Digitális ​detox 83% 66 csillagozás

Meg voltam győződve arról, hogy nekem nincs túlzottan szoros kapcsolatom a telefonommal, aztán egyszer véletlenül megtaláltam a Digitális jólét beállításait, ahol kiderült számomra, hogy egy napból 4 és fél órát töltöttem el a készülék nyomkodásával, és több mint 100 alkalommal nyitottam fel a billentyűzárat. A semmiért nagyjából.
Nem olvastam korábban a témában, úgyhogy nekem a bevezető rész is szemfelnyitó volt, ahol bemutatja, hogy hogy okoz függőséget a telefon és az értesítések által generált dopaminhullám.
Aztán pedig elkezdtem a 30 napos detoxprogramot, amiben voltak számomra kevésbé hangsúlyos részek: nem kezdtem füzetet vezetni, nem meditáltam, nem írtam le a válaszaimat a kérdéseire, az ilyesmi nem igazán a kenyerem. Viszont voltak kemény pillanataim, tagadhatatlanul, például amikor letöröltem néhány közösségimédia-applikációt. A program csúcsán 24 órán át kellett kikapcsolva tartani a telefont, ezt meghökkentően élveztem, további nagyon nagy lépésnek tartom, hogy beüzemeltem a rádiós ébresztőórámat újra, és azóta a telefon nincs velem a hálószobában. Az elején könnyen ment az, hogy ne nézegessem folyton, azóta azért látom, hogy erre keményen oda kell figyelni, az ember azt hinné, hogy lejött a szerről, és az meg visszamászik az életébe, ha nem ügyel eléggé.
Volt egy nagyon szép pillanatom, amit azért mesélek el, hátha valakinek pont ez hozza meg a kedvét az egészhez: egy társasággal voltam az egyik hétvégén a Balatonon, meleg este volt, kint ültünk a ház előtt, beszélgettünk, fröccsöztünk, ahogy lenni szokott. Az este egy pontján rajtam kívül mindenki felállt és bement a házba valamiért: mosdóba, ruhát cserélni, fröccsöt tölteni, és más hasonló okokból. Egyedül maradtam kint a teraszon. Már éppen nyúlni akartam a telefonomért, hogy megnézzem, mi történt a nagyvilágban, amikor a megelőző hetek tudatossága meghozta a gyümölcsét. Arra gondoltam, hogy tulajdonképpen mégis mi a fene történhetett volna, és az mennyivel lenne fontosabb, mint ez a balzsamosan meleg, balatoni este, felettem a csillagokkal, előttem egy pohár fröccsel. Úgyhogy a telefonom maradt ott, ahol volt, én pedig nagyon boldog voltam.

Nemrég újra szóba került a Digitális Detox, és arra gondoltam, hogy most egy könyv segítségével próbálom meg, hátha a teljes felfüggesztés mellett valami újat is olvashatok róla. Jelentem, sikerült, de mégse erre vártam.
Mielőtt még bármit is mondanék, tudni kell a könyvről, hogy újságíró írta. Nem pszichológus, nem szociológus, nem is informatikus, hanem újságíró. Ez mentalitásban is meglátszik (amire majd később ki is térek) illetve abban is, hogy nem kell mindent biztosra venni, amit mond (ezt a könyv is megerősíti). Sok inkább javaslat, gondolat, ötlet, nem pedig kőbevésett valami.
A könyv első felét a riogatás teszi ki: mit csinál az okostelefon velünk, emberekkel. Ez a rész alapvetően tanulmányokra épül, és azoknak az összegzésére, kis konklúzió levonásával. De mindig van de, sajnos. Ebben az esetben az újságírói mentalitás. Inkább hangzatos dolgokat mond, elhint dolgokat, de mégse mondja el, például a statisztikában az eredményeket (a számokat!). Tök jó, hogy az egyik csoport a másiknál kétszer több embert tudott megmozgatni, de ha az egyik csoportban ez 2% a másikban 4, akkor értelemszerűen irreleváns a statisztika a vizsgált szempontból. A másik nagy kedvencem, mikor belengeti az információt, hogy mekkora különbség van benne (korosztályok között) majd úgy hagyja, én meg dühöngök, hogy de mekkora, írd már le, hogy mekkora! Persze le van hivatkozva, és utánakereshetnék (fogok is, ha már falhoz vágtam volna a könyvet), de szerintem a könyvnek önmagában is meg kellene állnia a helyét, hogy érthető, objektív, és mégis olvasmányos legyen. Tudom, baromi nehéz, de ez alá nem szeretnék adni.
Ettől függetlenül nagyon érdekes dolgokat hallhatunk. Kicsit közrejátszik a mérték is (amit szintén nem hangsúlyoznak), de alapvetően sokszor meglepő tényeket is elénk tárnak az okostelefonok hatásairól, emberi kapcsolatokról, és gondolkodásunkban beálló változásról.
A második rész egy hónapos „átprogramozó” esemény, napokra beosztva. Itt nem csak a napos program a lényeg, hanem a folyamat is, ám számomra nagyon érdekes volt, mennyi ötletet már alkalmazok is: Például nekem nincs felesleges app a telefonomon (nincs hely rá), mappákba rendezem (mert úgy mégis csak rendezettebb… könyvtáros szemlélet), vagy hogy időnként töröljem le a felesleges dolgokat a social médiában (pl a felesleges ismerősöket, követéseket stb… amit én kb 2-3 hónapja csináltam utoljára). Így rájöttem arra is, mennyire „tudatosan” kezelem a digitális dolgaimat, ami számomra természetes. (most a molyt szeretném alapvetően tudatosabban kezelni, de az alap ötletek itt nem annyira élnek sajnos :D )
Ellenben én se vagyok tökéletes, így voltak olyan észrevételek, ötletek, amik nekem is eléggé megtetszettek (például app követés), illetve nagyon érdekelt a teljes napos leállás (teljes 24 órára már rég nem álltam le, de nagyon érdekel, hogy most megtudnám e csinálni.)
Illetve ezek között az ötletek között voltak kicsit olyan meh típusúak is: csak a szokásos, hogy menj ki a parkba, meg olvass meg ilyenek. Ilyenkor kicsit forgattam a szemem, hogy miért kell az egyértelműt leírni (meg hát ugye csinálom is :D ), de ezt elnézem annak, hogy rövid lett volna nélküle a kötet.
Amire végkövetkeztetésnek kijött, azt az életmódot én nem tudnám élni, ez tény. Ellenben több apróbb tippel megpróbálom még tudatosabban használni a digitális dolgaimat. A könyvet igazán csak annak tudom ajánlani, akinek TÉNYLEG gondjai vannak vele, mert bár másoknak is érdekes lehet, lehet, kevés lesz számukra. Nekem kicsit az volt… DE lehet, másnak sokban segítene. Felhasználótípustól függ csak :)

Hasznos információkat tudhattam meg a mobilfüggőségről, hogyan hálózza be a mobil láthatatlanul az emberek életét.
Szerencsére nem tartom magam mobilfüggőnek, végig tudok ülni úgy egy találkozót, hogy nem nyomkodom, vagy nem veszem elő a telefont.
De az idei évtől radikálisabb változásokat is vezettem be, mert még így is úgy éreztem, hogy sok időt fecséreltem el a Facebookra, Instagramra.
Sok hasznos tanács volt ebben a könyvben, van amit már eddig is alkalmaztam (Messenger lenémítása, illetve abszolút figyelmen kívül hagyása), de kifogom próbálni azt, hogy 24 órára teljesen kikapcsolom a telefont. Nagyon sok ismerősömnek szívből ajánlanám ezt a könyvet, és lehet maguk is meglepődnénak ha magukra ismernének.

Te is a telefonoddal kelsz és fekszel, és félembernek érzed magad, ha nincs a kezed ügyében a mobilod? Üdvözöllek a klubban! Ugyan soha nem voltam a klasszikus értelemben vett facebook-függő, nem hoznak lázba a lájkok (na jó, nem fogok hazudni saját magamnak, blogger pályafutásom kezdetén ez egyáltalán nem volt így, de ennyi év után már a helyén tudom kezelni a dolgot), nem kifelé élem az életem, de azért úgy éreztem, hogy túlságosan sokat lógok a telón, ezért szépen lassan elkezdtem lejönni róla. Ha előbb kerül a kezembe Catherine Price praktikus kézikönyve, kicsit gyorsabban lezajlott volna ez a folyamat az életemben (még mindig van hová fejlődnöm, de ma már néhány kisebb kilengéstől eltekintve csak funkcionálisan használom az eszközt), mert nagyon jól fel vannak építve az ötletek, amelyekkel visszavehetünk a telómániából. Persze nagyon amerikai a könyv, kicsit harsány és vannak benne túlzások (nyilván nem fogok ébresztőórát venni, inkább távolabb teszem az ágyamtól a mobilt, hogy biztosan fel kelljen kelnem ahhoz, hogy benyomjam rajta a szundi gombot), de alapvetően egy nagyon hasznos kis darab ahhoz, hogy erőt vegyünk magunkon és visszavegyük az irányítást az életünk ezen szegmensében. Szerintem a mobilfüggőség igenis nagy probléma, rémes látni, hogy egy baráti beszélgetés során mindenki a telóját bújja, ahelyett, hogy egymásra figyelnének, ebéd közben is ott a mobil az asztalon (oké, én is le szoktam fényképezni, hogy mit eszem/iszom – gasztromániám miatt ez nálam „normális” – , de miért kell pötyögni étkezés közben, főleg akkor, ha ott ül valaki velem szemben, akivel egy jót is lehetne beszélgetni, nem értem, komolyan), és akkor arról nem is beszélek, milyen lehangoló látvány tud lenni, ha egy fiatal pár az asztalnál ülve nem egymásra néz, hanem a telefonját püföli. Nem vagyok álszent, én is a telón csevegek a családommal és a barátaimmal, és igen, az emaileket is azon keresztül nézem, de engem nagyon zavar, hogy lépten-nyomon belebotlok a másik ember magánéletébe, mindenkinek a fülén ott lóg a telefon, és akarva-akaratlan részese leszek az éppen aktuális beszélgetéséhez, amelyhez alapvetően semmi közöm sincs. Túl nagy a zaj, ami körülvesz bennünket, ezért én már jó ideje igyekszem csökkenti magam körül, a telefont nem kapcsolom ki (nyilván a moziban igen, de ezzel sajnos egyedül szoktam lenni a vetítőteremben), de tényleg csak fontos dolgokat intézek rajta, a közösségi médiafogyasztásomat pedig igyekszem minimálisra redukálni. Mert nem fogok lemaradni semmiről, az igazán fontos dolog a család és a barátok, minden más ráér. Egyáltalán nem csodaszer a probléma kezelésére Catherine Price könyve, de jól összefoglalja, miért vagyunk telefonfüggők, és remekül használható ötleteket ad arra, hogyan lehet ha nem is legyőzni, de csökkenteni a mobilfüggőséget, érdemes elolvasni.
A teljes kritika itt olvasható:
https://jusandcalzone.blog.hu/2018/07/21/konyvajanlo_ca…

A könyv szerint kétfajta ember van. Az egyik, aki maga dönti el, hogy ezt a könyvet elolvassa és leszokik a telefonjáról. A másik az, akinek a kezébe nyomja egy ismerőse/rokona és könyörög érte, hogy „kérlek, már nem bírunk veled”. Nos, az utóbbiba tartozom én is, mivel anyukám kölcsönözte ki a könyvtárból, holott én magamat nem tartottam függőnek, de őszintén elismerem, hogy sokat használtam a telefonomat, főleg a közösségi média elérése céljából. Azonban a „beijesztés” rész hatására nem is volt kérdés, hogy végigcsinálom a 30 napos detoxot, és végleg szakítok a telefonommal. Sikerült. És nem is volt nehéz. Talán azért, mert tényleg nem voltam függő, és miután töröltem minden létező közösségi média alkalmazást (Instagram, Facebook, Messenger), már nem is igazán volt, ami a telefonhoz kössön. Eszembe nem jutna bármelyiket is visszatelepíteni. Na jó, de a Messenger-t visszatelepítettem, viszont a hatásos leszokásnak köszönhetően alig használom. Nem jut eszembe elővenni a mobilomat, csak amikor tényleg szükség van rá. És ebben segít a könyv; átértékelni a telefonhoz fűződő kapcsolatodat, megismerni azt és megtudni, mikor és mire van szükséged!

Catherine Price az előszóban megemlíti, hogy könyvének olvasói két, jól körülhatárolt körből érkeznek: vannak azok, akik maguk érzik, hogy mobilfüggők; illetve vannak azok, akikről a környezetük gondolja, hogy szükségük lenne egy digitális detoxra.
Ha alaposabban latolgatjuk a mobilfüggés témáját, akkor teljesen úgy járunk, mint a cukor- és szénhidrát függéssel, nyilvánvalóan a fejlődő és fejlett országok minden lakója érintett a problémában valamiképpen.

A szerző újságíró, szeret tényekből kiindulni, ezért az előszóban szerepel egy 15 pontból álló kérdőív, amit a Connecticut Egyetem orvosi tanszéke dolgozott ki. Minél több kérdésre igen a válasz, vagy állítást érez az olvasó magára nézve igaznak, annál nagyobb a kiinduló gondja.

A 15-ből, ha 8 felett jár a bekarikázott, olvasóra jellemző állítás, akkor az egyetem szerint már olyan súlyos függésben van az illető, hogy pszichológushoz, pszichiáterhez érdemes fordulnia.
Price szerint az emberiség java része az okostelefonoknak köszönhetően legalább 5-8 tünettől szenved, ez lehet a digitális detox kiindulópontja.

Nem leszek álszent, én megosztom, hogy nálam mik okoznak problémát, Ti pedig lessétek meg a neten a kvízt!
(tovább itt:
http://czenema.blogspot.com/2018/10/catherine-price-dig… )

A könyv hasznos tippek tárháza, megfogadandó ötletek vannak benne, csak a kérdés az, hogy jó kezekbe kerül-e a könyv, mert csak ott teljesedhet ki annak tartalma. A közhelyektől eltekintve kortól és nemtől függetlenül széles körben ajánlom a Digitális detox elolvasását. Sok esetben egy könyv kevés a leszokáshoz, de támpontokat adhat, a többi már az egyénen múlik. Az online világ a függőségre épít! Csak rajtunk áll, hogy segítkezünk-e benne vagy megálljt parancsolunk magunknak.

http://adrykacska.blogspot.com/2020/03/gyozd-le-mobilfu…

Hasznos olvasmány azoknak, akik úgy érzik, a telefonjuk átvette az életük felett az irányítást. A könyv első fele különböző kutatási eredményeket mutat be arról, hogy a túlzott telefonhasználat hogyan alakítja át például az agyunk működését, milyen hatással van a figyelmünkre és a memóriánkra; leírja, hogy a közösségi média milyen trükköket vet be annak érdekében, hogy minél több időt töltsünk ezeken az oldalakon.
A második részben pedig egy 30 napos programot mutat be, melynek végén a telefonunkkal való kapcsolatunk újra optimálissá válhasson.
Egyszerű, könnyen érthető, illetve nagyon tetszett, hogy nemcsak a problémát fogalmazza meg, hanem annak megoldására egy egész gyakorlatsort javasol.

Sok hasznos gondolat van benne. Érdemes kipróbálni, több tanácsot megfogadni. Helyére tenni a XXI. század technikáját és ismét valódi EMBERI KAPCSOLATOKAT ÉPÍTENI.

Nem gondolom, hogy az erős függők közé tartoznék (és ez nem a tagadás fázis).
Tetmészetesen én is sok időt töltök a telefonom nyomkodásával, de még én vagyok a főnök.
Nagyon tanulságos, elgondolkodtató, talán valahol szomorú is.

Számomra ez a rész összefoglal mindent.

„Képzeld el, hogy valaki bekopogtat hozzád és a következő információkat kéri a kormány nevében: a teljes nevedet, születési dátumodat, a telefonszámodat, az e-mail-címedet, a lakcímedet, az iskoláidat és a munkahelyeidet, a kapcsolati státuszodat, valamennyi családtagod és barátod nevét és fényképét, fényképeket és videókat saját magadról, lehetőleg életed minden szakaszából, politikai irányultságodat, utazásaid történetét, kedvenc könyveidet, kedvenc zenéidet és kedvenc mimdenedet. Átadnád ezeket az információkat?
A közösségi médiában magunktól adjuk meg mindezt…”