Amit ​sohase mondtam el 147 csillagozás

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

„Lydia ​halott. De ők még nem tudják.” Így kezdődik az 1970-es években játszódó regény, amelynek középpontjában egy ohióbeli kisvárosban élő kínai-amerikai család áll. Marylin és James Leenek három gyereke van, és Lydia a kedvencük: a szülők az ő életére vetítik rá minden félbemaradt álmukat, reményüket és nagyravágyó tervüket. De amikor Lydia holttestét kifogják a házukhoz közeli tóból, a család addig is törékeny egyensúlya végképp felborul. Titkok, elvágyódás és a múlt zsákutcái – az Amit sohase mondtam el thriller, de közben megindító történet is, amelyet nem lehet letenni, végeredményben pedig finom megfigyelésekkel teli, érzékeny jellemrajz egy különös, de hallatlanul emberi és életteli családról, amelynek tagjai szüntelenül azért küzdenek, hogy jobban értsék egymást.

Celeste Ng kínai bevándorlók gyermekeként született Pittsburghben, jelenleg Massachusettsben él a férjével és a kisfiával. Ez az első regénye, amely megjelenésekor rögtön óriási bestseller lett, és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Európa, Budapest, 2016
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634054016 · Fordította: Széky János

Enciklopédia 7


Kedvencelte 18

Most olvassa 9

Várólistára tette 260

Kívánságlistára tette 259

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Málnika P
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

„Sohase mosolyogj, ha nincs kedved.”

Az Amit sohase mondtam el egy rejtéllyel kezdődik, ám a lélektani könyv rengeteg szálat mozgat meg a történet során, fontos szerepet kap benne többek között a gyereknevelés, a rasszizmus, a nők helyzete, az elszalasztott lehetőségek és a ki nem mondott dolgok súlya. Már az első erős mondat: „Lydia halott.” megteremti a feszültséget, amely az egész regényt átlengi, miközben a család próbál rájönni, mi történhetett az agyonajnározott lánnyal, hogyan végződhetett tizenhat évesen az élete egy tóban. Lydiáé, aki a család középpontja volt, és arra rendeltetett, hogy saját szülei eltemetett vágyait valóra váltsa, anyja helyett karriert építsen, apja helyett barátokat szerezzen. Szülei álmait örökölte, ám a korai tragédia miatt sem tudta beteljesíteni azokat. Az édesanya elhatározza, hogy kideríti, mi történt szeretett lányával, miközben a család titkai és a társadalom elítélése egyre inkább bontakozik ki a lapok közül, magával rántva nemcsak a szereplőket, de az olvasót is. Kifejezetten tetszett, hogy az olvasmányos könyv az olvasói elvárásokat nem hajlandó kielégíteni, miközben egyre mélyebb rétegekbe merülhetünk, egyre jobban megismerhetjük a családot és környezetét. Érzelmekkel telített, sokrétű, elgondolkodtató írás, amely fontos problémákra hívja fel a figyelmet, akárcsak az írónő következő regénye.

>!
Batus
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Ez szerepel a fülszövegben: „az Amit sohase mondtam el thriller”… Na, akkor ezt mindenki felejtse is el, mert ennek távolról sincs köze semmilyen thrillerhez. Meghal egy lány, ezért egyszer-kétszer felbukkan egy rendőr, hogy lássuk, hogy nyomoznak és körülbelül itt ki is merül a „thriller” szál. Ez egy családregény. Ez a családon belüli szeretet(?) nyomorító erejéről szóló regény. Ez a túlzott elvárások, a kivetítések, a teher alatt összeroppanás és a lelkiismeret-furdalás regénye. A kirekesztettség, a másság, a magány, a láthatatlanság regénye. Szép és nagyon nyomasztó.

5 hozzászólás
>!
ppeva P
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Mitől lenne ez thriller? Ha csak attól nem, hogy hátborzongató az egész történet, ahogy egy családot felmorzsolnak a soha ki nem mondott problémák és sérelmek.
Nem tudom, mi változott Amerikában a fajok közötti házasságok hétköznapi megítélésében (tudom, törvényileg már nem akadály, ahogy a 60-as években még az USA sok államában büntetendő volt!), de szívszorító volt olvasni arról, mennyire kiközösítették a szülőket, gyerekeiket azért, mert az egyik szülő kínai volt (már az USÁ-ban született kínai). Enélkül a szál nélkül, illetve anélkül, hogy figyelembe vennénk a Lee házaspár mindkét tagjának gyerekkorát, simán érezném mérgező szülős történetnek. Csak hát nagyon sok mérgező szülő egyben mérgezett gyerek is, és cipeli, vonszolja tovább a sérüléseit, megismételve vagy ellenkező előjellel kiküszöbölni próbálkozva a szülei hibáit.

>!
Kovaxka P
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Furcsa arról olvasni, hogy a hetvenes évek Amerikában nem buli, funky, progrock, fű és szabadság, hanem bevándorlók, kisszerűség, megkülönböztetés, küzdelem, bezárkózás és elhallgatás is. A szerző a saját élményei átsütnek a mondatokon, noha nagyon tárgyilagosan, szinte érzelem nélkül fogalmaz. A múlt és a jelen apró mozaikjaiból áll össze a család története, a – jól kidolgozott – szereplők motivációit a végére megértenénk, ha nem lenne felfoghatatlan.
Sokkal jobban tetszett, mint a szerző későbbi könyve, csak a számtalan elütés miatt voltam le fél csillagot. Nem igazán thriller, de az ifjúsági kategórián messze túlmutat.

>!
Amilgade
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Hú, ez most nagyot szólt! Egy igazi dráma bontakozik ki a lapokon, aminek semmi köze a thrillerhez. Lydia halála egy visszaemlékezés folyamatot indított el a családtagokban, akiknek fel kell ismerniük, hogy hol követték el a hibákat. Talán ott, amikor soha nem mondták el. Mély, érzelmekkel teli történetről van szó, amit minden szülőnek el kéne olvasni.

>!
Zsoofia
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Ez nem egy thriller, nem tudom, honnan szedte ezt a fülszöveg.

Ez a könyv darabokra tépett.

Nagyon, nagyon rég találkoztam olyan mély karakterábrázolásokkal, mint ebben a könyvben – Hannah-n kívül mindegyik karakternek az arcába tenyerelnék egy péklapáttal, ugyanakkor nem zárom ki, hogy hasonló esetben nem viselkednék-e én is így. Abszolút megérthető minden döntésük a helyzetükből kiindulva, különösen James kirekesztettségérzésével nagyon könnyű együtt érezni, annak ellenére, hogy nem vagyok nemzetiségi. Viszont kényelmetlenül valóságos az, hogy bármilyen jó szándékból is indulunk ki, a szeretteink árthatnak nekünk a legtöbbet életünkben. Mesél szexizmusról, rasszizmusról és fajkeveredésről, miközben egyikről se szól igazán.

Úgy berántott a történetébe érzelmi szinten, mint idén könyv még nem. Nem tudom, milyen lesz az írónő következő regénye, de mihelyst befut, az lesz a következő, amit olvasni fogok.

5 hozzászólás
>!
moonchristal P
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Nehéz erről a könyvről értékelést írni. Nagyon tetszett a stílus, bár nekem kellett egy kis idő, amíg beleszoktam, és megértettem a logikát. Nagyon kemény, nehezen emészthető könyv arról, milyen kirekesztettnek lenni egy ítélkező társadalomban, legyen annak a másságnak bármilyen oka. Az egész könyv egy érzelmi hullámvasút, és annyira nyomasztó, hogy nekem napokig tartott, mire feldolgoztam. Érdemes volt elolvasni, de még kell egy kis idő, míg hozzákezdek a másik könyvéhez a szerzőnek.

>!
almamag
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Mint amikor épp úton vagy, és az ablakból látod egy baleset nyomait – egy horpadt karosszériájú autó az út közepén, egy folt feketére alvadt vér az aszfalton, te pedig borzadva nézed – nem akarod nézni, de nem tudod nem nézni.

Borzalmas ez a könyv. Borzalmas, mert annyira életszerű, annyira hihető hogy az embernek sikítani volna kedve. Talán a harmadánál járhattam, mikor eszembe jutott, hogy talán nem is regényt olvasok, hanem a Mérgező szülők címen futó ismeretterjesztő kötetet. És bár legyeken és egyéb bosszantó ízeltlábúakon kívül mást nem szoktam tettleg bántani, ijesztően jól esett elképzelni, hogy fogom ezt a könyvet, és addig csépelem vele Marilynt, míg a földön csúszva egy sarokba nem hátrál, a kezét a feje fölé emelve védekezésül. Aztán Jamesnek is odasoroztam volna. spoiler Pedig mindkettőt a jó szándék vezérli, foggal-körömmel küzdenek azért, hogy a gyerekeik ne éljék át azokat a kudarcokat, amiket ők. Ott ba***ák el, de nagyon, hogy elhitetik magukkal: amiről nem beszélnek, az nem létezik, nem is létezett, nem is fog. Soha de soha. Miközben minden egyes nyomorult lépésüket a letagadott múlt irányítja. Újra és újra véresre kaparják a saját sebeiket és nem veszik észre, hogy ezzel a szeretteiket is megsebzik. Nem veszik észre, hogy mekkora nyomás nehezedik a gyerekeikre, nem látják a küzdelmüket. A szabadulás vágyát, a valódi figyelem vágyát, a megértés vágyát. Egyetlen gyerekre sugározzák minden szeretetüket, minden elvárásukat, rá ruházzák át a család összetartójának szerepét és nem veszik észre hogy nem bírja a terhet. És azt sem veszik észre, hogy a másik két gyereket milyen mélyen megsebzi az, hogy kívül rekedtek – Nath-re még csak-csak odafigyelnek valamennyire, de Hannah szinte mintha nem is létezne. Majd' megszakadt a szívem azért a kislányért.

Maga a történet oda-vissza ugrál az időben, Lydia halála utáni és azelőtti történeteket mesél el, és csak a végén derül ki, valójában mi történt aznap este. Nem az, amire számítottam. És így még rosszabb, még szomorúbb volt az egész.
A stílus is jól el van találva – az elején jó darabig keresgéltem a szót, ami leírja, aztán rátaláltam: tárgyilagos. Mint egy tudósítás. Aztán ahogy haladtam előre, úgy puhult fel, és vált egyre kevésbé újságcikk-szerűvé az írás, de soha nem ment át valami érzelgős-szirupos-hollywoodi maszlagba. Tökéletesen illett a történethez.

U.i. Ami viszont rohadtul bosszant, az a rengeteg hiba a szövegben. Az még hagyján, hogy a Hannah-t néha Hanna-nak írják, de legalább kétszer fel van cserélve a szereplők neve, és a hang illetve a haj közt is van egy árnyalatnyi különbség – nem egészen mindegy, mi simít végig a másik fél arcán. Túl sokszor fordult elő, hogy ilyen bakik miatt kidobott magából a szöveg. Kicsit igényesebb kiadást várnék egy ilyen patinás kiadótól, anyagi gondok ide vagy oda.
U.u.i. Most négy csillagot kap, de lehet később felkövéredik a (majdnem)kedvencek részére fenntartott ötre, majd meglátom idővel hogy formálódik bennem az emléke.

1 hozzászólás
>!
Arwen
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Nehéz értékelni ezt a könyvet, ugyanis nem élveztem az olvasását. Hogy is tehettem volna, amikor annyira lehangoló és torokszorító? Soha nem szeretném újraolvasni. Azonban ezt a történetet több embernek kéne megismernie, mivel nagyon fontos témákról szól. Az 1970-es években zajlik, és egy kétrasszú családra fókuszál, ahol az édesapa kínai, az édesanya pedig amerikai. Három gyermekük van, a középső, Lydia eltűnt, később pedig megtalálták a holttestét. Annyi fájdalom, annyi kimondatlan szó. Ténylegesen hatással volt a kedvemre, szóval, ha éppen depresszívebb időszakot élsz át, inkább ne kezdj bele. Nagyon lebilincselő történet, tudni akartam az okokat, a miérteket, emiatt nem is igazán tudtam letenni. Az írói stílus néha nem volt ínyemre, furcsálltam pár megoldását (pl. idejekorán elmondja, hogy mi fog történni a jövőben). Kíváncsi vagyok a másik megjelent könyvére, gondolom az is ilyen nehéz olvasmány lesz.

>!
theodora 
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Celeste Ng nem csak a bevándorló családok kirekesztettségének, ill. a vegyes házasságok problémáinak a kérdésével foglalkozik, hanem a szülők által a gyerekekre terhelt vágyakról és célokról. Mindezt nagyon szépen bontja ki a szemünk előtt – hideg távolságtartással, de végtelenül érzékenyen, elemzően – a család minden szereplőjének nézőpontját bemutatva.


Népszerű idézetek

>!
Batus

Feltételes múlt: az elszalasztott lehetőségek igeideje.

106. oldal

>!
Kókuszka P

Eldöntik, hogy milyen vagy, mielőtt még tudnák, ki vagy.

210. oldal

>!
paoloni

Nath, amióta az eszüket tudják, mindenkinél jobban ismerte a család szótárát, azokat a dolgokat, amiket sosem tudtak volna igazán megmagyarázni a kívülállóknak: hogy egy könyv vagy egy ruha többet jelent olvasnivalónál vagy öltözéknél; hogy a kedvességet, az ajándékot elvárások kísérik, amik – mint a hó – előbb csak szállingóznak, aztán leülepszenek, aztán agyonnyomnak a súlyukkal.

284. oldal

4 hozzászólás
>!
Batus

Az ember annyira szeret, oly sokat remél, és a végén itt marad neki a semmi. Gyerekek, akiknek már nincs rá szükségük. Egy férj, akinek már nem kell. Nem maradt semmi, csak ő, egymagában és az üres tér.

266. oldal

>!
moonchristal P

Milyen jó érzés volna az esőben ülni: mintha egész testére könnyek zuhognának.

>!
ppeva P

Ami nagyközelből olyan hatalmasnak látszott – az iskola, a szüleik, az életük –, egy jókora lépés távolságból már semmivé enyészett. Az ember nem fogadja a telefonjaikat, összetépi a leveleiket, úgy tesz, mintha soha nem is léteztek volna. Elölről kezdi. Új ember egy új életben. Földrajzi kérdés az egész – gondolta, olyasvalakinek a magabiztosságával, aki még sohasem próbált megszabadulni a családjától.

285. oldal

>!
Belle_Maundrell 

Mitől lesz valami értékes nekünk? Ha elveszítjük és megtaláljuk.

303. oldal

>!
Batus

Így hát amikor James aznap este hazajött, ő csak annyit mondott: – Meghalt az anyám. – Aztán visszafordult a sütő felé, s hozzátette: – Meg a füvet is le kell nyírni. – És James megértette: ez még egyszer nem kerül szóba köztük.

88. oldal

>!
Batus

Kifelé menet megállt a nappaliban, ahol a szőnyeg a széklábak szellemlenyomatától volt himlőhelyes, és hosszan nézte a kandallópárkányt – most már csak egy zavartalan, egyenes vonal volt a fal üres síkja alatt.

93. oldal

>!
Batus

James szeretné elkapni a szavait, mint a lepkéket, amíg még a levegőben vannak, de már beleszálltak Nath fülébe. Látja a szemén, ami fényes lett és kemény, mint az üveg.

215. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Mario Puzo: A Keresztapa
Kathryn Stockett: A Segítség
Anne Rice: A múmia
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom
Mészáros Dorka: Én vagy senki
Sara Shepard: Pretty Little Liars
Blake Crouch: Wayward Pines
Douglas Preston – Lincoln Child: Kénköves pokol
Dževad Karahasan: Keleti díván
Steven Saylor: A hét csoda