Alma ​Mahler, egy szenvedélyes élet 3 csillagozás

1901. november 7-én Mahler és Alma is elfogadta Berta Zuckerland ismételt vacsorameghívását. […] Berta biztosította Almát arról, hogy barátok között lesz, ezért Gustav Klimt és Max Burchard közé ültette – ez „a múltja, a jelene /hiszen Burchard szerelmes volt belé/ és /jelen lesz/ a jövője ” fogalmazott Berta. A vacsora kezdetén Alma észrevette, hogy, mint írja, „Mahler alaposan szemügyre vesz, és nemcsak egyszerűen az arcomat nézi, amit akkor általában szépnek tartottak, hanem csipkelődő modoromat is figyeli.” Vacsora alatt Klimt, Burchard és Alma „vidám trióban” nevetgéltek, Mahler először csak titokban, aztán egyre nyíltabban figyelte őket, végül „irigykedve odaszólt – Nem akarják esetleg velünk is megosztani, mitől olyan jókedvűek?”

96. oldal

Alma szívesen elmélkedő, konvenciókkal szembemenő, független nőnek látta magát, aki nem fél attól, hogy ellentmondásos, vagy provokatív legyen, és attól sem riad vissza, hogy néha pusztán a megdöbbenés kedvéért valami sokkolót mondjon. „Átkozottul nem érdekel az erkölcs”, jelentette ki, „hiszen én a Természetet szeretem. Az erkölcs pedig természetellenes. Szabadság – erre vágyom, és ez az, amit soha nem érhetek el.” Egy közös ebéden, ahol a család barátai, Ida és Hugo Conrat is jelen voltak, például azzal rémisztette meg a meghívottakat, hogy kijelentette, képes „tisztelni egy gátlástalannak tartott embert is, ha különben ragyogóan tehetséges”, és hozzátette, hogy „csak nagyon kevés művész őszinte”.

69. oldal

„Mit is tudna elérni egy hozzám hasonló buta nő? Semmit! Nincs meg bennem az elmélyültség. A fejem tele van mindenféle butasággal” – írja.

69. oldal

1889. január 31-én a kilencéves Alma Schindler élvezettel nézte, ahogy apja, Emil Jakob Schindler összecsomagol közelgő, a Habsburg-trónörökös Rudolf főherceggel, az Osztrák-Magyar Monarchia jövendőbeli uralkodójával közös útjára.

(első mondat)

Rudolf főherceg, Ferenc József császár egyetlen fia népszerű és karizmatikus figura volt, tehetséges, liberális gondolkodású ifjú, aki komoly érdeklődést mutatott a természettudományok és a kultúra iránt.
Alma Schindler így emlékezett erre vissza: „Apa nagyon örült, hogy új tájakat festhet le.” De mégsem így lett, mert „valaki berontott: – Baleset történt! A főherceg halott!” És mikor elült a döbbenet, kiderült, hogy az akkor harmincéves főherceg előző este lelőtte magát és tizenhét éves szeretőjét, Maria Vetsera bárókisasszonyt a mayerlingi vadászkastélyban. A főherceg halálának körülményeit övező talány évekig foglalkoztatta az embereket, de a hivatalos álláspont az volt, hogy Rudolf „pillanatnyi elmezavar” következtében öngyilkosságot követett el. Őt a császári kriptában temették el, Maria Vetsera holttestét azonban sietve elvitették a vadászkastélyból, és mindenféle temetési szertartás nélkül egy helyi templomkertben helyezték el.

12. oldal

Az 1879-es születésű Alma Schindler abban a bohém művészi körben nőtt fel, ahová Emil és Anna Schindler tartoztak. Majd, mikor serdülni kezdett, az akkor nagy befolyással bíró bécsi avantgárd nyüzsgő közegébe került. A szecessziós mozgalmat például többek között mostohaapja, Carl Moll alapította. Alma kivételes életerővel és intellektuális kíváncsisággal bíró lelkes fiatal lányként úgy nyílt meg az életnek és az új tapasztalatoknak, mint egy napsütés felé forduló virág.

15. oldal

Mire tizenkilenc éves lett, a fehér bőrű, titokzatos mosolyú, dús hajú és átható kék szemű Almát csak így nevezték: „a legszebb lány Bécsben”. Aztán hamarosan igazi femme fatale, azaz Végzet Asszonya lett belőle, aki csodálatot, elismerést és szerelmet követelt magának, és képes volt pillanatok alatt a bűvkörébe vonni az embereket. … Változékony, szeszélyes karaktere révén egyik pillanatban ő volt a grande dame – tiszteletet és elismerést parancsoló, magabiztos, fenséges nagyasszony; a másikban viszont könnyed, vidám, jókedvű nő – „a bécsiesen lágy nőiség megtestesítője, akit még legundokabb pillanataiban is nehéz volt utálni”.

12. oldal

Bécs kulturális élete az 1850-es évektől a Ringstasse átalakítása, Ferenc József 1857-ben elfogadott nagyszabású terve körül forgott, melynek az volt a lényege, hogy az ősi városfalak eltávolítása után egy hatalmas körutat építettek a belső városrész köré. A körutat 150 díszes és impozáns középület szegélyezte, beleértve a Parlament, a városháza és a Burgtheater épületét is, valamint 650 bérház és palota is épült a középosztály számára. Allegorikus témákat ábrázoló, hatalmas frízek, valamint díszes, különféle művészettörténeti stílusokat utánzó dekoratív motívumok borították az épületek belső falait – ugyanúgy megjelentek a neogótika vagy a neobarokk, mint a neoklasszikus és neoreneszánsz stílus elemei. Rengeteg művész szerzett hírnevet és gyűjtött vagyont a megbízások és a patronálás révén, melyeket ez a nagyszabású terv generált. A „Ring” egyszerre volt jelkép és sajátos kiállítótér, mely a Habsburg Birodalom császári pompáját és fenségességét, valamint a kapitalista nagyvállalkozások új társadalmi státuszát és befolyását volt hivatott reprezentálni.

30-31. oldal

Ezt a dekoratív extravaganciát és utánzásra épülő ethoszt utasította el a művészek, szobrászok, építészek és lakberendezők fiatal generációja, és inkább olyan stílust igyekeztek kialakítani, mely a modern kori élet igazi arcát mutatja meg. […]
Ennek mozgalomnak egyik központi alakja Gustav Klimt volt, ahogy ő lett Alma Schindler érzelmi és szexuális ébredésének első komoly tárgya is. Ő volt „köztük a legtehetségesebb”, már harmincöt évesen híres festő, ráadásul „döbbenetesen jóképű” férfi, írja Alma, „a bizánci finomság festője, aki kiélesítette és elmélyítette művészi látásmódomat, melyet apától tanultam”. Klimt ugyanazzal a palotákat és középületeket díszítő dekoratív stílussal tett szert hírnévre, melyet aztán ő és a szecessziós mozgalom hívei mereven elutasítottak.

31. oldal

„Nem akartam Mahlerrel találkozni”, magyarázta meg később. „Azon a nyáron céltudatosan és kellő méltósággal kerültem őt, mivel rengeteget pletykáltak róla az emberek. Látásból jól ismertem; alacsony, nyugtalan természetű, finom arcélű ember volt. Ismertem a botrányos történeteket is, melyek fiatal énekesnőkről szóltak, akik szerettek volna bekerülni az operába…Ugyanakkor karmesterként nagyon fontos volt a számomra, és tisztában voltam titokzatos és hatalmas vonzerejével is.”

92. oldal