Vigyél ​magaddal 92% 70 csillagozás

És már meg is van 2019 első „legleg” könyve számomra! *-*
Még mindig könnyes a szemem, annyira nagyon csodaszép ez a történet. Egy férfi és két gyerek, akiket egy utazás örökre megváltoztat és összeköt. Olyan szívesen mennék én is velük a nyáron a következő utazásra. Biztos vagyok benne, hogy örök élmény maradna.

Már a fülszöveg ígéretes volt, és a könyvben sem kellett csalódnom. Csodaszép történet, melyben központi szerepet játszik egy nagy utazás, ami szó szerint is, és az emberi érzések, érzelmek, kapcsolatok világában is egy hatalmas utazás.

A könyvben nincsenek drámai események, nem kell nagyon izgulnunk és aggódnunk, mégis nagyon megható és szerethető, ahogy ez a három ember örökre megváltoztatja egymás életét.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/01/catherine-ryan-hy…

Csodaszép, megható, fájdalmas történet egy apáról, aki elvesztette a fiát, és két fiúról, akik lehetőséget kaptak életük legnagyobb kalandjára.
Kicsit átvágott az írónő, mert a kezdetekhez képest eleinte másfajta befejezést képzeltem el, még az is megfordult a fejemben, hogy Wes esetleg spoiler, aztán ahogy az spoiler, onnantól kezdve már nem bocsátkoztam találgatásokba.
Szerettem az utazást, a fiúkat, hogy míg az egyiküknek be nem állt a szája, addig a másikuk meg sem akart szólalni, szerettem Woody-t, az AA-gyűléseket, Augustot és azt a különleges és láthatatlan kapcsot, ami megváltoztatta mindhármuk életét.
Rengeteget sírtam a könyvön, nem is tudom, hogy utoljára mikor olvastam ennyire megható történetet, de az biztos, hogy itt már a 30. oldalon itattam az egereket, és egész gyakori dolog volt ez a későbbiekben is.
És hogy egy pici negatívumot is mondjak: számomra nagyon-nagyon hiányzott egy epilógus. Így is lezárt a történet, szó se róla, de úgy olvastam volna tovább, legalább pár oldal erejéig!
Ennek ellenére nem is kérdéses az 5 csillag.

Hazudnék ha azt mondanám minden sorát imádtam, vagy hogy nem tudtam letenni a könyvet, de ez mit sem változtat a csillagozáson. Emberségből ismét színjelest alakított Catherine Ryan Hyde. Tanulságos, példaértékű történet, amit mindenkinek el kellene olvasni.

„…inkább azon voltam, hogy minden pillanatot bevéssek az emlékezetembe. Igyekeztem, hogy mindig jelen legyek. Hogy ne hagyjak ki semmit. Folyamatosan emlékeztettem magamat, hogy élvezzem az utazást, hogy egyetlen perc se múljon el úgy, hogy ne élveztem volna, vagy ne véstem volna az emlékezetembe, vagy ne értékeltem volna.
– Akkor örülök, hogy nem tudott a dologról, mert pontosan így kell megélni egy nyaralást.”

Nagyszerű kis történet, jól esett a mostanában olvasott könyvek között egy ilyen egyszerű, de mégis csodás történetet olvasni. Ráadásul olyan fantasztikus nemzeti parkokba mehetünk el August-tal és a fiúkkal, én végig követtem, hogy merre jártak és mit néztek meg. Jó lett volna – csak sziruposabb valószínűleg – ha nincs az alkoholizmus vonal, így viszont érezhető volt, hogy August mit miért tesz és az is, hogy ő is esendő, nem csak úgy szimplán egy jó ember, hanem próbál talpra állni. Kifejezetten élveztem, hogy a történet később a jövőben indul újra egy újabb utazással, jó volt, hogy a fiúk nem felejtették el, amit August tett értük. Egyszerű, de mégis klassz történet, az ember kedvet kap(na) hozzá, hogy azonnal útnak induljon…

Nagyon imádtam ezt a könyvet! Ha valaki maga alatt van, kicsit depis, szeretne jó emberekről olvasni egy szép történetet, akkor íme, a jó választás!
Már szerintem a 30.oldalnál tudtam, hogy új kedvencet avatok! Ez egy csodás utazás volt, minden értelemben! Bár nem gyakran olvasok újra könyvet, ezt idővel biztosan fogom még olvasni!

https://kesztenye.blog.hu/2021/07/28/catherine_ryan_hyd…

Első könyvem az írónőtől, de nagyon kellemesen csalódtam. Témája miatt kicsit túlfűtött érzelmekre számítottam, de nagyon szépen felépítetten maradtunk a rózsaszín határon belül. A történetben beleláthattunk egy fiát balesetben elvesztett, a gyászba és az életbe belefásult tanár lelkébe, a nyári utazásához hozzácsapódó fiúk családi hátterébe, a köztük akaratlanul is kialakuló bonyolult kapcsolatrendszerükre és a mindezt átitató alkoholizmus bonyolult hatásaira. És mindez hátteréűl ott volt maga az élményekben gazdag, kötetlen időbeosztású, a szabadság érzésétől teli, határokat nem ismerő utazás (később kiegészülve a hegymászás szenvedélyével), amiről egymagában élvezet volt olvasni.

Mindenért felelősek vagyunk. Mindenért, amit teszünk. Nem csak akkor, amikor a dolog visszaüt ránk.

Ez egy nagyon keserédes történet, mert komoly témákkal foglalkozik, nagyon is komolyakkal. Ugyanakkor átjárja az egész regényt egyfajta emberség.
A szereplők kicsit sziruposak lettek, de szerintem ez van, ha az emberek között megvan a kommunikáció és bizalom. Képesek a mélyebb érzéseikről is beszélni.
Bár szép történet volt, úgy érzem mégsem került hozzám igazán közel. Azt hiszem, ez most az én hibám, úgyhogy ezért csak fél csillagot vontam le.

Vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Nem igazán szippantott magába és a szereplők sem lopták be magukat igazán a szívembe, csak a kis Henry. Talán az volt a gond, hogy túl sok mindent akart elmondani a történet. Szó volt gyászról, alkoholizmusról, gyerekek elhanyagolásról, féltékenységről, betegségről, egy életet meghatározó nyári kalandról. Rengeteg pozitív üzenetet hordozott a könyv, de számomra a kevesebb néha több.
DE! Bár sosem vonzott a lakókocsis utazgatás, egy ilyen fantasztikus, Amerikát átszelő, nemzeti parkokat végig látogató úthoz határozottan megjött a kedvem!

Szívhez szóló, megindító, nagyon emberi, elgondolkodtató könyv.
Regény, de leginkább egy figyelemfelkeltő, traumákat feldolgozó útról szól, mind lelki, mind fizikai valójában. Főbb mondanivalója az egymás iránt tanúsított odafigyelés, megértés és tisztelet. Felnőtt a gyerek felé és gyerek a felnőtt felé.
Meghatóan szép, tanulságos történet.