – szólt Estella, leereszkedve hozzám, égi hölgyhöz illőn –, hogy énnekem nincs szívem, ha ugyan az emlékezés is a szív dolga.

Huszonkilencedik fejezet, 246. o.

>!
Nusii

– Elárulom neked – folytatta sietős, szenvedélyekkel teli suttogással –, mi az igazi szerelem. Vak hódolat, föltétlen alázkodás, józan eszednek s a világ szavának ellenálló hit és bizalom, kezes lemondás szívedről-lelkedről… íme, az én példám!

Huszonkilencedik fejezet, 249. o.

>!
Lanca

“Isten a tanúja, hogy könnyeinket sohasem kell szégyellenünk, mert a könnyek langyosan záporoznak rögös, kemény szívünkre. Jobban lettem, hogy jól kisírtam magamat: szomorúbb, hálátlanságomat fájlalóbb, szelídebb.”

(“Heaven knows we need never be ashamed of our tears, for they are rain upon the blinding dust of earth, overlying our hard hearts. I was better after I had cried, than before--more sorry, more aware of my own ingratitude, more gentle.”)

167. oldal, Tizenkilencedik fejezet (Magvető, 2008)


Hasonló könyvek címkék alapján

Dickens Károly: Karácsonyi ének prózában
John Irving: Árvák hercege
Frans Eemil Sillanpää: Silja
Stendhal: Vörös és fekete
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
William Makepeace Thackeray: Hiúság vására
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Jókai Mór: Az arany ember
Hermann Hesse: Demian