Cseresznyés ​ábránd (Csajok és csokik 1.) 128 csillagozás

Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Öt ​lány, öt nézőpont, öt könyv.
Cherry története, a Cseresznyés ábránd az első.

Cherry Costello élete hamarosan örökre megváltozik.
Somersetbe költözik az apukájával, ahol egy új anyuka és egy csomó vadiúj testvér vár rá.
Rögtön az első napon megismeri Shay Fletchert, aki annyira szívdöglesztő, hogy az már közveszélyes. Csakhogy Shay foglalt: Cherry új mostohatestvérével, Honey-val jár.
Cherry pontosan tudja, milyen kockázatos Shayjel barátkoznia hiszen ezzel mindent tönkretehet. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy távol is tudja tartani magát tőle

Csajok és csokik. Egy könyvsorozat, melyben minden testvérnek megvan a maga története Neked melyik lány lesz a kedvenced?
Talán a Cseresznyés ábránd főhőse, Cherry? Az a lány, akinek tejeskávé színű a bőre, sötétbarna szeme pedig mandulavágású. Akinek élénk a képzelete, szórakoztató a társaságában lenni, és aki mindig kiáll magáért.

Cathy Cassidy nyolc-kilencéves korában írta meg… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tagok ajánlása: 10 éves kortól

>!
Kolibri, Budapest, 2015
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155450662 · Fordította: Angyalosy Eszter · Illusztrálta: Sara Flavell
>!
Kolibri, Budapest, 2015
304 oldal · ISBN: 9786155541612 · Fordította: Angyalosy Eszter

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Cherry Costello · Skye Tanberry · Summer Tanberry


Kedvencelte 6

Most olvassa 6

Várólistára tette 94

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Nagyon kedves, aranyos, egyszerű történet, igazi kikapcsolódás. Olyan könyv, amiben – már előre tudhatjuk – nem ér csalódás, és minden jó, ha a vége jó.
A történet első részének középpontjában Cherry, a 13 éves, félénk, csöndes, visszahúzódó lány áll, aki édesapjával él kettesben. Gyakran hazugságokba keveredik, de a történet elején kezd új életet édesapjával együtt. Édesapja sok év magány után egy régi barátjával eleveníti fel kapcsolatát, amiből hamarosan szerelem lesz. Cherry örül az apukája boldogságának és örül pótanyukájának is, az ijeszti el kicsit, hogy négy új testvért is kap hozzá. Ő, a nehezen beilleszkedő, visszahúzódó, füllentő, átlagos lány. Érzi, hogy nem lesz könnyű dolga.
Szerettem a lányokat, igazi, vidám, nyári napsütéses könyv, az a rengeteg csokibonbon, amit Paddy készített mindenféle ízben nagyon kívánatos volt (na jó, talán a céklás és a zelleres mégsem).
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.nl/2016/03/cathy-cassidy-cser…

h_orsi >!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Valójában Bea (@Zsófi_és_Bea) értékelése győzött meg arról, hogy nekem el kell ezt a könyvet olvasnom. Őszintén? Másra számítottam. Azonban POZITÍVAN CSALÓDTAM! :)
Néhol kicsit gyerekes volt, de ennek ellenére teljesen le tudott kötni. Könnyed és igazán nyárias hangulatú volt, azonban sok helyen igazán komoly és meglepő tudott lenni.
Teljesen reális életkörülményeket ír le, százszázalékosan megfogható és megszerethető szereplőkkel. Rendkívül sok témát boncolgat. Megmutatja hova vezet az, ha hazudunk, ha nem törődünk a másikkal. És azt is, hogy ha valaki igazán küzd és becsületes, az el fogja nyerni a méltó jutalmát. Előbb vagy utóbb.

2 hozzászólás
Navi>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Édes, cuki, borongós történet az önelfogadás, a barátság, a szerelem és a család témakörében. Mindegyik szereplőt megkedveltem, még Honey-t is, nagyon sajnálom szegény lányt, de úgy néz ki, van remény.
Cherry és a másik három lány nagyon cuki volt, gyorsan összerázódtak :) Tekergő is jópofa volt :)
Kíváncsi vagyok a folytatásra :)

2 hozzászólás
noni55 P>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Cherry és apukája eddigi életüket maguk mögött hagyva Skóciából Angliába költöznek, mert apukája szerelmes lett. A mostohaanyukája egy tüneményes, szeretnivaló nő, akinek négy lánya van. Az egyik vele egykorú lány, Honey nagyon utálatos vele. Nem tudja elfogadni, hogy az apja elhagyta őket és még mindig a visszatérésében reménykedik. Barátja, Shay is egyre több időt tölt Cherry társaságában. Cherry nehezen szerez magának barátokat, mivel állandóan füllent. Csak azt akarja, hogy befogadják, de a hazugságai visszafelé sülnek el, mint mindig, és tönkretesznek mindent. Az új családja viszont minden hibája ellenére is megszereti. Mostohaanyja ráadásul egy új megvilágításba állítja a füllentéseit. Egy új vázlatfüzetet kap tőle. Szerinte ez egy adottság, hogy ilyen élénk a fantáziája és ezeket a szuper történeteket le kellene írnia.
Kedves és tanulságos kis történet, megmutatja a fiatalkor szépségét és nehézségeit is. Egy kicsit úgy érzem, hogy nem lett kerek a vége. Hiányzik egy szép lezárás, annak ellenére, hogy a sorozat egy másik testvér történetével folytatódik.

Annie_Cresta>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Ez egy aranyos, könnyed, laza olvasmány, sem a borító, sem a fülszöveg nem ígér többet. Annyira nem nyert meg magának, a szereplők semlegesek, a főszereplő néha idegesített, de összességében nem volt rossz. Nem értettem Cherryt, ugyanis még mindig nem hiszek ebben az első látásra szerelem dologban. Ugyan már. Az állítólagos szerelmük Shay-jel véleményem szerint nem is létezik, de tényleg, semmi. Egyetlen szikra sem volt köztük, vagy csak én nem érzékeltem. Néhol kicsit gyerekes és bugyuta volt a történet, egynek elment.
Elolvasom majd a folytatást is, de ebben csalódtam.

Fangirl033>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Még mindig szeretem ezt a könyvet… igazi kis könnyed, kikapcsoló olvasmány volt.
Cherry már az első oldalakon szimpatikus volt. Igazán sajnáltam, hogy spoiler De ott volt neki Paddy Costello, aki egy életvidám, szerető apuka. No, és persze ne felejtsük el a Tanberry lányokat se. Coco,Skye,Summer is a szívemhez nőttek. Kivéve egyvalakit. Aki nem más, mint Honey. Maga a nagybetűs Gonoszság. Legalábbis, én így tudnám jellemezni. Mindig talált rá alkalmat, hogy megkeserítse Paddy és Cherry életét, de szerencsére Shay Fletcher ott volt az oldalán, és mindig lenyugtatta Honeyt. spoiler A történet maximálisam megérdemli az 5. Csillagot. Szerintem. + Pont, hogy van a könyv végén egy spoiler :)

MFKata>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Édesszájúak figyelmébe könnyed nyári olvasmánynak ajánlom ezt a bohókás ifjúsági könyvet!

Bővebben:
http://mfkata-about.blogspot.hu/2015/05/cathy-cassidy-c…

Violet_Finch_PMónika>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Az első dolog ami megfogott az a borító!
Gyönyörű borítója van és úgy csillogott a kezemben.
A történt egyszerű. Van egy lány Cherry aki az apukája nevelt fel. Egy szép nap kap egy mostoha anyukàt és testvéreket.
Igazából inkább a beilleszkedéséről szólt ez a könyv,mint a szerelmi életéről. Shay érdekes srác. (Miért van állandóan fekete sapka rajta????)
Hogy bírta olyan sokáig Honeyval?
Ohh Honey….sajnálom nagyon azt a lányt. Borzalmas lehet neki feldolgozni ezeket a dolgokat. Az apja elhagyta,az anyja egy másik pasival van és még a barátját is elszedte az csaj…
Tudjatok mit? Én is ki lennék akadva a helyében. Bár én tuti spoiler
A csoki biznisz dolog is tetszett és az,ahogy próbáltak a lányok segíteni a fesztiválon. Nem minden gyereket lehet így befogni munkára csak megjegyzem. :D
Kiváncsi leszek a folytatásokra. :)

efenera>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Annyira akartam neki az 5 csillagot, mert egyébként a 10-14 éves korosztálynak tökéletes egy könyv, leginkább nekik ajánlanám, de nem tudok elmenni a mellett, hogy olvasás közben elkezdtem egy másik könyvet, amit be is fejeztem.
Nagyon cuki, nagyon könnyed, nagyon olvasható, de ha nincs meg hozzá a hangulatod, akkor nem fogod tudni úgy értékelni, mint ahogyan azt illene. Egyszerűen nem tudtam átkapcsolni az agyam a 12 évvel ezelőtti énemre, így hát nem tudok jó szívvel 5 csillagot adni rá, de azért én nagyon melegen ajánlom ezt tinilányoknak, mert tényleg egy jó kis történet elgondolkodtató mozzanatokkal tele. :)

nagara>!
Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Szeretem az ifjúsági regényeket, így ezt is kedveltem, mert ez is könnyed, szórakoztató, s jó nyári kikapcsoló olvasmány volt. A könyv főbb szereplői tinik, tipikus tulajdonságokkal együtt. Cherry e könyv főhősnője, aki apukájával él, s gyakran hazugságokba keveredik. Új életet kezdenek, így kerülnek a képbe a Tanberry lányok, szám szerint négyen. (Coco, Summer, Skye, Honey) Közülük Honey lóg ki, aki nehezen fogadja el az új családtagokat. Honey barátja Shay, aki rögtön szimpatizál Cherryvel. Nyár elején költöznek, s a nyáron történt események kerültek ebbe a kötetbe. Rengeteg minden történik a könyvben: hazugság, bűntudat, bizalom, beilleszkedés, elfogadás, szeretet… s mindezek mellé jönnek még a csokibonbonok is… :D A sorozat 5 részes, s kíváncsi vagyok a folytatásra.

>!
Kolibri, Budapest, 2015
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155450662 · Fordította: Angyalosy Eszter · Illusztrálta: Sara Flavell

Népszerű idézetek

Fangirl033>!

Tényleg akkora bűn, ha valakinek élénk a képzelete?

27. oldal

Fangirl033>!

De amúgy is, kinek kell a tökéletes, nem igaz?

53. oldal

Drágaszááág>!

Már előre látom, hogy én leszek az egyetlen selejtes darab egy doboznyi tökéletes csokibonbon között. Szuper!

46. oldal

ValerinLanz P>!

… sose legyen szomorú, mert az élet épp olyan, mint a cseresznyevirágok: gyönyörű, de múlandó, és az a titka, hogy ki kell élvezni a szépségét, minden egyes pillanatot meg kell élni, amíg csak lehet…

133. oldal

Kicsibogár>!

Még soha nem ittam pezsgőt korábban, olyan íze van, mint a boldogságnak vagy mint egy hűvös, csiklandós napsugárnak.

Karolina_Kolonics>!

Az élet épp olyan, mint a cseresznyevirágok: gyönyörű, de múlandó, és az a titka, hogy ki kell élvezni a szépségét, minden egyes pillanatot meg kell élni, amíg csak lehet..

Kapcsolódó szócikkek: cseresznyevirág
haligali>!

A múlt veszélyes hely. Visszatekinthetsz rá egy történet erejéig, láthatod lágyabbnak, édesebbnek, mint amilyen valójában volt… de aztán elalszol, és az igazság előbújik anélkül, hogy észrevennéd, és keserűen ébredsz fel.

haligali>!

[…] igenis valóra lehet váltani az álmainkat, és hogy a legjobb dolgokért az életben tényleg megéri küzdeni…

Antal_Zsuzsi>!

Igazi modern románc volt, egy internetes tündérmese.

34. oldal

>!

A szerelem olyan, mint természet törvényei: jóval erősebb, jóval hatalmasabb nálunk, csúfot űz belőlünk, folyton csak bajt kever, és elégedetten figyeli, ahogy minden összeomlik.

340. oldal


A sorozat következő kötete

Csajok és csokik sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Nathalie Somers: Szerelmek, árulások, lavinák!
L. M. Montgomery: Anne válaszúton
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Jean Webster: Kedves Ellenségem!
L. M. Montgomery: Szerelmek
Laczkó Márta: Nádasdy Orsika
Tutsek Anna: Cilike férjhez megy
Tutsek Anna: Judit
Dénes Gizella: Császármadár
Altay Margit: Rózsaszínű felhők