The ​Red Scrolls of Magic (The Eldest Curses 1.) (The Shadowhunter Universe) 90% 52 csillagozás

Sok év telt már el azóta, hogy először felfedeztem és belemerültem az Árnyvadász világba, szóval rendesen kiestem a dolgokból, bőven volt „ja tényleg, már emlékszem” élményem olvasás közben. Alapvetően nem is tervezek visszatérni, most is csak úgy keveredtem ide, hogy valami könnyed, szórakoztató könyvre vágytam, Malec-et pedig szeretem.
Egy pár órás romantikus és kalandos kikapcsolódást kerestem, és azt meg is kaptam. Tetszett annyira, hogy a következő rész még érdekeljen, de összességében már túlságosan eltávolodtam ettől az univerzumtól, hogy ennél jobban megérintsen.

Az elején megijedtem, mert azt éreztem, ez nem lesz az én könyvem. Bármennyire is örültem Magnusnak és Alecnek, kicsit untam, pedig nevettem, nem is kevés alkalommal. Aztán talán az 50. oldal után elkapott a lendület, sokkal otthonosabban éreztem magam a szereplőkkel, és így már sikerült megnyugodnom – nem nőttem ki az Árnyvadászok világából.
Eddig is imádtam Alecéket, viszont ez a könyv új szintre emelte a szeretetemet irántuk. Egyszerűen nem lehet nem kedvelni őket, szurkolni értük, nevetni velük együtt. Az egyik legjobb páros (talán megkockáztatom, hogy a legjobb), akit az írónő létrehozott, és ezért nem lehetek elég hálás neki. Fergetegesek. ♥
A vezető személyét már sejtettem egy ideje, de mégsem sikerült teljesen lelőnöm a poént, mert voltak ott még meglepetések. Az összes fordulatot izgatottan vártam, és egyáltalán nem csalódtam. Jó ez a könyv angolul is, úgyhogy csak ajánlani tudom. :))
A vége, aaa, nem bírom, zseniális volt. Mi lesz még itt? ❣️

Azóta vártam, hogy olvashassam, mióta kiderült, hogy az írónő kedvenc párosomról ír.
Onnantól kezdve pedig, hogy elkezdtem totális fangirl módjára viselkedtem. :D Ilyen még szerintem nem is volt, de a 10. oldalon már újraolvasni akartam :D.
IMÁDTAM az első betűtől az utolsóig. Ne is vesztegessétek az időt az értékelésem elolvasásával, menjetek és olvassátok ezt a könyvet!
Na de!
Először is nagyon fura volt, hogy az Üvegváros után vagyunk megint! Mennyi év eltelt az ebben a könyvben történtek óta! És mennyi könyv! 3 könyv(egy súlyos szakítással) + 10 novella(Örök éjre szánva <3) + egy trilógia + spoiler + spoiler választja el ezt a könyvet attól, amit én most-nak mondok(vagyis a QoAaD végét). Nagyon nagyon fura volt visszamenni az időben. Minden annyira más volt akkor még, de ugyanakkor meg semmi nem változott.
„Régen” szereplőink is megjelentek és te jó ég! Valakiket még csak most ismertünk meg! Mármint olyanok, akiket én rég egy párnak, legjobb barátoknak, halottnak vagy gonosznak számítok itt még épp csak megismerkedtek, feltűntek, tervezgettek!
Áááá én ezt nem bírom megírni túl jóóóó. Olvasás közben is így voltam vele. Legszívesebben minden egyes betűt kiidéznék belőle, mindenről írnék, de nem tudok, mert csak rajongok folyamatosan #fullonfangirlmode. *Nagy levegő be, lassan ki.* Jó, erőt veszek magamon, menni fog ez!
Szóval a „mellékszereplők”!
Raphael drágám nem sokáig szerepelt, de akkor tündökölt rendesen. Ragnornak sms-ezett! Ennyire hiányzik neki! És amikor majd kiderül, akkor ő már nem… áááá, sírok.
Ott volt még Lily, Bat, Elliot majdnem az egész New York-i gang! :DD
Malcolm Fade: spoiler mondjuk akkor lehet nem úgy történt volna a Jemma, ahogy szóval I guess ne változtassunk semmin a végén még rosszabb lesz. Azért a: Megválasztottak boszorkánymesterükké? Igen, a hülyék!-nél kikapartam volna a szemét.
Rook is feltűnt kicsit sem láttam át a tettein :D.
Ott volt még Adaon(épp csak megemlítve kétszer, de még mindig hálás vagyok neki), Catarina, Hypatia, Barnabas, Tessa…
Helen és Aline különbözött szerintem a legjobban az évekkel késöbbi önmagától. Nem mintha csoda lenne, rengeteg minden fog történni velük, főleg Helennel ezt követően. Helen még tiszta morcos, szabálykövető, all good shadowhunter. Aline meg olyan elveszett. És még csak most ismerkedtek meg! Nagyon vicces volt, cukik voltak!
Annak ellenére, hogy ennyivel azután íródott, hogy ezek ténylegesen megtörténtek volna Cassandra Clare lavírozott, meg nem mondtam volna, hogy ez később íródott, mint a Bukott angyalok városa. Ott vannak Alec aggodalmai Magnus exei miatt, Magnus titkai. Alec pedig tényleg olyan, mint „régen” volt. Nem vagyok író, nem tudom mennyire, de szerintem nehéz lehet karakterfejlődésből visszaépíteni egy szereplőt.
Jace és Alec telefonbeszélgetésén szakadtam :DDD Annyira ők voltak!
Illetve kaptunk új szereplőket is a legfontosabb közülük Shnyu? Fúú nem tudom leírni a nevét, mondjuk kimondani se, mindjárt utánanézek. Annyira nem nehéz: Shinyun. Majdnem eltaláltam :D Titokzatos szereplő, sötét múlttal, de érdekes a szerepe, ahogy Magnus ennyire magát látja benne.
Most biztos mindenki csodálkozik, hogy mindenkiről írtam, csak főszereplőinkről nem. Nem hiszem, hogy bármi újat el tudok mondani. Szinte minden könyvben, amiben szerepeltek egy vagy kettő bekezdést annak szenteltem, hogy kifejtsem mennyire imádom őket. És mily meglepő, ezzel a könyvvel csak tovább nőtt az imádatom, pedig már azt hittem nem tud hova nőni. Megismertünk még egy kicsit Magnus múltjából, a félelmeiből, a saját magával kapcsolatos kétségeiből, hibáiból és gondolataiból. Az Alec-kel való kapcsolatáról szavak sincsenek, azzal a szörnyű perpatvarral is a „jövőben” az egyik kedvenc párom ők. És határozottan ők azok, akik miatt leginkább kijön belőlem a fangirl.
A vége meglehetősen csavarosra sikeredett. A könyvek végén a fordulat, az általában egy „kör” a csavaron, na ez legalább 3 kör volt.(Elnézést, ha ez nem érthető :D) A főmufti kiléte nem ért teljesen váratlanul, de azért azt se mondom, hogy számítottam rá. Aztán örültem, amikor mégse spoiler, de hát spoiler. Csavaros. A lányoktól való búcsú meg… QoAaD vége és az addig vezető út… Megváltoztatják a világot, mert annak kell változnia, nem nekik.
Az epilóguson vagy 5 teljes percig folyamatosan nevettem. Egyszerűen nem hittem el! spoiler ;DDD Az utolsó jelenet pedig kellően ledöbbentett és alig várom a következő részt!
A történet szokásos árnyvadászos harcos, fordulatos, izgalmas, kalandos. Lényegesen kevesebb drámával, mint általában, amiért igazán hálás vagyok!
A stílus, a gondolatok, a mögöttes tartalom… ezek már elvárások egy CC könyvben és most is hozta a szintjét.
A borítót, amikor először megláttam csalódott voltam. Olyan gyönyörű borítói vannak Cassienek! Miért gondolta úgy, hogy pont most akar valami tök mást a kedvenc szereplőimnél? Nem rossz ez… de miért kellett? És főleg, Magnus miért kék? Aztán minél többett láttam, kezdtem megszokni meg társítani hozzá a rajongásom a tartalma miatt. Így mostmár tetszik, de azért na!
Azt viszont nem értem, hogy ez miért felnőtt trilógia első része. Komolyan azért, mert LMBTQ+ és már automatikusan felnőtt tartalomnak számít? Annyi erotika se volt benne, mint a többi könyvében az írónőnek, pedig azok YA besorolásúak. Vagy én értettem félre valamit, vagy ez hülyeség.

Összegezve mindent, de mindent IMÁDTAM! Nagy elvárásokkal kezdtem neki, mert Malec! *-* De simán fölülmúlta őket. Főleg a szereplők, a humor és az összetettség, de minden más is TÖKÉLETES volt benne. Elfogult vagyok? Hát hogyne! De képtelen vagyok objektívan nézni és ha úgy is nézném, se hiszem, hogy bármi hibát találnék benne. Hogyan képes erre a csodára Cassie, amit az Árnyvadász világgal létrehozott? <333
Ajánlom, kedvenc lett, már az első oldalon vagy akár a kiadása előtt azonnal :D Annyira azért nem vagyok elvetemült, de szívem szerint most elkezdeném újraolvasni. Valószínüleg megelégedek egy Bane Krónikák újraolvasással vagy egy Ghosts of the Shadow Market-tal.
OLVASD EL!

(a későbbi kiegészítés jogát fenttartom)

Magnus és Alec már a Csontvárosban elrabolták a szívemet, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy a kisebb novellák után egy teljes trilógiát is kapnak. sokan leszólták a könyvet, hogy ez gyakorlatilag csak egy szerzői fanfiction, de néha pont erre van szükség. egy könnyed, aranyos és szívmelengető történetre, ami kiszakít a kevésbé könnyű hétköznapokból. spoiler azért akcióból sincs hiány, de az elsődleges célja a könyvnek az, hogy mi rajongók és Cassie mind imádjuk ezt a két karaktert – akkor miért ne akarnánk minél többet olvasni a kapcsolatukról? pláne a kezdeti szakaszáról, arról a kínos és bizonytalan időszakról, ami mindig a legmeghatározóbb. édes, de nem nyálas; sok szereplőt felvonultat, de őket is mind szeretjük, szóval belefér; tökéletes arányban vannak a humoros és a komoly részek; és aki szereti az Árnyvadász világot, úgyis szereti ezt is. aki meg nem… off
nekem, mint az univerzum megszállottjának, ez a tökéletes könyv, aminek minden oldalába szerelmes vagyok, és már csak attól szebb a napom, hogy ránézek a polcomra, és ott van, igen, létezik.

Szégyenletesen sokáig tart mostanában könyveket kiolvasni, szörnyen hiányoznak azok a napok, amikor kétnaponta simán kivégeztem egy 500 oldalas könyvet, most úgy érzem, nem értékeltem eléggé a szabadidőm akkoriban.:D Szabadulnék meg már az érettségitől, és akkor olvashatnék végre, amikor csak akarok. Csak éljem túl június végéig! (╥﹏╥)
Hihetetlenül jólesett visszatérni az árnyvadász világba kikapcsolódásként, egyszerűen nem tudom megunni, akárhány könyvet is olvastam eddig róla. Ráadásul a kedvenc párosom állhatott a középpontban, így garantált volt a siker, Magnusra és Alecre mindig vevő vagyok.♡ Még Raphael is feltűnt, a másik kedvencem, akinek köszönhetően nagyon jókat derültem, hiányzott.:) És Tessát is jó volt látni így futólag.
Furcsa volt kicsit mindent és mindenkit így “kezdeti fázisban” látni, előre tudva, hogy mik történnek majd a jövőben, de persze ez nem volt negatívum, nagyon élveztem a könyvet. Bár meg kell hagyni, maga a történet nem volt épp nagy szám, a főgonosz(ok) kilétére is hamar rá lehetett jönni, de attól még szórakoztató maradt. És azt ugyan értem, hogy miért engedték el spoiler, nemes szándékok, meg minden, de szerintem elég ostoba tett volt, az epilógus pedig csak megerősített ebben. spoiler
Voltak benne hihetetlenül jó részek (Magnus múltja különösen tetszett, szívszorító volt), és talán akadtak rosszabbak is, de mivel tudniillik teljesen elfogult vagyok minden árnyvadászos könyvvel szemben, azt kell mondanom, hogy szuper volt. Most legszívesebben kiolvasnám a következő részt, vagy az Éjsötét királynőt, ami itt vár a polcomon, csak sajnos valakinek tanulni is kéne. De hamarosan!

IMÁDTAM!!!
Először is: én még sok sok éve olvastam el a Végzet ereklyét, a Pokoli szerkezeteket, az Árnyvadász akadémia novellákat és az első párat a Bane krónikákból. Azóta iszonyatosan le vagyok maradva az új megjelenésekkel (sőt ezek már csak nekem újak :D ) és elég sok mindent el is felejtettem. Másik mellékes dolog, hogy ez volt az első angol olvasásom az írónőtől, ami az elején kicsit nehézkesen ment, bevallom rengeteg szót nem értettem, de szerencsére bele is lendültem és nem is zavart.
Igazából azoknál a könyveknél amiket imádtam sokszor előfordul, hogy nem tudok értelmes értékelést írni és valószínűleg itt is ez lesz a gond, ezért csak sorolom, hogy mit imádtam:
– Nagyon tetszett, hogy nem arról szólt az egész, hogy Alec és Magnus egy tökéletes pár és happy minden, hanem láthattuk, hogy még csak most ismerkednek. Mindkettőjük tele volt még kétségekkel. Ráadásul valljuk be tényleg egy olyan párosról van szó akik ellen rengeteg minden szól. spoiler
– Szuper volt látni a „régi ismerősöket”. Amikor Isabellel és Jace-el beszélt Alec telefonon az fenomenális volt :D jó volt, hogy ilyen kis hétköznapi dolgok is megjelentek a történetben.
– Magnus és Alec is humorosak és még a legrosszabb szituációban és képesek poénkodni.
– Aleccel nagyon jól tudtam azonosulni. Én sem kedvelem az idegen emberekkel való beszélgetést :D és nagyon aranyos, hogy olyan kis félénk és bizonytalan.
– Helen és Alien awwwwwww
Még sorolhatnám a dolgokat, de szerintem egyértelmű, hogy minden tetszett ebben a könyvben.
Kivételes dolog volt még, hogy elolvastam az írói „leveleket” a végén. Ami szerintem nagyon érdekes és szinte megható volt.

Nem lepett meg, hogy imádtam! Malec amúgy is a kedvenc párosom, és már jó ideje izgatottan vártam, hogy nekiülhessek végre a könyvnek, és egyáltalán nem csalódtam!
Magnus hozta a formáját, mint mindig spoiler. Alec pedig első szerelmes, és ennek tökéletesen megfelelően viselkedett. Cukkancs volt, hogy Magnus szavaival éljek.
Egy szó, mint száz, imádtam, és már alig várom, hogy elkezdhessem a folytatást!

Mindenki jól kapaszkodjon meg, mert valami olyasmit fogok mondani, amit egyelőre magam sem hiszek el igazán: Cassandra Clare összehozott egy könyvet, ami nekem is tetszik! O_O Nem tudom, ennek mennyi köze van ahhoz, hogy Wesley Chu is közreműködött benne, de CC korábbi írásaihoz képest ez a történet meglepően üdítően hatott.

Valójában annyira talán nem is meglepő a dolog, mivel Magnust és Alecet mindig is szerettem, külön-külön is, meg együtt is. A korábbi sorozat csak miattuk és a többi érdekesebb mellékszereplő miatt volt számomra emészthető, a főhősöket ugyanis rettenetesen untam. Ennél a két karakternél viszont az elejétől fogva úgy éreztem, van bennük bőven potenciál, csak épp ezt Cassandra sosem használta ki. Mostanáig. Féltem, hogy a Magnus Bane króninkákhoz hasonló csalódás lesz a dolog. Annak idején nagyon megörültem, és abba a tévhitbe ringattam magam, hogy ha képes volt egy egész, vaskos könyvet írni Magnus életéről, azt nem lehet elrontani. De sikerült neki. Semmit nem tudtunk meg Magnusról abban a könyvben, amit ne tudtunk volna már korábban is. Legalábbis semmit arról, hogy mit gondol magáról, mit érez belül stb. Elég szkeptikusan vettem tehát kezembe ezt a könyvet, mert bár úgy volt beharangozva, hogy Malec történet, simán kikerülhette volna megint a fontos témákat. Szerencsére nem így lett. Ez elejétől a végéig Magnus és Alec története. Róluk szól. VÉGRE!

Istenem, mennyire üdítő volt a szerelmi háromszögek totális hiánya! Ez a könyv nem akart egyszerre hat dologról szólni; egyetlen központi konfliktus köré épült az egész sztori, és közben bőven maradt idő a két főszereplő belső érzelmi világának feltérképezésére. Érdekes volt látni ezt a bimbózó kapcsolatot, hogy mindkettő mennyire bizonytalan abban, hogy mit érez, na meg abban is, hogy a másik vajon mit érez iránta. Amivel nincs is semmi gond, hiszen a kapcsolatuk nagyon új, és idő kell ahhoz, hogy kibontakozzon.

Alec végre nem egy duzzogó tinédzser értelmi színvonalán nyilvánult meg, ami csak azért furcsa nekem, mert nem tudom, hogyan fog ez beleilleni az eredeti sorozatba. (Hiszen elvileg az Üvegváros után, de még a 4. kötet előtt játszódik). Ez az Alec sokkal érettebbnek tűnt, mint a korábbi három kötet során bármikor. Nem ugrott Magnus torkának minden alkalommal, mikor a másik hosszú életének egyes – nem túl kellemes – aspektusai napvilágra kerültek, sőt, igyekezett megértő lenni, még ha belülről bántotta is a dolog. Ez az Alec számomra eléggé összeegyeztethetetlen azzal, akit mondjuk akár még az 5. könyvben is láthattunk, bár persze még hátra van két kötet, szóval sok minden változhat.

Az európai körút kellemes helyszíneket szolgáltatott ehhez a kalandhoz, ezek ketten meg irtó cukik voltak, ahogy igyekeztek megfelelni a másiknak. Azt sem nagyon mertem elhinni, hogy az egész könyvön végighúzódó „hagyjatok már minket végre ágyba bújni” dolog végül nem egy tipikusan Cassandrás „egy barlangban csináljuk a világvége előtt két perccel” típusú kliséhalmazban csúcsosodott ki, hanem teljesen normális (és kielégítő XD) vége lett. Pacsi!

A mellékszereplőkkel sem volt bajom, sőt! Aline és Helen csodásan üde színfoltok voltak (bár kicsit túlzásnak tartom, hogy hirtelen minden gay-couple egymásra találását egyetlen könyvbe akarta belepasszírozni), mint ahogy az út közben előkerülő különböző downworlderek is, Raphael, Catarina, meg az eddig ismeretlen warlockok, seelie-k meg egyebek. A főgonosz volt talán kissé klisésebb a kelleténél, de ő sem volt rossz karakter, és még maradt benne potenciál. A cliffhangerre sem számítottam, szóval érdeklődve várom a folytatást, és olyat teszek, amit az Örök éjre szánva novella óta nem: megszórom csillagokkal CC egy könyvét!

Consider me pleasantly surprised!

Oh my lord!!! Annyira baromi jó volt ez a könyv, hogy talán egész életemben most először vagyok baromi szomorú, hogy várnom kell a következőre ki tudja mennyi ideig. Magnus és Alec az életem és nem sokat szerepelnek a többi könyvben, ezért mivel ők a főszereplők ebben a trilógiában kicsit olyan érzés volt mintha egy fanfictiont olvasnák. A legjobb értelemben. Malec Forever.
P.S. Helen és Aline is nagyon arik.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem…
Talán minden árnyvadászokhoz kapcsolódó könyv közül ez volt a kedvencem. Ennek egyszerű az oka: Malec♥
Nem tehetek róla, imádom őket. Nagyon örültem, hogy pont ezt az időszakot választották az írók a kapcsolatukból ehhez (ezekhez) a regény(ek)hez. Minden sorát élveztem. Nem egyszer könnyeztem meg olvasás közben. Végre megismerhettük Magnusnak a legbelső érzelmeit, részleteket a múltjából és sokkal többet megtudtunk a személyiségéről. Ez a könyv méginkább őt tette a kedvenc szereplőmmé ezekből a könyvekből (na jó, Jem mellett). Alecet is jobban megkedveltette, bár eddig is szerettem. Újra és újra lenyűgöz az őszintesége. Kevés embernek lenne bátorsága ennyire őszintén és tisztán beszélni az érzéseiről, gondolatairól. Ők ketten egyszerűen tökéletes egymás számára.
A cselekmény nagyon izgalmas volt. Nem volt sem túl sok, sem túl kevés. Tele volt izgalommal és meglepetésekkel, sok, már ismert, szereplőt mutatott be más szemszögből is.
Szóval összességében számomra pont annyira jó volt ez a könyv, mint vártam. Őszintén, fogalmam sincs, hogy ennyire tetszett volna-e, ha nem róluk szólna, de nem is számít. Kötelező minden árnyvadász univerzum rajongónak. Nem tudom, hogy fogom kibírni a következő rész megjelenéséig.