Kis ​Dorrit 22 csillagozás

Charles Dickens: Kis Dorrit Charles Dickens: Kis Dorrit Charles Dickens: Kis Dorrit Charles Dickens: Kis Dorrit Charles Dickens: Kis Dorrit Charles Dickens: Kis Dorrit

Az adósok börtönének komor árnyéka ad különös, tragikomikus hátteret annak a hatalmas szatírának, amelyet Dickens e regényében kora társadalmáról fest. A fizetésképtelenek gyülevész hada kicsinyben a kinti társadalom pontos mását adja: nevetséges rangkülönbségeivel, koldus konvencióival.
Odakünn mindez nagyobb méretekben folyik, de a lényeg itt is az embereknek „anyagi fedezet” szerinti felbecsülése, természetesen a megfelelő keresztényi, civilizált formák között. Kis Dorrit áldozatos, gyengéd alakja, valamint a tevékeny jóságot képviselő Clennam szinte nem is illenek a regény nagyon is világos, vérbő figurái közé, hiszen – amint azt Dickens kitűnő szatírája megmutatja – az igaz emberségnek feltétlenül alul kell maradnia a Huzavona Hivatal „kullancsaitól”, a kapitalista hatalom uraitól irányított világban.

Eredeti mű: Charles Dickens: Little Dorrit

Eredeti megjelenés éve: 1857

>!
Lazi, Szeged, 2010
852 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632670744 · Fordította: Bizám Lenke
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1961
1104 oldal
>!
Révai Testvérek, Budapest
356 oldal · keménytáblás · Fordította: Mikes Lajos

Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
PandaSára P
Charles Dickens: Kis Dorrit

Kicsit terjengős könyv, de rendkívül élveztem Dickens humorát, a beszélő neveket és a történetet, ahogy a szereplők sorsa összefonódott szép lassan. A szereplők annyira jól vannak kitalálva, annyira láttam magam előtt őket, akárcsak a Huzavona Hivatalt. Ráismertem, ilyen nálunk is van, csak ma már nem küldözgetik az embert összevissza, hanem a telefont nyomkodhatjuk óraszám, de a lényeg nem változott.
Azt hiszem, hogy Dickens és én kezdünk nagyon jóba lenni :)

>!
milenazsofia
Charles Dickens: Kis Dorrit

Nem nevezném magam Dickens szakértőnek, mert annyira nem vetettem még bele magam az író munkásságába, ám ez a könyv sajnálatos módon nem váltotta ki a hozzá fűzött reményeimet. Jelentős terjedelme ellenére mintha mégis hiányozna valami elemi a történetből, továbbá a szereplők is lehettek volna ennél kiforrottabbak. Mindezek dacára azért akadtak olyan részek a regényben, melyek iróniájukkal remekül szórakoztattak, netán el is gondolkodtattak, ami valamennyire kárpótolt.

>!
Lazi, Szeged, 2010
852 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632670744 · Fordította: Bizám Lenke
>!
Szédültnapraforgó
Charles Dickens: Kis Dorrit

Nagyon nehezen haladtam a történettel. Pedig Dickens stílusa nagyon jó! Fogok még tőle olvasni, azt biztos. Az vonzott ebben a művében, hogy nem túl ismert.
Kb. a 30%-át olvastam el, amikor teljesen leálltam vele, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy nem bírom végigolvasni. Aztán megszereztem a történetből készült BBC-s 14 részes minisorozatot – és ahogy mindig, most is annyira, de annyira eltaláták a szereplőgárdát – egy élmény volt! Párhuzamosan futott a regény és a film cselekménye. Nagyon élveztem! Kis Dorrit imádnivalóan szerény hölgy, a családjával nem szimpatizáltam, nem tetszett a sznobizmusuk. Mr. Clennam érdekes figura volt, hihetetlen, hogy az ember nem veszi észre, ha valaki szerelmes belé:)
Vicces volt Spakler figurája, meg a család házikedvence a papagáj.
Attól függetlenül, hogy rossz szereplő volt Mr. Rigaud én nagyon bírtam.
Néhol eltért a film a könyvbeli tartalomtól, de nagyon kis dolgokban és egyáltalán nem zavaró! Megérdemli az 5 csillagot!

5 hozzászólás
>!
Nokimaki
Charles Dickens: Kis Dorrit

Dickenses a maga módján, bár helyenként elnyújtottnak éreztem. Egy kicsit sok volt a körítés, emiatt vontatottnak tűnt. Néhány helyen az volt az érzésem, hogy a látszólag könnyed, ironikus hangvétel egy kicsit erőltetett. Persze, ez lehet a fordító hibája is.
Olvastam már jobb regényt is Dickenstől. Ez most csak 3 csillag nálam.

>!
Leverkühn
Charles Dickens: Kis Dorrit

A leggyengébb Dickens regény. Hiányzik belőle minden, ami Dickens urat naggyá tette. A regénynek egyetlen érdekes figurája sincs, a gonosz emberek nem elég sötétek, a karakterek nincsenek kidolgozva. A történet túl terjengősre sikeredett, az olaszországi és franciaországi részletek kilógnak az eseménysorból. Hiányzik a ködös London, a kandallóban pislákoló tűz, az elhagyatott temetőkertek. Pedig ezek adják Dickens világát, nem pedig az egzotikus tájak. Félreértés ne essék, a regény Dickens szintjét nem üti meg, és ő magasra tette a mércét.


Népszerű idézetek

>!
Szédültnapraforgó

Magát az életet is azzal a feltétellel kapja az ember, hogy küzd érte utolsó leheletéig.

16. fejezet

>!
Nandi

– Az ember mindig szívesen megbocsátja minden helynek a hibáját, ha egyszer a háta mögött van; sőt azt merném mondani, hogy még a fogoly is szinte sajnálja egy kissé a börtönét, mikor már kiszabadult belőle.

>!
mdmselle IP

– Szeretném megtudni – kezdte Arthur Clennam, s mint valami kintornás, újra eldarálta a mondókáját. Erre éppen háromszor volt alkalma, míg az Egyes számú úriember a Kettes számúhoz, s a Kettes számú a Hármas számú úriemberhez utasította őt. Akkor aztán ismét ledarálhatta azt a Négyes számú úriembernél.
Ez a Négyes számú úriember […] könnyedén odaszólt Clennamnek.
– Azt hiszem, uram, okosabban tenné, ha nem vesződne tovább a dologgal.
– Ha nem vesződném vele tovább?
– Igen. Azt ajánlanám, hogy ne vesződjön vele tovább.
Ez olyannyira új szempont volt, hogy Arthur Clennam egészen zavarba jött tőle.
– Persze, vesződhet vele, ha éppen kedve van hozzá. Ezesetben egy csomó űrlapot is adhatok önnek. Nekünk úgyis van belőle elég. Ha óhajtja, akár egy tucatot is adhatok. Sokra azonban nem jut velük – fejezte be a Négyes számú fiatalember.
– Szóval ennyire reménytelen vállalkozás volna ez? Ne haragudjon, de kissé idegen vagyok még Angliában.
– Semmi olyasmit nem mondtam, hogy maga az ügy reménytelen. […] Nem az ügyről magáról, hanem az ön közreműködéséről nyilvánítottam véleményt. Ugyanis azt hiszem, hogy nem sokat ér majd. Mindazonáltal természetesen azt tesz, amit akar. Ha jól sejtem, valamiféle szerződés megkötésénél történt valamiféle hiba. Ugye, ilyesmiről van szó?
– Magam sem tudom.
– Nos, ezt megtudhatja. Azután majd azt is meg fogja tudni, hogy melyik ügyosztály foglalkozott a dologgal, meg még sok más egyebet is.
– Ha szabad érdeklődnöm, hogyan fogom én mindezt megtudni?
– Hogy hogyan fogja megtudni? Hát addig kérdezi, amíg majd csak megmondják magának. Azután majd az önnel közölt, megfelelő formák közt beadványt intéz az illetékes ügyosztályhoz. Ha erre megkapja az engedélyt (amibe beletelik egy kis idő), akkor beadhatja beadványát, melyet az egyik ügyosztálynál majd iktatnak, a másik ügyosztálynál majd aláírnak, az egyik ügyosztálynál megint ellenjegyeznek, s valójában hivatalosan még csak ekkor kerül az illetékes ügyosztály elé. Hogy melyik pillanatban melyik ügyosztálynál fekszik a beadványa, azt mindig megtudhatja majd, ha mindkét ügyosztálynál szorgalmasan érdeklődik. […] Ha az ügy már szabályszerűen is ott lesz a megfelelő ügyosztálynál – mindegy, akármelyik légyen is az – folytatta ez a kedves ifjú Barnacle –, akkor ott majd hivatalosan érdeklődhet utána időnként. Ha aztán már az ügy szabályszerűen a másik illetékes ügyosztálynál lesz, akkor majd amott érdeklődhet utána időnként. A mi feladatunk az lesz, hogy jobbra-balra küldözgessük az aktákat, a magáé meg, hogy ennek megfelelően jobbra-balra érdeklődjék utánuk. Ha aztán az akták olykor hozzánk is visszakerülnek, akkor persze jól teszi majd, ha nálunk érdeklődik utánuk. Ha valahol megakad a dolog, akkor természetesen mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy egy kicsit taszítson rajta. Nomármost, ha ennek megfelelően majd írogatni fog valamelyik ügyosztálynak, azután majd írogatni fog a mi ügyosztályunknak és mégsem történik semmi, nos, akkor csak irkáljon tovább szorgalmasan.
Arthur meglehetősen bizonytalan képet vágott mindehhez.
– Mindenesetre köszönöm a kedvességét – mondta azután. – Igazán nagyon lekötelezett a felvilágosításaival.
– Nem tesz semmit – felelte az elragadó ifjú Barnacle. – Vágjon csak neki bátran a dolognak, azután majd meglátja, hogyan fog ízleni önnek. Ha nem ízlik, még mindig abbahagyhatja, valójában akkor hagy fel vele, amikor akar. Most pedig parancsoljon, jó, ha már előre felszereli magát elegendő űrlappal. Kérek egy köteg űrlapot!

Tizedik fejezet

4 hozzászólás
>!
PandaSára P

Dorrit úr pompás hálókabátjában és sipkájában, – (a szunnyadó báb, a mely oly sokáig várt a maga idejére a fogolytársak között, ritka pillangóvá alakult át), – fölállt, hogy fogadja Tábornoknét. Széket Tábornoknénak. Kényelmesebb széket, uram; mit csinál,- hol jár az esze, mit gondol? Most pedig elmehet!

342. oldal

>!
Lillás

Ezzel kinyitott egy ajtót, és kézen fogva bevezette a leányt a szobába. Különös látványt nyújtott a két nő egymás mellett:a leány,amint szórakozott ujjakkal, szenvedélyesen és tétován ruhája derekán matat, s a hölgy, amint szenvtelen, de azért figyelmes arccal nézi őt, s egyúttal mintha arról is bizonyságot adna a szemlélőnek, hogy nyugalma és szenvtelensége mögött (ahogyan a fátyol is megsejteti firmáját annak,amit eltakar) saját fékezhetetlen szenvedélye rejtőzik.

27. fejezet; Huszonöt

>!
PandaSára P

Komor, sivár, unalmas vasárnap este volt Londonban. Az őrjítő harangkongást a
dissonantia minden fokán, keményen és lágyan, rekedten és tisztán, gyorsan és lassan, rémesen visszhangozta a tégla és vakolat. A korom bűnbánó köntösével burkolt mélabús utcák kegyetlen csüggetegségre hangolták az emberek lelkét, akik arra voltak kárhoztatva, hogy az ablakokból nézzenek ki rájuk. Minden téren, fölfelé majdnem minden utcán és lefelé csaknem minden fordulónál zúgott, kongott, döngött egy-egy panaszos harang, mintha dögvész pusztítana a városban és halott-szállító szekerek zörögnének mindenfelé. Be volt zárva és el volt reteszelve minden, a mi esetleg üdülést nyújthatott volna az agyondolgozott népességnek.
Festmények, ismeretlen állatok, ritka növények és virágok, a hajdankor természetes és mesterséges csodái – mind zár alatt voltak, mert tabut mondott rájuk az a fölvilágosodott ridegség, a mely szinte azt a hitet keltette a British-múzeumban lévő ocsmány déltengeri istenekben, hogy megint visszakerültek a hazájukba. Semmi egyéb látnivaló, csak utca,
utca, utca.

24. oldal

>!
Lillás

A hosszú, mélyre nyúló ablak párkányának dőlve Clennam újra kinézett a fekete kéményerdőre, és álmodozni kezdett. Életéből oly sok minden hiányzott, s oly kevés történt annak érdekében, amiről gondolkozni érdemes és kellemes lett volna: ezért kellett végül is álmodozóvá lennie.

Harmadik fejezet;Otthon

>!
Lillás

A vakító fény pedig odakünn kifényeskedte magát egy időre: zölden-vörösen aranyló glóriában lehanyatlott a nap, az égboltra kiültek a csillagok, s szentjánosbogárkák utánozták őket idelenn, ahogy az ember is utánozza néha a jobb és tisztább lényeket; elpihentek a poros utak, a végtelen síkságok, s oly suttogó csendesség szállt a tengerre, hogy hullámai is csak alig hallhatón mormoltak arról az időről, mikor halotti nyugalmuk ismét véget ér majd.

Első fejezet; Napfény és árnyék

>!
Szédültnapraforgó

A legtöbb megrokkant, remeteségbe kényszerített ember beteg kedélyének közös gyengesége, hogy azt szeretné: álljon meg mindenütt a pezsgő elevenség abban az órában, amikor ő onnan kirekesztetett; dermedjen mozgdulatlanságba az egész emberiség, mert neki magának már állj!-t parancsolt az élet, és ne mondassék változásnak semmi, ami kívül esik az ő leszűkült látókörén, s a dolgok mércéje se lehessen nagyobb mint amekkorát az ő összezsugorodott, örökkön egyforma szemhatáruk még befogadni képes.

29. fejezet

>!
Darkshine

De hát miért is lenne ő, Clennam, bánatos vagy izgatott? Hiszen nem a maga
gyengeségéről gondolkozott az imént! Tulajdonképpen senkire sem gondolt, hiszen senkit nem is ismert, aki ily gyengeség áldozata lenne. Hát akkor mi oka is lehetne a bánkódásra? Mégis, Clennam bánkódott. És még az is az eszébe ötlött – kinek nem jut ilyesmi eszébe, néha-néha, egy-egy pillanatra –, hogy tán jobb lenne oly egyhangún elfolyni, mint amott a folyam, melynek boldogság iránti érzéketlenségéért bőséges kárpótlást nyújt, hogy a fájdalom iránt is éppoly érzéketlen.


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Brontë: Wildfell asszonya
Dickens Károly: Karácsonyi ének prózában
Jókai Mór: Az arany ember
William Makepeace Thackeray: Hiúság vására
Victor Hugo: A nyomorultak
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Móricz Zsigmond: Kerek Ferkó
Stendhal: A pármai kolostor
Dickens Károly: Ritkaságok régi boltja
Jane Austen: Meggyőző érvek