Bárcsak ​láthatnál 83% 280 csillagozás

Az írónőtől ez a harmadik olvasmányom és azt kell, hogy mondjam, igazán kitett magáért. Sajnos sokáig halogattam a kötet elolvasását, nem kellett volna. Különleges történet egy olyan nőről, aki vállára vette a világ összes problémáját és nehezen ugyan, de sikerül leküzdenie az akadályokat a boldogság felé vezető úton.
Amennyire vékony a könyv, annyira tartalmas. A hangulata nagyon különleges, mert eleinte nem tudtam hova tenni a fejemben, amit olvasok. Az, hogy egy szereplő láthatatlan, nem szokványos. Persze egy fantasyben igen, de egy romantikusnak titulált történetben egyáltalán nem. Először nehezemre esett úgy kezelni ezt a karaktert, hogy ő tényleg, valóban láthatatlan. És akkor egyszer csak láthatóvá vált Elizabeth számára, de mások mégsem látták őt, így csak kapkodtam a fejem, hogy most mi is van. :D
Elizabeth karaktere nagyon visszafogott, az egész könyvre rányomja a bélyegét az őt körülvevő szomorúság. Nem nyomasztó a könyv hangulata, de nem is az a tipikus romantikus, könnyed történet. Erre mindenkit figyelmeztetni szeretnék, aki nekiáll elolvasni. A könyv felétől kezd megnyílni az olvasó számára a főhősnő, megmutatja azt az énjét, amit sok-sok éve elzárt a környezetétől és végre tud ismét mosolyogni, megélni a pillanatot és vállalni önmagát.
Nehéz egy olyan főhősnővel azonosulni, aki feladta már a reményt a boldogságra és nagyon megkeményítette magát az elmúlt nehéz évek során, én ehhez túlságosan optimista vagyok. Ennél az olvasásnál inkább kívülállónak éreztem magam, de ez nem vett el az olvasás élményéből, megfigyelő voltam és drukkoltam, hogy jóra forduljon minden a szereplők életében.
Az írónő gyönyörűen tud fogalmazni, nagyon szeretem az írói stílusát. Tudtam volna még olvasni, ha egy kicsit jobban kibontotta volna a karaktereket és több a cselekmény, örültem volna neki. De a lényeg így is átjött egyébként.
Bővebben: http://pandalanyolvas.blogspot.hu/2017/03/barcsak-latha…

„Mi mást kaphatnánk és mi mást kérhetnénk, mint az életet magát? Ez az ajándék. Az Élet minden és nem éljük jól, ha nem hiszünk.”
Ez a könyv segített nekem újra hinni. Mert mostanában már semmiben sem mertem igazán. Pedig nagy szükség van rá.
Az eddig olvasottak közül ez a történet fogott meg leginkább Cecelia Aherntől. Az ő megfogalmazásában még a közhely sem közhely, hanem valódi tartalom van mögötte és helyre teszi a dolgokat.
Negatívum: Elizabeth karaktere, (elég idegesítő női karaktereket tud az írónő kitalálni). Gyenge felfogó képessége irritált néha, de ebből lett a fejlődés + megint kaptam egy eléggé nyitva hagyott véget, amit nem szeretek.
De a lényeg: sok kedvesség van ebben a történetben.

Nem volt rossz, elég érdekes történet volt és nem is volt hosszú, de nem voltam túlságosan elragadtatva, mivel még mindig nem az én műfajom a kortárs romantika. Persze ez szubjektív vélemény, mivel azok számára, akik szeretik a műfajt, sokan el vannak ragadtatva a könyvtől.
Az az első könyvem a szerzőtől, azért vágtam bele, mert láttam egy megfilmesített történetet, ami nagyon tetszett. Lehet ez is jobban tetszett volna film formában.

Nagyon szeretem Ahern-írásait, mert olyan témákat választ, amiket csak kevesen. Ezúttal egy képzelt vagy láthatatlan barátról olvashatunk. A különlegessége az, hogy Ivan belső szemszögből is meséli az eseményeket. Messze ő volt messze a legkedvencebb szereplőm. Elisabeth karaktere már kevésbé. Egyre többet megtudhatunk róla is, s arról, hogy miért választotta azt az életet, melyet él. Bár számomra maradt néhány megválaszolatlan kérdés, s egészen más befejezést is el tudtam volna képzelni, mégis kedvenc lett. Úgy érzem, bármikor újra tudnám olvasni, s még tartogatna további meglepetéseket számomra. Erősen hatott az érzéseimre, a nevetéstől a könnyekig. Hétköznapi történet, mely mégsem az.

Azt hiszem, CA-tól csak olyat fogok olvasni ezentúl, amiben nincs egy cseppnyi misztikusság sem. Nem igazán tetszik, ahogy a picit sejtelmes helyzeteket kezeli spoiler.
Néha úgy érzem, a könyvei igazából filmvásznon mutatnának jól, inkább színes-szagos volt ez a regénye is, mint mélyreható. Pedig az alapötlet jó.
Mély nyomot nem hagyott bennem. Sajnos.

Először meglepett az a felállás, amit a történet produkált, de aztán kíváncsian olvastam a sorokat, annak ellenére, hogy sejthető volt, hová fogunk a végén kilyukadni. Könnyen olvasatta magát a történet, mint ahogy az írónő eddig olvasott könyvei is általában, Elizabethet mégse tudtam megkedvelni. Valahogy zavaró volt a viselkedése, a vaksága, az érzéketlensége. De ettől függetlenül jó volt látni az átalakulását egy zárkózott, önfeláldozó, szabályokhoz kötött életet élő nőből egy kicsit lazább, érzelmesebb és reménytelibb személlyé. És akinek ez a változás köszönhető, az a titokzatos Ivan, akiért viszont, ha a szívem nem is szakadt meg, de a vesztesége erősen megérintett. Ő és az ő különleges helyzete volt az, ami a leginkább hatással volt rám, főleg miután Opal történetét is megismerhettük. Kedves történet volt, amit az anyai szerepek azért eléggé elcsúfítottak.

És most is elmondható, hogy CA könyvei mindig csak erősítik a vágyat egy írországi utazás iránt. Vagyis nincs abban semmi csak…

Az első olvasásom az írónőtől, nagyon tetszett, aranyos történet, bájos mesevilág és egyben mélyen elgondolkodtató. Filmen láttam az Utóirat: Szeretlek!-et, ami nagyon megfogott, ezért beszereztem már pár könyvét, már nincs más dolgom csak olvasgatni :-)
Ivan kedvenc lett!

Wow! Wow! Ésss Wooooowooowooow! *-*
Nehezen indult be, már azon gondolkodtam, hogy le is fogom tenni, aztán… mégis folytattam, mert volt egy pici hang ami azt hangoztatta, hogy nekem most erre a könyvre van szükségem. És a kicsi hangnak igaza volt! Bámulatos történet! Ezt csak összességében, egy egészként tudom értékelni, mert ha egy oldalt is kiveszünk, már az egész érték felbolydul!
Kicsit gyerekes, kicsit őrült, kicsit sablonos, kicsit mániákus, kicsit szimpla és talán ezért is olyan lenyűgöző, talán ezért is olyan hihető, mert az élet ilyen, valami által oda tesz minket, hogy élvezzük ki az életet, hogy bátran kacagjunk a szélbe, hogy bátran legyünk boldogok mindennek az életben. Mert arra a kicsi színre mindig szükség van… :)
Csak két valamit mondok még!
Olvasd el és éld át Leddih világát! ;)

Kicsit megszenvedtem vele…de a vége fele beindult! Végülis nem volt rossz! :) Aranyos kis történet egy „láthatatlan" barátról, aki segít az elveszetteken, a hitetleneken…

Ez nem az én könyvem volt, Cecelia Aherntől olvastam már sokkal jobbat is. Talán csak az a baj, hogy nem vagyok fogékony a misztikusságra, de Ivan és Elizabeth kettőse inkább zavarba hozott, és nem azokat az érzelmeket hozta ki belőlem, amiket az írónő valószínűleg szeretett volna. Legtöbbször inkább kínosnak gondoltam a szituációkat, ahogy a két szereplő folyamatosan elbeszélt egymás mellett és ahogy viselkedtek egymással.
Ez a könyv leginkább arról szól, hogyan küzd meg Elizabeth a gyerekkora óta vele levő démonokkal, amelyek hatására érzelmeit beszűkíti, nem mer szeretni, vagy ha igen, azt nem meri kimutatni, és Ivan hatására ezen hogyan próbál változtatni. Ez mind szép és jó, csak éppen nekem túlságosan darabos volt ez a jellemfejlődés, még ha a végén elért egy bizonyos szintet, felszabadultabb lett, de ezt nem éreztem átütőnek és tartósnak, nekem Elizabeth továbbra is majdnem olyan bizonytalannak és labilisnak tűnt, mint a könyv elején.
Valószínűleg tényleg az a legnagyobb probléma, hogy túlságosan realista a gondolkodásom, és nem tudtam mit kezdeni egy láthatatlan képzelt baráttal. Azt hiszem, Cecelia Aherntől csak olyan könyvet szabad olvasnom, amiben egy csepp misztikus vonal sincs.