A ​Christmas Carol 93% 87 csillagozás

Mi kell a tökéletes (és időtálló*) karácsonyi történethez?

Kell 1 db kiszikkadt lelkű, zsugori vén bűnös, akinek megnyilvánulásait egyszerre lehet utálni és kiröhögni. Kell 1 db komor, ködös**, füstös, mocskos, hideg londoni éjszaka. Kell 4 db kísértet, amelyek különböző helyeket foglalnak el az „ijesztő” és a „barátságos” közötti skálán. Kell 1 db szeretni való megváltástörténet, amelyre, mint fonálra, a regény minden jelenete felfűzhető. Kell továbbá 1 nagy adag érzelmesség (ebből azért elviseltem volna kevesebbet is), és ennek ellensúlyozásául kell 1 db viktoriánus London (a helyébe sajnos elég sok más korszak elég sok más városa behelyettesíthető), amely hol hétköznapi, hol látomásos, hol mind a kettő egyszerre, mindenesetre jóval szorongatóbb és nyomorúságosabb bármilyen kísértetnél. És akkor már tényleg csak egyvalami kell: 1 db dickensi humor, amelytől egy közönséges kopogtató is egyszerre lehet félelmetes, mulatságos és szeretetre méltó. :)

És hát bizony ez az a karácsonyi történet, amelytől az ember hirtelen segíteni akar másokon, és örömet okozni. :) Az pedig sohasem jöhet rosszul.

Szerettem volna az értékelés elejére írni, hogy „újraolvasás vége”, de olvasás közben meglepetésszerűen rájöttem, hogy én ezt a könyvet még nem olvastam! Annyiszor láttam annyiféle adaptációját (képregény, film, színház, musical), hogy tökéletesen meg voltam győződve róla, hogy én ezt olvastam. Pedig bizony hiba lett volna kihagyni. Sok mindent gondoltam volna, de hogy ez a történet ilyen gyorsan és ilyen tökéletesen a hatása alá vonjon – úgy, hogy tízéves korom óta ismerem –, azt nem. :) Annyi giccs, annyi hamis csillogás tapad a karácsonyhoz – eszement jól esik igazi fényt látni. Még ha az kísérteties is. :D

És most konkrétan jó volna elölről kezdeni. Mert ezt pont úgy jó olvasni, ahogy én az utóbbi két napban: amíg a sütemény sül, amíg a felmosott padló szárad, amikor egy kicsit belefáradok az asztal mellett álldogálásba, vagy éppen este, elalvás előtt. Úgy tovább tart. Ez a regény ugyanis gyalázatosan RÖVID! :( Szerencsére van olyan, hogy újraolvasás, és vannak jó filmadaptációk. :) Nekem eddig az 1999-es verzió tetszik a legjobban, az tud egyszerre ilyen félelmetes, mulatságos és szeretni való lenni.

Hát szóval boldog karácsonyt, és Isten áldjon mindenkit. :D

* 1843 óta, amikor először megjelent, konkrétan soha, egyszer se fordult elő, hogy ne lett volna éppen aktuális kiadása. Nem volt olyan, hogy „sajnáljuk, elfogyott, újra kéne nyomni.”
** Bár Angliában valóban gyakran esik az eső és száll le köd, azért annyira nem, amennyire Anglián kívül gondolják. Akkor miért gondolják? Megbízható értesüléseim szerint azért, mert Dickens regényeiben viszont tényleg állandóan köd van! És igaz, hogy nem olvas mindenki Dickenst, aki valaha ködösnek hitte Angliát, viszont az ilyen sztereotípiákat az ember rendszerint hallja valakitől, aki hallotta valakitől, aki hallotta valakitől, aki olvasott Dickenst. ;)

–

Miután elolvastam a regény előszavát is, tényleg nem bírtam megállni: tegnap (25-én) éjszaka elkezdtem elölről. :) Ebből következően ma (26-án) reggel pont ugyanúgy elkéstem volna bármiféle munkából, mint Bob Cratchit ama nevezetes 26-án reggel. :)

Az előszónak igaza van: a regényszöveg pontosan ugyanúgy „adakozik”, mint ahogyan az a karácsony szellemének megfelel. Itt minden szétfolyik és túlcsordul. A köd hömpölyög az utcákon, bejön a kulcslyukon – a fény árad a kísértetek nyomán (és aki angolul olvassa a regényt, az tudja, hogy spoiler) – a nevetés pedig fertőz, illetve szüli/nemzi az újabb nevetéseket. :D Odáig elmegy az elbeszélő, hogy állítása szerint a jóindulatú embert ha ledöfi a halál, jó cselekedetek spriccelnek ki belőle, és örök élettel árasztják el a földet. :)
És pontosan ugyanígy árad a regény stílusa. Itt, ha valamit el lehet mondani három jelzővel, Dickens nem áll meg egynél – és ha nyolccal is el lehet mondani, hát nem áll meg háromnál sem. :) Erre valók a könyv leírásai: megalapozzák a nagy-nagy átváltozást. :) (Ez is az előszóban van.)

Így másodjára olvasva az is jobban látszik, hogy ez tényleg gótikus regény. Attól, hogy a háttér nem valami ódon kastély, hanem a modern nagyváros, attól az nem lesz sem kevésbé ijesztő, sem kevésbé gonosz. spoiler A természetfölötti elem is stimmel, ráadásul a kísértetek közül legalább kettővel azért én se nagyon szeretnék találkozni, az utolsó konkrétan spoiler*** A különbség a többi gótikus regénytől „csak” az, hogy a középpontban a megváltás áll, nem az elkárhozás. :)

Egy hibát is hadd említsek meg. Dear Mr. Dickens, én mint könyvének (sajnos soha nem létezett) szerkesztője, hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy spoiler
De azért ennyitől nem vonom vissza se a csillagozást, se a kedvencelést. :)

*** spoiler

Bár megígértem magamnak 2013-ban, hogy évente elolvasom majd, úgy néz ki, hogy nálam sosem alakulnak úgy a dolgok, ahogy eltervezem; nem olvasom az összes kedvenc Karácsonyi sztorimat újra minden télen…
Érdekes élmény volt angolul elolvasni. Eléggé féltem, hogy nehéz lesz olvasni/megérteni, ahogy Shakespearet is nehéz eredeti nyelven olvasni, de lényegesen könnyebb volt a Bárd irományainál.

Tetszett. Hangulatos, humoros, ijesztő és szívmelengető. Remélem sikerül elkapnom valami Karácsonyi ének filmes feldolgozást is, mert nekem az is annyira a karácsonyhoz tartozik, ahogy a családi ebéd a „kiscsaláddal”. (Meg mint a Love Actually… :D)

Tavaly olvastam magyarul, ezért mertem belefogni az eredeti nyelven való olvasásba, mivel sajnos nem annyira jó az angol tudásom. Az első húsz oldal kissé döcögve ment, de úgy döntöttem, nem adom fel, és nem fogok szótárazni. És milyen jól tettem, mert élvezhető volt, talán jobban is tetszett, mint magyar nyelven olvasva, pedig sok mindent elfelejtettem, és sokszor meglepődtem, hogy ez is volt, meg az is?! Nagy önbizalmat adott, hogy elég jól megértettem, és ezúton is köszönöm minden molynak a bíztatást. Kedvet kaptam más művek angolul olvasásához is. Persze csak lépésekben, de most már nem fogok félni.
A történet pedig időtlen, csak ajánlani tudom, hogy mindenki olvassa el, főleg ebben a pénzéhes, kapzsi, irígy világban, lehet nagyon tanulságos és elgondolkodtató lenne sokaknak.

Senkinek nincs olyan humora, mint Dickensnek. Az ő szemüvegével nézve az egész emberiség kicsit nevetséges, de (majdnem mindenki) szerethető. Ezért még a szexista kiszólásai felett is hajlandó vagyok szemet hunyni :)

Nem adnék rá öt csillagot, de az én kiadásom valami elképesztően, hihetetlenül gyönyörű. Robert Ingpen illusztrálta, és a könyv tele van képekkel, amik, nos, festmények. Ha egy évig nem dolgozott ezen, akkor szerintem egy percet sem. Elképesztő!

A regény meg… nos, a sztorit ismeri már szerintem mindenki. A mondandója miatt köszönjük a karácsony karácsonyságát Dickens bácsinak, egyébként meg tessék megtartani, amit mond, hogy ne csak karácsonykor…

Az a helyzet, hogy nem igazán éreztem a karácsony szellemét, eltekintve attól, hogy egy hónapja zabálok. De ez a könyv most megdobogtatta a szívem. Mégpedig nem a giccses jelenetekkel, hanem a varázslatos mesemondó nyelvezetével, bájos humorával, atmoszférateremtő erejével. Thank you, Mr. Dickens!

Szerintem már mindenféle feldolgozásban találkoztam ezzel a történettel, de olvasni eddig még nem volt szerencsém. Jó volt, nem véletlen, hogy ilyen világhírű klasszikus lett belőle.
Azért azt meg kell mondjam, hogy bennem maradt egy kis keserű szájíz is. Felnőtt szemmel nézve ugyanis van valami nagyon szomorú abban, hogy lényegében csak a saját halálának a képe, és az arra a képzelt jövőre vonatkozó reakciók tudják annyira megrázni Scrooge-ot, hogy nem csak eltelik tőle emberi érzésekkel, hanem valóban cselekszik is, tényleg tenni is akar azért, hogy lehetőleg más irányt vegyen az élete. Persze én is úgy gondolom, hogy jobb később, mint soha. De azért kár, hogy legtöbbször csak egy nagy veszteség hatására értékeli át a dolgokat valaki, és nem előbb.
A legújabb kiadás végén van egy kis előzetes-kedvcsináló Jon Clinch Marley c. könyvéhez, ami Scrooge és Marley fiatal korát dolgozza fel, szóval a Karácsonyi ének prequel-je, és meg kell mondjam, hogy nagyon, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet.

Az e-könyvem szerint az általam nem ismert szavak nagy része archaikus, ezért nem fárasztottam magam a megjegyzésükkel, de nem is volt belőlük vészesen sok. A kis közepes angolommal egész jól megértettem, még élveztem is (előtte már olvastam magyarul). Maradt olyan, amit a kulturális utalás miatt nem értettem, de a cselekmény követésébe ez nem zavart be. Nyelvtanuláshoz, pontosabban a szisztematikus tanulással már megszerzett tudás kipróbálásához merem ajánlani. Fogyasztható mennyiség, és a BBC education oldalán learner guide-ot is találtam hozzá (http://www.bbc.co.uk/education/topics/zcs8qty).
Nem tudom miért rajonganak ezek az angolok annyira a „perfect”-ért. Egy abszolútum tudná csak, hogy mi perfect… Szigethatás lehet. Most meggyőződhettem róla, hogy nem a fordítók túlbuzgósága, tényleg ez van a szövegben.

Azt hiszem ez egy olyan könyv, amit nem csak karácsonykor kell elő venni, hanem minimum havi egyszer. Olyankor főleg, amikor egy kis lelki válságban vagyunk, hogy magunkba tekintsünk és talán azért is, hogy vissza nyerjük a hitünket :)

Számomra ez a legszebb karácsonyi történet, amit olvastam. Vékonyka könyv, de hatalmas mondanivalóval, igazi ráhangolódást adott az ünnepekre.
Egyszerűen elvarázsolt a történet, egy szuszra elolvastam, mert letehetetlen és elgondolkoztató.
Azt hiszem, sok embernek kéne, hogy valaki ugyanígy szembesítse az életükkel, a döntéseikkel és a várható jövőjükkel őket, mint ahogy Scrooge úrral tették.
A legfőbb mondanivalója szerintem az, hogy sosem késő változtatni az életünkön, mindig ott a kezünkben a lehetőség, hogy jobbá tegyük a körülöttünk lévők életét, és ezáltal a világot.
Csak így lenne érdemes élni, ahogy Scrooge úr a könyv végén :)