Ez is egy ébresztő, címéhez hűen személetváltásra ösztönző tanulmány.
Alapvetően kétféle szemléletet hasonlít össze:
– a rögzült, bezárult (fixed mindset) és
– a fejlődésre nyitott hozzáállást (growth mindset).
Mindkettő jellemző mindenkire, de kinél az egyik, kinél a másik a hangsúlyosabb – sőt, más-más területeken eltérhetnek a hangsúlyok ugyanazon embernél is. Senki sem csak ilyen vagy csak olyan. Mindkettő az életünk szerves része, mindkettőnek megvan a fejlődésben játszott szerepe.
Rengeteg példát sorol fel, tanulságokkal, kivételekkel. Tulajdonképpen rengeteg ugyanazon tanulsághoz vezető példát: hogyan nyíljon meg a bezárult elme a fejlődés lehetőségei iránt. Viszont nem feltétlenül ismétel, mert ahány ember, annyi féle nyitja lehet ennek az alapvető szemléletváltásnak. Így ki-ki másban (akár több mindenben) ismerhet magára, és ébredhet fel benne az ösztönzés a változtatásra. Szükség is lehet ennyi élethelyzetben, szerepben tetten érni, hiszen a kétféle szemlélet alapvető jellegénél fogva az ember hajlamos lehet visszaváltani a rögzült üzemmódba, ha figyelme lankad (már csak azért is, mert az állandóság képzete biztonságérzetet nyújt, a fejlődés meg ijesztőnek, kényelmetlennek tűnhet, hiszen a változás ismeretlen térségekbe visz).
Közkeletű korlátozó hiedelmeket, tévképzeteket mutat be, mint például a „született tehetség” vagy a sztárság mítosza, a címkék beskatulyázó hatása, az áldozat-mentalitás, a bosszú, az intézményes oktatás korlátoltságai, és felhívja a figyelmet arra, hogy a kudarcélményből ösztönzés kovácsolható, ismerteti a „bajnok szemléletet”, az akaraterő és erőfeszítés különbségeit. A fejlődési szemlélet az, hogy tudatában vagyunk készségeink, a tehetség és a jellem fejlesztésének lehetőségével, és hajlandóak vagyunk tenni is érte. Bemutatja a szemléletváltást vállalati (vezetési és alkalmazotti nézőpontból is), társas életbeli (párkapcsolat, barátság), nevelési (szülő és gyermek, tanár, edző és diák nézőpontokból) példákon keresztül.
Ami igazán tetszett, hogy van „hamis fejlődési szemlélet” is, ami az elv félreértéséből fakad. Alapvető jellegénél fogva roppant egyszerű, így az emberek hajlamosak félvállról venni az alkalmazását (az elv/folyamat megértése és elsajátítása helyett csak szajkózni valaki más szavait, úgy csinálni, mint a másik), vagy csak tettetik (pl. mondogatják, de nem teszik; néha nyitnak, de gyakrabban inkább mégse). Rosszabb esetben önigazoló vagy önhittséget erősítő magatartást alakítanak ki a szemlélet ürügyén (pl. „neked rögzült szemléleted van, így nem láthatod” szöveggel a másikra vetítik ki saját kötöttségeiket; vagy „bármire képes vagy” üzenettel ösztönzik a gyereküket – és amikor az szembesül a valós képességeivel, inkább feladja, mert nem tudott megfelelni a „bármi”-nek stb.).
Tisztázza ezeket a félreértéseket, s rávilágít az elv lényegére: azáltal válthatunk, hogy tudatosítjuk, mi váltja ki önkéntelenül egyik vagy másik hozzáállást, és mit érzünk olyankor, hogyan éljük meg, miért lennénk hajlandóak váltani a berögzültségből fejlődésre nyitott szemléletmódba, illetve miért vagyunk hajlamosak a fordítottjára. Beskatulyázás helyett a keretek tudatosítása, magolás helyett megértés, egymásra utalt függőség helyett kölcsönös együttműködés, erőltetés helyett alkalmazkodó kitartás, beletörődés helyett elfogadás és változtatásra törekvés – és így tovább.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akiknek új ez a szemléletváltási lehetőség.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nyitottnak tartják magukat – szerintem mindig jó emlékeztetni magunkat, hogy miben lehet még fejlődni.
…és köszönöm a szerzőnek, hogy megírta, a fordítónak és a kiadónak, hogy megjelenhetett magyarul, és Ruttkay Laurának, hogy felolvasta Voiz hangoskönyvként.
Egy élmény volt. :)