Házasság ​szerelem nélkül 0 csillagozás

Carmen Sylva: Házasság szerelem nélkül Carmen Sylva: Házasság szerelem nélkül

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.


Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Fisu P>!

Erzsébet román királyné Carmen Sylva néven publikálta írásait. A királyné leánya, Mária hercegnő (1870-1874) halála után kezdett írni. Műveit nem szánta a nyilvánosságnak, de Vasile Alecsandri bátorítására végül is megjelentek nyomtatásban.

“Jeges jégáramlatot érzek. Anyám sok gondot fordított fiatal feleségem szíves fogadtatására. Elmondta, minő örömet fog neki okozni a születendő örökös; de mégis aggodalomteljes arccal vizsgált, s csodálkozott ijesztő soványságom fölött. Nagy Isten! még egy szempár, mely szüntelenül fog kémlelni, vallatni! Minő irtóztató néha a szeretet!

Norának minden gyermekies örömet okozott. A kandalló, mely mellett esténként nekünk felolvasott, az asztal, a melyen először csodáltam írását, a park és az erdő, a melyet még nem látott nyári ékességében, minden a múlt emlékeit idézi fel lelkében. Bejárja a kastély minden zugát, kicsomagolja az úton szerzett tárgyakat, s lakosztályát díszíti! Semmit sem mer műtermembe hozni, a hová még eddig belépni sem mert. Újra csalódott; azt hívé, hogy napjait könyveivel kezében mellettem töltheti majd el és én arra kértem, hagyna magamra.

Először, mikor beléptem vele műtermembe, a helyett, hogy egy kíváncsi asszonyt tiszteltem volna meg, megmutatva neki minden egyes tárgyat, szerettem volna magamat a szőnyegekre dobni.

Nora kinyitotta a zongorát: “Játsszál nekem valamit.” Leültem s míg ujjaimmal keresztülfutottam a billentyűkön, ő minden egyes sarkot kikutatott. Egyszer csak egy gyenge kiáltást hallatott. Feléje fordítottam szemeimet s láttam, hogy egy fal felé fordított vásznat emelt fel s bámult mereven.”
https://konyvespolc.com/szepirodalom/carmen-sylva-hazassag-szerelem-nelkul/

Fisu P>!

Isten bocsásson meg! Nős vagyok. Rosszul cselekedtem, de azt hivém, hogy meg lehet nősülni anélkül, hogy eladnánk lelkünket, épen mintha csak csendes barátságot kötnénk. Egy pillanatig sem álmodoztam a szerelemről és legnagyobb bámulatomra tapasztalom, hogy feleségem szeret. Ez őrültté tesz. Nora, a ki engem szeret. Ha tudtam volna, sohasem vettem volna el. Én tehát egy hazug, egy esküszegő vagyok. Gyűlölöm magamat, nem tudom magamat becsülni, öngyilkos szeretnék lenni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok
Szabó Magda: A Danaida
Gárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadik
Jókai Anna: Tartozik és követel
Arthur Conan Doyle: Tanulmány vérvörösben
Móricz Zsigmond: A galamb papné
Herczeg Ferenc: Huszti Huszt / Férfiszív / Az aranyhegedű
Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben