Az ​elveszett Fehér Könyv (A legősibb átkok 2.) (Árnyvadász univerzum) 88% 187 csillagozás

Alec és Magnus új kalandokba vág, viszont most nem csak kettesben, hisz a régi nagy csapat is társul hozzájuk. Szóval igen, jelen volt Jace, Clary, Simon és Isabelle, ami még humorosabbá tette az amúgyis komikus helyzeteket.
Tetszett, hogy újabb múltbéli dolgokról szerezhettünk tudomást, ugyanis ez a rész nem sokkal Simon árnyvadásszá avanzsálása után játszódik. Alec és Magnus élete új apukaként nem piskóta, de nem is lehetnének boldogabvak egy családként. Imádom, hogy Max kis kaotikus teremtmény, a róla szóló jelenetek mind iszonyat cukik!
Elég komoly problémával kell szembenézniük a kedvenceinknek, ha nem olvastam volna az ezután játszódó könyveket, biztos mind a tìz körmömet lerágtam volna izgalmamban. Így viszont tudtam, hogy úgyis minden rendben lesz :D
Kíváncsian várom, mit hoz majd a folytatás. Sok új bonyodalmat, ahogy elnézem.
Végig 4.5 csillagot akartam adni a könyvnek, mert nem éreztem azt az 5* érzést, viszont a bónusz jelenet a végén… azon belül is annak a bizonyos valakinek a spoiler jelenléte… nagyon szíven talált. Még majdnem el is pityeredtem. :')♡

Folytatódnak a kalandok Magnus és Alec életében, immár három évvel a sorozat első könyve után vagyunk és újabb bonyodalmak adódtak a Pokol Hercegeinek mozgolódása miatt. Meglepett, hogy ebben a részben a régi csapat is velük tart Sanghajba, nagyon jó volt velük újra találkozni, látni őket fiatal felnőttként. Nagyon tetszett az is, hogy új környezetben, Sanghajban és annak negatív felében játszódik a történet.
Engem el tudott varázsolni a cselekményszál, izgultam a harcok során, egészen új problémák merültek itt fel, a portálok ontották magukból a démonokat, küzdelemből nem volt hiány.
A végső csata után Sammael egy nagyon fontos dolgot megtanult Magnustól és barátaitól, a csapatmunka sikert hoz, tehát a Pokol Hercegeinek is együtt kell fellépniük a fenti világ ellen, szóval izgalmasnak ígérkezik a harmadik rész is.
Milyen jó, hogy a könyv végére egy cuki novella került, ami megemelte az értékelésemet, ami addig a 4 csillag körül állt. Ugyanis eddig a pontig nem voltam eléggé elégedett. Úgy éreztem, hogy ebben a regényben Cassie kevésbé volt jelen, mint a társszerzője. Voltak ennek is előnyei, de nekem hiányzott nagyon az ő hangja. És hát, tudtam, spoiler Zárójelben megjegyzem, hogy kicsit zavart, hogy a mellékszereplők említésekor külön ki volt hangsúlyozva, hogy már felnőttek. A nő, a férfi, így voltak említve gyakran a nevük helyett. Ezt nem kellett volna. Annyi idő még nem telt el, hogy ennyire élesen jelezni kelljen a felnőttségüket.
A záró novellában megkaptam, amit hiányoltam. Annyira, hogy a könnyem is kicsordult egy részletnél, mert Cassie elérte, hogy a szívem eldugott zugában lévő érzelmek is megmozduljanak spoiler
A szerzők kiemelték az összefogás, a szövetség erejét, együtt legyőzhetetlen ez a csapat. Mindezek mellett sokszor előjött az apaság témája, jó volt látni mindkét apukánál a végtelen szeretetet és felelősségtudatot, sosem feledkeztek meg arról, ki várja őket otthon.
Imádtam a rengeteg apró részletet, ami összeköti a történetet a többi könyvvel, az utalásokat, amiken el lehet gondolkodni. És a végén szereplő esemény feltette a koronát a regényre, és felejthetetlenné tette számomra. Igazi árnyvadászoknak nem fog csalódást okozni!
link

Szeretek mindent, ami árnyvadász. Szeretem az Alec-Magnus párost. De – és ezen egy rajongó se bántódjon meg –, ha valaki megkérdezné, melyik a leggyengébb sorozata ennek az univerzumnak, egészen biztos, hogy A Legősibb Átkok ugrana be. Nagyon gondolkoznom sem kellene rajta.
A Pokol hercegei infantilisek. És bár tényleg kedvelem a párost együtt és külön-külön is, de úgy érzem nincs bennük akkora kraft, hogy egy saját sorozatot sokáig elvigyenek a hátukon. Egyszerre túl sok és túl kevés, amit csinálnak spoiler
De… mindig van egy de, ha Clare keze is benne van a dologban. Ez pedig az Álmainkban kezdődik. Tökéletes novella.

Sajnos ez az a könyv, ami ha nem íródik meg, akkor sem veszítettem volna semmit. Hiába voltak jelen a kedvenc szereplőim, akár ne is lettek volna ott. Jobb lett volna, ha Magnus és Alec ismét kettesben vágnak neki a démonvilágnak és együtt oldják meg a veszélyes helyzeteket. Voltak jelenetek, amiket szerettem, de a nagy része a történetnek üres locsogás és semmittevés volt, megspékelve Alec és Magnus romantikus jeleneteivel. Utóbbiak egyébként a vége fele már fárasztóak voltak. Ráadásul minden annyira egyértelmű volt, hiszen most a múltban jártunk, és a jövő ismeretében annyira nem sikerült izgalomba hoznia a cselekménynek. Remélem a befejezés jobbra sikerül.

Összefoglaló gyanánt annyit tudok mondani, hogy minden hibája ellenére szerettem ezt a könyvet. Szerettem, mert a karakterek zseniálisak, érzelmileg megmozgatott a kötet és nem csak Malec párosáért voltam oda, hanem a másik két párosunkat is szerettem. Akadt egy-két meglepő mozzanat is, és nem tudok nem odalenni azért, ahogy Clare (és Chu) bővítik az árnyvadász univerzumot.

Bővebben a blogomon:
» https://sorok-kozott.hu/2021/10/konyvajanlo-cassandra-c…

Cassandra Clare könyveiből már tudhatjuk, hogy ahol jelen van Magnsu Bane, ott garantált a: csillogás és a rengeteg glitter, a humor, na és persze…a bajkeverés is. :D
Oda vagyok Magnusért. Ő az egyik legizgalmasabb és legpopulárisabb szereplő az egész Árnyvadász univerzumban. Kíváncsi vagyok, hogy Clare vajon kiről mintázhatta? Létezik vajon valahol egy hús-vér, halandó Magnus? Én tuti meginnék egy kávét vele a kanapéján.
Ebben a kötetben sem volt hiány az izgalomból, a kalandból, a fordulatokból. Clare hozta azt a szintet, amit már megszokhattunk tőle. A cselekmény pörgős volt, izgalmakkal teli. Felbukkantak a Végzet ereklyéi sorozat ismert szereplői is. Jó volt ismét olvasni róluk. Elkapott a nosztalgia.
A könyv vége hihetetlen nagy izgalommal zárult számomra, így nagyon remélem, hogy minél hamarabb olvashatjuk majd a trilógia befejező részét is.
Imádtam!

Nagyon szeretem Alecet és Magnust, mindig szívesen olvasok róluk és az árnyadász világról. Viszont ez a sorozat soha nem lesz a kedvencem, egy egyszerű oknál fogva: nincs igazi tétje.

A Bane krónikáknál még rendben volt, hogy a rendes könyvek között és alatt játszódnak, de azok alig száz oldalas kis kötetek. Egy ilyen hosszúságú, sokkal összetettebb történeten azért jó lenne izgulni; de minek, amikor tudom, hogy a Gonosz fortélyok végén is mindenki él és virul? Pedig egyébként jól működik az üres idő kitöltése, csak ettől tényleg olyan súlytalan minden, hiába lenne egyébként érdekes a cselekmény.

Ettől függetlenül azért élveztem, Magnusékat még mindig imádom, aranyosak voltak a családi jelenetek Maxszel. Viszont elég fura pillanatokban estek egymásnak, értem én, hogy felfokozott volt a helyzet meg egyszer élünk, de szerintem mondjuk Alechez pont nem illett, hogy kb. csata közben megálljon csókolózni. Az időzítés most nem volt az erősségük.

Claryt, Jace-t, Isabelle-t, Simont és Jemet is jó volt viszontlátni, nem is beszélve legkedvesebb démonomról, Elyaasról, akin mindig tök jót röhögök. Elyaasnak kell egy saját könyv. :D Maryse és Kadir bébiszitterkedése is cuki volt, biztos nagyon nehéz lehetett egy ilyen extrém kölökre vigyázni. Tetszett, ahogy Ragnor eltűnését és visszatérését megoldották, ez úgysem volt soha tiszta az Éjsötét királnyőben; és annak is örültem, hogy láthattuk, hogy dolgozta fel Simont az Akadémián történteket.
A gonoszok nem nyűgöztek le, Szammaeltől sokkal többet vártam, ő inkább picit parodisztikus lett nekem, Sinjunt meg nem hiszem el, hogy nem lehet kiiktatni végre. Feltételezem, hogy ő lesz a visszatérő főgonosz, aki időnként mindenféle nagyobb ellenséget szabadít rá hőseinkre.

A levegőváltozás jót tett a hangulatnak – nem mintha bármi baj lenne New Yorkkal –, nagyon szerettem a Sanghajban játszódó részeket, annyira új és vibráló volt minden. És még Jem szülőházába is ellátogattunk… olyan nosztalgikus lettem tőle.
Ellenben a Pokolért megint nem voltam oda, elegedhetné már ezt az írónő, mert mindegy, milyen dimenzióban vagy bugyorban vagyunk, nem az igazi. Inkább maradtam volna még a városban.

Ugyan az izgalom nem hágott a tetőfokára, de más szokásos Cassandra Clare-es dolgok megvoltak, mint a remek humor és a szép gondolatok. Bocs, hogy idéztem a fél könyvet.
A végén meglepődtem a plusz novellán, de tetszett, igazi rajongói bónusz volt, bár ugye már láttuk képregényben, és biztos vagyok benne, hogy Max nem volt ott, de vegyük úgy, hogy csak lemaradt a képről. Azért remélem, a következő rész már eddig érintetlen terepen és időben fog játszódni, jó lenne megint képletesen lerágni a körmömet az izgalomtól. Addig meg majd beszerzem az Aranyláncot, jó lesz megismerni egy új generációt.

Újra itt van a nagy csapat… Szinte mindenki, akit a korábbi (és későbbi) kötetekből szerettem. Újra kalandok, újra életveszély, újra világmegmentés. És újra izgalmasan, humorosan, szórakoztatóan – holott a később játszódó trilógia, a Gonosz fortélyok alaposan elvette a kedvem. De azért… az első kötetekhez képest ez is gyenge volt.

„– Ha meghalnál – mondta –, az én lelkem egy darabja is veled halna. Szóval ne feledd Magnus! Nem csak a te életedről van szó. Az enyémről is.”

Malec…♥
Ohh miért van az, hogy bármikor ez a két ember megjelenik bennem őrült érzelmek kezdenek kavarogni? Annyira imádom őket, olyan fontosak nekem és annyi mindent tanítottak.
Imádtam ezt a könyvet is, akárcsak az első részét. Méltó folytatása volt, és imádom hogy amikor már azt hinnénk hogy minfent láttunk ebből a két emberből, újabb és újabb oldalukat pillanthatjuk meg.
Nagyon izgalmas volt és mint a legtöbb Clare könyvet, ezt sem tudtam letenni. Tetszett hogy voltak visszatérő karakterek, sokat nosztalgiáztam.
A könyv végén lévő novella meg egyszerűen levett a lábamról. Újra és újra elolvastam és akkor sem tudtam betelni vele.
Minden Árnyvadász és Malec rajongónak kötelező olvasmány!

„– Szeretem az életünket, Magnus. Szeretem, hogy nem tudom, mi fog történni legközelebb. Szeretem, hogy esélyünk van olyan életet biztosítani Maxnek, ami kevés boszorkánymesternek adatik meg. Szeretem, hogy együtt fogjuk csinálni. Emlékszel, mi állt azon a cetlin, amikor megtaláltuk Maxet? „Ki tudná szeretni?” Mi tudtuk, Magnus. Tudjuk szeretni. Szeretjük őt.”

Szeretem Cassandra Clare-t és szeretem a Malecet is, ez a könyv mégis kicsit nehezen csúszott. Ha mondjuk nem olvastam volna még a Gonosz Fortélyokat, ami ugye ezután a sztori után játszódik, valószínűleg milliószor jobban imádtam volna. Így nem volt túl izgalmas, mert tudtam, hogy úgyis minden rendben lesz a karakterekkel. Ennek ellenére megvolt a szokásos árnyvadász jellege, vicces volt, aranyos, megható.
off
off
Gondolom el fogom olvasni a harmadik részt is, ha megjelenik, de azért remélem, az már valamikor akkor fog játszódni, ami után már nem tudom, mi történik.