„A nevem Asher Lev. Az az Asher Lev, akiről az újságokban és a képeslapokban olvasnak, akiről annyi szó esik a vacsora- és koktélpartikon, a Brooklyni Feszületről elhíresült, legendás Lev.
Vallásos zsidó vagyok. Igen. Hívő zsidók természetesen nem festenek feszületeket. Ami azt illeti, hívő zsidók egyáltalán nem festenek – úgy, ahogyan én. Szerfölött kemény szavakat írnak és mondanak rólam, vádakat koholnak ellenem: áruló vagyok, hitehagyott, öngyűlölő, a családom, a barátaim, a népem szégyene; másfelől, a keresztények eszméinek kigúnyolója, a nem zsidók által kétezer éve mélységesen tisztelt létformák istenkáromló kufárja. Nos, semmi efféle nem vagyok. Mindazonáltal teljes őszinteséggel megvallom, hogy vádlóim egészében véve nem tévednek: bizonyos szempontból csakugyan mindegyik vagyok…”
A nevem Asher Lev (Asher Lev 1.) 114 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1972
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 32
Most olvassa 6
Várólistára tette 75
Kívánságlistára tette 40
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Nem akartam öt csillagot adni a könyvre, de nem tehettem mást, mert nagyon erős érzelmeket váltott ki belőlem. Először is irigyeltem Asher Lev tehetségét, és mindenki mást, aki tehetséggel, elhivatottsággal születik (mert én meg nem, vagy elvesztettem). Aztán dühös voltam a világon minden emberre, aki valamely hit, eszme (összegezve: bármely paradigma) előírásai alapján tönkretesznek gyerekeket, akikből nagy művész válhatott volna, de a verés, lelki terror, hatására jó (keresztények, zsidók, nácik, stb.) lesznek, mondjuk egy suszter (magával a mesterséggel semmi baj, csak azzal, hogy mi helyett lett az). Gyűlöltem és gyűlölöm ezeket az embereket, akik természetesen jót akarnak, mégis pusztítanak. Kellenek paradigmák, ezek nélkül nem lehet élni, de amikor belepréselnek valakit, levágják, fejét, lábát… A paradigmák tartják fenn a világot, de azok viszik előre, akiket végül mégsem sikerül belepréselniük. Bár a könyv fiktív szereplője kitör a világából, a szilánkok viszont mindenkit megsebeznek, őt is, ez törvényszerű. Hogy éppen haszid zsidókról szólt, számomra nem tett hozzá semmit, amikor Asher Lev pár évig nem festett, olyan volt, mintha a könyvben is leoltották volna a fényt, a vallási szakszavak sorjáztak egymás után, így már túl tömény és érdektelen volt. Abszolút nem érdekel, hogy akit bántanak, milyen nemzetiségű és hitű, csak az érdekel, hogy egy embert bántanak, és az sem érdekel, hogy akiket bántottak, most ők bántanak másokat. A múltbéli gaztettek senkit sem jogosítanak fel gaztettekre. Csak bántalmazó van és bántalmazott. Aki szerint a cél szentesíti az eszközt, az a szememben a semminél is kevesebb, akármilyen zászló, szent vagy épp modern szimbólum legyen a feje fölött.
Hát ilyen könyv ez. Zseniális.


Vannak döntések, amik egy életre szólnak. Ezért kell vigyázni velük. És hallgatni kell az okosabbra. Ha nem, úgy is jó. Akkor viszont vállaljuk tetteink következményeit. Vállaljuk a kockázatot, hogy a tűzön-vízen átvitt akaratunkkal, és azzal, amivé ez változtat minket, talán valami végzetest hozunk létre. Valamit, ami éppolyan jó, mint rossz. Ami pont azért olyan jó, mert rossz.
Mindenkinek magának kell döntenie a sorsáról. Ha kell, nemet mondunk, makacsok vagyunk, elutasítunk minden segítséget, minden jóakarónkat. De meg kell tanulnunk, mikor kell behódolni, mikor kell egy kicsit félretenni önös érdekeinket. Társas lények vagyunk, megismerünk embereket, szeretjük őket. És akiket szeretünk, azokért felelősséggel tartozunk. Megéri-e követni az álmainkat, valóra váltani őket, ha közben mindenkit, aki kedves nekünk, elmarunk magunk mellől?
Erről szól ez a könyv. Kérdéseket vet föl, amikre nem kapunk választ. Mert mindenkinek magának kell döntenie.


Azt hiszem, elmondhatom, hogy semmilyen művészi tehetség nem szorult belém. Az énekhangommal büntetni lehet, a hallásom sem túl jó; talán csak az emberi beszédben hallom meg olykor a hamis hangokat, de ott sem száz százalékos a találati arány. Nem tudok rajzolni, sem festeni. Irigylem Asher Levet, szánom Asher Levet. Az örömhozó, a fájdalmat okozó, a valóságot bemutató, öntudatvesztett művészetéért. Átok és áldás. „Legyen biztonságos utad!”


A könyv első fele nagyon untatott, idegesített. Nem értettem a sok terhet, kötelességet, az önfeladást. Nem értettem miért olyan az életük, amilyen, mit ad nekik az, amire én nagy mellénnyel azt mondtam: ketrec. Bosszantott, hogy egy gyereknek mekkora zsákot tesznek a hátára. Azt hittem sohasem fejezem be. Aztán valahogy lassan megszerettem a szereplőket, megszoktam a számomra idegen szavakat és alig észrevehetően kezdtem megérteni a gondolkodásmódot. Most, hogy befejeztem, hiányzik Asher Lev lelkiismerete, gerince, szülei és a vallása iránti szeretete.
Ez a könyv számomra a felnőttéválásról, önmagunk felvállalásának felelősségéről, a belső szabadságról szól és arról, hogy az életben mindennek ára van és a számlát mindig benyújtják.
Alig várom a folytatást.


Az eddigi értékelőkkel ellentétben nem voltam elájulva tőle, mégpedig az írásmód miatt. Tőmondatok és ismétlések tömege az egész, nagyon bugyutává válik tőle a szöveg. Lehet, hogy eredetiben jobb, de nem hiszem.
Maga a téma nagyon érdekes, de lehet, hogy elég lett volna, ha Potok az utolsó fejezetből ír egy novellát, mert az azt megelőző 200valahány oldal csak előkészíti a csúcspontot, nem igazán áll meg a saját lábán a szöveg.


A végétől eltekintve (amikor majd szétvetett az ideg, hogy mi lesz ebből?) lassú regény ez, de cseppet sem unalmas. Potok jól ír, fogok még tőle olvasni, ennek a folytatását mindenképpen.
Népszerű idézetek




Azokban a hetekben gyakran látogattam el a Piazza del Duornóra, hogy megnézzem Michelangelo Pietàját a Vasari-freskót és a Porta del Paradisót: Ghiberti domborműveit a keresztelőkápolna kapuján. Bárhova mentem is, mindig magammal vittem a vázlatfüzetemet, és ceruzarajzokat készítettem. Ám emlékszem, amikor először láttam Michelangelo Pietàját a dómban, képtelen voltam lerajzolni. Július ötödike volt. Csak bámultam a szobor romános-gótikus kontúrjait, a kicsavarodott kart, a félrecsukló fejet, a Jézus és a két Mária alkotta kört, Nicodemus függőleges alakját. A kő geometriáját csodáltam, éreztem a belőle áradó különös szenvedést és bánatot. Noha vallásos zsidó vagyok, az a kőtömb úgy hasított belém, akár egy sikoly, mint a reggeli hullámverést túlharsogó sirályok vijjogása, mint… Mint a Rebbe megfújta sofár visszhangos zengése. Szó sincs istenkáromlásról. Szellemi horizontomat az élet formálta, amelyet éltem. Fogalmam sincs, hogyan reagál egy hívő keresztény arra a Pietàra. Én csak a saját múltam elemeihez kapcsolódhattam. Nagy szemeket meresztettem rá, lassan körbejártam. Nem is emlékszem, mennyi időt töltöttem ott az első alkalommal. Amikor kiléptem a nyüzsgő tér ragyogásába, döbbenten fedeztem fel, hogy könnyes a szemem.
274-275. oldal




– Miért halt meg?
– Mindennek, ami él, meg kell halnia.[…]
– Minden, ami él, egy napon olyan mozdulatlan lesz, mint ez a madár? – kérdeztem.
– A Ribójno sel ojlám ilyennek teremtette a világát, Asher.
– Miért?
– Azért, hogy értékes legyen az élet. Ami örökké él, sosem becses.
139-140. oldal




Ahhoz, hogy megérintsd egy ember szívét, látnod kell az arcát. Telefonon nem érhetsz el a lélekig.
104. oldal
A sorozat következő kötete
![]() | Asher Lev sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Noah Gordon: Az orvosdoktor 94% ·
Összehasonlítás - Francine Rivers: A próféta – Ámósz 97% ·
Összehasonlítás - David Wilkerson: Kés és kereszt 94% ·
Összehasonlítás - Jodi Picoult: Csodalány 87% ·
Összehasonlítás - Terence McKenna: Ősi Újjáéledés ·
Összehasonlítás - Philip Roth: Nemezis 84% ·
Összehasonlítás - Naomi Alderman: Engedetlenség 84% ·
Összehasonlítás - Dan Brown: Eredet 81% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Timothy Archer lélekvándorlása 80% ·
Összehasonlítás - Danielle Steel: Meghallgatott imádságok 79% ·
Összehasonlítás