London ​aranykora és más karcolatok 87% 32 csillagozás

Nem mindig kaptam el a stílusát, pedig nem daráltam le, hanem beosztottam és naponta egyet olvastam a karcolatok közül (néha más által írt novellákat is közbeiktatva). Lassan haladós, nem lehet kapkodva olvasni, bele kell süppedni Dickens stílusába. Ez nekem volt, hogy nem sikerült. Ettől függetlenül élveztem az együtt töltött időt és azt hiszem, hogy a jövőbeli Dickens olvasmányaimnak nagyon jó hátteret ad majd mindaz, amiről itt olvastam. Kedvencem a Látogatás a Newgate börtönben és az A mi kis fürdőhelyünk.

Dickens a kötetben olvasható karcolatokat mindössze 24 évesen hozta össze, amikor még teljesen ismeretlen volt a nagyközönség előtt.
A karcolatok az 1800-as évek első harmadáig mutatja, járja be Londont. Elénk tárja a cirkuszt, vásárt, zálogházat, börtönt, a reggeli utcákat és még a karácsonyt is, s természetesen a megszokott humorával teszi mindezt.

Úgy olvastam, mint egy kezdő író szárnypróbálgatásait (mert az is!). A hangulat volt a lényeg a legtöbb karcolatban. Csírájában már megjelennek a későbbi témák és helyszínek. Fantasztikus, ahogy egy-két mondatban képes leírni és jellemezni egy teljes embert ! Nem ábrándított ki semmiképpen sem a későbbi íróból. Régóta tervbe volt a kötet olvasása, végre megkaparinthattam! Most éppen Dickens napokat tatok, egymás után három kötet…

London, London és London <3 Egészen úgy éreztem, mintha én is ott sétálgatnék, én is része lehetnék a 19. századi Angliának, minden bájával és negatívumával együtt.
Nem volt se túl hosszú, se túl rövid, szerettem, hogy egy összefüggő történet helyett sok ilyen kis „karcolatot” olvashatok. Dickens stílusa már ekkor is fantasztikus :D szívesen elcsevegtem volna vele

Ahogy egy bölcs ember fogalmazott, vannak könyvek amiket borzasztó olvasni, de utána még is jó, mert tanult az ember egy csomót. Nekem ilyen volt ez a könyv, iszonyatosan lefárasztott, 3-4 karcnál többet egyszerűen befogadni nem bírt az agyam egyszerre, de így is gyanús, hogy van amelyiket szinte rögtön szűrte is: rögtön a legelső egyházi személyes vagy a börtön részletes leírásából például nem sokra emlékszem, de tény, hogy ezeken már olvasva is szenvedtem. A karc kifejezés nem véletlen, tessék komolyan venni: aki nincs hozzászokva – én példának okáért – annak irtózatosan zavaró lehet, hogy a karc nem novella. (Amivel sem vagyok teljesen jó viszonyban, nekem minden novella „üresnek” tűnik.) Nincs csattanó, nincs ív – ez csak egy értekezés arról, amit éppen lát, minden különösebb szándék nélkül leírva, milyen is a helyzet.
Ettől függetlenül, a számomra nehezen emészthető karcokon kívül voltak igazi csemegék: a Jótékony hölgyek és a Karácsonyi vacsora például nagyon az én ízlésem volt, remekül szórakoztam rajtuk, de még a Toprongyos előkelőségek is egészen a kedvenc kategóriát súrolja. Azt hiszem elmondható, hogy azokat szerettem igazán, ami egy kicsit könnyedebb, de kellően szarkasztikus, amiből kiérződik az aktuális kor utálata. off A korrajz szép, Dickenst mindig is azért szerettem olvasni, mert a viktoriánus London sötétebb arcát mutatja be, amiről én viktoriánus rajongó pici szívem nagyon hajlamos megfeledkezni. Ezt a finom szarkazmust, ami Dickensből csöpög, én amúgy is imádom, de azt hiszem ezek után inkább a hosszabb történeteinél maradok.

Érdekes kis könyvecske volt ez. Sok mindent megtudtam a 19. századi Angliáról. Dickens még csak 24 éves volt amikor megírta ezeket a karcolatokat, de már akkor észrevehető volt az író humora az írásaiban. Szeretem a stílusát.
Tetszett a Látogatás a Newgate börtönben, A greenwichi vásár, A reggeli utcák és a Karácsonyi vacsora. Ezek a karcolatok át tudták adni a hangulatot ellentétben a többivel.
A zálogház és a Látogatás a Newgate börtönben c. karcolatok kicsit elszomorítóak, de látszik belőlük, hogy Dickens szívén viselte a szegények és halálraítéltek sorsát.
Egyébként Dickens tiszta jó megfigyelő volt.

A kötet tizenhat karcolatot tartalmaz azokból az évekből, amikor Dickens újságíróként tevékenykedett. Ezeket olvasva olyan érzés kerített hatalmába, mintha a viktoriánus Londonban vennék részt egy városnéző túrán, ahol azonban nem csupán a szépet és a jót, hanem a szomorút is láthattam. A regényeiből már ismerős mesélőkedv, az élethű leírások, a végtelen együttérzés és a szatirikusságot sem nélkülöző humor mellett az tetszett nagyon, hogy az író nem elégedett meg a mindennapok pontos lefestésével, hanem hihetetlen képzelőerejét latba vetve egy lány, asszony, fiatalember arca, ruházata, viselkedése alapján írt köréjük egy háttértörténetet, ami akár még igaz is lehetett. Habár meghatóak voltak a komorabb elbeszélések, engem mégis inkább a poénosabb színezetű vagy csak szimplán jó kedélyt sugárzó karcolatok kötöttek le. Összességében nézve érdekes élmény volt egy összefüggő regény helyett rövidebb, különálló történeteket olvasni Dickenstől; akik érdeklődnek akár az író, akár a korszak iránt, azoknak mindenképpen ajánlom.

Kicsit bővebben a blogomon:
https://lunathelooney.blogspot.com/2019/09/konyvkritika…

Igazi csemege ez is, mint minden Dickens által megírt mű. Hűen tükrözi, hogy mi is foglalkoztatta kezdő íróként, ami előfutára a későbbi műveinek is. A karácsonyi ünnepen keresztül, a rabszállító kocsiig, a londoni emberek jellemzéséig minden benne van ezekben a karcolatokban. Izgalmas kikapcsolódás egy kezdő író gondolataival.

Dickens nálam csak 5 csillagot kaphat. Ha valaki megszeretne ismerkedni London kultúrájával egy hiteles író szemével, ne habozzon a kezébe venni.

Érdekes olvasmány volt ez a korai karcolatokból összeállított kötet. Humor, irónia, egymástól teljesen független kis olvasmányok, mindig a szegényebb rétegek szemszögéből. A XIX. századi Londonban a társadalom perifériájára kerülés (Toprongyos előkelőségek) láthatóan nem ritka jelenség, mint ahogy a London aranykorában megírt, ágyukat a hátukon cipelő szerencsétlenek sorsa sem. Ez utóbbinál bevallom a cím alapján, kissé másra számítottam, mint a londoni holtszezon leírására. A kedvencem A mi kis fürdőhelyünk volt.