Örökösök ​I-II. 18 csillagozás

Charles Dickens: Örökösök I-II. Charles Dickens: Örökösök I-II. Charles Dickens: Örökösök I-II.

Talán a legkeményebb Dickens-regény – a „kemény” jelzőt nemcsak mondanivalójára, hanem a mű tónusára, felépítésére, egész írói technikájára is értve. A Dickensre jellemző érzelmesség és irónia aránya itt az utóbbi javára tolódik el, úgyhogy az Örökösök méltán nevezhető a szatirikus-kritikai realizmus egyik legmagasabb csúcsának. A cselekmény váza egy valóban lezajlott híres örökösödési per – erre a vázra építi fel Dickens a száz évvel ezelőtti Anglia panorámáját, középpontjában a ködös Londonnal, melyet önző, haszonleső, nyomorgó, agyafúrt, ártatlan, bűnöző és különc figurák roppant galériája népesít be. Ez a sok figura – a szent Eszter, a szerencsétlen Lady Dedlock, a gonosz Tulkinghorn, a habókos Flite kisasszony és a többiek – egy bonyolult, de szigorú kompozíciójú krimi izgalmas keretében találkoznak egymással, hogy sorsuk összképéből a viktoriánus korszak nagyszabású freskója kerekedjék ki.

Ifjúsági átdolgozása A Jarndyce-örökösök címmel jelent meg.

Eredeti mű: Charles Dickens: Bleak House

Eredeti megjelenés éve: 1853

>!
Európa, Budapest, 1972
1094 oldal · keménytáblás · Fordította: Ottlik Géza
>!
Révai, Budapest, 1950
1022 oldal · keménytáblás · Fordította: Ottlik Géza

Kedvencelte 6

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 41

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
fukszia
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Drága, jó Charles Dickens úr!

Először is engedje meg, hogy legőszintébb tiszteletemet fejezzem ki, ezért a regényfolyamért, amit a kezembe vehettem.
Az Örökösök az egyik legnagyszerűbb olvasmányaim egyike, amelyet az utóbbi időben olvastam.
Hogy miért tetszett – joggal kérdezheti tőlem.
Nézzük röviden. Kezdjük talán a társadalmi háttérrel. Reális képet nyújt minden olvasó számára arról a századfordulóbeli Angliáról, amit mi csak a leírásokból és a történelem könyvekből ismerhetünk. Külön élvezet volt olvasni az ügyvédek „ténykedéséről”, ahogy vagyonszerzésük érdekében mindent elkövettek azért, hogy az időt húzzák és a klienseik teljes mértékben kiszolgáltatottá váljanak nekik. Az az örökösödési per, amelyre a regényét építi a legjobb példa erre a visszaélésre. A lám mi lett a vége – mindenki csak veszített rajta. Őszintén merem remélni, hogy ez a precedens értékű igazságszolgáltatás ma már a helyére került és az Ön által megfestett kép már csak a történelem bugyraiban fordul elő.

A szereplők bemutatása és ténykedése külön feszültséget és élvezetet hoztak a regénybe. A jóságos Eszter mellett mindenki eltörpült, bár a gyámapja jósága már-már romantikus színezetet kapott mégsem ment el a romantika világába a karakterek formálásában. Az unokatestvérek végtelen és mindent feláldozó szerelme is elképzelhető a szerelem világában, mint ahogy az is, ahogy a szeretett ifjú a per rabjává válik. A semmihez nem értő és kitartástól mentes fiú szinte függőségi állapotba kerül, amire mint tudjuk – általában a szenvedélyekre vonatkozóan – nagyon ritkán van csak megoldás.

Eszter személye az összekötő kapocs az egész műben. Jósága és önfeláldozása azt a modellt állítja elénk, amilyen lehetne, amilyennek lennie kellene minden fiatal lánynak. Nem veszíti el erényeit akkor sem, amikor értesül származása felől, pedig ez nem kis trauma lehetett számára. Becsületessége és önzetlensége sokakat átsegít a bajon, miközben önmaga a betegség folyamán maradandó károsodást szerez. De még ez sem változtat rajta, aminek következménye is stílszerű (talán romantikus)szerelme elnyeri jutalmát.

A mellékszereplők (írnokok, másolók, ügyvédek) további színt visznek a palettába. Aljasságuk, kapzsiságuk éppúgy elképzelhető a valós világban, mint ahogyan a jó a másik oldalon. Úgy érzem, hogy ezek a szereplők erősítik azt a képet, amit az igazságszolgáltatásról (ha lehet így nevezni) festett számunkra. A történetszövésének köszönhetően minden oldalra jut valami érdekes, sőt még izgalmas epizód is. Ha már realista vonásokat nézzük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a haláleseteket sem, amelyek már-már krimibe illő nyomozásokat indítanak el.

A gazdagok és a szegények világa élet ellentétben áll egymással, de a megfelelő korrajz bemutatásához erre is szükség volt. Fájó szívvel olvashatunk a nyomornegyedekben élőkről, a hóbortos de megtűrt szegényekről.

Összességében állíthatom, hogy a nagyszerű korrajz, szereplők felvonultatása és a romantikus illetve realista elemek aránya egységes egésszé formálta ezt a kitűnő művet.

Őszinte szívvel köszönöm Önnek ezt az élményt és keresni fogom további műveit is, abban a reményben,hogy hasonló élményekkel leszek gazdagabb.

Tisztelettel, fukszia

2 hozzászólás
>!
Youditta
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Szeretem Dickens történeteit, de valahogy igazán a szívem közepébe még sosem talált bele. Most igen.
Adva van egy nem rövid történet, nem kevés szereplővel és egy kisebb-nagyobb adag társadalomkritikával. Ehhez jön egy olyan tündéri, végtelen aranyos főszereplő, Eszter, (vagyis Durden néni),akit csak szeretni lehet, ha ezt összeturmixoljuk akkor kapunk egy zseniális regényt, ami maximálisan kidolgozott, átgondolt történet, összekötve egy régóta húzódó bírósági per bemutatásával, ami ábrázolja az akkori jogrendszer hibáit, ügyvédek kapzsiságát és a perben hívők bukását is. Tehát egy összetett cselekményről van szó, ami odafigyeléssel jól követhető és nagyon élvezhető.
Lehet az volt a nyílhegy a szívembe, hogy egy igazán remek női főszereplő karaktert alkotott Dickens. A cselekményt nem mindig Eszter által ismertetjük meg, a hatáskörén kívül lévő dolgokat nem ő mondja el az olvasónak.
A könyv a hosszúsága és keletkezésnek az ideje szerintem senkit ne rettentsen el, mert folyamatosan történik valami, jelentős mennyiségű szereplő sorsa van összevissza kuszálva.

Legszívesebben folyamatosan ezt olvastam volna, ha nem lettem volna állandóan úton illetve ha a könyv mindig nálam lett volna.
Rettenetesen tetszett, akkora kedvenc, hogy ez a könyv mindig eszembe fog jutni, ha hirtelen kedvenc könyvet kell mondani.

>!
Bazil P
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Nemrégiben láttam egy filmet, melyben az egyik szereplő arra használta különleges képességét, az időutazást, hogy vissza-visszatérve az időben minden kedvenc könyvét kétszer elolvasta. Dickenst háromszor. :)
Mivel eddig nem olvastam Dickenstől, és sajnos nem tudok időutazni, ezért kelőképpen megrágtam magamban, hogy melyik könyvére essen a választásom, ugyanis az idő véges, az elolvasására váró könyvek sora meg egyre csak növekszik.
Nem akartam Copperfield Dávidot olvasni, vagy más közismert és népszerű művét, erről meg azt szedtem össze, hogy talán a legjobb regénye. Nosza, kezdjünk bele, ráérünk, van időnk, csak cirka ezer oldal…
Új dimenzióba kerültem ezzel a könyvvel, mert csak olvastam, olvastam, és hol elvarázsolt, hol elaltatott, néha szó szerint, időnként egy-két féloldalas mondatfolyamnál vissza kellett olvasnom, hogy miről is volt szó a mondat elején, de aztán megbarátkoztunk egymással, a könyv és én.
Ma a végére értem.
Az alakjai, a jellemzései, ahogy minden szereplőjét megkülönböztetett tulajdonságokkal, szófordulatokkal látja el, és ehhez ragaszkodik végig következetesen, ahogy bevezeti a cselekményt, a fejezetek elején lévő pár oldalas leírásokkal azok zseniálisak. Az egész könyv, a több mint ezer oldal szerkezete, megszerkesztettsége, ahogy a végén minden a helyére kattan, azok szintén.
Viszont amikor egy-egy alak elkezd beszélni, a párbeszéd másik szereplője (meg én is) türelmesen (én nem mindig) és illedelmesen (én is) várakozik, hogy befejeződjön a szózuhatag. Majd a másik kezd bele hasonló terjedelmű és minőségű fennkölt kinyilatkoztatásba.
Szóval ez Dickens legnagyobb hibája, rengeteget locsog. Mint egy vénkisasszony, akinek azonban vág az esze, nagyon jól tájékozott, és idős korára kiismerte az embereket, és átlát minden alakoskodáson, mellébeszélésen, ügyeskedésen.
Mert ebben szenzációs. Időnként olyannyira cinikus, és blazírt, hogy kimondottan tetszett.
A romantikus részekhez, azonban én vagyok cinikus és blazírt, így azokat egy cseppet sokalltam.
Na, hogy ne sokat cifrázzam a szót, örülök, hogy elolvastam. Dickens kipipálva! Mert a közeljövőben egyszerűen nem lesz időm és türelmem hozzá.
Sok könyv van még, és sok szerző.

8 hozzászólás
>!
Uzsonna 
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Szinte örökös programommá vált e könyv olvasása az utóbbi két hónapban, hiányozni fog nekem. És egy kicsi örökös aggodalom is beárnyékolta az olvasását, hogy jaj, vajon végzek-e a több mint ezer oldallal a kitűzött határidőig. Mert mindig közbe jött más kötelező olvasmány, vagy program… de ma sikerült a drága jó Eszterrel együtt pontot tenni a történet végére. Három pontot tettem én is, mert nehéz kilépni ebből a történetből. Nagyon szeretem olvasni Dickenst: érdekesek a történetei, jók a jellemábrázolásai, kiváló a humora és fantasztikus leírásai vannak.
A Jarndyce örökösödési per adja a történet keretét, ennek kapcsán fűződnek a szálak és a történések az örökösök és a velük kapcsolatba került szereplők között, így hol egy családregényben, hol egy romantikus történetben, hol egy bűnügyi regényben, hol egy szatírában találjuk magunkat. A történet számomra ismerős volt már a Pusztaház örökösei című 8 részes BBC filmsorozatból. Ez egyben előny is volt, így nemcsak a történésekre koncentrálhattam, de hátrány is, a végkifejletet ismerve már nem tartogatott váratlan fordulatokat a könyv számomra. (Pár epizód, szereplő volt új, illetve apróbb eltérések voltak a filmhez képest.) Ennek ellenére nagy élvezet volt olvasni ezt a történetfolyamot a stílusa miatt. Dickens mindenféle írói eszközt bevet, hogy érzékletesen elénk tárja sztoriját: leírásaival közelebb hozza, láttatja a helyszíneket, bekúszik hozzánk is a londoni köd, érezzük a vas szagát, eltikkaszt a londoni nyár. Nagyszerű jellemábrázolásaival felvonultatja előttünk London és Anglia társadalmának mindenféle rendű és rangú képviselőjét. A negatív figurákat finom szatirikus humorával figurázza ki, sokszor az őket körülvevő tárgyak, épületek stb. megszemélyesítésével és persze nem kíméli az angol(?) jogot és politikát sem. Hatalmas kontrasztként pedig ott vannak a tökéletes szereplők, amelyek számomra szerethetőek, elfogadhatóak Dickenstől. Új kedvenc felügyelőt avattam Mr. Bucket személyében, személyisége és éleslátása magával ragadott. Izgalmas volt Lady Dedlock és Mr. Tulkinghorn macska-egér játéka. Dickens jól csavargatja a szálakat a szívünkkel együtt, a tragikus és a reményteljes, sokszor humoros történések profi váltogatásával.
Örökösök a cím, a regény viszont nemcsak egy vagyon örököseiről szól, hanem arról is, hogy lehetsz bármilyen rendű és rangú, bárhová is születsz, nemcsak az „örökségedtől” függ az életed, hanem attól is, hogy mit teszel hozzá, illetve mit nem. Ahogy élsz, amit teszel másokkal, az tesz igazán gazdaggá, vagy fordítva, a többi nem számít.

>!
Gabriella_Balkó
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Ez egy remek olvasmány, az elrettentő oldalszám ellenére is. Túl van az 1000-en, de a cselekmény mindig pörög nincs üresjárat.
Nem tudok olyan hosszú értékeléseket írni, mint az előttem szólók :), csak csatlakozni tudok hozzájuk a pozitív kritikában! Sajnálatra méltónak tartom, hogy csak 4en olvastuk eddig a könyvet, pedig igazán megéri. Minden van benne: tragédia, egy kis humor, bürokrácia, természetfelettiség… És mikor feltűnik a sok szereplő, az olvasó egy időre elveszti a fonalat, de aztán minden egybeesik, egybeillik, mint a fogaskerék fogai.
Csodálatos olvasmány volt! Ajánlani tudom!

>!
Blissenobiarella
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Dickenshez méltó, csodálatos, magával ragadó, és nagyon szép regény ez. Elképesztően kusza történet, rengeteg szereplő, és hosszú hosszú oldalak.
Bár csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni a könyvről, azt be kell vallanom, hogy alaposan próbára tett. No, nem az oldalszámmal (megküzdöttem már ennél komolyabb ellenféllel is), sokkal inkább a türelmem bizonyult végesnek.
Dickenst olvasni a türelmetlen embernek tortúra. Minden sora gyönyörű, imádom a finom, csipkelődő humorát, de az események folyama egyes részeknél épp csak csordogál, és mindenki beszél, beszél, beszél, és természetesen mindenki udvariasan végighallgatja a másik két oldalas monológját, csak azért, hogy utána egy mondattal elküldje a fenébe. :) Szóval ez egy kicsit nálam rontja a szájízt – ami miatt nem tudom, hogy fogok-e valaha vállalkozni a könyv újraolvasására –, de csak mosolygok akkor is, mikor ezt leírtam, mert a könyvnek egyszerűen megvan a varázsa, és imádni való.
Nem szeretném, ha emiatt ez egy negatív értékelésnek tűnne, de a korábbi értékelők már olyan gyönyörűen kielemezték a könyv jó tulajdonságait, hogy úgy éreztem, csak ennek a benyomásomnak a megfogalmazásával tudok plusz információt nyújtani.
Szívből ajánlom minden (sok türelemmel megáldott) molynak!

>!
Fundy
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Életem első Dickense volt, és valami isteni. Emlékszem, először kicsit kétkedve kezdtem bele, hogy majd úgyis abbahagyom, csak jöjjön meg az a könyv, amit igazán olvasni szerettem volna, de aztán azon kaptam magam, hogy pár nap alatt elrepült az a több, mint 1000 oldal. Csak az az egy probléma, hogy most úgy érzem, elsőre elolvastam az író legjobbját, és a többi nem fog tudni felnőni ehhez.

>!
K_Andras
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Fantasztikus! Dickenshez képest baromi cselekményes és fordulatos.
Jó volt olvasni :)

>!
Leverkühn
Charles Dickens: Örökösök I-II.

A Szép remények mellett a legjobb Dickens-regénynek tartom.

>!
tigrisbigris
Charles Dickens: Örökösök I-II.

Ez volt aztán a hosszú történet… Egyébként én nagyon szeretem az ilyen egyes vélemények alapján kicsit „túlírt” regényeket, de ez most az én ízlésemnek egy kicsit lassan bonyolódott. Egyébként Dickensnek ez a műve is hozta azt amiért szeretem olvasni a könyveit: alapos korrajz és jellemábrázolás, szarkasztikus társadalmi rendszerkritika (amely sajnos abszolút időtálló, hiába az emberiség nem változik…) fordulatos történet. Mint írtam a történet kb. a kétharmadáig elég lanyhán csordogál, míg az ember alaposan megismeri a szereplőket. Aztán a végén nagyon felgyorsul tempó és csak úgy kapkodja az ember a fejét. Tulajdonképpen tényleg egy komoly mű, de a szerintem akadozó kezdet miatt „csak” négy csillag.


Népszerű idézetek

>!
Uzsonna 

Az angol jog egyik nagy alapelve az, hogy munkát szerezzen önmagának. Nincs még egy alapelv, amelyet ilyen pontosan, ilyen bizonyossággal és ilyen állhatatosan betartanának, a jog minden szűk, tekervényes kis útvesztőjén keresztül is. Ha ilyen szemszögből nézzük az angol jog épületét, mindjárt összefüggő rendszernek látjuk, nem pedig annak a zűrzavaros szörnyetegnek, aminek a kívülállók hajlandók tekinteni. Csak azt kell velük egyszer világosan megértetni, hogy nagy alapelve: munkát szerezni önmagának az ő költségükre, s akkor biztosan mindjárt abbahagyják a morgolódást.

155. oldal, 2. kötet

1 hozzászólás
>!
Uzsonna 

A pornak, amivé ő maga az irataival és valamennyi ügyfelével együtt lesz, amivé a föld minden lelkes és lelketlen teremtménye szétomlik majd, ennek az egyetemes árucikknek ebben a fojtogató raktárában üldögél Mr. Tulkinghorn az egyik nyitott ablaknál, egy palack öreg portói bort szürcsölgetve. Ámbár keménykötésű, zárkózott, száraz hallgatag ember, az öreg borokat roppantul tudja élvezni. Van egy láda felbecsülhetetlen értékű portóija egy titkos pincében a jogásznegyed mélyén; ez is egyike számos titkainak. Ha egyedül vacsorázik odahaza az irodájában, mint ma is, s ha elfogyasztotta a kávéházból felhozatott halat, borjúszeletet vagy sült csirkét, fogja a gyertyát, és alászáll a palota visszhangos föld alatti részébe, majd újra megjelenik súlyos léptekkel, becsapódó ajtók távoli dörgései már előre jelzik a jöttét, dohos levegőt hoz magával meg egy palackot, melyből tölt magának, s az ötvenesztendős, sugárzó, tüzes nektár elpirul a pohárban, hogy ilyen híres-nevezetes ital, s elárasztja az egész szobát a délvidéki szőlő édes illatával.
Mr. Tulkinghorn a nyitott ablaknál üldögél a félhomályban, és élvezi a portóit. A bor ötvenesztendei némaságról és magányról suttog neki, s ez csak még zárkózottabbá teszi.

Mr. Bucket, 369-370. oldal

>!
Nemo00 

Egy őszinte szó felér egy hosszú szónoklattal

VI. Otthon

>!
tigrisbigris 

A nagy porfelhőben és a nagy lármában, amelyet körülötte csapnak, csak egy dolog világos és nyilvánvaló: hogy elméletileg mindenki kész és hajlandó segíteni Tomon, de gyakorlatilag senki sem. Közben pedig, a sok jóval bíztató szónoklatok ideje alatt, Tom a régi megátalkodottságával csúszik tovább lefelé, megy, rohan a pusztulásba hanyatt homlok, megállás nélkül.

>!
tigrisbigris 

Édes jó barátom, mondom a mészárosnak, ha nem tudná, hát már ki is van fizetve. Fölösleges volt idefáradnia azért a kis számláért. Ki van fizetve. Gondolatban.
– De tegyük fel – szólt gyámapám nevetve – , hogy a mészáros is csak gondolatban szállította volna azt a számlázott húst?

249. oldal

>!
tigrisbigris 

Nohát, uram, mondta erre, bárcsak én is úgy szándékoztam volna önnek bárányt küldeni, mint ön nekem a pénzt. Jó ember, mondtam, gondolkozzunk csak, ahogy értelmes lényekhez illik. Hogyan csinálhatta volna ezt? Lehetetlenség lett volna. Magának volt báránya, nekem pedig nincsen pénzem. Ha nem küldte volna el a bárányt, nem is akarhatta volna igazán; ezzel szemben én igazán ki akarom magát fizetni, és igazán komolyan gondolom a pénzt, anélkül, hogy tényleg kifizetném.

250. oldal

>!
tigrisbigris 

Jo romházak között él – azaz pontosabban: romházak között nem halt meg eddig – , egy kormos, omladozó utcában, melyet Tom-all-Alone's néven ismernek sorstársai.

268. oldal

>!
tigrisbigris 

A lépcsőházak ablaksoraiból vaksin pislognak a csillagokra a leernyőzött lámpák, amelyek az Igazságszolgáltatásnak, ennek a rövidlátó Árgusnak a szemeihez hasonlítanak, akinek minden szeméhez egy-egy feneketlen zseb tartozik.

>!
tigrisbigris 

Sir Leicester a könyvtárszobában elszunnyadt a haza érdekében, egy parlamenti bizottsági jegyzőkönyv olvasása mellett.


Hasonló könyvek címkék alapján

Dickens Károly: Ritkaságok régi boltja
Anne Brontë: Wildfell asszonya
Jane Austen: Meggyőző érvek
Flora Thompson: Candlefordi kisasszonyok
Charlotte Brontë: Az angoltanár
Daniel Defoe: Roxana, avagy a szerencsés kedves
E. M. Forster: Út Indiába
Daniel Defoe: Moll Flanders
Ian McEwan: Vágy és vezeklés
Ken Follett: A Titánok bukása