Az 1950-es évek New Yorkjában egy kétségbeesett anya felfogadja Magnust, hogy kutassa fel eltűnt fiát, Raphaelt. De ha elő is kerül, vajon meg lehet még menteni a fiút?
Raphael Santiago megmentése (Bane krónikák 6.) (Árnyvadász univerzum) 646 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2013
Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Magnus Bane · Raphael Santiago · Ragnor Fell
Kedvencelte 50
Most olvassa 15
Várólistára tette 94
Kívánságlistára tette 187
Kölcsönkérné 3

Kiemelt értékelések


Raphael most nagyon meglepett. A Végzet Ereklyéiben is később sikerült nagyon megkedvelnem, de látni, hogy hogyan kezdődett az egész… Nagyon meghatódtam az igyekezetén, valamint, hogy Magnus is milyen rendesen viselkedett vele. Ez most nagyon jó volt. ^-^


„A szeretet nem győz le mindent. Az is megtörténhet, hogy a
szeretet elmúlik. Mindent el lehet venni az embertől, amíg már
más sem marad neki, csak a szeretet, de aztán azt is el lehet
venni tőle.
Mindezek ellenére Magnus tudta, hogy a szeretet lehet az
utolsó reménysugár, a csillag, ami helyes irányba navigálhatja
őt. Még ha ki is alszik egy fény, nem szabad elfelejteni, hogy
valaha ragyogott.”
Meglepően jó volt ez a rész, talán a legjobb novella, amit volt szerencsém eddig olvasni a sorozatból. Rövidsége ellenére tartalmas volt mind eseményileg, mind érzelmileg. Olyan mélyre áshattam Raphael „lelkébe”, amennyire akartam és pont ezért nagyon szerethető lett a számomra.


Egy rossz hír: 20 perc bosszankodás.
Egy net-es beszólás: 30 perc önmarcangolás.
Egy nem csúszó könyv: 2 óra szenvedéses kényszer. (utána)
Egy jó könyv felbecsülhetetlen, minden másra ott van Magnus Bane.


Eddigi legjobb Magnus Bane könyv. Talán ez volt amit a leggyorsabban, és legnagyobb élvezettel elolvastam.
Nem mondhatni, hogy izgalmas volt, mert annyira nem. Ez inkább azért volt szórakoztató, mert ismerős karakterek kerültek a képbe.
Raphaelt mindig is ellenszenves karakternek találtam a Végzet ereklyéibe, de ígérem innentől más szemmel fogok rá nézni.
Nem hittem el komolyan hogy ezzel a szerencsétlen fiúval mi történt. Szerencséje volt legalább, hogy a mindig segítőkész Magnus ott volt.
Nagyon vicces volt ez a rész. Főleg Magnus néhány beszólása miatt, és persze Ragnor Fell is sokat segített a könyv hangulatán.
És néha még Raphaelnek is voltak vicces megnyílvánulásai :)
Remélem lesz még hasonlóan jó Magnus Bane kötet. :)


Ilyen hullámzó sorozathoz is régen volt szerencsém! Ezúttal egy kifejezetten jó részhez érkeztem, hála Magnus új hivatásának. Raphael Santiago vámpírrá válásának történetét végig élvezettel, néha meghatódva olvastam. Magnus pedig talán ebben a részben mutatta meg a legszerethetőbb oldalát.


Én eleve imádtam így valami miatt Raphaelt! Azt nem tudom miért,de nagyon imádtam! És most,hogy egy kicsit bele leshettünk a múltjába az nekem nagyon sokat jelentett! Nem mintha annyira nagyon kíváncsi lettem volna rá! ÁÁÁÁÁÁ nem is! Nem nem soha! :D


Kelően izgalmas történet volt ez nekem. Még a néhol morbid jelenetekkel sem volt igazán problémám valahogy ez is hozzá tartozik ehhez a világhoz.
Népszerű idézetek




Tündérekhez menj, ha vámpírokról akarsz pletykálni, vérfarkasokhoz, ha tündérekről akarsz pletykálni, a vérfarkasokról viszont ne pletykálj senkivel, mert le akarják majd harapni az arcodat. Ez volt Magnus mottója.
11. oldal




Magnus gyakran gondolt rá ,hogy beszerez egy háziállatot, de az soha fel nem merült benne, hogy egy duzzogó tinivámpír lesz az. Az jutott eszébe, hogy ha egyszer megszabadul Raphaeltől, kerít egy macskát. És annak a macskának minden évben születésnapi bulit rendez majd.
32. oldal




– Jaj , Magnus! – Ragnor zöld kezével eltakarta a szemét. – Jaj , ne , ne!
– Mi van? – kérdezte értetlenül a másik boszorkánymester.
Ragnor hirtelen leengedte a kezét .
– Nem , természetesen semmi gond. Én voltam ostoba. Vámpír. Talán ha tizennégynek néz ki . Hány éves vagy? Lefogadom , hogy idősebb mint bármelyikünk. Haha!
Raphael úgy nézett Ragnorra , mintha a boszorkánymester elvesztette volna az eszét. Magnus üdítőnek találta az érzést , hogy a fiú a változatosság kedvéért végre valaki másra mered így.
– Mostanra betöltöttem volna a tizenhatot. – felelte lassan Raphael.
– Jaj, Magnus! – nyögött fel Ragnor – Ez gusztustalan! Hogy tehetted? Talán nincs ki mind a négy kereked?
– Mi van? – ismételte meg a kérdést Magnus.
– Megállapodtunk , hogy tizennyolcnál húzzuk meg a határt – felelte Ragnor. – Te, Catarina és én megesküdtünk egymásnak.
– Nos … Hoppá! Te azt hiszed , hogy én Raphaellel járok? Raphaellel? Nevetséges! Ez…
– Életemben nem hallottam ennél gyomorforgatóbbat.
Raphael hangja a mennyezetig emelkedett. Valószínűleg odakint az utcán is hallották.
39. oldal




– Tudod, hogy néha órákat tölt a fürdőszobában? – mondta tovább a magáét könyörtelenül Raphael. – A hajára pazarolja a varázslatait. A hajára!
– Imádom a srácot! – jelentette ki Ragnor.
Hát persze hogy imádta. Raphaelnek meggyűlt a baja a világgal általában, személy szerint Magnust előszeretettel sértegette és igencsak felvágták a nyelvét. Nyilvánvalóan Ragnor lelki társa volt.
40. oldal




Még ha ki is alszik egy fény, nem szabad elfelejteni, hogy valaha ragyogott.
24-25. oldal




– Nálad ezerszer jobb emberek küzdöttek azért, hogy elnyerhessék a szívemet – dünnyögte Magnus. – Párbajoztak értem! Valaki egyszer még a tisztességemért is meg akar vívni, bár kicsit kínos volt, mert az már akkor sem volt rég sehol.
40. oldal




A szeretet nem győz le mindent. Az is megtörténhet, hogy a szeretet elmúlik. Mindent el lehet venni az embertől, amíg már más sem marad neki, csak a szeretet, de aztán azt is el lehet venni tőle.
24. oldal
Népszerű triviák



Cassandra Clare sok szempontból számít úttörőnek. Például az elsők között volt, akik egy Young Adult könyvben LMBT főhősöket mutattak be. És ezt tetézte azzal, hogy Magnus ázsiai származású. Ez tíz éve a könyv megjelenésénél meglehetősen újdonságnak hatott, Malec sikere viszont később több írónak adott bátorságot az LMBT karakterekhez.
[sorok-kozott.hu]Kapcsolódó könyvek: Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban? · Cassandra Clare – Maureen Johnson: A szökevény királyné · Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale · Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Az éjféli örökös · Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentése · Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel tündöklése · Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel bukása · Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan? · Cassandra Clare: Igaz szerelem (és egy első randi) · Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: A New York-i Intézet csatája
A sorozat következő kötete
![]() | Bane krónikák sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Rick Riordan: Hádész Háza 95% ·
Összehasonlítás - J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük 92% ·
Összehasonlítás - J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek 79% ·
Összehasonlítás - Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna 85% ·
Összehasonlítás - Csóti Lili: Hetedvérig 90% ·
Összehasonlítás - Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók 87% ·
Összehasonlítás - Böszörményi Gyula: 9… 8… 7… 87% ·
Összehasonlítás - Neil Gaiman: A temető könyve 87% ·
Összehasonlítás - Tracy Wolff: Sóvárgás 85% ·
Összehasonlítás - Neil Gaiman: Coraline 85% ·
Összehasonlítás