The ​Labyrinth 3 csillagozás

Catherynne M. Valente: The Labyrinth

Here Monsters are hidden … A lyrical anti-quest through a conscious maze without center, borders, or escape--a dark pilgrim's progress through a landscape of vicious Angels, plague houses, crocodile-prophets, tragic chess-sets, and the mind of an unraveling woman, driven on by the mocking guide who seeks to destroy as much as save. Enter the world of the Labyrinth, where Doors do not wait to be opened, but hunt you in the night. This is Zarathustra in Wonderland, a puzzle which defies solution, a twisted path through language and madness… But where will you hide

>!
Prime Books, 2006
184 oldal · ISBN: 9781894815659

Kedvencelte 1

Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

Arianrhod>!
Catherynne M. Valente: The Labyrinth

– Ki vagy te?
– Én én magam vagyok. Én vagyok a Vándorló, az Örök Kereső. Mindig voltam, és vagyok. Vagy mégsem? Nem tudom, nem tudom. Bolyongok a Labirintusban, ismerem az Utat, az Ajtók el akarnak nyelni, de megszököm előlük. Ismerem a Falakat, amelyek az Utat szegélyezik. Egyedül jártam/járok, keresem a Labirintus Közepét/Nem Közepét. Nem hiszem, hogy létezik Középpont. Vagy mégis? Ismerem az utat, mert lenyeltem az Iránytűt, így mindig tudom, merre van Észak, és Dél, Kelet és Nyugat. Hogy mi értelme van a keresésnek? Van értelme? Nem tudom, nem tudom. (Miért kell, hogy valaminek értelme legyen?)

Nincsenek emlékeim. Nem hiszem, hogy van/volt/lesz nevem. Én én magam vagyok, és senki más. Porba burkolózva járok, én magam is por vagyok, kénes a leheletem, réz borít mindenhol. Ahogy vándorolok, tudom, hogy valahol vár a Minotaurosz. A Fonál bennem van, mert lenyeltem az Iránytűt. A Fonál és az Iránytű Én vagyok.

Időnként találkozom Másokkal, és remélem, hogy nem egy Ajtóba futok bele. Mert az Ajtó üldöz, elnyel, nem tudom, mi van az Ajtókon túl. Találkoztam a Holdbéli Nyúllal, és a Krokodillal, a Szöcskével és a Jelentőségteljes Homárral. Vizek habjában gázoltam, átkeltem a Tűzön. Galambok és darvak, vadludak kísértek utamon. Átmentem a Tükrön. Gyöngyök, mindenhol gyöngyök. A fejem teteje a Sarkcsillagot súrolja.

Találkoztam az Angyallal, és lenyelt. De ő nem Ajtó, vagy mégis? Nekem adta a Követ, a Kő majd elvezet a Célhoz, a vándorlás Értelméhez. Általa lesz/volt/van a bolyongásnak Küldetés jellege. A Kő szenvedést okoz, gyötör, de a Megértéshez vezet. Tudom, mit keresek, az Utat, a Minotauroszt, a Középpontot, a Véget. A Harmóniát. Lehet, hogy az Ajtót, az én saját Ajtómat. (A Kapujanincs Átjárót?) De nem, még nem akarom megtalálni. Félek. Mi van/lesz/volt az Ajtón túl?

Még mindig nincs nevem. Szükségem van egy névre, hogy emlékezzek. Vagy mégsem? Találkoztam a Majommal a Templomban. A Majomnak van neve, ő megtalálta és lenyelte a saját nevét. Ezékiel, mit látsz az égen? Az aranyszőrű Majom mellém szegődik, és vezet az Úton, az én utamon. De elvette tőlem a Követ, és lenyelte. Meg kell találnom az Angyalt, hogy gyógyítson meg az őrületből.

A Majom gyönyörű élettelen sakkfigurákat teremtett. Ő a Mágus, a sakkfigurák így szólítják. Életet kérnek tőlem, és én megadom nekik. Cserébe egy emléket kapok, egy aranyhajú, zöld szemű fiúról, aki olyan szép, mint a Nap. Ikrek vagyunk/voltunk/leszünk, vagy szeretők? A Majom dühös, Halált adtam nekik az Élettel együtt. Gyilkos vagyok. Én vagyok a Halál.

Találkozunk a Minotaurosszal. Lenyel, és Én megeszem őt. A Minotaurosz Ajtó, átkeltem rajta. Hol vagyok? Egy beteg öreg boszorkánynál, aki nekem adja az emlékeit. Egy aranyhajú, zöld szemű fiúról, aki olyan szép, mint a Nap. És megajándékoz a nevemmel. Lenyelem, Én és a Nevem egyek vagyunk. Én vagyok Kóré. Én vagyok Ariadné és Artemisz, Meduza és Hekaté, Atargatisz és Tiámat, Ishtár és Nereshkigal, Ízisz és Hathor. Én vagyok a Szűz, az Anya és a Banya, az alvó királylány és az orsó, a herceg és a sárkány, a boszorkány és a tükör. Én vagyok a Csók. Én vagyok/voltam/leszek minden történet. Mindig más, és mindig ugyanaz. Ebben a mesében Kóré vagyok.

Én vagyok az Út és a Labirintus. Én vagyok minden Út és minden Fal. Én vagyok minden Ajtó. Én vagyok az Űr, én vagyok Aphrodité Uránia. Járok örökké a kijelölt úton, mert én vagyok az Iránytű. Én vagyok Heszperisz és Phoszphorosz, az Esthajnalcsillag, a Vénusz bolygó. Vagy mégsem?

Nem, ez nem fantasy, inkább misztikus zen-tao hősköltemény. Keressük az utunkat, egyre magasabb intellektuális síkra érkezünk, Ezékiel, a Nyugati utazás Sun Wukongja, aki egyben Hanumán és az egyiptomi teremtő szavú Thot, aki a Mágus is, a lelki vezetőnk a beavatás rögös útján. A nap és a Hold, ha úgy tetszik. Mindeközben bejárjuk a Vénusz pályáját, belépünk a zodiákus egyes jegyeinek házaiba, mindig mindenhol kapunk, tanulunk valamit. Bejárjuk a 4 elem házait, és változunk közben. Az utazás mitológiai és csillagászati, pszichológiai és filozófiai jelentőségű. vagy mégsem?

6 hozzászólás
Bori_L P>!
Catherynne M. Valente: The Labyrinth

Elvesztem a Labirintusban, elvesztem Magamban. Falak vesznek körül, Ajtók üldöznek és egy Majom szegődik mellém útitársként.

A Labirintus Babilon függőkertjeiben van, és illatos virágok tömkelege szegélyezi Utamat.. Nem, Krétán van és egy Minotaurusz, egy Szörny vár a közepén, engem, a Szüzet. Nem, Japánban van, és Holdbéli Nyúl jön elém. Nem, Csodaországban van, és nekem kell segítenem a tragikus sorsú sakk-készleten.
Nem, a Labirintus Mindenhol van.
Mindenhol volt, van, lesz.

Keresem az Utat, keresem az Angyalt, keresem a Labirintus közepét, keresem a Szörnyet. Menekülök az Ajtók elől.
                                                                                            

Nem hiszem, hogy olvastam volna ennyire nehéz és komplex könyvet életemben. Van, amikor az ember azt hiszi, hogy érti, miről szól a történet, és utólag jön rá, hogy más is, több is van ott, mint először gondolta. Ez a könyv nem ilyen. Az első mondattól kezdve világos volt számomra, legjobb esetben is csak a felszínt kapargathatom meg. Így is lett – hamar felhagytam a mitológiai-vallási utalások utánanézésének, és inkább a szövegre koncentráltam, meg arra, hogy nekem mit jelent ez az egész. Mielőtt ismét kézbe veszem mindenképp jobban bele kell mélyednem a japán / kínai / buddhista / egyiptomi / közel-keleti mitológiába és kultúrába, hogy egyáltalán valamit értsek belőle. De mindenképpen újraolvasós.


Népszerű idézetek

Arianrhod>!

“Don’t you sigh at me, landlubber. I am very fierce,” announced an extraordinary Lobster waving a claw at me with imperious airs, a flamboyantly large crustacean snapping at the Sea air. “I sleep the sleep of manic frog-songs, reel in bright rings of my-and-your sulfurous selves, my claws click on lacquered women and sandpaper men, leave puckered scars on their pretty, pretty skins. I am a Meaningful Lobster.”

Arianrhod>!

He clambered nearer to me, clattering on the slippery Road, little legs splaying out and correcting, until he sat next to me on a chalcedony bench. “I am the Rope-Cutter, the great Key-Maker, the Splitter of Bones and Eater of the Sea. In another life I was a Dragon, and I scorched the face of the world.” All this he laid out in a low, confidential music, by way of introduction.

Arianrhod>!

An enormous Great Hare sat calmly on a patch of thick grass and wildflowers, as though guarding a corn-maiden’s tomb. I marshaled language like reticent troops in my dappled head, so long had passed without another Voice but the echo of mine. Her nose twitched, staring with liquid eyes, chewing industriously on the lip of a daisy.

Arianrhod>!

She sat on a Wall of salmon scales, which clinked and jingled as she turned her perfect face towards me, eyes full of hawk’s claws. Her wings reached back over the crest of the Wall and nearly brushed the ground, arched and pointed, of feathered ice and lapis lazuli. Her body covered in a skin of milky opals, clinging to her breasts and belly, her long arms and her bare feet. I could not speak. My blank statue-eyes were helpless, could offer nothing to her beauty. In her hands a slim rod of ash and spider-thread, she was fishing in the Road, a hole cut in the ice of a left-hand turn. An Angel of Ice-Fishing. She was smoking a long reed pipe, tobacco that smelt of cranberries and elephant-skin. And hauling trout from the Road in great silver heaps, flopping beside her on the Wall. Some leapt ecstatically towards her, not waiting for the line and bait.

Arianrhod>!

“The key to catching trout is the lure,” she intoned throatily, tracing a horse-shape on my thigh. “Today they are biting on dragonflies smeared in my blood.” She exhales, long and critically, editorializing her drawing with smoke-rings. She began on a spiraling snake, just below my left shoulder. “Tomorrow it will be roasted cicadas. They are fickle.”

Arianrhod>!

Slowly she took possession of me through the figures; antelope grazing across my shoulder blades, leaping salmon on the soles of my tattered feet, dragonfly-knees, flames searing up my arms, river-belly, storm-brow, tree-spine. A fleur-de-lis branded onto the nape of my neck. And a great snail shell winding around itself, blazing on the small of my back.

Arianrhod>!

“You see what a beautiful thing I can make of the whiteness,” she laughed smokily, “this is the dream I insinuate, this is the discontent I plant like a seed of pearl in you, that grows like a cornstalk from my throat and fills the Void of you with little orbs of gold. I speak the tongues of the Door-tribe, and though I have no hinge and no bell-rope, in a way I am the Door that catches you, I enfold and take you to the world of faith-in-the-Center, of bone-desolation, of belief. I plant in you the conviction of the Monster, the Queen, the Castle, the Treasure. I destroy your nonchalance, I take your certainty of nothing. Now you will suffer, my pretty puella, for I give you in a casket whose angles are swords, the desire to find what cannot be found, the dread adoration of what is not. This is my gift to you.” I trembled under her avian eyes, numinous and desert-savage.
“I do not want it. I am happy enough here, walking.”
“You are the Seeker-After. Is that not what you said? It is not for you to be happy. You accept. Did that not also escape your white lips? The Labyrinth does not accept you. I am filling you up with Want like acetylene semen. You have been here too long. Did you not think the Doors had a function? All things do, even you, even I. It is a present. Make no mistake, there is nothing, no Center, no Monster, no Quest.

Arianrhod>!

“Please, Lady, I will not yield to even so beautiful a Door as you, I will not. I am the Seeker-After. Don’t you see? If I found a thing, I could not seek. Don’t change me. It is illusion, all of it.” I lifted myself slightly on pale palms as if to run, to escape the advent of Purpose. More terrible than the roses was this awful constriction, this assignment of identity, eradication of personality within her impetus. It would fill me up until I choked and there would be no “I” at all, only the Center-that-is-not. My breath had stopped, squeezed by her python voice, a panic of screams rising up like vomit.

Arianrhod>!

She plucked a many-colored opal, swimming in a borealis of light, from her navel. “You do not yet understand. You do not even know your name. Keep this always by you, and thus keep me close to your skin. I will be always with you, and in you, and keep you, and guide you.”

Arianrhod>!

I kneel before a crumbling Wall—perhaps with bricklaid eyes it saw the birth of the Labyrinth in the longestago, squeezed from the womb of some unutterable hundred-armed Ionic bear-goddess with screaming eyes, covered in slime and dust, shooting its arms out into geometric monstrosity, eating worlds to make its new limbs and mouths and voices, fulminating in the shadow of gargantua, suckling at its mother’s shaggy body until she died.


Hasonló könyvek címkék alapján

Elizabeth Bear: By the Mountain Bound
Thomas Burnett Swann: The Forest of Forever
Loïc Locatelli-Kournwsky: Persephone
Roshani Chokshi: A Crown of Wishes
Patricia A. McKillip: Alphabet of Thorn
Julian May: The Golden Torc
Carol Berg: Song of the Beast
J. R. R. Tolkien: The Lord of the Rings
J. R. R. Tolkien: The Silmarillion
Alexandra Christo: To Kill a Kingdom