Kis ​tüzek mindenütt 89% 831 csillagozás

Rég olvastam ilyen mélyreható és szenvedélyekkel teli drámát. Nagyon tetszett! A történet java 1997-ben játszódik, egy Shaker Heights nevezetű, gyanúsan tökéletes kisvárosban. Ide érkezik meg Mia Warren, aki egyedülálló anyaként neveli tinédzser lányát, Pearlt. Nehézkes anyagi körülmények között élnek, Mia művészként keresi kenyerét, fotókat készít és nem bírja a kötöttségeket. A kisváros egyik „Született felesége“, Elena Richardson újságíró, négy gyermekes anya és feleség kiad Miáéknak egy lakást. Gyerekeik ugyan hamar összebarátkoznak, közöttük viszonylag hamar feszültség alakul ki. Ebben az ármánykodással fűszerezett drámában elsősorban az anyaságról és különféle családon belüli viszonyokról kapunk képet. Richardsonék szomszédai, a McCullough házaspár gyermekért folytatott harcán keresztül pedig mindeközben rengeteg múltbéli titokra derül fény.
Rendkívül erős karakterek vannak a könyvben, nagyon jók a pro és kontra elvek a szülőség kérdését tekintve. Sok olyan témát feszeget az irónő, ami aktuális és fontos: béranyaság, abortusz, rasszizmus, szülői attitűdök.
Szerintem ez egy kihagyhatatlan regény! Olvassátok, hogy a bennetek lobogó tűz sose hunyjon ki teljesen!
Ezek után biztosan megnézem a könyvből készült filmsorozatot és elolvasom az írónő másik magyarul megjelent könyvét is!

”… legtöbbször egyik út sem tisztán helyes vagy helytelen, és semmi sem tudja teljes bizonyossággal megmutatni, hogy a határ melyik oldalán állunk.”

A Kis tüzek mindenütt erőssége, hogy hihetetlenül nehéz témát képes jó érzékkel olyan olvasmányos, populáris stílusban megragadni, hogy az mindenki számára könnyen befogadható legyen.

A történet Shaker Heights-ban játszódik, ahol a szabálykövetés és a tökéletességre való törekvés a legfontosabb értékek, amely már önmagában hordozza a veszély érzetét, ám ezt rögtön a regény elején egy szándékosan okozott tűzeset tetézi. Megismerhetjük a kertváros lakóit, a négygyermekes Mrs. Richardson-t, aki jótékonyságból adta bérbe tavaly lakását a vándoréletet élő fényképésznek, Miának és lányának. Majd a McCullough házaspár is színre lép, akik mindennél jobban vágynak egy gyerekre. Az idillikusnak tűnő helyszínen természetesen mindenkinek, így a gyerekeknek is, megvannak a maga titkai, rossz döntései. A regény több ponton felveti, hogy érdemes-e éles kategóriákban gondolkodni, egyértelmű-e, mi a helyes és mi a helytelen, van-e joga másnak ítélkezni saját választásaink felett. Fókuszában az anyaság témája áll, amelyet igen komplexen közelít meg, megjelenik benne az örökbefogadás, a béranyaság, az abortusz, sőt a szülői túlféltés is. Olyan fontos kérdéseket feszeget, mint, hogy mi tesz valakit anyává, pusztán a biológia, vagy inkább a szeretet az, ami igazán számít. Mindeközben hangsúlyos szerepet kap az egyenjogúság is. Egy érzékenyítő, elgondolkodtató, ugyanakkor kikapcsoló olvasmány kapunk, remek karakterábrázolással.

Elég vegyesek az érzéseim. Többet vártam ettől a könyvtől! Számomra túl részletes, és épp ezért túl írt. A tinik drámája nagyobb hangsúlyt kap mit maga a titok, az igazán érdekes cselekmény. Senkit nem kedveltem meg igazán! Megértettem tetteiket, próbáltam elnéző lenni velük, de nekem ez a könyv kevés volt. Annyira nagy bummmmravágytam, hogy csalódtam.
Nagyon jó témák merülnek fel a könyvben, de egy Jodi Picoult könyv (ha szabad hasonlítani) többet ér számomra!

Shaker Heights egy tökéletes kertváros, tele tökéletes emberekkel, ahol még a fűnyírásnak is külön szabálya van. De nem minden csillog, ami fénylik is. Szeretem az ilyen ihletésű történeteket, amik Amerika egy-egy preferált kisvárosában játszódnak, irigylésreméltó boldog, kiegyensúlyozott és gazdag lakosokkal. De vajon ez is a valóság? Mi bújhat meg a saját felépített falaik mögött, amit még ők sem tudnak maguknak beismerni? Mia, aki megadja nekik a választ, ezzel egy tükröt tartva feléjük.

A városba érkezése önszántán kívül felforgatta a Richardson család életét, Elena pedig törtető asszonyként próbál neki keresztbe tenni, kutakodni a múltja féltve őrzött titkaiban. Számomra a legkedvesebb karakter Izzy lett már az elejétől. Az egyetlen, aki érzi, hogy kilóg a sorból és nem akar ennek a mintacsaládnak a tagja lenni.

Tanulságos történetet kapunk, jól megformált karakterekkel akik csűrik – csavarják az eseményeket. Nagyon szerettem ezt a könyvet, ezután a sorozatra is kíváncsi vagyok. Celeste Ng másik könyve pedig felkerült a várólistámra.

Ez a csaj úgy ír, mint Franzen, csak rövidebben, tömörebben, úgyhogy rögtön megvett kilóra. Imádom ezt a közeget, az amerikai középosztályt az összes pozitív és az összes negatív jellemzőjével, és nagyon tetszett, ahogy a szereplők sem fehérek vagy feketék voltak, hanem mindenkiben volt ilyen is meg olyan is, és szinte végig tipródtam, hogy kinek van igaza. Persze aztán én is odaálltam valamelyik oldalra, de még a legvégén is tudott olyat írni Ng, hogy a másik oldallal is rokonszenvezni tudjak. Rendkívül olvasmányos, ugyanakkor igazi szépirodalom, szerintem zseniális.

Ezer éve nem írtam már értékelést, lehet már nem is tudom hogyan kell. Amit tudok, hogy Celeste Ng az olvasott két könyve alapján nagyon meg tudja mutatni azt, hogy a szülők legyenek bár jóindulattal, tegyék, amit tesznek féltésből, félelemből, de óriási károkat tudnak okozni a gyermekeiknek. Mert azt hisszük, hogy a mi traumáink, kudarcaink a gyerekeinkre is kivetülnek, hogy a következő generációnak ugyanazokkal a gondokkal kell megküzdeniük, mint nekünk, néha akaratlanul is átadjuk nekik a batyut, amit mi cipelünk. Mennyit lehetne segíteni sokszor ezeken egy kis kommunikációval, mert szeretetből, jó szándékból általában nincs hiány ezekben a művekben, mégis olyan könnyű szétzúzni egy családot. Néhány véletlen, meg nem várt fordulat, egy kis elhallgatás, bosszúvágy, sérelmek, irracionális félelmek, féltékenység, akármi. Nem írtam külön a két könyvhöz, mert bár különbözőek, mégis összemosódik bennem a kettő, mert ugyanazt a széthullást éreztem mindkettőben. Szerettem mindkettőt. Máshogy.

„Ezt a könyvet leginkább azért kezdtem el olvasni – mint ahogyan azt már a második negyedéves TBR listámon is említettem, – mert megtudtam, hogy ebből a regényből készült egy adaptációs sorozat, amit én majd mindenképpen meg szeretnék nézni. Igazság szerint ez előtt az adaptációs hír előtt nem nagyon hallottam még Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt című könyvéről, így csak ezután kezdtem utánanézni annak, hogy miről is szól ez a kötet. A fülszöveg alapján eléggé érdekesnek ígérkezett ez a történet, ezért úgy voltam vele, hogy egy próbát mindenképpen megér.

Ahhoz képest, hogy tényleg egy könnyed nyári olvasmányra számítottam végül az idei évem egyik legmeghatározóbb olvasmánya lett. Ritkán fordul elő olyan, hogy örülök annak, hogy nem azt kapom amire számítok, viszont ennél a könyvnél pont ez történt. A történet nagyon jól volt felépítve, a szereplők nagyon emberinek hatottak és talán pont ezért lehetett elég sokukkal rokonszenvet érezni.”

A teljes értékelésemet itt tudjátok elolvasni:
https://konyveskuckom.blog.hu/2020/06/16/celeste_ng_kis…

Nagyon jó könyv! Olyan sok kérdést vetett fel, hogy elolvasása után még hosszan, hosszú hetekig gondolkoztam ezeken; a helyzeteken, a ki nem használt lehetőségeken, karaktereken.
Azt gondolom, hogy ennek a könyvnek nem csak a felnőtt, hanem a gyermekkönyvtárban is ott lenne a helye, mert fontos főhősei ők is a kötetnek, ezen kívül ugyanahhoz a kérdéshez, problémához másképp viszonyulnak és ez is kiválóan megjelenik a regényben.
A sok kérdés közül az egyik, ami leginkább elgondolkodtatott, hogy ki is számít jó anyának? És mi tesz valakit jó anyává? A biológia vagy a szeretet? Az anyagiak vagy a szeretet? Vajon mi arra a kérdésre a jó válasz, hogy aki biológiai anya és szegény, az már nem szerethet és nem lehet anya? Ill. Aki szeret és anyagilag jó helyzetben van, végül inkább magával vihet 'anya'ként egy babát? Nagyon tetszett a könyvben kibontakozó, az örökbefogadással foglalkozó bírósági tárgyalás, a védő kiváló munkát végzett, de igen érdekes (apaként és ügyvédként egyaránt) a háttérben meghúzódó Mr. Richardson lassú személyiségfejlődése, a kiváló ügyvédben felébredő kétely láttatása, engedsz a barátaidhoz fűződő szeretet és segítségnyújtás belső kényszerének és beengeded a szakmai döntéseidbe az érzelmeket?
Nagyon felkavaró volt számomra és sokszor elgondolkodtató a béranyasággal kapcsolatos erkölcsi kérdésekről elmerengeni. Mikor dönt egy nő amellett, hogy béranya legyen? És vajon végig tudja-e csinálni? Képes lesz-e végül lemondani a gyermekről és átadni a 'szülők'nek? Ha igen, mit gondol ezután magáról? Hogyan pótolja az örökre benne maradó űrt? Ha nem, akkor döntésével milyen – netán végzetes – következményeket zúdít magára?
Hogyan fogja befolyásolni az életét? Lesz-e egyáltalán következmény?
A szülők, a felnőttek világában is felkavart a Mia szüleinek érzéketlen (?) volta. Hogyan képesek viselni azt, hogy minden kapcsolat megszűnjék egyetlen, életben maradt gyermekükkel? Hogyan képesek támogatás nélkül „tudni” gyermeküket, és „nyugodtan” élni életüket? Sokkolhat-e egy gyerek halála úgy egy szülői párost, hogy közben megfeledkeznek másik gyermekükről? Képes lehet-e a „földhözragadt”, konzervatív, hagyományos értékeket képviselő szülő megérteni művészgondolkodású, képekben gondolkodó gyermekét, és meglátni benne a tehetséget? Képes-e valamikor is bevallani magának a szülő, hogy „elfeledkezett” egy tragédia következtében, vagy legalábbis nem volt képes kellőképpen összpontosítani másik gyermekére?
Képes lennél-e bevallani, hogy nem tettél meg mindent gyermeked jövője alakítása során gyermeked érdekében csak azért, mert nem sikerült, vagy nem is akartad megérteni őt és választását?
Még súlyosabb problémaként: idegenként, egyesegyedül egy idegen országban, pénztelenül, magárahagyatottan, tele gondokkal, üres zsebbel, üres hűtővel, üres lakásban, nyelvtudás nélkül, munkanélkül, senki nélkül hogyan is tudnád felnevelni éppen megszülető gyerekedet? Mikor teszel jót? Ha magad mellett hagyod éhen halni, vagy lemondasz róla, hogy hátha jobb sorsa lesz más szülők mellett? Mennyire lehet egy ilyen vagy hasonló döntés végleges? Ez annyira totálisan végleges és megváltoztathatatlan helyzet, hogy nincs mód többé a változtatásra? Ha a helyzeted megváltozik nem indulhatsz harcba a gyerekedért? Tényleg megszűnsz anyának lenni, ha meglépted ezt a lépést? Tényleg nem vagy szülő, anya többé? Tényleg?
Lelket elnehezítő felnőtt gondok…
És akkor még nem beszéltem a regényben szereplő felnövekvő fiatal kamaszok és ifjú felnőttekről…
Milyen az igazi barátság? Milyen az igazi barátság fiú és lány, ill. két lány között? Lehet-e barátság fiú és lány között? Hol húzódik a vékony és törékeny határvonal barátság és szerelem között?
Tönkremehet-e egy igazi barátság féltékenyég miatt? Vagy az,ami tönkrement már vagy még nem is volt barátság?
Való-e egy szegény gyerek gazdag gyerekek közé? Befogadják-e valaha a felső tízezer tagjai azt, aki nem tudja valójában mi is a fő mozgatórugó ebben a miliőben? És persze adódik a kérdés, jól érzi-e ő saját magát közöttük mindig is?
Kamaszként szexuális próbálkozásainknak, együttléteinknek eléggé felelősségteljesen mérlegeltük-e a lehetséges következményeit? Belegondoltunk-e mi lesz, ha terhes leszek/lesz a társam? Hogyan tovább, ha igen? Egyedül, vagy felnőtt segítségét kérjem? vagy a kortársamé tökéletesen megfelel…
Mit veszítek, ha megtartom? Mit veszítek ha nem tartom meg?
Készen állok-e hogy anya legyek? Készen állok-e hogy jó és felelősségteljes anya legyek?
Olyan anya lennék, amilyet egy gyerek megérdemel? Olyan anya lennék, amilyennek terveztem, hogy lenni akarok?
Jó döntést hozok – bármit döntök is?
Milyen érzés arra rádöbbenni, hogy félreértettem, félreértelmeztem valamit, főleg úgy, hogy igazából, lelkem mélyén én ezt tudtam, csak nem akartam hinni a szememnek és a lelkemnek ill. anyai szívemnek hittem, még a megérzéseimnek sem? A kiváló oknyomozó riporterek ha szülői terepen végzik szakmájukat – törvényszerűen elvéreznek? nem éppen ott kellene a legkiválóbban szerepelniük és kiváló nyomozóként viselkedniük?
Mennyi anyakép jelenik meg ebben a nem túl vastag regényben?
Mennyivel ér kevesebbet egy egyedülálló anya egy családossal szemben a társadalom szemében?
Miért bélyegez meg a társadalom olyan könnyen bizonyos helyezetbe került embereket?
Kevesebbet ér egy egyedülállóval szemben családosként szakmai teljesítésben?
Család mellett lehet karriert építeni, vagy a család egyenlő a lemondásokkal és áldozatokkal?
Egyedül, támogatás nélkül boldogulni, tehetségünket kiteljesíteni lehet-e?
Kötődés vagy szabadság? Melyik segít a művészi kiteljesedéshez?
És vajon a ugyanazt jelenti-e a szabadság egy művész anyának és a tizenéves gyermekének? Szabadság-e a gyermekünknek az, amiről mi, szülők azt gondoljuk – igen?
Meddig van jogom gyermekemre azt az életet rákényszeríteni, amiről eddig azt gondoltam – az a legmegfelelőbb nekem?
Hogyan fejlődjünk, ha közben az időnket a létfenntartásért való tevékenységekre kell szentelnünk?
Ki látja meg bennünk a tehetséget? És ki segít kibontakoztatni azt? El lehet-e fogadni vadidegentől bármilyen támogatást a tehetségünk kibontakoztatása érdekében? Meddig mehetünk el ebben az elfogadásban?
Örökbefogadó szülőként hányszor nagyobb a felelősségem? Mi lesz később, ha a gyerek nagyobb lesz? Egy idegen származású gyerek esetében a szülői teendők megsokszorozódnak, amennyiben figyelemmel vagy és nem szeretnéd őt elvágni és elidegeníteni eredeti kultúrájától, múltjától, történelmétől, nyelvétől stb…
Ennyi dilemma!
Ezernyi dilemma!
És végül jó döntés-e a körülötted kavargó, kaotikus élethelyzetből csapot-papot otthagyva elmenekülni oda, ahol sosem érnek utol, és tiszta lappal egy új életet kezdeni?

És legvégül mit rejt a sárga boríték? spoiler
Ugye, szeretetet?

Miféle kis tüzek rejlenek a szereplőkben/bennünk mindenütt?

Nagyon szép regény.

Nagyon vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatosan. A pozitív oldalon adott egy tényleg nagyon olvasmányos (a majdnem négyszáz oldal pikkpakk elrepült), cseleményben is bővelkedő (meg karakterben is) történet, amelyben elég sok fontos – akár tabu – téma is felmerül. Ráadásul kimaradt belőle (szerencsére) a nagyon népszerű meleg-vonal, még csodálkoztam is, sőt, a bullying egy sajátos „formája”, a tanár hatalmaskodó, diákokat megalázó természete jelenik meg benne (nagyon apró mellékszálként).

A negatívumok között hát, elég sok minden szerepel. Egyrészt a fent említett nagyon apró mellékszál, amelyekből kismillió van. Van bőven, amelyik ki is maradhatott volna, csak oldalszámmal kerültünk volna beljebb. A másik, hogy ezek a szálak össze-vissza vannak kuszálva, úgy ugrálunk az időben, olyan pillanatokra (pl. Mrs. Richardson szüleinek megismerkedésére, letelepedésükre stb.), amelyeknek igazából teljesen mindegy, hogy szerepeltek-e a könyvben, vagy sem. Talán az írónő a karaktereit próbálta ezekkel a múltbeli kitekingetésekkel megerősíteni, de inkább magára a karakterre, a jellemére kellett volna koncentrálni.

Olyan szereplők kerültek ezáltal a levesbe, mint Mr. Richardson (apa, ügyvéd, ennyi, mintha egy íróasztal alatt felejtett papucs volna), vagy még inkább Trip (róla se tudunk meg sokat), s még inkább a nagy fájdalom: Moody, akinek a vonala főszerepért ordított, de az írónő nem hallotta meg. Csak a nőkre koncentrálunk, főleg a Mia és a Mrs. Richardson közötti különbségre – már elve a nevek milyen sokat mondóak, a szabadságot kedvelő Mia keresztnévvel, míg a „nyárspolgári” életet élő Mrs. Richardson a férjezett névvel fut végig a történetben.

Őket általában a lányaikon keresztül láthatjuk, bár nehéz volna megmondani, hogy a könyv főhőse voltaképpen kicsoda. Senkinél sem időzünk sokat, van, hogy Pearl, van, hogy Izzy kerül górcső alá. Az anyaság témakörét úgy tűnik, az írónő nagyon át akarta fogni, mert mindent megpróbált bepasszírolni egy történetbe: abortusz, elhagyott gyerek, tiniterhesség, béranyaság, örökbefogadás… Egy is elég lett volna, nemhogy ennyi. Teljesen elhagytam volna a May Ling részeket, szerintem felesleges volt, ráadásul a bírósági tárgyalástól idegbajt kaptam spoiler. A másik idegbaj ezen a vonalon a végén ért spoiler.

Ugyanígy elhagytam volna a Mia és lánya körülötti hercehurcát, sok értelme annak se volt, max. a kötet feléig legjobban megkedvelt Mia értéke csökkent le a szememben (bár azért az nem volt túl szimpatikus, hogy a lányát maga után húzva költözködik jobbra-balra). Meghagytam volna a Lexi-vonalat és jobban kibontottam volna az egészet, főleg, hogy egy nagyon jó, nem kihasznált hátteret (fekete fiú-fehér lány szerelme) használt az írónő, de ezt is elengedte, mintha nem lett volna fontos.

A tüzes rész pedig szerintem egy baromság volt, mint ahogy az Izzyvel kapcsolatos befejezés is. Ha jól emlékszem, Izzy a legkisebb, talán tizedikes, tehát 15 éves. spoiler Ráadásul amikor az egész kötet kezdődött, akkor komolyan – nem olvastam fülszöveget – arra tippeltem, hogy Izzy spoiler

Szóval összességében három csillag, mert az ötlet jó volt, de túlzsúfolt, a karakterek kidolgozásért ordítottak (főleg a férfiak vonalán). Viszont tényleg könnyedén olvasható történet, kár érte.

„Az ember is ilyen, tudod? Mindig újrakezdi. Megtalálja a módját.”

Először a sorozatot kezdtem el nézni, majd 1 rész után úgy éreztem, hogy be kell szereznem ezt a könyvet, és előbb elolvasnom. És mennyire jó döntés volt! Nagyon különleges olvasmányélményt nyújtott. Egy olyan kényes és speciális helyzet köré épül az egész cselekmény, amiben nehéz egy kívülállónak ítélkezni – akinek még csak hasonlóban sem volt része, miközben a középpontban mégis olyan dolog áll, ami mindenki életében jelen van: a kapcsolatok. Családi, baráti, lélektársi. És ami ezeket felülírhatja, már ha van ilyen.

A karakterek szerintem szuperek voltak, szülők, gyerekek egyaránt. A kedvencem Mia, Elena és Izzy volt, de mindannyiukat tudtam kedvelni. Élveztem, amikor a múltjukról olvashattam, érdekes volt látni, hogy ki és miért lett olyan, amilyen. Szépen megmutatkozik a pillangóhatás, hogy egy apró információmorzsa olyan lavinát képes elindítani, ahonnan már csak egyetlen kiút marad: ha mindent felégetve magunk mögött, tovább állunk.

A regény tele van olyan dolgokkal, amin hosszasan el lehet gondolkodni. Mi a helyes, mi a helytelen, és ki szabja ezt meg? Vajon mi mindenről maradunk le, miközben meggyőződésünk, hogy azt tesszük, ami számunkra a tökéletes? Az ellentéteket biztos, hogy a különbözőségek okozzák, vagy talán éppen az egyformaságból ered? Nagyon tetszett!