Életfogytig ​küzdök érted 11 csillagozás

Carole Mortimer: Életfogytig küzdök érted

Jill McKay színésznőt váratlan csapás éri, amikor megtudja, hogy Glenna nővére és Mark sógora halálos balesetet szenvedett. A lány máris kész átvenni szerepüket, és kettejük helyett ő maga akar gondoskodni az elárvult kisfiúról. Csakhogy Mark testvére, Marvin Hammond is igényt támaszt a gyám szerepére. Elképesztő ötlettel áll Jill elé: kössenek látszatházasságot. És bár a lány azonnal elutasíthatná, valahogy mégsem mond nemet. Jill egészen addig nem érti, miért is tett így, amíg csak rá nem jön, hogy halálosan beleszeretett Marvinba…

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Júlia

>!
AS-B, Budapest
92 oldal · puhatáblás

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Sippancs P>!
Carole Mortimer: Életfogytig küzdök érted

Elolvasva a fülszöveget, egyből az Ilyen az élet c. film ugrott be, úgyhogy gőzerővel vetettem bele magam a történetbe. Természetesem semmi köze nem volt egyiknek a másikhoz, csak az alap stimmelt, ettől függetlenül mosolyogva, teljesen elégedettem tettem le könyvet.
Megérte elolvasni, 5 csillag.

sarahangel>!
Carole Mortimer: Életfogytig küzdök érted

A jobb fajta Harlequin-füzetek közül való történet, ahol egyben van minden, ami kell: kémia a főszereplők között, édes megmosolyogtató pillanatok, és a rövidséghez mérten egy kis érzelmi hullámvasutazás is.

Egyetlen fordulat, ami nem kellett volna: spoiler. Összességében viszont akkor is nagyon jó volt.

3 hozzászólás
Áfonya74 P>!
Carole Mortimer: Életfogytig küzdök érted

Bár már akkor tudjuk, mi lesz a könyv vége, ha elolvastuk a címet, én mégis végigizgultam, vajon mikor, kivel, és miért? :D

FeketeAlex I>!
Carole Mortimer: Életfogytig küzdök érted

Ezek a füzetek a romantikus sorozatokat juttatják eszembe. off Néha van, hogy jól esik ilyet olvasni, de nem ezekhez vagyok szokva.
A fülszöveg, meg nagyjából az első 20 oldal alapján olyan, mint az Ilyen az élet. Tényleg hasonlít rá, de nem egy az egyben. spoiler

>!
AS-B, Budapest
92 oldal · puhatáblás
vivien1028>!
Carole Mortimer: Életfogytig küzdök érted

Egyik kedvenc harlequin regényem az abszurd történet ellenére, már többször is olvastam:-)


Népszerű idézetek

Sippancs P>!

– A szerelem nem üt sebeket, Marvin, csak a gyűlöletesség és a magányosság.

10. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél
Tasmina Perry: Divatdiktátorok
Louise Bay: Mr. Arrogáns
Jodi Ellen Malpas: A védelmező
Jodi Ellen Malpas: Egy éjszaka megtagadva
Jill Mansell: Te vagy az én titkom!
Talia Hibbert: Kezdj élni, Chloe Brown!
Milly Johnson: Teaház a sarkon
Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz
Milly Johnson: A pompás Mrs. Mayhew