Palimpsest 5 csillagozás

Catherynne M. Valente: Palimpsest

Between life and death, dreaming and waking, at the train stop beyond the end of the world is the city of Palimpsest. To get there is a miracle, a mystery, a gift, and a curse – a voyage permitted only to those who’ve always believed there’s another world than the one that meets the eye. Those fated to make the passage are marked forever by a map of that wondrous city tattooed on their flesh after a single orgasmic night. To this kingdom of ghost trains, lion-priests, living kanji, and cream-filled canals come four travelers: Oleg, a New York locksmith; the beekeeper November; Ludovico, a binder of rare books; and a young Japanese woman named Sei. They’ve each lost something important – a wife, a lover, a sister, a direction in life—and what they will find in Palimpsest is more than they could ever imagine

>!
Random House, 2009
384 oldal · ISBN: 9780553385762

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Bori_L P>!
Catherynne M. Valente: Palimpsest

Az alapsztori: van egy város. Palimpsest. Ugyanolyan valóságos, mint Tokió, Róma vagy New York, viszont nem lehet csak úgy odajutni. A belépőjegy egy gyönyörökkel teli éjszaka, az ár pedig egy kacskaringós utcákat és sikátorokat ábrázoló, lemoshatatlan, fekete tetoválás.
Van továbbá négy utazónk, két nő és két férfi. Egy méhész, egy kék hajú lány, egy könyvkötő és egy lakatos. Mindannyian elvesztettek valamit, és mind a négyen egyszerre lépnek a városba, ami személyes meggyőződésem szerint valahol Tündérföld 18+-os részén fekszik, hiszen itt is érvényes a legfontosabb szabály: vérnek folynia kell. Még akkor is, ha nem látja mindenki. Még akkor is, ha száz ember helyett egy valaki vérzik.

Valente magyarul megjelent művei közül inkább a Marija Morevnához hasonlítanám: mese felnőtteknek, hosszú mondatokkal és elképzelhetetlenül színes világgal. Palimpsest a krémmel töltött csatornák, a szalagsoron gyártott méhek, tücskök, férgek, és a repülni vágyó vonatok városa. Általában teljesen bele tudok bolondulni a színes-szagos-hangos világleírásokba, szeretem, ha magam köré tudom képzelni a környezetet – ebben a könyvben viszont még nekem is túl sok volt a történet szempontjából lényegtelen, teljesen öncélú bemutatása a város különböző csodáinak. Ez önmagában még nem lett volna probléma, ezeket a részeket át lehet ugrani, viszont nehezen különíthetőek el a történet szempontjából lényeges eseményektől és leírásoktól. A lényeg elveszett a szövevényes mintákkal teli rajzolt cukormáz alatt.

Nem mintha amúgy nagyon bonyolult lenne a cselekmény (már ha le tudjuk hámozni a történethez nem szorosan kapcsolódó rétegeket). Ez egy picit csalódás volt nekem, ugyanis a Tündérföld-sorozathoz hasonló történetet vártam volna, sajnos alaptalanul. Ennek a könyvnek kevesebb mondanivalója van, mint Szeptember kalandjainak. Vagy legalábbis nagyon más típusú tanulságot (?) lehet levonni belőle, ami hozzám kevésbé áll közel.

Mindenesetre stílusát és világát tekintve még mindig messze kimagaslik az egy kaptafára gyártott tinipornó YA-regények tengeréből (nem nevezném egyértelműen YA-könyvnek sem, de most hirtelen nem jut eszembe jobb összefoglaló név). Lehet úgy is írni a szexualitásról, hogy nem csak a szex a lényeg, a (szöveg)környezet pedig igénytelen eszköz csupán, és akkor nem olvashatatlan ponyva lesz a vége, mint ahogy sok, erre a témára kihegyezett könyvben történik.

2 hozzászólás
Arianrhod>!
Catherynne M. Valente: Palimpsest

Rendhagyó művet nehéz, ha nem mindjárt lehetetlen értékelni. És ez rendhagyó mű, még Valentéhez képest is. Nem állíthatom teljes önbizalommal, hogy teljesen felfogtam belőle mindent, amit rámzúdított ez a történet, ezért az értékelésem is rendhagyó lesz, azzal a kitétellel, hogy addig fogom újra- és újraolvasni, amíg fel nem fogom a maga egészében.

Régebben többször is elolvastam egy romantikus krimit, imádtam a főhőst, mert ősi brit kódexeket restaurált, és emellett másolta is őket, hogy megtanulja a kódexkészítés minden csínját-bínját. Abból az egyébként szórakoztató műfajba sorolt regényből tanultam meg sok dolgot, például azt, mi az, hogy palimpszeszt, hogyan készítették az ősi könyveket pergamenre írva, hogyan készítették egyáltalán a pergament, a tollakat, a festékeket. Megtudtam, hogy a palimpszeszt olyan kézirat, amely előtte már akár több más könyv is volt, de mivel a pergamen hiánycikk volt, idővel a régi szöveget kikaparták belőle, és újra írtak és festettek a felszínére. A pergamen állatbőrből készült, amelyet kicserzés után mindenféle módokon finomítottak, simítottak, majd többrétbe hajtva, egymásra hajtogatva, végül ívekbe formázták, és a végén felvágták az oldalát. Így általában 4-8-16 réteg képződött, és a könyv lapjai sarkain jelezték, mely oldalak, lapok tartoznak ugyanahhoz az ívhez. Négyrét hajtva, a felületek érintkeznek, a jelek összetartozónak mutatják a megfelelő lapokat.

Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, mert ahhoz, hogy Valente képzeletének városába, Palimpsestbe eljuthass, 3 másik emberrel együtt kell alávetned magad a beavatási szertartásnak. Mint a pergamen megfelelő lapjai… És ahogy a könyvben az oldalak, a 4 idegen is kapcsolatba kerül egymással, elszakíthatatlan szál köti össze őket, mindenki érzi, tudja, mit csinál a másik éppen, vagy mi történik vele. Az érzékek kiélesednek, megismered a másikat, lélekben eggyé váltok. Vagy eleve egyek voltatok, csak elfelejtettétek.

Olyan volt a hangulata a műnek, mint egy utazás a lélekben, nekem a város a tudatot jelképezte, az érzékeket, ahogy kavarognak az emberi agyban a különféle érzékszervekért felelős idegek által szállított érzetek, Palimpsest színei, formái, illatai. Az emlékek, amik elsüllyednek a tudatalattiban, de felszínre kerülnek egy illat, egy szín, egy emlékfoszlány felidézésével. Egyik emlék felülírja a másikat. Mint a régi kódexek esetében.

Az első benyomásom ez volt, bár volt történet, azaz voltak történetek, minden különálló embernek saját világa, jelleme, emlékei. Kaotikus képek. De valahogy nem vált bennem hangsúlyossá, hogy mi történik, nem is volt számomra érdekes. Elmerített a tudatalattimba, és nem is nagyon akartam Palimpsestből visszatérni. Ahogy voltaképpen a 4 hős sem, akik a magány elől zárkóztak magukba.

Egy Pessoa-vers néhány sora jutott eszembe:

"Meg kellett írnom azt a legnagyszerûbb költeményt,
Melyben sokkal inkább, mint az összes legnagyszerûbb költeményekben,
Teljes, feledéstelen analízisbõl készült szintézisben él
A Mindenség, minden dolog, élet és lélek,
Minden férfi, asszony, gyermek,
Minden gesztus, tett, érzés és gondolat,
Az emberiség cselekedeteinek,
Az emberiséggel megtörténõ dolgoknak egész Mindensége ––
Minden foglalkozás, törvény, szabályozás, orvosság s a Sors,
Mely állandó keresztezésekben, metszéspontokban íratik meg
Az Események dinamikus papírján,
A társadalmi kombinációk sebes papiruszán,
A folyvást megújuló érzelmek palimpszesztjén."

kkata76>!
Catherynne M. Valente: Palimpsest

Varázslatos, furcsa világ az, amit csak a kiválasztottak tapasztalhatnak meg, csak ők juthatnak el oda. A mesék, a csodák és a fantázia világa; engem kicsit a Tim Burton-féle Csokoládégyárra emlékeztetett harsány színeivel és sokkoló alakjaival. És mindez az általunk, többiek által ismert, látott világ testén létezik, mintegy felülírva azt. Ahogyan a lakatos mondja, New Yorkot már annyiszor írták újra, hogy az eredeti már megszűnt létezni. A valóság lapjaira (testére) írva születik meg a fantázia világa, mint a palimpszeszt, codex rescriptus, az eredetit kitörölve jelenik meg az új, a jobb, a színesebb, minden, amire vágyunk, és az új világ, vagyis az oda vezető út megteremtésének aktusa emel egyre közelebb a célhoz és ruház fel az úthoz szükséges tudással.
Színes mese felnőtteknek, mely az új világba visz, de vigyázz az úton, mert könnyű eltévedni a szöveg sűrűjében!


Népszerű idézetek

Bori_L P>!

Things which are gone in the morning: sleep, darkness, grief, the moon. Women. Dreams.

37. oldal

Arianrhod>!

The trouble was, New York was famous. Oleg had even seen it in Novgorod—a city so often photographed, filmed, recorded that there was truly no one who did not know its name, its outline, the shape of its body. So many books had been written about it, so many people had loved it and lived in it until their clothes smelled of its musk, so many had eaten its food and drunk its water and extolled its virtues like a gospel of the new world, that it had, with infinitesimal slowness, ceased to be, melted into vapor and dust. What rose now on the island of Manhattan was no more than the silver-white echo of all those millions of words expended on its vanity, the afterimage of all those endless photographs and movies which broadcast it to anyone who might live ignorant of its majesty. A monster, a fairy-tale mirror, glittering but false, a doppelgänger, a golem with New York City engraved roughly on its forehead.
No one had noticed.

Bori_L P>!

Each morning, Philomena places her latest map on the windowsill like a fesh pie. Slowly, as it cools, it opens along its own creases, its corners like wings, and takes halting flight flapping over the city with susurring strokes. It folds itself, origami-exact, in midair: it has papery eyes, inky feathers, vellum claws.

36. oldal

Arianrhod>!

“To touch a person . . . to sleep with a person . . . is to become a pioneer,” she whispered then, “a frontiersman at the edge of their private world, the strange, incomprehensible world of their interior, filled with customs you could never imitate, a language which sounds like your own but is really totally foreign, knowable only to them. I have been so many times to countries like that. I have learned how to make coffee in all their ways, how to share food, how to comfort, how to dance in the native ways. It is harder, usually, to find a person who wants to walk the streets of me, to taste the teas of my country, to . . . immigrate, you could say. Especially . . . well.”

Bori_L P>!

She dreamed in color,more than color, in shades of gold and scarlet impossible of the waking world. She dreamed in languages she did not know, she dreamed strange and wonderful faces, narratives of recursive complexity, and herrecall was meticulous, detailed , perfect as a list.

38-39. oldal

Arianrhod>!

She often felt that she chased the ideal cup of coffee in her mind from table to table, the rich, thick, creamy coffee, spicy, bittersweet, that betrayed no hint of thinness or chemical flavoring, nothing less than total, fathomless devotion to the state of being itself. Every morning she pulled a delicate cup from its brass hook and filled it, hoping that it would be dark and deep and secret as a forest, and each morning it cooled too fast, had too much milk, stained the cup, made her nervous.

Arianrhod>!

“Most of them . . . most of us never figure it out. Bad dream, they think, or good one. Funny rash, never really goes away, but Doc says it’s fine, nothing to worry about. Why dwell on it? But some people, they just can’t let it go.” He stares at the teetering houses with their enormous eyes blinking out of the windows. “Some people drink themselves out of school trying to find it again, trolling through bars where the shadows are so greasy they leave trails on the walls, just to find a way in, a way through. Some people forget too that you’re supposed to stop sleeping, you’re supposed to have a life in the sun.”

Arianrhod>!

Sei looked around the room—hardly a couple did not embrace, and hardly a couple’s eyes met. They grasped each other shaking like invalids, impassive and fanatical. Sei’s eyes watered. She thought she understood it, the anatomy of what Yumiko offered her—she could guess at its musculature, the number of its bones. It’s like a virus. This is more like a hospital than a nightclub, really. The Southern Prefectural Home for Invalids, with an open bar.

Arianrhod>!

He had laid an everyday steel housekey against the rarest of locks, real gold, with lilies raised up on its surface, a complex system of bolts and tumblers concealed within. Only Oleg had heard their cries for each other. Only Oleg knew their silent grief that they could not join.

Arianrhod>!

Together, they rarely needed to speak as he cut the pages and wrapped the boards in coppery silk, as he set the type in their ancient printing press: a truculent old dragon in the corner of the kitchen where they had had the stove removed to make room for it. It ate paper and excreted books, and Ludovico loved it, while Lucia, hands on her hips, shamed it into yet another year of groaning, protesting service.


Hasonló könyvek címkék alapján

Matt Bell: In the House Upon the Dirt Between the Lake and the Woods
Rick Riordan: The Last Olympian
Rick Riordan: The House of Hades
Rick Riordan: The Mark of Athena
Rick Riordan: The Blood of Olympus
Rick Riordan: The Son of Neptune
Rick Riordan: The Lost Hero
Nnedi Okorafor: Who Fears Death
Rick Riordan: The Crown of Ptolemy
Lisa Goldstein: Summer King, Winter Fool