Menekültek ​és migránsok (Beszélgessünk róla!) 5 csillagozás

Ceri Roberts: Menekültek és migránsok

A gyerekeknek sokszor nehéz értelmezniük a világ dolgait és azok hatását saját életükre. A Beszélgessünk róla! sorozat kötetei segítenek abban, hogy ezeket a nehéz és összetett problémákat közösen körbe tudjuk járni velük.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2018
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633045688 · Fordította: Tulics Mónika · Illusztrálta: Hanane Kai

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
Molymacska 
Ceri Roberts: Menekültek és migránsok

Dupla taps a HVG-nek, hogy ilyen helyzetben (vagy pont emiatt a helyzet miatt) ez a könyv megjelenhetett magyarul.
Nagyon szemléletes dolgokat láthatunk benne, valahogy kihagyva azt, amin a felnőttek problémáznak (mint a vallás, vagy a munka kérdése) és tényleg az alapokra szorítkoznak, mint az, hogy a menekült nem véletlenül menekül el a hazájából. Ez nagyon jó volt, és ahogyan részletesen elmeséli a folyamatokat, az mindenképpen hasznos volt.
Sajnos ez a könyv eléggé sok szakszóval dolgozik, amik érthetőek, de hosszú távon a gyereknek is nehezebb szülő nélkül, egyedül olvasva megérteni a lényeget belőle. Én csak ennél a kötetnél éreztem, hogy túl sok a szakszó, de itt hatványozottabban is.
Zseniális minden hibájával együtt is, és még így is ajánlom a kicsiknek, és szüleiknek. Megéri. Tényleg.

>!
Caledonia_Valley P
Ceri Roberts: Menekültek és migránsok

Alapvetően jó és sok részletre kitérő könyvnek tartom ezt a kötetet, azonban számomra túlságosan is rózsaszín benne minden. Oké… Gyermekeknek íródott, és az elfogadás/elfogadtatás a célja, ezért nem is tartalmaz ijesztő részleteket, azonban nem ad pontos képet a témáról!
Ezen felül alapvetően migránsokról és menekültekről van szó, és patyolat fehér benne az összes illusztráció… Minden ember bőrszíne fehér, és csupán 1-2 képen jelenik meg egy-egy csador, vagy arab férfi fejfedő, amivel gondolom szintén azt hivatottak érzékeltetni a kötet készítői, hogy azért, mert mások a bőrszíneink, még egyenlőek vagyunk…
Mégis, olvasás közben az embernek az az érzése, hogy a könyv nem mond „igazat”, és a képeket elnézegetve olyan érzésem támadt, mintha azt akarták volna érzékeltetni, hogy a fehér emberek is rászorulhatnak arra, hogy tömegesen ugyanolyan bevándorlókká és migránsokká váljanak, mint barna bőrű társaink. A mai helyzetről azonban egyáltalán nem ad hiteles képet, az illusztrációkon fehér családok vonulnak végig, ami véleményem szerint egyáltalán nem segíti a gyermekekben az elfogadás érzését, és itt most be is fejezem az erről a témáról szóló gondolataimat és a könyv értékelését.

>!
dianna76 P
Ceri Roberts: Menekültek és migránsok

Akár a Globális konfliktusok folytatása is lehetne. Már abban a kötetben szóba került a menekültkérdés pár mondat erejéig. Most itt a bővebb kifejtés. Nekem nem tetszett, hogy a szöveg maximálisan a sajnálatra alapoz, és a migráns helyzet negatív oldalát -a befogadó ország szemszögéből – nem láttatja. A téma egyébként fontos, főleg napjainkban. És igen, sajnálatra méltó, hogy emberek tömegestül kényszerülnek elhagyni a hazájukat, mert élhetetlenné és veszélyessé válik. Tetszettek a mindennapokból vett arányosító hasonlatok, hogy a gyerekek jobban megértsék és átérezzék a menekültek helyzetét. Volt egy mondat, amin gúnyosan elmosolyodtam, ha a mai Magyarországra gondolok. Hogy ugyebár arra törekednek a nagyok, hogy megszüntessék a szegénységet. spoiler
Az illusztrációk változatlanul kellemesek, nincsenek túl cifrázva a képek. Maga a kiadás nagyon színvonalas. Ja, és a macska továbbra is állandó kísérője az oldalaknak. Jófej!


Népszerű idézetek

>!
dianna76 P

Az otthon az a hely, ahol szeretteinkkel időt töltünk (…)

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Tittel Kinga: Mesélő Budapest
Emma Speare – Leslie Colvin: Az élővilág kisenciklopédiája
Jane Elliott – Colin King: Enciklopédia gyermekeknek
Charlie Bood: A természet csodái 1.
L. A. Levinova – K. A. Szapgir: Pipacska és Kockapaci újabb kalandjai
Fodor Marcsi – Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
Rainer Köthe: Macskák
Aleksandra Mizielińska – Daniel Mizieliński: Föld alatt / Víz alatt
Lázár Ervin: Öregapó madarai
Émilie Beaumont – Marie-Renée Pimont: Csillagok és bolygók titkai