Epizód ​egy vándorfestő életéből 35 csillagozás

César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Johan ​Moritz Rugendas (1802-1858) német festő latin-amerikai útjának César Aira által megregényesített „argentin epizódja" tragikusan végződik: a főhős egy lovasbalesetben elveszíti arcát, és hogy az őrjítő fájdalmat leküzdje, morfin-függővé válik. Az az ember, aki a nagy természettudós és felfedező, Alexander von Humboldt hatására nekivágott a vadonnak, hogy érzékletesen pontos festményein „elhozza" azt Európába, végül önnön belső vadonját is kénytelen feldolgozni. Szörnyeteggé válva, sajátságos nézőpontból szemléli a tájakat, embereket és eseményeket, valamint ezekben önmagát, miközben hű útitársa, a szintén festő Krause szolgál „normális" ellenpontjául vízióinak.
César Aira rendkívüli finomsággal szőtt elbeszélésében folyton cserélődnek a nézőpontok; a história nyelve a teóriáéba, másutt érzékeny szépirodalmi nyelvbe vált; a külső és belső táj hol egybejátszik, hol eltávolodik, észrevétlenül, megragadhatatlanul. Hogy végül a világ, az ábrázolás és az értelmezés… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Magvető, Budapest, 2010
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428216 · Fordította: Cserháti Éva

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

sophie P>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

    Nem hinném, hogy sokan hallották volna idehaza Johann Moritz Rugendas nevét, pedig micsoda élettörténet az övé!. Kezdjük onnan, hogy valóban zseniális festő volt, s miután összeismerkedett Humboldttal, meg az ő tudományával, nekivágott az amerikai földrésznek, hogy majd ő megmutatja Európának, mi is folyik odaát. Azt eszelték ugyanis ki, hogy a „föld-rajz” az összkép megörökítése, és abból majd meg lehet ismerni az egészet, a lényegest. Rugendas 3353 rajzot, vázlatot, festményt, stb csinált (9. oldal), legalábbis eddig ennyit számoltak meg. Tele van ezekkel a képekkel az internet, sok közűlük szinte fénykép részletességű. Hihetetlen. Például az indiánfej-tanulmányok …

    Szóval itt a molyon is van ilyen játék. Hogy írjon a bátor jelentkező egy képről, egy fotográfiáról egy novellát, vagy valamit. Nos Cesar Aira-nak volt 3353 képe, meg sok kérdése, hát csoda, ha nem bírta szó nélkül hagyni? Az ember (a vándorfestő, a hihetetten teljesítmény, az alkotás vágya és az a szerencsétlen villámcsapás), a módszer (fiziognómia), a korszak (már kész a fényképezés technológiája), a hely (őserdő, a pampa, telepesek és indiánok) … és a megörökítés, a dokumentálás, a reprodukció, a mozgás, a kompenzálás kérdése … Hol van a határ az egész és a rész között …Nekem tetszett, hogy nem feszítette tovább. Az olyan hozzá nem értőknek, mint én, talán ennyi is túl van már a határon, nagyon kellett figyelnem, na, És gondolkodni.

    Ha nekem kéne megmondanom a műfajt … novella biztos nem, művészettörténeti dolgozat sem, de nem is tisztán művészetfilozófiai írás (ahogy a címkékből következtethetnénk). Azt mondom, hogy egy esszé, amely a kispróza, a fikció, a dráma eszközeivel dolgozik, a lassanként vastagodó gondolattörzs gyökerei pedig a különös festő és az ő útitársa élettörténetébe – legalábbis annak egy epizódjába – vannak merítve.

balagesh IP>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

A fiziognómia gyönyörűen jellemzi a modernitás előtti gondolkodásmódot, mivel a láthatónak és a valóság rejtett arcának egyes pontjai között egyértelmű megfeleléseket keres, és hisz abban, hogy ezek az összeköttetések előbb-utóbb a maguk teljességében feltárhatók.
A modernitás alapvetően logocentrikus, azaz a megnevezhetetlenség a legfontosabb fogalma. Az írók rövidlátására viszont mi sem jellemzőbb, mint hogy nem tudják azt elfogadni, hogy a képzőművészet is ugyanolyan absztrakciós jellegű, mint a nyelvhasználat. Egyszerűen nehéz felfogni, hogy nem egy az egyben történő leképezésről van szó.
CA témaválasztása egyszerűen zseniális. Bökszavakban is hosszasan lehetne listázni az okokat. Csak kettőt mondok: a festő még nem fotós volt, tehát evidensebb, hogy nem másolja a valóságot; ha látható és való között összefüggés van, akkor az arc torzulásának a következményei is többrétűek.
Hihetetlen kattogásba vitte az agyamat ez a problémafelvetés. És akkor még Krauséról, a kísérőről, tehát ellenpontról, vonatkoztatási alapról még nem is beszéltem: eleinte tehetségtelen, tehát nem művész, mintha csak másoló volna; aztán meg inkább ő a látó, aki átlát a fiziognómián, és a táj igazi olvasatához hozzáfér.
Egészen elképesztő témaérzékre vall ez a kis kötet, a szerző pedig várja az igazán ihletett és elkötelezett fordítóját, hogy végre maradéktalanul élvezhessük a művészetét.

4 hozzászólás
Iustitia>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

César Aira könyvéről olvasás előtt azt gondoltam, hogy olyan jellegű lesz, mint a Velence foglya. Ebben kevesebb volt a szakmai rivalizálás, a dráma, több az élet, az izgalom, a kihívás. Mivel nem ismertem korábban Rugendas munkásságát, így nehéz volt az első oldalakon elképzelnem, miért is olyan érdekes 3353 „útleírást” festeni, azon kívül, hogy elismerendő, monumentális teljesítmény. Azt hiszem, mindenki máshol érzi magát otthon, másban mozog otthonosan, és Rugendasnak ezt az indiánokhoz közeli élet, az esőerdők világa, vagy épp az addig még felfedezetlen területek, tájegységek ismeretlensége jelentette. Ettől lett hihetetlenül elhivatott, és páratlan szerencse, hogy ehhez az elhivatottsághoz még festői érzék, tehetség is jócskán párosult.

krlany IP>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

Ez ilyen műfajilag izé… sőt még izébb… Egyfelől életrajzi elemekkel szőtt útleírás, ami akár megtörtént eseményeket feldolgozó kalandregény is lehetne. Mindeközben egy tudományos módszertan hajnalán vagyunk, úgyhogy annak a leírása is. Meg persze két festő beszélgetése művészetről, technikáról, képkidolgozásról. De aztán van itt kérem szépen filozofálgatás is, meg értekezés a művészet és a történelem, vagy természet, vagy földrajz kapcsolatáról és még nem tudom mi minden fért ebbe a kis vékonyka könyvbe.
Nekem tetszett, még akkor is, ha némely fejtegetésnél vissza kellett lapoznom, hogy fogjam, miről van szó. Ezek miatt hálát adok a kötet rövidségéért, ez hosszútávon elvette volna a kedvem, így belefért.
Az viszont lenyűgöző számomra, ahogy a mai napig emberek mit meg nem tesznek egy-egy jó kép elkészültéért (lsd. World Press fotókiállítás díjazottjai, és ennek 19. századi változata, amikor lóháton szénrajzol vagy olajvázlatot készít a mester, miközben pl. egy indiántámadást örökít meg: https://i.pinimg.com/originals/bf/26/21/bf26213f4f31d9e…).

iniesta>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

Bámulatosan lendületes és tömör ihletettség. Fikció és (ál-)művészettörténet, emberi és művészeti fiziognómia allegorikus összemosódásának remekműve.

Ráadásul – csakhogy fokozzam – van olyan jogos olvasati perspektívája, amelyben képes olyan alakot ölteni (!), mint látszólagos résztárgya – ti. zsánerfestészet –, vagyis olvasható (igen: a könyv) festményként, még ha csak az idő és képzelet vásznán is – mégis! Az ennek feltételeit teljesítő ábrázolás tekintetében ez egyszerűen nem lehet véletlen. Emiatt a nem-lehet-véletlenség miatt pedig: zseniális*.

Ajánlatom szerint… kötelező!

*Egyszerűen hihetetlen, hogy ez és ez: http://moly.hu/ertekelesek/1716893 ugyanazon írói kéz produktuma. Szívem szerint most nagyon cifra káromkodásba foglalnám a magvetősök nevét: mégis milyen kapaszkodók és önetika nélküli ízlés az, amely így képes kiválasztani egy ekkora – nyilván egyenesen túlzott méretű – életműből egy második könyvet? Röhejes, komolyan.


További lábjegyzet:

Anno a kiadáskor volt egy szerény, de legalább olvasói indíttatású polémia (lásd http://magyarnarancs.hu/olvasoi_levelek/olvasoi_levelek-76451) a fordítás kapcsán, amely tulajdonképpen a kiadói és kritikai felelősséget, illetve ezen felelősség nem vállalását ostorozza. Teljesen jogos a dolog általában is, nemcsak erre a konkrét könyvre vonatkozóan. Ne legyenek már kihagyott mondatok, a jó-ká-életbe! Olvasószerkesztőőőőőőőőőőőő!!!

Éppen emiatt is szót emelnék a fordító mellett: az ilyesmi persze részéről is hiba – de távolról sem egyéni, sőt, ilyenkor egyedül a fordító menthető fel valamilyen szinten; és egyébként is: Cserháti kész munkájának ritmusa, nyelvi hangzása, a (például a fenti olvasói levél által is jogtalanul kritizált) elbeszélői pozíciók hangvétele teljesen rendben van.

1 hozzászólás
gb_>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

Csalódás volt ez a könyv, egyrészt azért, mert mégiscsak olyan elbeszélés, amit könyvalakban, önállóan adtak ki, és hát ez elvárásokat keltett a részemről, amiket persze, hogy nem ugrott meg.. bár na, nem voltak ezek olyan égbekiáltóan magas elvárások. Másrészt az itteni értékelések is meglehetősen pozitívak. Én viszont értetlenül állok a szöveg előtt: bár sokféle problémafelvetéssel találkozni a lapokon és csapongó stílusa még erényévé is válhatna, de ez mindvégig kidolgozatlansággal is összekapcsolódik, ezért aztán letisztázatlan szöveg, és inkább lesz egy jegyzettömb vázlatpontjainak egymásra gereblyézése, mintsem egészként is működni tudó történet. A fülszöveg pedig erősen ferdít: nagyon karcsú ez a történet ahhoz, hogy „Argentína 19. századi múltját” feldolgozza, még ha csak részleteiben is.

macs>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

Ma megegyeztünk róla kritikaíráson, hogy igényesnek igényes. De szerintem akkor is inkább a Grand kapitány gyermekei.

kicsicsillag>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

A rendelőben vártam hogy behívjanak és nem akartam telefont nyomogatni, ezért lenéztem a büfébe, ahol megláttam ezt a könyvet (tudjátok, olcsó könyvek a forgó polcon). A sok unalmas női ponyva között felüdülés volt egy ismeretlen nevet és könyvet felfedezni. Már a címe megfogott(szeretem a művészekről szóló könyveket). Kortárs argentín író, érdekes lehet.
Míg vártam az orvosra, félig kiolvastam, le sem tudtam tenni. Elsőre sima életrajznak tűnt, de érdekes volt, mert kb. egy éve reprókat gyűjtöttem ettől a művészről, de nem sokat tudtam róla. Szóval meglepett ez az egybeesés. Nem tudom pontosan mikor lépett át a kisregény egy olyan szintet, amikor már azt éreztem, művészetfilozófiai művet olvasok és nem életrajzot. Amint hazaértem, azonnal folytattam és persze utánanéztem a művész életének is. Szóval egyértelműen lebilincselő mű, el fogom mégegyszer olvasni. Ja és megvettem a szerző másik regényét is, a Kísérteteket is, és megrendeltem Rugendas Brazil útleírásos könyvét is. Azt hiszen nekem ennél jobb reklám nem is kell egy könyvhöz és egy művészhez.

Pixelhiba>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

Száraz életrajznak indult az első pár oldalon, aztán azt vettem észre, mikor már rájöttem, hogy fejezetre bontás sincs, hogy tulajdonképpen milyen szépen egyensúlyoz a dokumentáció és a szépirodalom határán, közben sok-sok művészetfilozófiával, de nulla párbeszéddel, ami meglepő volt, de nem is hiányzott, ez így volt kerekded, de nem kerek, mert a vége kicsit hirtelen. Ettől függetlenül kellemes meglepetés.

Juci P>!
César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

Úgy vettem le a könyvtárban a polcról, hogy jé, erről még sose hallottam, és az ilyen random találatok néha nagyon bejönnek. Hát most nem. Volt néhány elektrosztatikusan töltött oldal (szó szerint), de a többi vagy unalmas, vagy kifejezetten bosszantó. Szerencsére rövid.


Népszerű idézetek

balagesh IP>!

Ahogy az sokszor megesik a gyűjtőkkel, nem a hiány, hanem a bőség jelentett gondot.

90. oldal

Pixelhiba>!

Írás közben teljes őszinteségre törekedett. Az érvelés a következő volt: ha alapvetően ugyanannyi munkába kerül igazat mondani, mint hazudni, akkor miért ne mondjunk igazat, elhallgatások és kétértelmű kijelentések nélkül? Akkor is, ha csak kísérletnek szánjuk. De könnyebb volt mondani, mint megtenni, különösen azért, mert ebben az esetben a tett éppen a kimondás volt.

68. oldal, Budapest: Magvető, 2010

balagesh IP>!

És valóban, a ló felállt égnek álló szőrzettel, hatalmasan, eltakarva előle a villámszövet felét, és zsiráflábait engedetlen lépésekre hajlította, feje az őrület hívó szavára figyelt… és nekiindult…

49. oldal

4 hozzászólás
Pixelhiba>!

Mivel a művész mindig tanul valamit, miközben művészetét gyakorolja, akár a legszűkösebb körülmények között is, Rugendas ekkor fedezte fel módszere egy tulajdonságát, mely eddig észrevétlen maradt előtte. Mégpedig azt, hogy a fiziognómiai eljárás ismétléssel dolgozik: a részletek azonos alakban teremtődnek újra a képen, csupán fekvésüket változtatják meg.

59. oldal, Budapest: Magvető, 2010

Pixelhiba>!

Végső soron a művészet az ő titka volt. Ő jutott a titok birtokába, ha rettenetes áron is. Az árba minden beleszámított. A baleset és a velejáró átváltozás miért ne tartozhatna bele? Az ismétlődések játékában, a kombinatorikában maga is álcát ölthet, és működhet rejtve, mint a művész egyik alakváltozata. Az ismétlődések: más néven, a művészettörténet.

59-60. oldal, Budapest: Magvető, 2010

Bibliomanie>!

Amikor kiszedték az arcába öltött varratokat, világosan érezte, ahogyan a szálak végigcsúsznak benne. E félig éber, zavart állapotban úgy vélte, mintha az érzelmei marionett-bábuk lennének, amelyek zsinórzatát húzzák ki belőle, vagy az arcjátékáét, mellyel azokat kifejezte, ami valójában egy és ugyanaz.

56. oldal

balagesh IP>!

Krause volt az, aki, mivel jó egészségnek örvendett, csak egyetlen, folytonos egyenesen haladt, melynek nem volt se kezdete, se vége.

112. oldal

Pixelhiba>!

És tényleg bárki, akivel összeakadt, városon és falun, erdőn és hegyen, megoldotta, hogy az élete simán haladjon előre; de ők saját környezetükben voltak, és tudták, mihez tartsák maguk. Míg ő ki volt szolgáltatva a vakvéletlennek. Ki tudja garantálni, hogy a természet fiziognomikus művészete nem fog kimenni a divatból, és nem hagyja őt elszigetelve, mint egy hajótöröttet e hiábavaló és ellenséges szépség közepén?

26. oldal, Budapest: Magvető, 2010

Pixelhiba>!

Mintha előre megérezte volna, Rugendas időben gondoskodott róla, hogy megfelelő számú levelezőtárssal rendelkezzék világszerte. Így aztán újra meg újra nekilátott az írásnak, más és más megszólításokkal; beszélgetőtársai között volt fiziognomikus festő és természetbúvár, állattenyésztők, mezőgazdászok, újságírók, háziasszonyok, gazdag gyűjtők, aszkéták, sőt előkelőségek. Mindegyikhez más változat igazodott, melyek mind belőle születtek. A variációk egy különös lehetetlen körül forogtak: Hogyan lehet közvetíteni a mondatot: „Szörny vagyok”?

64. oldal, Budapest: Magvető, 2010


Hasonló könyvek címkék alapján

Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve
Radnóti Sándor: Jöjj és láss! – A modern művészetfogalom keletkezése – Winckelmann és a következmények
Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások IV.
José Ortega y Gasset: Goya
Darida Veronika: A fenséges és a rejtőzködő jelenlét
Volker Harlan: Mi a művészet?
Javier Zanetti – Gianni Riotta: A kapitány
Ernesto Che Guevara: Bolíviai napló