Salka 13 csillagozás

Egy anya portréja
Chaja Polak: Salka

„Hirtelen eszembe jut a járása. Ahogy határozott, kemény léptekkel átmegy az utcán. Azóta se láttam soha senkit, aki így járt volna; a mozgás a csípőjéből indult, és olyan mohóság volt benne, mintha minden lépés, minden láblendítés maga lenne a győzelem, a diadalkiáltás: jövök, jövök, élek, élek. Olyan boldogság, amiről minden kétség nélkül azt hitte, hogy az egész világgal osztozik benne."

Chaja Polak Salka című művében holokauszt-túlélő édesanyjának állít emléket. Salka a 20. század legnagyobb részét végigélte, és a század eseményei élete minden pillanatát meghatározták, sőt befolyásolták. Története egyúttal az elmúlt évszázad története is, mely nemcsak a remény és csodák százada, hanem a modern történelem legnagyobb bűncselekményének évszázada is volt.

„Ahogy csak egy lány látja az anyját. Megható, különösen szép múltidézés."
NRC Handelsblad

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Park, Budapest, 2016
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551080 · Fordította: Gera Judit
>!
Park, Budapest, 2016
240 oldal · ISBN: 9789633552865 · Fordította: Gera Judit

Enciklopédia 1


Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

pjutko >!
Chaja Polak: Salka

Chaja Polak: Salka Egy anya portréja

Azoknak ajánlom, akiket érdekel a holokauszt nagyon nehéz témája.
Fanny Mandler írja meg szeretett édesanyja nekrológját. Sorra kerül a népes család minden egyes ága-boga, melyikük hogyan élte meg a háború zavaros éveit.
A zsidó szokásokról is nagyon sokat megtudni, mindig is szerettem a kultúrájukat! Annyira értékes emberek!
Nagyon jó könyv, átitatja a szeretet! Ajánlom!

Mpattus P>!
Chaja Polak: Salka

Chaja Polak: Salka Egy anya portréja

Egy anya portréja. Ezt az alcímet viseli a történet. És tényleg, mintha csak egy szögre akasztott képről lenne szó, amit minden családtag sokszor végigmér, vagy csak elhalad előtte, mint minden más fotó előtt, napjában többször. Van róla véleménye, ismeri a történetét, de nem élte át, mert „anya” nem akarja megmutatni. A fotó pedig fakul elmosódik. Szépen. Lassan. Ezt éreztem.

Teljes értékelés:
http://szembetuno.blogspot.hu/2017/03/chaja-polak-salka.html

Eli>!
Chaja Polak: Salka

Chaja Polak: Salka Egy anya portréja

Érdekes olvasmány volt….de ezt most nem igazán tudom pozitív értelemben venni. Valahogy nem teljesen ezt vártam. Sokszor csapongott ide-oda az időben, de a szereplőket tekintve is; nem tudtam követni a fonalat, amit egyszer felvettem. Valójában több koncentrációs táboros jelenetet vártam, többet megtudni azokból az időkből, de ez nem adatott meg; az anya portréja volt ez, de mindenki által körülvéve, néha olyan szorosan, hogy nem tudtam kihámozni belőle a lényeget..Ezt sajnálom.De az is lehet, hogy csak túl fiatal vagyok még ehhez a könyvhöz…majd ha én is 71 éves leszek…talán akkor…

Radics_Végh_Ivett>!
Chaja Polak: Salka

Chaja Polak: Salka Egy anya portréja

Tetszett a zsidóság életének ebből az új szemszögből (egy anyára való visszaemlékezés) való megismerése. Ez tényleg egy visszaemlékezés. Nincs időbeli sorrendiség, de a könyv végére teljes lesz a történet. A történet egy képpel kezdődik a falon, mely az anyát ábrázolja. Kié legyen ez a kép, azé aki keveset kapott belőle életében, vagy azé aki mellette volt. Ez itt a nagy kérdés.


Népszerű idézetek

fióka P>!

A fényképnek nevezett jelenség változik, új jelentést kap. Már nem csupán annak a maradványa, aminek egykor valóságosan és kézzelfoghatóan léteznie kellett, nem a valóság másodrangú, szánalmas pótszere, hanem irigylésre méltó kincs. A hitelesség bizonyítékává válik.

172-173. oldal, 6

Chaja Polak: Salka Egy anya portréja

Kapcsolódó szócikkek: fénykép
Eli>!

S mindez egyetlen másodperc alatt, sokkal tovább nem tarthatott, míg letette a tojást, megfordult, és értetlenül rám nézett. Így aztán nem tudtam mondani semmit, még szerencse, csak arra gondoltam, mekkora áruló is az idő, megáll, ha éppen úgy van kedve, különben meg rohan, mint az őrült. Mert épp csak most születtem, és épp csak most születtek a gyerekeim, és mindjárt lejár az időm.

28. oldal

Chaja Polak: Salka Egy anya portréja


Hasonló könyvek címkék alapján

Harry Mulisch: A menny felfedezése
Gerbrand Bakker: Az iker
Guus Kuijer: Minden dolgok könyve
Harry Mulisch: A merénylet
Evelien De Vlieger: Az új barát
Cees Nooteboom: Mindenszentek
Anna Woltz: Black Box
Kader Abdolah: A mecset ura
Arnon Grunberg: Uborkaszezon
Bernlef: Agyrémek