A Los Angeles-i Charles Bukowksi – lecsúszott figurák megörökítője, „amerikai slumok koszorús költője”, a sokak szerint szerethető emberkerülő alkoholista – úgy látszik, csak érett regényíró korában jön rá, hogy Hollywood fénye talán csalóka kissé. Ha az olvasó ezt már régen gyanítja is, nem kell, hogy visszariadjon: akik kedvelik Bukowski brutálisan egyszerű stílusát, azok ezt a Hollywood című könyvben végtelen őszinteségével – s a szerzőtől nem is megszokott öniróniával – körítve élvezhetik. Úgy tetszhet, mintha a hollywoodi mozi- és pénzcsinálás világától viszolygó író maga is a gépezet részévé válna. Vagy mégsem?
Hollywood 120 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1989
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Charles Bukowski művei Cartaphilus · Charles Bukowski Helikon
Enciklopédia 37
Szereplők népszerűség szerint
Henry Chinaski · William Shakespeare · Clark Gable · Gloria Swanson · Mickey Mouse · Alfred Hitchcock
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 7
Most olvassa 6
Várólistára tette 45
Kívánságlistára tette 36
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Eddig ezzel a könyvével haladtam a legnyögvenyelősebben.
Bukowski befutott, menő lett és unalmas. Dögösen hajmeresztő balhék helyett limuzinnal jár, amit sofőr vezet, és udvarias fazonok minőségi piákat hoznak neki önszántukból, ingyér'. Hollywood az ő szemüvegén át nézve megszűnik csilivili álomnak lenni, és csupán egy rakás őrült marad a helyén, akik mind a maguk gyarló módján igyekszenek boldogulni, hiszen semmivel sem kevésbé emberek, mint a kocsmatöltelékek, hobók és társaik – talán csak szerencsésebbek náluk.
Nehezebben és lassabban haladtam vele, mint a többi Bukowskival. Még jó, hogy nem ezt olvastam tőle elsőnek. Semmi egzisztenciális válság, semmi nyomor, a fatalizmus és a nihil sem üt akkorát az anyagi biztonság és a siker kulisszái előtt.
Pritz Péter utószava viszont sokat hozzáadott, rengeteg fontos információt tartalmaz. Az egyik leginformatívabb utószó, amit valaha olvastam. Szóval nem egy rossz könyv egyáltalán, csak Bukowski elvesztette legfőbb attribútumait, és ettől olyan bukowskiatlanná vált. Vén, ám sikeres kujonná. A többi, általam eddig olvasott könyve ütősebb.
Kinek nem szállna el az agya egy hollywoodi munkától?
Annyi bizonyos, hogy az öreg, piás Bukowskinak nem. Nem hat rá a legenda, a csillogás és a szupersztárok hada. Nem rajong, de leleplezni sem akar semmit. Eleinte még forgatókönyvet sem akar írni.
Egyáltalán semmi olyat nem akar csinálni, ami nem néhány palack bor kivégzésével kezdődik, folytatódik, és fejeződik be. Nem alkalmazkodik Hollywoodhoz, hagyja, hogy az ottani rokonlelkek rátaláljanak. Nem tiszteli a félisteneket. Hagyja, hogy emberfeletti figurájuk visszazsugorodjon emberivé.
És láss csodát: ha valaki nem esik hasra a hírnév előtt, az előtt az esendő ember bukkan fel, minden parádé nélkül. Felbukkannak a pénzéhesek, a megcsömörlöttek, a tenyérbe mászó képűek és az örök kétkedők. Vesztesek és győztesek a hírnév védjegye alatt egyaránt pőrén, miközben a szerző igényei jóval szerényebbek a rémálomgyárral kapcsolatban: kényelmes ülőhely, egy dugóhúzó, s egy pohár, mely sosem szárad ki az alkoholos italoktól.
A végeredmény?
Azt tisztességtelen lenne most nagydobra verni.
Örülök, hogy nem ezzel a könyvvel kezdtem a Bukowskival való ismerkedést. Hol egy francnyavalyás káromkodás? Hol az orrba-szájba szex? A sör is csak minden harmadik lapon szerepel. Annyira nincs benne semmi botrányos, hogy az már szinte botrányos. Ebben a sztoriban elvesztette Chinaski a varázsát, azt, amitől különleges volt (nekem). A laza, kíméletlenül őszinte piás kettyintőgép, aki mindezek ellenére dögös is, (vagy talán inkább éppen emiatt) itt csak egy egyszerű hapsi, aki szaladgál egy forgatókönyvvel. Az egyszerűsége itt is bejön, de ez csak olyan, mint egy korsó sör hab nélkül.
Boldogan éltek, amíg…. és akkor jött az alkoholizmus.
Bukowski nem mutatja be másképp Hollywood világát, mint ami. Ki lesz híres, mitől lesz híres és kit kerül el úgy kb. mindig a reflektor híres neves fénye.
Egy film születéséről szól a regény, és annak utóéletéről. Nagyon szerettem, igazi Bukowski ízű volt ez a könyve is.
Ez a könyv nagyon rendben van. Már sokszor elmondtam, hogy bírom az írót, itt viszont már tisztelem is. Forgatókönyvírás és Hollywood, és ő ettől is ember tud maradni. A rongyrázás sosem lesz az ő világa.
A Barfly (Törzsvendég) című film keletkezéstörténete ez, az összes hányadtatással, átveréssel, sokszor lefújt filmforgatással, enyhén szólva is furcsa helyzetekkel, és önelemzésekkel.
Több ezer verse van. Szeretnék egy Bukowski verses kötetet. Ha lenne bennem némi költői hajlam, a hátralevő éveimben elszöszmötölnék a verseivel. Így csak reménykedni tudok, hogy egyszer, hogy egyszer, hogy egyszer…
http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2011/01/10/Hollyw…
Bukowski eddig olvasott könyvei is tetszettek, de ez a legjobban. Most már biztos, hogy el akarom olvasni a többit is. Megnézném a könyvben bújkáló filmet is. Ugyanaz a témakör – alkoholizmus, lecsúszott alakok – de mégis mindig másképp. Az ember egyszer csak megtalálja a neki legmegfelelőbb életet, sok-sok önpusztítás, hányódás után eljut önmagáig, még ha ez az önmaga nem is felel meg teljesen a társadalom elvárásainak. A lényeg az, hogy élni tudja a saját maga számára megfelelő életet, egy többé-kevésbé elfogadó társsal (na de öt macskával?).
Szeretem Bukowski könyveit, és így természetesen az egyik kedvenc íróm is lett. A Hollywood című könyve is önéletrajzi ihletésű. melyben mint Hank Chinaski jelenik meg.
A regény Bukowski „Barfly” című forgatókönyvének keletkezéséről és megfilmesítéséről szól. Az egyáltalán nem hétköznapi filmforgatás már-már komédiába illően zajlik, közben a jó öreg Bukowski meg vedel, vagyis hozza önmagát.
Már a könyv elején megismerkedhetünk álnevekbe bújtatott hollywoodi hírességekkel, mint például Dennis Hopper vagy Sean Penn, valamint Werner Herzog. Felbukkan Idi Amin, a híres-hírhedt ugandai diktátor. Őt és Werner Herzogot könnyű volt „felfedni” az álnév mögött, legalábbis nekem.
Mint kommunikációt végzett ember, teljesen lekötött a könyv, a filmek, a filmes világ, a forgatások. De imádtam Bukowski humorát, egyenességét, szókimondását, és azt, hogy olyan hihetetlenül laza ember volt. Tudott élni. Alkesz volt, de tudott élni. Hihetetlen módon.
Egységes, mégis visszapillant, sok a jó poén, az éles kiszólás, s a sikereken túl sem tagadja meg magát – a lenyugvó fenegyerek békére lel típusú alkotás, miközben felvillant valamit Hollywood őrületéből, s ezt egész kedélyes, szeretettel teli módon teszi. Van persze lóverseny és rengeteg pia, meg az írás öröme, ami kell, mert nélküle nem Bukowski Bukowski, (nem ember az ember, de akkor persze kérdés, ki beszél és ki az ember), de a masszív embergyűlölet vagy -undor is képes valamiféle kedélyes nem-csak-elvisellek-de-szeretlek-issé szelídülni, s képes erre reflektálni is. A nevek, film- és könyvcímek megváltoztatásával (ami leginkább a saját művekre és az (akkor még) élő szerzőkre vonatkozik) épp annyira távolítja el ezt a világot, hogy ne érezd bulváreffektnek a forgalmazói partikat, szerencsétlen szösznyögéseket, s közben teli a kettőssé váló világ lentjeivel és fentjeivel, ahol drága autón furikáznak, mert így egyszerűbb a könyvelés, de olyan házakat néznek meg, ahol jobb lenne senkinek sem élni; ahol olyan emberekkel találkoznak, akiket a bulvársajtó szórakozni vágyó olvasói leginkább csak a tévében látnak, s élőben az áhitattól nem tudnának kommunikálni, de itt a tévéképernyők és mozivásznak sztárjai képesek emberarcúvá válni. A mondatok egyszerűsége meg jó, ha van. 'Kinyílt X ajta és kilépett rajta X.' Egyrészt másfél óráig gondolkoznál, ha te írnál könyvet, hogy le kell-e írni ugyanazt az alanyt ebben az esetben kétszer a mondatban, másrészt persze, egyértelműbb, logikusabb, világosabb, és ki nem szarja le. Ehhez a ki nem szarja le-hez kellett az a négy évtizeddel korábbi fenegyerek, aki éhezett és ivott, lerobbant alkoholisták előtt szónokolt, csak akkor keresett pénzt, ha muszáj volt és az írógéppel tartatta egyben az elméjét. De tán túl messzire megyek. Jó könyv. Szerettem olvasni. Életteli a humora, nem csak a betoldott sztorikban, de egészében is.
Nem rossz, nem rossz, de nem az igazi. Nekem valami hiányzik. Talán a humora. De azt olvasom a fülszövegben, h. tele van a szokásos Bukowski féle humorral. Van benne, valóban, de kevés. Vagy én nem vettem észre. Azt írja a 234. oldalon: „… az ember nem is a tökéletességet várja egy előadástól. A jó utánzat is megfelel.”
Na ilyennek érzem ezt a könyvet. Egy jó Bukowski utánzat. Jónak jó. De utánzat.
Eddigi könyveiben pont az fogott meg, hogy olyan lazán és már-már szerethető módon volt alkoholista, emberkerülő és hedonista. Soha sem gondoltam, h. ezt fogom írni, de ebben a regényében mindez kezdett idegesítő lenni, valahogy nem volt a régi. Ne éreztem át az egész hollywoodi életérzős világot sem. Szerencsére nem ez volt az első randim az íróval…
Népszerű idézetek
– A pénz olyan, mint a szex – mondtam. – Irreálisan nagyra értékeljük, mikor éppen nincs…
– Úgy beszélsz, mint egy író – mondta Francois.
25. oldal
Persze az egész attól volt olyan gyomorforgató, hogy a gazdag hírességek közül rengetegen valójában ostoba picsák és szemétládák voltak. Egyszerűen csak valamikor, valahogyan belekerültek a jóba. Vagy a nagyközönség hülyeségének köszönhetően gazdagodtak meg. Nagy általánosságban tehetségtelen, vak, lélektelen alakok voltak, két lábon járó szarládák, a közönség szemében mégis istenek, szépek, tiszteletre méltók. A rossz ízlés jóval több milliomost kreál, mint a jó ízlés. Hisz végül is arra megy ki az egész, ki kapja a legtöbb szavazatot. Vakondországban vakond a király. Szóval ki érdemelt meg bármit is? Senki nem érdemelt meg semmit…
124-125. oldal
– Mit gondol a filmművészetről?
– A filmekről?
– Igen.
– Távol tartom magam tőlük.
– Mit csinál, ha éppen nem ír?
– Lovakkal foglalkozom. Fogadásokat kötök rájuk.
– Segítik az írásban?
– Igen. Segítenek megfeledkezni róla.
– Ebben a filmben is alkoholista?
– Igen.
– Maga szerint bátor dolog inni?
– Nem, de semmi egyéb sem az.
– Mi a film mondanivalója?
– Semmi.
– Semmi?
– Semmi. Bekukkantani a halál segglyukába – talán erről szól.
– Talán?
– A „talán” annyit jelent, hogy „nem biztos”.
– Mit lát, ha benéz a „halál segglyukába”?
– Ugyanazt, mint maga.
– Mi az életfilozófiája?
– Igyekszem a lehető legkevesebbet gondolkozni.
– Még valami?
– Ha semmi más nem jut eszedbe, légy kedves.
– Ez rendes dolog.
– Csakhogy ami rendes dolog. nem feltétlenül kedves.
– Rendben van, Mr. Chinaski. Mit üzen az olaszoknak?
– Ne üvöltözzenek annyit. És olvassanak Céline-t.
237-238. oldal
Az írás számomra soha nem munka volt. Mindig is ugyanúgy csináltam, ha jól emlékszem: a rádión behoztam valamelyik komolyzenei adót, rágyújtottam egy cigarettára vagy szivarra, és kinyitottam az üveget. A többi már az írógépen múlt. Nekem csak egy dolgom volt: ott kellett lennem. Ez az egész folyamat tette lehetővé a számomra, hogy akkor is folytassam, ha maga az élet igen keveset kínált, ha maga az élet épp egy rémtörténet volt. Az írógép mindig ott várt, gyógyírt kínált a sebeimre, beszélt hozzám, elszórakoztatott, kihúzott a szarból. Alapvetően ez az oka annak, hogy írni kezdtem: azt reméltem, hogy kihúz a szarból, megment a bolondokházától, megment attól, hogy csövesként végezzem, megment magamtól.
Egyszer egy volt nőm így üvöltött velem:
– Azért iszol, mert menekülni akarsz a valóság elől.
– Naná, drágám – feleltem.
Ott volt nekem az üveg na meg az írógép. Az a fajta ember vagyok, akinek két veréb kell, a túzokkal meg hagyjanak békén.
118. oldal
– Tehát – szólalt meg Sarah –, ezek lennének az olvasóid?
– Hát… nagyrészt tényleg ilyenek.
– Intelligens emberek nem is olvasnak?
– De, remélem, hogy igen.
– Szerintem odaérünk – mondtam neki (a limuzinsofőrnek).
– Még az is lehet – ismerte el.
– Ki a kedvenc írója? – kérdeztem.
– Shakespeare.
– Ha időben odaérünk, megbocsátok magának.
– Ha időben odaérünk, megbocsátok magamnak.
300. oldal
Arra jutottam, hogy a színészek mások, mint mi. Nekik is megvan a maguk oka, hogy mit miért tesznek. Tudod, mi van, ha valaki hosszú órákon át, hosszú éveken át azt játssza, hogy más, mint valójában, annak meg is lehet a hatása. Már az is épp elég, ha az ember megpróbál önmaga lenni. Gondold csak el, milyen lehet minden erőddel azon lenni, hogy valaki más légy, aki nem is te vagy. És aztán valaki megint más, aki megint csak nem te. Aztán megint más. Tudod, mi van, elsőre izgalmasnak tűnhet. Csakhogy egy idő múlva, miután több tucat ember bőrébe bújtál, nehéz lehet visszaemlékezni, hogy ki is vagy valójában, különösen ha kénytelen vagy magadnak írni a szerepedet.
264. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje 93% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje 92% ·
Összehasonlítás - Joyce Carol Oates: Szöszi 95% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Kékszakáll 91% ·
Összehasonlítás - Raymond Chandler: Hosszú búcsú 89% ·
Összehasonlítás - Quentin Tarantino: Volt egyszer egy Hollywood 86% ·
Összehasonlítás - Anthony Marra: A Mercury Pictures bemutatja ·
Összehasonlítás - Nathanael West: Sáskajárás 84% ·
Összehasonlítás - Dean R. Koontz: A visszatérő 84% ·
Összehasonlítás - N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága 84% ·
Összehasonlítás