Kétségkívül fontos és aktuális témát feszeget a regény, viszont a tálalás, főképp a végkifejlet nem túl valóságos. Adott ugyanis egy tragédia, mely szerint az elbeszélő kicsi gyermeke átzuhan a házuk erkélyének a korlátján és bizonytalan állapotban kerül a kórházba, mely már a könyv elején kiderül.
Az írónő több száz oldalon keresztül tartja izgalomban az olvasót, és csak találgatunk, hogy vajon mi történt azon az éjszakán, amikor ez a szörnyűség bekövetkezett. A feszültséget jól adagolja, engem ez tartott a könyv mellett, mert egyébként az egész regény végtelenül hosszú, a család Új-Zélandra kerülését taglaló részek túl részletesek, a szomszédokkal való kapcsolatok bemutatása pedig néhány helyen unalmasra sikeredett. A karakterek ábrázolása ennek ellenére nem volt teljesen kidolgozott, sokszor nem érthető a szereplők motivációja, illetve valódi jelleme.
Arra nem tudom, mi szükség volt, hogy a férjjel, Kittel kapcsolatban folyamatos baljós sejtetéseket olvashatunk, mert ugyan a regény elején kiderül róla, hogy problémái vannak az alkohollal, azonban ez soha nem öltött durva méreteket. Véleményem szerint pont Kit volt az, aki egy pontig reálisan mérte fel a családdal kapcsolatos anomáliákat, nagyjából azt is, hogy mit kellene tenni, aztán a tragédia körülményeinek ismeretében végül számomra érthetetlen módon, pillanatok alatt megenyhül.
Persze minden családnak megvan a maga titka, azonban Martha és Kit családjában a lányukkal kapcsolatos probléma már az első pillanattól fogva olyan mértékű volt, melynek kezelését véleményem szerint nem kellett volna a család berkeiben tartani. Egyetértek azzal is, hogy a családi egységet a végtelen szeretet tartja össze, de azt gondolom, ez nem feltétlen egyenlő azzal, hogy súlyos gondokat a szőnyeg alá seprünk és magunk próbálunk kezelni, mert annak nagyon komoly kimenetele is lehet, mely egyetlen család érdekét és jóllétét sem szolgálja. Ahogy ezt egyébként a regény is ábrázolja.
Az, hogy az édesanya semmiféle felelősséget nem érez saját magával szemben a tragédia kapcsán, számomra érthetetlen, habár a történet az ő szemszögéből van ábrázolva, és az az érzésem volt vele kapcsolatban, hogy nem feltétlenül látta át racionálisan a helyzetüket, így nyilvánvalóan a sajátját sem.
A végkifejlet pedig a valóságtól teljesen elrugaszkodott, a könyvben ábrázolt probléma megoldásához egy környezetváltozás biztosan nem elég, és ennek a sugallásával nem tudom, mi célja volt az írónőnek. Mert bármennyire mesébe illő is volt a befejezés a család minden tagjának szempontjából, számomra nem volt megnyugtató és valóságos.
Amiatt adtam ennek ellenére négy csillagot, mert szinte végig fenntartotta az érdeklődésemet és a hibái ellenére is izgalmas olvasmány volt.