Őfelsége ​kapitánya I-II. 23 csillagozás

Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

„-Közelebb! ​- adta ki az utasítást Hornblower a kormányosnak. És most, hogy ezt az utolsó parancsot is kiadta, gondolatai belevesztek az események szörnyű következetlenségébe. Körülötte a lövések mintha darabokra hasogatták volna az egész fedélzetét, mindenféle mély lyukak tátongtak a deszkák között. A lidércnyomás tudatosan átérzett kísértetiességével látta, hogy Bush elesik és vér folyik csonka lábszárából, amelyről egy ágyúgolyó letépte a lábfejét. Az orvos két segédje fölébehajolt, hogy levigyék a fedélközbe. -Hagyjatok a fedélzeten! – üvöltött kínjában Bush. – Ne nyúljatok hozzám, kutyák! -Vigyék el! – parancsolta Hornblower. Hangjának nyersége is beleillett ebbe a tébolyba, amely itt járta körülötte haláltáncát. De örült, hogy elküldheti innen Busht valahová, ahol talán még biztonság és élet várja. A keresztárboc ledőlt és csak úgy hullott körülötte a forgács, a kötéldarab, a faszilánk, mint a záporeső. A halál szakadt le rá felülről, halál leselkedett rá minden oldalról, de… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1937

Tartalomjegyzék

>!
MAHIR-RTV, Budapest, 1989
690 oldal · ISBN: 9637860037 · Fordította: Juhász Vilmos
>!
588 oldal · keménytáblás · Fordította: Juhász Vilmos

Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ponty
Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

Horatio Hornblower botfülű. Már, ami a zenét illeti. Ennyi együtt nekem már elég is, de ő ráadásul a Lydia nevű, brit hadihajó kapitánya, aki gyakran ha-hm, a torkát köszörüli beszéd közben. Így pedig már egyenesen rajongani való főszereplője ennek az ágyúdörgéstől hangos tengeri kalandregénynek.
Persze majd hétszáz oldal nem szólhat végig csak lőporfüstről és háborúról, szóval ez a könyv, a kötelező viharok és szélcsendek között, elég karakterközpontú is. Hornblower-nek tehetsége és sikerei dacára megvannak a maga kétségei, pályatársaihoz képest hátrányai, mind kapcsolatrendszerét, mind pedig anyagi helyzetét illetően, sőt van családi tragédiája és felesége is, akit nem szeret szerelemmel, amiért is nyilvánvalóan büntetést érdemel. Nőalak formájában…
Tartalmas, javarészt izgalmas regény ez sok információval a hajós életről, hadviselésről, vezetői képességekről és tengerésztiszti karrierről. Negatívum, hogy a kelleténél többször és jobban igyekszik hangsúlyozni a britek nagyszerűségét, és ezzel egyidejűleg a franciák alávalóságát, és nem találtam hihetőnek a kapitány sok ütközet közbeni aggódását sem. Ezeket egyértelműen meztelen írói hatáskeltésnek éreztem. Szerintem pont a csata heve volt az, ahol és amikor Hornblower mindezekről elfeledkezve önmaga, egy hadvezér lehetett. Ettől függetlenül persze így is szerettem olvasni, ráadásul az elején, El Supremo személyében, egy zseniálisan őrült, hangsúlyos negatív karakter is akad, akiért én nagyon hálás vagyok. És akkor még nem is említettem gyerekkorom egyik kedvenc filmjét, melyben Gregory Peck Őfelsége kapitánya.

9 hozzászólás
>!
annacska5 P
Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

Ez a könyv, a két kötet repül a kedvencek közé. Hornblower kapitány az egyik legemberibb hős, akiről olvastam. A kételyei, az állandó félelmei annyira, de annyira szerethetővé teszik, miközben minden döntése tökéletes. Kételkedik saját magában, talán ez teszi ennyire fantasztikussá, már-már zseniálissá. A mellékszereplők is szerethetőek, még azok is, akiknek az író nem sokat bajlódott az ábrázolásával.

>!
Isabel_Rose I
Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

A történet most nem ragadott magával annyira, mint a többi, ebben a műfajban olvasott könyvnél.Hornblower kapitány viszont nagy kedvencem lett. Jelleme, emberi tulajdonságai miatt könnyen át tudtam érezni, miken mehet keresztül. A sok információ a hajós életről méginkább életszagúvá tették számomra a regényt. Hoznék is egy példát erre a sok közül:
"– Jó munkát végeztetek, emberek! – hangzott fel ebben a pillanatban Gerard izgatott,
ujjongó kiáltása. A lugger főárboca valamennyi vitorlájával együtt féloldalra dőlt. Egyetlen
pillanatig úgy látszott, mintha természetesen állna ebben a helyzetben, azután váratlanul
hirtelenséggel lezuhant. Még ebben a pillanatban is egy magányos ágyúdörrenés bizonyította a francia hajó dacos ellenállását. Hornblower gyors lélekjelenléttel adta ki a parancsot a kormányosnak, vigye a Southerlandot a kalózhajó közvetlen közelébe, hogy most már véglegesen elpusztítsák. Szinte lángolt az izgalomtól. De még az utolsó pillanatban kijózanodott. Ha ezt teszi, akkor időt ad a másik kalózhajónak, hogy behatolhasson az indiai hajók közé. Máris új utasítást adott a kormányosnak. Még egyszer visszanézett a megsebesült kalózhajó felé: most, hogy árboca tövénél tört le, tehetetlenül hánykolódott a hullámokon, mint valami kitépett lábú vízibogár. "

A fél csillag csak azért maradt le, mert egy picivel több izgalmat is el tudtam volna viselni.

>!
Aurore
Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

Sokáig, nagyon sokáig várta ez a könyv, hogy végre elolvassam. Valamikor a megjelenése környékén adta nekem a Rados Bözsi, aki a nagyapám tutyimutyi húga volt, isten nyugosztalja, és fel nem foghattam, miért kaptam tőle. Aztán most a kiadások között kutakodva rájöttem: ez a könyv 1943-ban jelent meg először magyarul, és 1989-ig aztán soha többet, de ő ismerhette, hiszen a 40-es években volt fiatal, és tudta, hogy Vernét nagyon bírom, biztos azt gondolta, hogy ez is tetszeni fog.

Nem tudom, azt hiszem, elrettentett a két kötet, azért nem fogtam hozzá soha. Most a várólista-rövidítésbe beválogatva sikerült „letudnom”. Tudom, nem szép szó, de bizony félig-meddig így van. Az eleje ugyanis nagyon tetszett, szinte szidtam magam, hogy milyen ostoba voltam, hogy eddig nem vettem kézbe, de a közepe szinte alig kötött le, a végét pedig „átlagos kalandregényre” értékeltem. Az elején nagyon tetszett, hogy Hornblower kapitány jelleme olyan sok figyelmet kap, s egész rendkívüli személyiség. Később is van szó róla, miket gondol, és mit érez, de szétforgácsoltabbnak, kevésbé rendszerszerűnek érzem, mintha kissé „szétesne” a karakter, ahogy egyre többet tudunk meg róla. Kár, pedig olyan figyelemre méltó figura.

Egy valami nagyon zavart a könyvben: a rengeteg nyomdahiba, úgyhogy a 4 csillaghoz képest, amit eredetileg adtam volna rá, ha azok nincsenek benne, levonok még fél csillagot.

(Még több információt láss a könyvhöz írt karcaimban.)

>!
MAHIR-RTV, Budapest, 1989
690 oldal · ISBN: 9637860037 · Fordította: Juhász Vilmos
>!
cs_szabosandor I
Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

Kamaszkorom nagy olvasmányélménye, amikor a végére értem, kezdtem elölről. Később angolul is nekikezdtem Foresternek, de ez a könyv maradt „a” könyv tőle.

>!
turorudi
Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

Jó kis könyv volt, kár, hogy Hornblower kapitány kalandjai közül csak ennyi olvasható magyarul…

>!
acsferi
Cecil Scott Forester: Őfelsége kapitánya I-II.

Azt hiszem a Gregory Peck főszereplésével készült film ösztönzésére olvastam el, tetszett.


Népszerű idézetek

>!
Tiger205

De a dohány, a víz, a faadag csökkentése még együttvéve sem volt olyan súlyos, mint a kisebb grogporció fenyegető réme. Ezen mindeddig nem mert változtatni és tudta, hogy már csak tíz napra való rumja volt a hajón. A világ legnagyszerűbb legénységében sem lehet megbízni többé, ha nem kapják meg megfelelő rumadagjukat.

9. oldal

>!
Aurore

A kitüntetés azoknak a kezéből, akik a kitüntetést adhatták, nem kitüntetés.

II. kötet, 355. old.

>!
Tiger205

Alig pirkadt, amikor Hornblower kapitány feljött a Lydia hátsó fedélzetére. Bush, az első tiszt, éppen megfigyelő szolgálaton volt; csak megérintette ujjával sapkáját, de nem szólt egy szót sem. Hét hónapja tartott már az út anélkül, hogy partot értek volna és ennyi idő alatt nem csoda, hogy kitapasztalta kapitánya szokásait. Az új napnak ebben az első órájában tilos volt megszólítani a kapitányt és megzavarni gondolataiban.

(első mondat)

>!
makitra MP

Amióta azok a fények felvillantak a parton, állandó, egy helyben maradó valóságok ebben a végtelenül véghetetlen, bizonyosan bizonytalan világban, csodálatosképpen egycsapásra úgy érezte, hogy ismét ura a sorsának.

195. oldal, VI. fejezet (A Francia Kastély a Csendes-óceánon), II. kötet (MAHIR-RTV, 1989)

>!
ponty 

– Maga szereti őt, ugye?
– Hogy szeretem-e? – Bush félszegségében csak a szó regényes értelmére gondolt és kissé zavartan nevetett. – Ha Madam mondja, bizonyosan így van. Mindeddig sohasem gondoltam arra, hogy szeretem-e, vagy sem. Csak azt tudom, hogy a tűzbe mennék érte.

220. oldal, I. kötet

>!
Aurore

– Jó öreg Horny! – kiáltott fel valaki a hajó orrában, mire általános éljenzés és ujjongás következett.

I. kötet, 175. old.

>!
Aurore

Hornblower, Isten tudja miért, sohasem felejtette el tengeren töltött éveinek első, keserves tapasztalatait. Felháborodva nézte […] a jelenetet. Gyűlölte […] a céltalan komiszkodást, és ellentétben legtöbb tiszttársával nem látta be, miért kellene az embereket lelkileg megtörni és megalázni. Ki tudja, talán már a közeljövőben egész tekintélye, egész jövője függhet attól, hogy ezek az emberek könnyű szívvel és vidáman kockára tegyék és ha kell, feláldozzák életüket. Ilyen nagy lelkesedést nem lehet elvárni agyonkínzott, halálra rémített emberektől. A borotválás és a fürdő feltétlenül szükséges, ha tisztán akarja tartani a hajót a tetvektől, atkáktól és bolháktól, mert hiszen nincs annál keservesebb, ha még ilyen gyötrelmekkel is szembe kell nézniük, de világért sem engedte volna, hogy drága, értékes embereit a kelleténél jobban megkínozzák. Különös, hogy Hornblower, aki sohasem tartotta magát vezető egyéniségnek, inkább vezette az embereit, mint hajszolta.

I. kötet, 261. old.

>!
Aurore

Hornblower volt az első kapitány mindazok közül, akiket [Bush] ismert, aki törődött azzal, hogyan bánnak az újoncokkal. Az újoncok éppen úgy hozzátartoztak a hajó életéhez, mint a rossz étel, a tizennyolc inch függőágyanként és az örök fenyegető veszedelem a tengeren. Bush sohasem tudta megérteni Hornblower fegyelmi eszközeit. Valósággal megrémült, amikor meghallotta kapitánya nyílt beismerését, hogy ő is mindennap meg szokott fürdeni a fedélzeti szivattyú vízsugarában. De két évi szolgálat Hornblower alatt megtanította, hogy a kapitány különleges módszereinek gyakran váratlan és meglepő hatásuk van.

I. kötet, 263. old.

>!
Aurore

Hornblower azt mérlegelte, mi a súlyosabb veszteség: Angliának egy hetvennégyágyús sorhajó elvesztése, vagy Franciaországnak négy sorhajó elvesztése. És akkor egyszerre megértette, hogy ez a fejtörés hiábavaló. Ha most visszavonul, egész életében nem szabadul az önvádtól, hogy gyáván megfutamodott. Előre tudta, hogy ez megmérgezné egész jövőjét. Folytatja a küzdelmet, akár helyes, akár nem, és amikor elért ehhez az elhatározáshoz, nagy megkönnyebbüléssel érezte, hogy csakugyan ez az egyetlen helyes, amit cselekedhet.

II. kötet, 118. old.

>!
Aurore

Boldog volt néhány rövid másodpercig, amíg a gyermeket ott tartotta az ölében, olyan boldog, amilyen nem volt már régóta. Reggeltől egészen mostanáig, a legcsüggedtebb, legbátortalanabb hangulat fogta el. Ezerszer is elmondogatta magában, hogy mindene megvan, amit csak óhajtott, de a lelke mélyén megszólalt egy hang, hogy egyiket sem óhajtotta. Reggeli világításnál a szalag és csillag olyan volt, mint valami cifra játékszer. Érezte, hogy erre sohasem tudna büszke lenni, és az is nevetséges, amikor Sir Horatio Hornblowernek nevezik, mint ahogy bizonyos határig mindig nevetségesnek tartotta magát.

II. kötet, 354. old.


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Defoe: Bob kapitány
Daniel Defoe – Benedek Elek: Robinson kalandjai
John le Carré: Az üldözött
Ken Follett: A Titánok bukása
Bernard Cornwell: Sharpe tigrise
James Follett: Churchill aranya
Jack Higgins: A Führer parancsára
Bernard Cornwell: Vándor
Jack Higgins: A róka éjszakája
James Follett: Saskalitka