Inni ​és élni hagyni (True Blood 1.) 78% 820 csillagozás

„Az élet nem jár gond nélkül. Arról szól, hogy hogyan birkózol meg azzal, ami neked jutott.”

Vannak bizonyos történetek, amikre aludnom kell.
Többnyire mély nyomott hagynak a lelkemben és át kell gondolnom, rágódnom kell, mit is váltott ki, miről is olvastam, mit is tudok az adott témáról, vagy egyszerűen miért hatott rám így.
És úgy látszik ez kötet is ebbe a kategóriába esik, bár nem azért írok ennyi nap elteltével értékelést, mert olyan mélyen érintett volna, hanem, mert nem tudom eldönteni, hogy tetszett e vagy sem.

Azt előre leszögezem nem láttam a sorozatot, és bár vajmi fogalmam volt arról, hogy mit veszek kézbe, nem ez dominált, mikor elkezdtem, hanem az a megosztottság mind a molyon, mind más ismerőseim körében, hogy valaki vagy utálja, vagy szereti.
Erre nini itt vagyok én és nem tudom eldönteni, mit is váltott ki nálam a könyv.
Ezen persze az esetemben nem is kellene meglepődni, mégis elég határozott szoktam lenni, mi tetszik, és mi nem és most mégis tanácstalan vagyok.

Az okaim a következők.
– Az alaptörténet jó.
– A szereplők elfogadhatóak, bár azt hozzá kell tennem túl sok minden nem derül ki róluk, de ezt betudom annak kezdő kötet…minden kezdet nehéz…
– A cselekményszál érdekes, viszont itt már jön a nem tetszésem, nem elég izgalmas,
– A gyilkos kiléte, bár okozott fejtörést, mégis hamarabb kitaláltam, mint kellett volna, és ezt nem szeretem
– Tudom, hogy kezdő kötet, de túl sok kérdés merült fel és most inkább idegesített
– Ezektől a nevektől nevetőgörcsöt kaptam, bocs egyszerűen nem illenek a karakterekhez, ennél azért eredetibb is lehetett volna az író
– Ami a romantika vonalat illeti a fentiek miatt komolytalanná vált és nem tudtam beleélni magam
– És többször kint rekedtem a történetből, és be kell vallanom utálok lapszélről lesni mi történik.
– Mégis olvastatta magát, és lekötötte a figyelmemet.

Szóval, mint látható elég vegyes érzésekkel vagyok megáldva.
Gyanítom egyenlőre nem fogok dűlőre jutni, így adok egy három és fél csillagot és valamikor folytatni fogom. Annyit megér, hogy kiderítsem a mérleg nyelve merre fog billenni.

Egy olvasásnak megfelelt.

Kicsit csaltam ennél a sorozatnál, vagy nem, de „listening skill” javítása okán, jó pár rész lenyomtam a filmsorozatból angolul, mielőtt teljes káoszba fulladt (utálom a malacokat) A film alapján Bill és Sookie párosa simán felkerült a legutálatosabbnak tartott párosok listájának tetejére.
Teljes meglepetéskét ért, mennyire más könyvet olvastam, és mennyivel jobban eltudom viselni a főszereplőket a könyvben, mint a filmvásznon. Sookie ha nem is lett kedvenc, de átlagos hőssé fejlesztette magát, Bill-ről pedig lényegében semmi nem derült ki, ezért nem igazán adott okot arra, hogy utáljam. A film és a könyv pont olyan viszonyban van egymással mint a kiszínezett pletyka és a valóság, a valóságát mindig sokkal inkább tudom értékelni. Folytatom (majd egyszer) és reménykedem, hogy a malacos részekre is igaz ami történt.

Nem tudok düllőre jutni ezzel a könyvvel. Tetszett is meg nem is. Igazából bizonyos részek nagyon tetszettek, valami viszont nagyon nem. A legnagyobb pozitívuma a dolognak az volt, hogy nem találtam ki, hogy ki a gyilkos. Sookienak nagyon béna neve van, Bill vámpírról nem is beszélve… :D A pasik közül a legszimpibb Sam volt és sokáig drukkoltam is neki, hogy hátha összejön neki valahogy Sookieval. A többiek igazából nem hagyták valahogy megszerettetni magukat. Még maga Sookie se. J. R. Wardtól meg tényleg mérföldekre állt ez a könyv. Összességében viszont nagyon olvastatta magát, gyorsan fogytak a lapok és valamivel mindig sikerült megtartania a figyelmemet. Viszont nálam ezzel a könyvvel akár be is fejeződhetne az egész sorozat, mert nem érzem a késztetést a további olvasásra.

Nekem ez a könyv gyenge lett. A sorozatott már jóval előbb láttam igy tudtam ki a gyilkos, de akkor is hiányzott a feszültség mint a krimi regényeknél. A vezető szál pedig néhol nem kötött le igazán, a leírás pedig jó lett azonban az izgalmas részekből lehetett volna több is benne.

Nem volt rossz, viszont lehet mert a sorozat első évadát hamarabb láttam, ezért a könyv most gyengébbnek tűnt. A sorozatban volt izgalom, jobban átjött a feszültség hogy ki a gyilkos, (oké a sorozat miatt már tudtam ki az xd) de egyszerűen nem volt eléggé nyomasztó egyik gyilkosság sem, az ábrázolása valahogy nem volt az igazi. Nem jött át úgy mint a sorozatban. Viszont gyorsan lehetett vele haladni. És Bill <3

Kellemes, szórakoztató kis regény. A nyomozás nem éppen van előtérben, a romantika meg nem kötött le, mert egyszerűen se át nem éreztem, se Bill nem volt „kedvemre való.” Viszont elszórakoztatott és kikapcsolt a könyv, sokkal jobb volt, mint vártam. (Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki nem utálja Sookie-t.)

A vámpírmánia korszak terméke, egy kis krimivel fűszerezve, hogy kicsit szóljon valamiről.
Van egy csöpp kis város, ahol Sookie éli kis életét, aki nem mellesleg gondolatolvasó. Bár nagyon sokszor meggyőződhetünk róla, hogy mennyire jó csaj, teljesen tapasztalatlan az adottsága miatt.
De megjelenik Bill, a vámpír, akinek nem tud olvasni a gondolataiban, és ráadásul mennyire izgalmas is, hogy vámpír, és rögtön indul a vonat.
Ami érdekes, hogy itt felvállalt fajként az emberek között élik az életüket.
Viszont abszolút semmilyen ez a szerelem. Billnek nem ismertem meg igazán a jellemét, nem is igazán tudom mibe kéne beleszeretnem.
És Sookie se tudja. Úgy döntött, hogy szereti aztán ennyi. Kivéve, hogy néha felcsillan neki, hogy lehet mégsem annyira király, hogy egy hullával jár, de aztán meg megint túlteszi magát ezen. Tök gáz az egész.
Aztán a krimi szál. Nőket fojtanak meg, akikről tudni, hogy voltak vámpírokkal is. Sookie teljesen beleillik a sémába, de sajnos az egyetlen gyanúsított nem lehet a tettes. Nem nagyon volt nyomozás, azon kívül, hogy szörnyülködött mindenki, hogy jaj, szegény lányok, meg a rendőrök néhány kérdése. Ez se emelte a könyv értékét. A gyilkos kilétére emlékeztem egy korábbi olvasásból, így sajnos ez az izgalom is elmaradt most.
Nem egy erős sorozatindító kötet, de már volt példa nagy fejlődésre. Meglátjuk itt is ez lesz-e. Annyira nem emlékszem a sztorira, csak nagy vonalakban.

Hét igen, ez még sokáig kedvenc lesz.

Mivel odavagyok a vámpíros történtekért, és hiába a sok negatív vélemény, amit ez a könyv kapott, belevágtam. És őszintén szólva, kellemeset csalódtam a könyvben.

Sookie karakterét nagyon megkedveltem már a sztori elején is. A hirtelen indulatai miatt nagyon magamra ismertem benne. :') Viszont Bill karaktere még nem éppen szimpatikus, ellentétben Sam karakterével, akit viszont bírok.

Nekem maga a történet nagyon tetszett, főleg az, hogy nem az a szokványos „ jajj egy vámpír, spuri van ” hanem pont az ellenkezője, a vámpírok szabadon vagyis majdnem szabadon élnek. Ez számomra egy új motívum volt. És tetszett. Még bárjuk is van. :')

Egyetlen dolog nem tetszett a történetben, de még ez se húzta le a könyvet, mert hála égnek nem sok akadt benne, az az erotikus részek megnyilvánulása volt, ami már – már néhol számomra undorítóan volt tálalva. :| De mivel a történet és a karakterek jól kivoltak találva, így efelett mindenhol átsiklottam.

A sorozatát még nem láttam, de mindenképp elfogom azt is majd kezdeni.

Számomra ez egy olyan igazi „soha-nem-venném-a-kezembe-könyv” volt. Azt hiszem, a külső alapján ítéltem. Már nagyon régen nem csalódtam ekkorát pozitív irányban. Eleinte csak forgattam a szemem, mert nem tudtam hova tenni a könyv stílusát, de amint megértettem, hogy ez inkább egy könnyebb, szórakoztató műfaj, elkezdtem élvezni. Igazából Sookie-t kedveltem meg annyira, hogy egyszerűen már le se akartam tenni. Tetszik a nyíltsága, egyenessége, olyan igazi üdítő jelenség volt számomra. Van valami egyedi bája, ahogy a könyvnek is.
A filmsorozatot sem láttam még, de lehet, hogy belekukkantok, bár félő, hogy ilyen könyvélmény után csalódás lesz.
Köszönöm @Shanara-nak a kölcsönzési lehetőséget!