Just beyond the gray hills if the mundane,
buried in your deepest heart,
lies the key to the Dreaming.
Unlock the chains
and throw off the shackles.
Come hither, changelings,
and join the dream-dance,
lest the Winter come
and the Dreaming pass
into memory.
Reclaim your heritage!
Let the games begin!
Fiatalkorom meghatározó szerepjátéka volt, amit most az új generáció beoltása érdekében ismét elővettem.
Az első és második kiadás hangulata élesen elüt a többi World of Darkness játéktól, és bár megvan benne a lehetőség a crossoverre, a fenyegetés, amellyel szemben a játékosok viszik a lángot, egészen más természetű, mint a többiben – sőt, azoknak a karakterei a Changeling világában veszélyforrások és ellenségek.
A Pán Péter-i alapkoncepció egymással szembe helyezi az emberi világba szorult tündéreket, a mágia, a képzelet, a művészet, a gyermekiség változékony világát a felnőttek kiábrándultságával, cinizmusával és hitetlenségével, és ezt a kettősséget a karakterekbe is beleviszi: az emberi testbe kényszerült tündér lélek egyszerre lakója és kirekesztettje az Álomnak és a halandók világának, és folyamatosan egyensúlyoznia kell saját énje két oldala között. A játék több fronton is behozza a dualitást a karakterekbe, ezzel állandó feszültséget teremt, ami rengeteg – könnyed vagy nagyon is komoly – történetre ad lehetőséget és állandóan fenntartja a parti és a Changeling világa és a karakterek közti dinamikát. Még ha a többi WoD játékhoz hasonlóan bele is van kódolva a karakterek életútjába a bukás, a cseregyerekek fényesen lángolva száguldanak a tragédia felé.
A Changelingben megvan minden, ami ahhoz kell, hogy szívbemarkoló hőstörténeteket, inspiráló kalandokat és epikus tragédiákat meséljen és játsszon az ember, és újra gyerek lehessen, gallyból fabrikált karddal és ágy alatti szörnyekkel.
