Életem, ​az álmom 6 csillagozás

Céline Dion – Georges-Hébert Germain: Életem, az álmom

"Gyerekkoromban két dologról álmodtam: énekes sztár akartam lenni, és átélni a nagy, sírig tartó szerelmet. Szerencsés vagyok…
Szerencsém volt, mert zenészcsaládba születtem. A családban mindenki – szüleim és tizenhárom testvére – énekelt és játszott valamilyen hangszeren. A zene életem részévé vált, s hamarosan már csak egy dolog volt számomra fontos: énekelni. Tudom, hogy boldog és derűs gyermekkoromnak köszönhetem, hogy énekesnővé válhattam.
Szerencse volt az is, hogy találkoztam René Angélillel, „Pygmalionommal” és menedzseremmel a szórakoztatóiparban, szerelmemmel és férjemmel – életem értelmével. Fantasztikus emberekkel találkoztunk, a siker valamennyi lépcsőfokát végigjártuk, a legkeményebb próbákat is kiálltuk. Ami pedig a legfontosabb: vele megvalósultak kislánykori ábrándjaim a nagy szerelemről.
Legnagyobb álmom beteljesülése – első gyermekünk megszületése – előtt, szeretném megosztani Önökkel ezt a szép történetet."
Céline Dion

>!
Etoile, 2001
324 oldal · ISBN: 9637710086 · Fordította: Németh Márta

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Patrik_Varga_4>!
Céline Dion – Georges-Hébert Germain: Életem, az álmom

Mindenkinek ajánlom, akit érdekel Celine élete illetve nyitott az önéletrajzi könyvek iránt. Nagyon bensőséges és hiteles írás.

vfruzsi>!
Céline Dion – Georges-Hébert Germain: Életem, az álmom

Nagy Celine Dion rajongó voltam, és szerettem ezt a könyvet! közvetlen, emberi hangvételű, érdekes…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Londonna>!

Bársonyos hangja mindig megnyugtatott, kivéve aznap este. Nemcsak a mondanivalója miatt, hanem azért is, mert olyan bensőséges hangon mondta, szinte éreztem a leheletét a fülemben. Különlegesen meghitt pillanat volt.
Még halkabban, még lágyabban hozzáfűzte:
– Az egész életünk meg fog változni, Céline, majd meglátod.
A kettőnk élete!

85-86. oldal

Londonna>!

Idősebb volt, mint a szüleim, és majdnem ötször olyan idős, mint én. Mégis gyorsan közel kerültünk egymáshoz, barátok lettünk, kedvesebb volt nekem, mint René ebben az időben…
Eddy ma is azok közé tartozik, akikkel a legjobban szeretek beszélgetni. Jobban tudta, hogy kell hozzám közeledni, hogy kell megnyerni a bizalmamat, mint a korombeli fiúk és lányok. Az összes titkomat megosztottam vele, az összes álmomat elmeséltem neki, és mindez mintha tényleg érdekelte volna.

66. oldal

Londonna>!

Napokig kettesben maradtunk, együtt főztünk, előttem van, ahogy René hámozta, szeletelte a zöldségeket. Néha mellém lépett, átölelt, és táncra perdültünk a csak általunk hallott zenére, egyedül, a konyhában. Boldogok voltunk.

304. oldal

Londonna>!

Egy harminckét éves nő tudja, hogy nem lehet magányosan boldog, és hogy mennyi borzalom, háború, nyomor van a világon.
Jól tudom, hogy segíthetek anyagilag és a munkámmal is.

307. oldal

Londonna>!

Leggyakrabban Renét ismerték fel először, mert az emberek tudatában összeforrt a képünk, s ez boldoggá tett. Mert eggyé váltunk, ha őt látták, rám is gondoltak, ha engem láttak, ő is az eszükbe jutott. Életünk végéig egyek leszünk.

310-311. oldal

Londonna>!

René keveset beszél, nehezen nyílik meg, nem mutatja ki az érzelmeit, főleg nem a félelmét és a nyugtalanságát. Csak akkor beszél, amikor már teljesen elmúlt a veszély, minden megoldódott és rendbe jött.

319. oldal

Londonna>!

Renével szinte egy rugóra jár az agyunk, így a gondolataink is ugyanott jártak.

321. oldal

Londonna>!

René Angélil ugyanebben az évben nem csupán apa, de nagyapa is lett, hiszen lánya, Anne-Marie is egy csodás kisfiúnak adott életet.

323. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tóth Júlia Éva: Borikönyv
Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének
Kang Myeongseok: Beyond The Story: A BTS tízéves története
Joonas Sildre: Két hang között
Nikki Sixx – Ian Gittins: A heroin-naplók
Seán O'Hagan: Freddie Mercury
Presser Gábor: Presser könyve
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Bókay János: Bohémek és pillangók