Amit ​sohase mondtam el 70 csillagozás

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

„Lydia ​halott. De ők még nem tudják.” Így kezdődik az 1970-es években játszódó regény, amelynek középpontjában egy ohióbeli kisvárosban élő kínai-amerikai család áll. Marylin és James Leenek három gyereke van, és Lydia a kedvencük: a szülők az ő életére vetítik rá minden félbemaradt álmukat, reményüket és nagyravágyó tervüket. De amikor Lydia holttestét kifogják a házukhoz közeli tóból, a család addig is törékeny egyensúlya végképp felborul. Titkok, elvágyódás és a múlt zsákutcái – az Amit sohase mondtam el thriller, de közben megindító történet is, amelyet nem lehet letenni, végeredményben pedig finom megfigyelésekkel teli, érzékeny jellemrajz egy különös, de hallatlanul emberi és életteli családról, amelynek tagjai szüntelenül azért küzdenek, hogy jobban értsék egymást.

Celeste Ng kínai bevándorlók gyermekeként született Pittsburghben, jelenleg Massachusettsben él a férjével és a kisfiával. Ez az első regénye, amely megjelenésekor rögtön óriási bestseller lett, és… (tovább)

Eredeti mű: Celeste Ng: Everything I Never Told You

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Európa, Budapest, 2016
320 oldal · ISBN: 9789634054016 · Fordította: Széky János

Kedvencelte 10

Most olvassa 6

Várólistára tette 145

Kívánságlistára tette 160

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Batus
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Ez szerepel a fülszövegben: „az Amit sohase mondtam el thriller”… Na, akkor ezt mindenki felejtse is el, mert ennek távolról sincs köze semmilyen thrillerhez. Meghal egy lány, ezért egyszer-kétszer felbukkan egy rendőr, hogy lássuk, hogy nyomoznak és körülbelül itt ki is merül a „thriller” szál. Ez egy családregény. Ez a családon belüli szeretet(?) nyomorító erejéről szóló regény. Ez a túlzott elvárások, a kivetítések, a teher alatt összeroppanás és a lelkiismeret-furdalás regénye. A kirekesztettség, a másság, a magány, a láthatatlanság regénye. Szép és nagyon nyomasztó.

5 hozzászólás
>!
ppeva P
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Mitől lenne ez thriller? Ha csak attól nem, hogy hátborzongató az egész történet, ahogy egy családot felmorzsolnak a soha ki nem mondott problémák és sérelmek.
Nem tudom, mi változott Amerikában a fajok közötti házasságok hétköznapi megítélésében (tudom, törvényileg már nem akadály, ahogy a 60-as években még az USA sok államában büntetendő volt!), de szívszorító volt olvasni arról, mennyire kiközösítették a szülőket, gyerekeiket azért, mert az egyik szülő kínai volt (már az USÁ-ban született kínai). Enélkül a szál nélkül, illetve anélkül, hogy figyelembe vennénk a Lee házaspár mindkét tagjának gyerekkorát, simán érezném mérgező szülős történetnek. Csak hát nagyon sok mérgező szülő egyben mérgezett gyerek is, és cipeli, vonszolja tovább a sérüléseit, megismételve vagy ellenkező előjellel kiküszöbölni próbálkozva a szülei hibáit.

>!
Amilgade
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Hú, ez most nagyot szólt! Egy igazi dráma bontakozik ki a lapokon, aminek semmi köze a thrillerhez. Lydia halála egy visszaemlékezés folyamatot indított el a családtagokban, akiknek fel kell ismerniük, hogy hol követték el a hibákat. Talán ott, amikor soha nem mondták el. Mély, érzelmekkel teli történetről van szó, amit minden szülőnek el kéne olvasni.

>!
Zsoofia
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Ez nem egy thriller, nem tudom, honnan szedte ezt a fülszöveg.

Ez a könyv darabokra tépett.

Nagyon, nagyon rég találkoztam olyan mély karakterábrázolásokkal, mint ebben a könyvben – Hannah-n kívül mindegyik karakternek az arcába tenyerelnék egy péklapáttal, ugyanakkor nem zárom ki, hogy hasonló esetben nem viselkednék-e én is így. Abszolút megérthető minden döntésük a helyzetükből kiindulva, különösen James kirekesztettségérzésével nagyon könnyű együtt érezni, annak ellenére, hogy nem vagyok nemzetiségi. Viszont kényelmetlenül valóságos az, hogy bármilyen jó szándékból is indulunk ki, a szeretteink árthatnak nekünk a legtöbbet életünkben. Mesél szexizmusról, rasszizmusról és fajkeveredésről, miközben egyikről se szól igazán.

Úgy berántott a történetébe érzelmi szinten, mint idén könyv még nem. Nem tudom, milyen lesz az írónő következő regénye, de mihelyst befut, az lesz a következő, amit olvasni fogok.

5 hozzászólás
>!
almamag
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Mint amikor épp úton vagy, és az ablakból látod egy baleset nyomait – egy horpadt karosszériájú autó az út közepén, egy folt feketére alvadt vér az aszfalton, te pedig borzadva nézed – nem akarod nézni, de nem tudod nem nézni.

Borzalmas ez a könyv. Borzalmas, mert annyira életszerű, annyira hihető hogy az embernek sikítani volna kedve. Talán a harmadánál járhattam, mikor eszembe jutott, hogy talán nem is regényt olvasok, hanem a Mérgező szülők címen futó ismeretterjesztő kötetet. És bár legyeken és egyéb bosszantó ízeltlábúakon kívül mást nem szoktam tettleg bántani, ijesztően jól esett elképzelni, hogy fogom ezt a könyvet, és addig csépelem vele Marilynt, míg a földön csúszva egy sarokba nem hátrál, a kezét a feje fölé emelve védekezésül. Aztán Jamesnek is odasoroztam volna. spoiler Pedig mindkettőt a jó szándék vezérli, foggal-körömmel küzdenek azért, hogy a gyerekeik ne éljék át azokat a kudarcokat, amiket ők. Ott ba***ák el, de nagyon, hogy elhitetik magukkal: amiről nem beszélnek, az nem létezik, nem is létezett, nem is fog. Soha de soha. Miközben minden egyes nyomorult lépésüket a letagadott múlt irányítja. Újra és újra véresre kaparják a saját sebeiket és nem veszik észre, hogy ezzel a szeretteiket is megsebzik. Nem veszik észre, hogy mekkora nyomás nehezedik a gyerekeikre, nem látják a küzdelmüket. A szabadulás vágyát, a valódi figyelem vágyát, a megértés vágyát. Egyetlen gyerekre sugározzák minden szeretetüket, minden elvárásukat, rá ruházzák át a család összetartójának szerepét és nem veszik észre hogy nem bírja a terhet. És azt sem veszik észre, hogy a másik két gyereket milyen mélyen megsebzi az, hogy kívül rekedtek – Nath-re még csak-csak odafigyelnek valamennyire, de Hannah szinte mintha nem is létezne. Majd' megszakadt a szívem azért a kislányért.

Maga a történet oda-vissza ugrál az időben, Lydia halála utáni és azelőtti történeteket mesél el, és csak a végén derül ki, valójában mi történt aznap este. Nem az, amire számítottam. És így még rosszabb, még szomorúbb volt az egész.
A stílus is jól el van találva – az elején jó darabig keresgéltem a szót, ami leírja, aztán rátaláltam: tárgyilagos. Mint egy tudósítás. Aztán ahogy haladtam előre, úgy puhult fel, és vált egyre kevésbé újságcikk-szerűvé az írás, de soha nem ment át valami érzelgős-szirupos-hollywoodi maszlagba. Tökéletesen illett a történethez.

U.i. Ami viszont rohadtul bosszant, az a rengeteg hiba a szövegben. Az még hagyján, hogy a Hannah-t néha Hanna-nak írják, de legalább kétszer fel van cserélve a szereplők neve, és a hang illetve a haj közt is van egy árnyalatnyi különbség – nem egészen mindegy, mi simít végig a másik fél arcán. Túl sokszor fordult elő, hogy ilyen bakik miatt kidobott magából a szöveg. Kicsit igényesebb kiadást várnék egy ilyen patinás kiadótól, anyagi gondok ide vagy oda.
U.u.i. Most négy csillagot kap, de lehet később felkövéredik a (majdnem)kedvencek részére fenntartott ötre, majd meglátom idővel hogy formálódik bennem az emléke.

1 hozzászólás
>!
theodora
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Celeste Ng nem csak a bevándorló családok kirekesztettségének, ill. a vegyes házasságok problémáinak a kérdésével foglalkozik, hanem a szülők által a gyerekekre terhelt vágyakról és célokról. Mindezt nagyon szépen bontja ki a szemünk előtt – hideg távolságtartással, de végtelenül érzékenyen, elemzően – a család minden szereplőjének nézőpontját bemutatva.

>!
Fiammetta P
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Milyen bonyolult pókhálót tud szőni egy családban a sok elfojtott frusztráció, komplexus és indulat, amelyből ki-ki a maga módján próbál kivergődni és elmenekülni: van, aki csak pár utcával arrébb, és van, aki egyenesen az űrbe (van, aki pedig az asztal alatt ülve, szinte láthatatlanul figyeli a többieket, és jobban érti a helyzeteket, mint bárki más). Mennyire gúzsba tud kötni a szeretet, és az, ha a szülő „csak jót akar” a gyerekének spoiler. Tetézve azzal, hogy a két szülő teljesen mást gondol arról, mi is lenne a jó.
A regény vége talán kicsit érzelgős lett, de így is nagyon tetszett.

>!
tüskéshátú
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Több diszfunkcionális család van, mint (közel) ideálisan működő. Ez már csak ilyen. Amikor megkapja az ember mindhárom gyerek nézőpontját, így, együtt, az egyszerűen sok, megrázó.
A kommunikáció hiánya, silánysága folyamatosan rombolja a kapcsolatainkat csakúgy, mint az hogy nem tudunk az egónkon túllépni. Ez sem mond semmi újat sajnos.
A kontextus mégis elég erős ahhoz, hogy ütős legyen, minderre emlékeztessen. Kicsivel finomabb kidolgozás és egy tisztességesebb fordítás jól esett volna.

>!
JustABookishSoul P
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Erős és jól kidolgozott könyvet olvashattam Celeste Ngnek köszönhetően, ami érzelmi hullámokkal bővelkedett. Lenyűgöző, hogy ez az írónő első könyve és mégis olyan könnyedén tudta közvetíteni a történetet és az érzéseket, ahogyan azt nagyon kevesen tudják elsőre.
Családi dráma, ami igazibb nem is lehetne. Teljes mértékben megmutatja a valóságot, azokat a problémákat amiken egy család keresztül mehet. Rengeteg téma megtalálható benne (pl. rasszizmus, szülői elvárások, feminizmus) ami a mai társadalmunkban is feljön és amivel többet kellene foglalkoznunk!
Szomorú és erőteljes. Lelkileg is megviseli az embert a könyv, nekem az utolsó száz oldal volt az ahol többszöri részletekben kellett elolvasnom, mert éreztem, hogy nekem sok és nyomja a lelkemet.
Örültem, hogy a 70-es években játszódott bár néha voltak vele nehézségeim, mivel sokszor a jelenkorba képzeltem a történetet, de egy idő után megszoktam.
A jellemfejlődés és ebbe a belelátás csillagos ötös, szinte éreztem a súrlódásokat és a problémák kialakulásának okait, ahogy apja-fia, anyja-lánya elbeszélnek egymás mellett és fordítva. Semmi sincs kimondva, minden a levegőben lóg. Ez nagyon jellemző a mai társadalmunkra.
És a szívem szakadt meg különösképpen Hannah miatt. Sokkal de sokkal jobban átlátja a dolgokat egy gyerek még ha azt is gondolnánk hogy ez nem igaz. Megvan a képességük, hogy észrevegyék azokat a dolgokat, amiket a felnőttek már nem képesek.

>!
Zanit
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

A címe az is lehetett volna, hogy spoiler
Vagy spoiler
Hogyan spoiler
Minek azoknak spoiler
Nagyon megviselt a történet, az olvasás alatt végig rossz volt a hangulatom. Ez nem nekem való. Való-e egyáltalán bárkinek?


Népszerű idézetek

>!
Batus

Feltételes múlt: az elszalasztott lehetőségek igeideje.

106. oldal

>!
Batus

Az ember annyira szeret, oly sokat remél, és a végén itt marad neki a semmi. Gyerekek, akiknek már nincs rá szükségük. Egy férj, akinek már nem kell. Nem maradt semmi, csak ő, egymagában és az üres tér.

266. oldal

>!
ppeva P

Ami nagyközelből olyan hatalmasnak látszott – az iskola, a szüleik, az életük –, egy jókora lépés távolságból már semmivé enyészett. Az ember nem fogadja a telefonjaikat, összetépi a leveleiket, úgy tesz, mintha soha nem is léteztek volna. Elölről kezdi. Új ember egy új életben. Földrajzi kérdés az egész – gondolta, olyasvalakinek a magabiztosságával, aki még sohasem próbált megszabadulni a családjától.

285. oldal

>!
paoloni

Nath, amióta az eszüket tudják, mindenkinél jobban ismerte a család szótárát, azokat a dolgokat, amiket sosem tudtak volna igazán megmagyarázni a kívülállóknak: hogy egy könyv vagy egy ruha többet jelent olvasnivalónál vagy öltözéknél; hogy a kedvességet, az ajándékot elvárások kísérik, amik – mint a hó – előbb csak szállingóznak, aztán leülepszenek, aztán agyonnyomnak a súlyukkal.

284. oldal

4 hozzászólás
>!
Batus

Mélyre hatoló fájdalom járja át ebben a szobában, mintha zúzódások sötétlenének a csontjain.

81. oldal

>!
Batus

Így hát amikor James aznap este hazajött, ő csak annyit mondott: – Meghalt az anyám. – Aztán visszafordult a sütő felé, s hozzátette: – Meg a füvet is le kell nyírni. – És James megértette: ez még egyszer nem kerül szóba köztük.

88. oldal

>!
Batus

Kifelé menet megállt a nappaliban, ahol a szőnyeg a széklábak szellemlenyomatától volt himlőhelyes, és hosszan nézte a kandallópárkányt – most már csak egy zavartalan, egyenes vonal volt a fal üres síkja alatt.

93. oldal

>!
Batus

Nem a ti hibátok – mondta apja, de Lydia tudta, hogy nincs így. Valami rosszat csináltak, ő és Nath; valamivel felmérgesítették. Nem olyan gyerekek voltak, amilyeneket anyja szeretett volna.
Ha még egyszer, mégis hazajön, és rászól, hogy igya ki rendesen a tejét – gondolta, s elhomályosult előtte a könyv lapja –, ő biztos kiissza. Akkor is megmossa a fogát, ha nem kéri senki, és nem fog sírni, amikor a doktor bácsitól injekciót kap. Elalszik abban a pillanatban, hogy anyja eloltja a villanyt. Soha többé nem lesz beteg. Megtesz mindent, amit anyja mond neki. Mindent, amit csak akar.

148-149. oldal

>!
Batus

Nem tudhatja meg azt a mindent, amit sohase mondott el neki. Hogy azt gondolta vajon: cserben hagyta, vagy azt akarta tőle: eressze végre el.

314. oldal

>!
Batus

James szeretné elkapni a szavait, mint a lepkéket, amíg még a levegőben vannak, de már beleszálltak Nath fülébe. Látja a szemén, ami fényes lett és kemény, mint az üveg.

215. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Steve Berry: A templomosok öröksége
Greg Iles: Lángoló kereszt
Robert Harris: Führer-nap
Tomori Gábor: Szívcsakra
Adam Palmer: Mózes hagyatéka
Tom Harper: Az elveszett szentély
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok
Rita Monaldi – Francesco Sorti: Imprimatur
Alma Katsu: Éhség