Space ​Opera 8 csillagozás

Catherynne M. Valente: Space Opera

The ​Hitchhiker’s Guide to the Galaxy meets Eurovision in an over-the-top science fiction spectacle from bestselling author Catherynne Valente has galaxies competing for glory in a universe-wide musical contest—where the stakes are as high as the fate of planet Earth.

A century ago, the Sentience Wars tore the galaxy apart and nearly ended the entire concept of intelligent space-faring life. In the aftermath, a curious tradition was invented—something to cheer up everyone who was left and bring the shattered worlds together in the spirit of peace, unity, and understanding.

Once every cycle, the civilizations gather for Galactivision—part gladiatorial contest, part beauty pageant, part concert extravaganza, and part continuation of the wars of the past. Instead of competing in orbital combat, the powerful species that survived face off in a competition of song, dance, or whatever can be physically performed in an intergalactic talent show. The stakes are high for… (tovább)

>!
Saga Press, 2018
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781481497497
>!
Saga Press, 2018
304 oldal · ASIN: B074ZJQT6P
>!
304 oldal · ISBN: 1481497510

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Bori_L MP
Catherynne M. Valente: Space Opera

Először is, bár nem olvastam még bele a magyar kiadásba, de hatalmas respect @Hanna-nak, hogy az ép esze megőrzése mellett (remélem) sikerült ezt a könyvet magyar nyelvre átültetnie.
Másodszor, némileg meglepve tapasztaltam, hogy a Galaxis útikalauzhoz való hasonlítgatás ezúttal nem teljesen alaptalan, ellentétben a hasonló fülszövegek 99%-ával. De erről majd érdemes megvárni valakinek az értekezését, aki érdemben hozzá tud szólni a témához (@dontpanic, remélem tervezed elolvasni a könyvet no pressure), mert én nem tartozom a rajongók táborába. Csak annyit tudok mondani, hogy az Űropera helyenként vicces volt, helyenként kicsit sok volt nekem, és minden humora ellenére rendkívül nyomasztó olvasmány volt.

Aki elolvassa a fülszöveget, az nem sok meglepetést fog találni a történetben: van két túlkoros elfeledett lecsúszott fénykorán túlesett énekes, akiket a hirtelen feltűnő spoiler földönkívüliek elszállítmányoznak egy galaktikus Eurovíziós Dalfesztiválra dalversenyre annak eldöntése érdekében, hogy az emberiség zeneileg elég kifinomult-e ahhoz, hogy értelmes fajnak lehessen tekinteni. Ha utolsó helyen végeznek, akkor az emberiség barbár fajnak minősíttetik, a bolygó élővilága pedig fellélegezhet és jöhet a Majmok Bolygója.

Valente szuperképességével eddig is tisztában voltunk: extra hosszú mondatokat képes kanyarintani a legegyszerűbb dolgok köré is, legalább három olyan szóval, amit szerintem néha még annak is szótáraznia kell, akinek anyanyelve az angol. Ezt a faék-egyszerű sztorit is olyan tekervényesen sikerült előadni, hogy menet közben tucatnyi alkalommal elvesztettem a fonalat. Ez egyfelől nem baj, mert Valente szokás szerint egyszerűen sziporkázik az ötletek tekintetében, másfelől viszont nekem ez a stílus nem igazán jön be. Mindenesetre a magyar kiadásba is mindenképp szeretnék belenézni, talán azt élvezhetőbbnek fogom találni, ha már a fordító megcsinálta helyettem a szótárazást…

Kedvenceim amúgy az Ursula nevű gázlények voltak, a különféle földönkívüli civilizációk bemutatását pedig el tudnám képzelni egy ahhoz hasonló novellacsokor formájában, mint Hao Jingfang Invisible Planets-e vagy Ken Liu Bizonyos fajok könyvgyártási szokásairól-ja. Azt egyébként még hozzá kell tennem, hogy Valente remekül parodizál mindenféle európai földi politikai megmozdulásokat galaktikus viszonylatban. Összességében ez bármennyire is humoros köntösbe van bújtatva, egy kőkemény társadalomkritikai mű, amiben bizony az orrunk alá van dörgölve sokszor, hogy nem kellene annyira önteltnek lenni, mert rossz vége lehet.

4 hozzászólás
>!
Noro
Catherynne M. Valente: Space Opera

Legnagyobb meglepetésemre a Space Opera stílusa valóban kísértetiesen hasonlít arra, ami Douglas Adams védjegye volt (ez azért meglepő, mert minden második humoros sci-fit így szokás reklámozni), amire különösen jellemzőek egy mindentudó narrátor száraz iróniával előadott okosságai, melyek nemegyszer csupán érintőleges viszonyban vannak a cselekménnyel, csakhogy Valente ezeket hajlamos hihetetlen körmondatokba foglalni, amelyeknek már a közepén is el lehet veszíteni a fonalat, mint a túlragozott favicc poénját, amihez még három jelenetet hozzátold a mesélő, csak hogy a szükségesnél jobban kidomborítsa a stílusparódia jellemvonásait, míg végül a mondanivaló teljesen elveszik, csak a terjengős mondat furcsasága marad meg az olvasóban.

A fentiekből következik, hogy ezt az aránylag rövid könyvet rendkívül nehéz olvasmánynak találtam. Pedig a történet igen egyszerű, és tulajdonképpen már a fülszöveg is összefoglalja majdnem az egészet. Van ez a két bukott énekes, akit a földönkívüliek elrángatnak a galaktikus énekversenyre, és ha utolsók lesznek, akkor a Földön a delfinek kapnak egy második esélyt, hogy összedobjanak valami normális civilizációt. Semmi csavar, semmi váratlan fordulat. Az első pillantásra könnyed kis marhaságnak tűnő sztori mögött én egyébként meglepően sok keserűséget véltem felfedezni. Eszerint az emberiség a „futottak még” kategóriára is alig méltó szerencsétlenség, amely – ez visszatérő eleme a könyvnek – talán jobban is tenné, ha átadná a belépőjegyét egy másik fajnak. Tulajdonképpen humoros regénynek ez az egész eléggé nyomasztó volt.

Vagy csak nem kellett volna egy éven belül két humoros-zenés űroperát olvasnom. Talán egyszerűen nincs annyi ebben a témában, hogy két regényt is elbírjon.

Ami mégis nagyon tetszett, és megérdemli az erős közepes összpontszámot, az a különféle földönkívüliek bemutatása volt. Az empatikus flamingóktól a karótnyelt telepes tengeri uborkákon át a barátságos zombivírusig minden egyes idegen civilizáció igazi nyalánkság, mellesleg egy jóval könnyedebb fajta, mégis elgondolkodtató humor forrásául is szolgál. Ha csak ezekből olvastam volna egy csokrot, amolyan novellagyűjtemény jelleggel, akkor ez az értékelés is sokkal pozitívabb lett volna.

>!
Mesemondó IP
Catherynne M. Valente: Space Opera

Valente kisasszony felküldött az orrába öt csíkot Douglas Adams hamvaiból, hogy ezt a könyvet megírja.
Mindent imádtam benne. Az alapötlettől kezdve (egyik kedvenc szórakozásom bemutatni az Eurovíziót az amcsi haveroknak) a szereplőkön keresztül a világépítésig, ami halál random volt de mégis koherens és szerethető spoiler, egészen a teljesen agyament barokk körmondatokig, amiknek mégis volt nem csak humora, de mélyebb értelme is. Láttam előtte, hogy több kritika a fogalmazást emelte ki mint problémát, de én visongva örültem egy-egy ügyesebb mellék-mellék-vágánynak, és meg-megálltam megcsodálni, milyen remekül fogalmazott helyenként az írónő (és elmorzsoltam egy könnycseppet a műfordítók lelki üdvéért). Az a szép, hogy Valente nem csak a brit szürreális humort hozta, hanem a szívhez szóló, mélyebb részeket is arról, mit jelent embernek és értelmes lénynek lenni. A végére kis híján elbőgtem magam. Már a könyv felénél megnéztem, lesz-e folytatás (lesz!), mert nem bírtam a gondolatot, hogy a végére fogok érni.

3 hozzászólás
>!
Zsoofia
Catherynne M. Valente: Space Opera

A célközönségnek azon részébe tartozok, aki hosszabb ideje ismeri az Eurovíziót, mint Douglas Adams munkásságát, és míg előbbiért töretlen lelkesedéssel rajongok, utóbbiért már kevésbé. A könyv így ez által nem nekem íródott, mert borzalmasan szenvedtem egyes részeivel, ami betudható ízlésficamnak is (nevén nevezve: a cselekmény nem létezése és expozíció-túladagolás). Ha teljes mértékben a saját értékrendem szerint kéne csillagoznom, akkor nem adnék neki ennyit. De minek értékrend, ha nem térhetek el tőle?

Mint ESC-fan, pontosan tisztában vagyok vele, hogyha valaha egy fanfictiont kellett volna írni a versenyről, akkor azt így kellett megírni, és nem máshogy. Jóval gyakrabban nevettem fel, mint azt angoltudásom indokolta volna. Ennek a könyvnek nem volt értelme, de azt száz százalékos világépítéssel és abszurditással tette. Nagyon sajnálom, hogy nem jöttem belőle ki maximális odaadással, de mint műalkotás, abszolút megérdemel minden dícséretet. Valente zseniális.

>!
FitzwilliamDarcy667
Catherynne M. Valente: Space Opera

Igazából ez a könyv szinte csak a humora miatt tetszett, meg talán az alapötlet se volt olyan rossz, de a többi része nekem sajnos nem tetszett. Túl sok random hülyeséget pakolt bele az író és ezzel kicsit elvetette a súlykot nálam. A szereplők nagyjából pont felejthetőek voltak, a történet maga kb 5 oldalban lefuthatott volna, ha nincs a sok mellébeszélés és bemutatás a különböző fajokról. Itt is kicsit túl sok akart lenni a könyv, túl sok különböző fajt sorakoztat fel, de annyira sokat, hogy a végére az ember azt se tudja, hogy ki kicsoda. Ha nem akarja ennyire teletömni mellékinfóval a könyvet az író akkor sokkal jobb lett volna.


Népszerű idézetek

>!
Hanna IP

Though any species on any dumb gobworld may develop sentience (the poor bastards), no government ever does.

79. oldal

>!
Bori_L MP

Once upon a time on a small, watery, excitable planet, in a small, watery, excitable country called Italy, a soft-spoken, rather nice-looking gentleman by the name Enrico Fermi was born into a family so overprotective that he felt compelled to invent the atomjc bomb.

(első mondat)

2 hozzászólás
>!
Bori_L MP

He'd only said what he meant, which was, when you thought about it, a minor superpower, because so few people ever did.

>!
Zsoofia

Well, just at the moment when Enrico Fermi was walking to lunch with his friends Eddie and Herbert at Los Alamos National Laboratory, chatting about the recent rash of stolen city trash bins and how those “aliens” the blind-drunk hayseeds over in Roswell kept flapping their jaws about had probably gone joyriding and swiped them like a bunch of dropouts knocking over mailboxes with baseball bats, just then, when the desert sun was so hot and close overhead that for once Enrico was glad he’d gone bald so young, just then, when he looked up into the blue sky blistering with emptiness and wondered why it should be quite as empty as all that, just at that moment, and, in fact, up until fairly recently, everybody was terribly distracted by the seemingly inevitable, white-hot existential, intellectual, and actual obliteration of total galactic war.

>!
Bori_L MP

The life cycle of a Quantum-Tufted Domesticated Wormhole (Lacuna vermsi familiaris) take place on a scale that beggars the imagination, kicks it while its down, and lights it on fire. Admittedly striking anatomical differences aside, of all teh species in the known universe, they have the most in common culturally with the gian panda bear of Earth.

>!
Noro

At least twice, the planet escaped being overrun by the aforementioned neighbors after the invaders grew exhausted with having to explain, slowly, patiently, and using large, friendly diagrams, charts, and illustrations, the concept of war to a field of flowers, giving up halfway through a run of supplementary comic books starring Sebastian, the Conflict Marshmallow.

21. Hello From Mars

>!
Noro

Thus began the Sentience Wars, which engulfed a hundred thousand worlds in a domestic dispute over whether or not the dog should be allowed to eat at the dinner table just because he can do algebra and mourn his dead and write sonnets about the quadruple sunset over a magenta sea of Sziv that would make Shakespeare give up and go back to making gloves like his father always wanted.

1. Boom Bang-a-Bang

>!
Noro

Their song of longing and peace and tender care for all living beings, “I Wanna Hold Your Sand,” topped everyone’s list of best Grand Prix songs for years afterward, and the Mamtak Aggregate went on to become one half of the beloved master of ceremonies team that hosts the Metagalactic festivities in true post-postmodern style to this day, along with the dry, self-deprecating wit of the Elakh soprano DJ Lights Out, winner of the forty-first Grand Prix for her immortal torch song “The Dark at the End of the Tunnel,” sung via uplink to the beat of poor Sagrada’s carpet bombing by the Andvari, a species of furry armored slugs whose recreational drug of choice is pain and fear, and did not go entirely quietly when they lost the thirty-eighth Grand Prix after eating half the judges and calling it a song.

19. The War Is Not Over

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

John Scalzi: Redshirts
Jack Vance: Space Opera
Rob Reid: Year Zero
Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Ernest Cline: Armada (angol)
John M. Ford: How Much for Just the Planet?
Harry Harrison: The Stainless Steel Rat
Brian Daley: Fall of the White Ship Avatar
Martha Wells: All Systems Red