Marina 253 csillagozás

Carlos Ruiz Zafón: Marina

Nem ​találok szavakat a méltatására: a Mariná-t már klasszikusként tarthatjuk számon.”
The Guardian

1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg…
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik.
Ruiz Zafón fantáziájának ezúttal semmi sem szab… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1999

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

>!
Európa, Budapest, 2018
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055327 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna
>!
Európa, Budapest, 2016
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055327 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Marina Blau · Óscar Drai

Helyszínek népszerűség szerint

Barcelona


Kedvencelte 40

Most olvassa 16

Várólistára tette 170

Kívánságlistára tette 131

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Suba_Csaba P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

A Marina Zafón negyedik könyve, melyet A Köd trilógiája sorozat után írt meg, még A szél árnyéka előtt. Ez a második könyv, amit olvastam tőle (az első A köd hercege volt) és teljesen lenyűgözött. Misztikus, horrorisztikus, romantikus, mesés, totálisan egyedi. Óscar története akár Zafóné is lehetne, talán ifjúsága első szerelmére való visszaemlékezés, tiszteletadás, a felnőtté válása szimbóluma. Feszes, rövid könyv a Marina, ami megfilmesítésért kiált. Hamarosan folytatom Zafón világának felfedezését a többi kötetével…

2 hozzászólás
>!
Márk_2011 P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Sokat vártam ettől a konyvtől, és sokat is kaptam! 266 oldalban, minden volt amit egy izgalmas, titkokkal, relytéjekkel tele könyvtől várok.
Nagyon vitt a történet magával, borzasztó sok minden történt ebben a vékonyka könyvben. Zafón egyik nagy kedvencem lesz, már látom! Hihetetlen mennyire letehetetlenné tud tenni egy könyvet. Már A köd hercegével elbűvölt, de ez a történet felülmúlta.
Még azt is elérte, hogy olvasás közben folyamatosan koncentráljak, mert nincs idő elkalandozni, figyelni kell, mert az események iszonyúan pörögnek!
Szóval Mr. Zafón rajongója lettem és azon vagyok, minél többet olvassam az írásait.

26 hozzászólás
>!
Amadea
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Mindenkit megvisel, ha rádöbben, hogy az ifjúságát elfújta a szél (bocs), hogy a fiatalság gondtalan évei végérvényesen köddé váltak, és nem lehet őket visszahozni. Egyesek magukra tetováltatják a keserédes felismerést és felnyíratják a hajukat, mások elhagyják a családjukat és vesznek egy menő sportkocsit, a pufók, kedves arcú spanyol szerző pedig ír egy sötétségben és fekete pillangókban tobzódó rémregényt, amitől a gyengébb idegzetűek éjféltájt az ágyukban fognak reszketni, és soha, soha nem fogják betenni a lábukat elhagyott, romos házakba és a csatornákba se szottyan kedvük alászállni.

Nos, Zafón már 52 éves, úgyhogy valószínűleg megbarátkozott a felnőttkorral, és maximum a képzeletében gyújtotta fel szeretett Barcelonáját és tömte tele az alagútjait vérző holttestekkel.

Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben, amikor kiderült, hogy Az elfeledett könyvek temetője újrakiadása után az Európa végre a Marinát is megjelenteti, ami a korábbi kötetekkel ellentétben nem érhető el 2-3 kiadásban. Tudom, hogy Zafónt divat szidni egyesek a lekicsinylésével akarják kinyilatkoztatni a jó ízlésüket, jaj, de gonosz vagyok na, szóval tudom, hogy a szerzőnek vannak hibái, de tíz évvel ezelőtt (jézusom), amikor először olvastam A szél árnyékát, nagyon fogékony időszakomban voltam és CRZ végzetesen beoltott a szenvedélyével – úgy éreztem, ő képes összegyúrni és egy az egyben letenni elém azokat a hangulati elemeket, amiket én kimondatlanul, a tudtam-csak-nem-sejtettem-érzéssel annyira szeretek. Mint amikor valami ott van az orrotok előtt, de nem veszitek észre, csak ha valaki hókon csap.
Másként megfogalmazva, Zafón azon kevesek közé tartozik, akinek el akarom hinni a meséit, hogy megmentsenek az egyetlen valóságtól, ami létezik – és amit ő volt kedves ebbe a regényébe is belerakni.

Ami nem győzött meg.

A Marina kronológiai sorrendben nem a szerző legfrissebb regénye, hanem a sorban a negyedik; eredetileg 1999-ben jelent meg, két évvel A szél árnyéka előtt, és a motívumrendszer, amit az általam annyira kedvelt könyvében bemutat, a Marinában is jelen van, csak… kilóg a lóláb. Az én ízlésemnek túlontúl vázlatos volt, és, bár helyenként megcsapott az elmúlás, a falevelek és a füst illata, az élmény közel sem volt teljes. Azt se nagyon értettem, miért két, kissé koravén tinédzser a főszereplő – egyikük sem aszfaltzsivány utcagyerek, inkább elszigetelt, impulzusszegény életet élnek – azok az események, amelyeken keresztül mennek, felnőtt embereknek sem aquaparkos kiruccanások, de ezt még valahogy elrendeztem volna magammal. Azt már nem sikerült volna, hogy felnőttek és idős emberek, akik 20-30 éves, életveszélyes titkokat őriznek, miért nyílnak meg azonnal két gyereknek. Jóformán mindenki ajtót nyit, Óscarék mondanak valamit, aztán a delikvens a tűz felé fordul és beszélni kezd – ez a mondat többször visszatér a regényben. Ha Zafón még hozzácsap kb. 100 oldalt a könyvhöz, könnyebben elfogadom a redundanciát, hiszen azt is képes megetetni velem, hogy jóformán ugyanazt a történetet mondja el újra és újra.
Abban biztos vagyok, hogy nem a fiatal olvasók kedvéért rövid a regény. Azok közül, akik nálam hamarabb olvasták a Marinát, többen említették, hogy mennyire véres és ijesztő – tudom, hogy nem illendő elárulni, mennyire deviáns vagyok, de nekem ez fel se tűnt. Zafón soha nem volt egy kedves szerző, a történetei tele vannak sötétséggel, hihetetlen kegyetlenséggel, végtelen emberi nyomorúsággal és gyásszal. A gyönyörű részletek, a hangulatos leírások kontrasztelemek, hogy minden fájdalom ellenére mindig marad valamennyi szépség a világban, de néha csak festői díszletelemek – na, valahogy el kell adni a könyveket, és nem lehet mindenki érfelvágós, a kritikusok által elismert, de a széles közönség számára ismeretlen írómágus. Meg hátha megdobja a turizmust, mert Zafón minden könyvéből süt, mennyire imádja Barcelonát. Én is szeretnék egyszer az ő szemével végigcsászkálni a városon, csak vinnék magammal egy aknavetőt, két harapós kutyát és néhány testépítőt.
Visszatérve a Marinára: egy fantasztikus és horror elemekkel átszőtt, klasszikus gothic rémregényt olvashatunk. Igen, van benne fantasztikum, de olyan zafónosan, sötét kapualjasan, nehogy valaki csillogó-villogó űrhajót várjon. Tényleg véres? Igen, és sokaknak ijesztő lehet, de a regény vége felé egy sokkal nagyobb, sokkal prózaibb dráma bontakozik ki – a váltás nagyon éles és kiegyensúlyozatlan, hiteltelen lesz tőle a cselekmény, mintha Zafón se tudta volna, hogy biztosan azt akarja-e, amit már 85%-ban papírra vetett. De azt sikerült elérnie, hogy az én szívem is összeszoruljon – higgyétek el, a befejezés sokkal rémisztőbb, mint bármelyik rémalak, amit a fantáziátok a sötét sarkokba és az ágy alá vizionál – és mindenkit utolér.

CRZ nem győzött meg, hogy a Marina nagyon jó könyv – úgy tűnik, nekem A szél árnyéka és az Angyali játszma marad az etalon –, de minden cinizmusom és technikai-történeti hiányosság ellenére szerettem olvasni.

10 hozzászólás
>!
Leliana
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Hol volt eddig ez a Zafón nevű jóember? Vagy hol voltam én, hogy sosem vettem a bátorságot, hogy a könyveivel ismerkedni kezdjek (pedig kb. 100 éve várólistáztam őket)?
Nagyon tetszett! Keserű volt és egyben édes, meseszerű és mégis, fájóan valóságos, borzongató és emellett lelket simogató. Hihetetlen „erővel” ír, mindent láttam magam előtt, akár egy filmet (az miért nincs még belőle?), nem húzza túl, pont annyit ad, hogy sallangmentes legyen, de nagyjából kielégíti a kíváncsiságunkat. Na, az én morbid énemét nem sikerült 100%-osan, ezért vontam le fél csillagot, de mindemellett majdnem ment rá a kedvenc is.
Nagyon kellett most ez az élmény, legszívesebben rögtön egy másik kötetével folytatnám, de lehet, hogy elteszem talonba, és majd „sötétebb időkben” nyúlok érte, amikor megint „semmisemelégjó”.

10 hozzászólás
>!
robinson P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Még így is minden megvan benne, ami miatt Zafón írásait kedvelem: remek elbeszélőkészsége, fantáziája érvényesül, a romantikus elemek jól keverednek a regényben.
A misztikum a rémtörténetek izgalmával jelenik meg. Ezek teszik a Marinát maradandó olvasmánnyá.

http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/01/marina.html

2 hozzászólás
>!
Madama_Butterfly P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Zafón szépen lassan bekerül a kedvenc íróim szűk kis körébe.
Ragyogó, egyedi stílus és egy merőben szokatlan horror-mese-egyveleg jellemzi a könyvet, olvadmányos, hátborzongató, szívbemarkoló és a maga nemében tökéletes kis könyvecske ez. Nem utolsó sorban pedig Barcelonát egyszerűen nem tudja úgy életre kelteni senki, mint Zafón.
Szerintem nagyszerű történet, mindenképpen érdemes elolvasni!

17 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Nagyon klassz kis rémtörténet volt, igazi Zafónos hangulattal. Kellemes kikapcsolódást nyújtott, és remekül passzolt a csúnya, esős őszi időhöz.

>!
Timcsibaba77
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Egy újabb könyvélménnyel gazdagodva tettem le ezt a régebbi írását Zafónnak. Valahol a sorok közt átütött a régebbi gondolatvilága az írónak, érzésre azért sejtettem a sorok közt, hogy nem a legfrissebb, mégis felejthetetlen memoárját tartom a kezeim közt.
Jó volt kicsit kikapcsolódni egy önfeledt szórakozást nyújtó könnyed történetbe.
A vége kicsit érpattintósra sikeredett, de összességében lehengerelt. Álom és valóság ötvözete. Az összes Zafón mű újraolvasása tervbe van.

>!
szadrienn P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

A magamfajta Zafón-függő számára ez a könyv igazi ajándék.
Már alig vártam, hogy újra Barcelona elhagyatott, kísérteties épületei között járjak, és belélegezzem a romlás és enyészet bódító illatát.
A Marina a rémálmok regénye, erős költői túlzásokkal és horror elemekkel, amik egészen addig kiválóan működtek, amíg meg nem ismerkedtem a mögöttük álló sötét történettel.
Ennek a rémmesének a kidolgozatlansága volt számomra az egyetlen gyenge pont, amitől vissza tudott esni a lelkesedésem.
A nagy pozitívum azonban az, hogy Zafón még mindig szívfájdítóan gyönyörűen ír, amikor éppen nem próbálja lángba borítani Barcelonát, és a finoman megformált kerettörténet önmagában is elég értékes ahhoz, hogy emlékezetessé tegye a Marinát.

>!
Iustitia
Carlos Ruiz Zafón: Marina

"A fények retinákat rombolnak és
Hallottam minden hangot kristálytisztán"

Pont így éreztem magam, mint ez a Tankcsapda-részlet. Beszippantott, mint egy álom, a végére hangokat láttam és színeket hallottam. Láttam az enyészetet, a bomlást, a halált, az élet nyomorúságát.
Zafón imádja Barcelonát, úgy imádja, hogy az olvasó is ott jár-kel ebben a baljós álomban, eggyé válik a romlott világával. Azért a sajátja igazán, mert játszhat vele: hol sötét sikátorok összessége, hol büdös, penészes föld alatti csatornáké, hol fényárban pompázó épületeké, hol rombolja, hol építi, hol lángokkal emészteti fel. És eközben mindenhol felbukkanak a csodálatos, rejtélyes, ébenfekete pillangók…
Félve kezdtem el, az ifjúsági, fantasy, horror és a misztikus címkéket lassan emésztgetve. Nem feltétlen ezekkel olvasok szívesen. A tizedik oldal után az Az operaház fantomja jutott eszembe, csak már akkor felismertem, hogy bár azt nem szerettem, ezt imádni fogom.
Mitől ifjúsági ez a könyv? Attól, hogy főszereplőink a szárnyaikat bontogató fiatal felnőttek? Mert nem akarom azt mondani, hogy kamaszok, különben akkor egy világ dől össze bennem a cselekmény hiányossá váló háttere miatt. Mert két „nagyra nőtt” kamasz gyerekkel szemben nem lenne ilyen nyílt minden más szereplő, logikailag kifogásolható lenne a történetvezetés. Mert én szerettem ezt a könyvet és szeretni is akarom. Vagy attól, hogy meseszerű? Mese ez, igen, de a legmocskosabb, legijesztőbb fajtából, amit nem szívesen adnék egy tízéves kezébe.
Arról vitatkozhatunk, hogy szépirodalom-e, de arról nem, hogy ezzel bárkivel meg lehet szerettetni az olvasást. Izgalom és eseménydússág terén vetekszik A Mester és Margaritával.
Olyan gyönyörű leírások, mint a Kosztolányi-versek párosítása a sokszor gyomorforgató tartalommal.


Népszerű idézetek

>!
Amarysa

Aki nem tudja, merre tart, az sehová sem érkezik meg.

132. oldal

>!
Belle_Maundrell 

A szépség gyönge fuvallat a valóság szélvihara ellenében (…)

60. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szépség · valóság
2 hozzászólás
>!
Brya

Lelkünk padlásán valamennyien őrzünk egy-egy titkot. Íme, itt az enyém.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Óscar Drai · titok
>!
szadrienn P

Aznap Gaudí szelleme hihetetlen formájú felhőket faragott ki Barcelona szemkápráztatóan kék egén.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Barcelona · Gaudí
>!
robinson P

– Jó reggelt, Kafka. Megvolt már a mai első gyilkosság?
A macska csak egy rövid dorombolásra méltatott, aztán akár egy flegma lakáj, a szökőkúthoz vezetett a kertben.

29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: macska · Óscar Drai
>!
hajnalikod

Marina egyszer azt mondta, hogy csak arra emlékszünk, ami sosem történt meg.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Marina Blau
>!
Mandula8

– A legvalósabb dolgok olykor csak a képzeletben léteznek, Óscar – felelte. – Csak arra emlékszünk, ami sosem történt meg.

92. oldal

>!
Mandula8

Aznap éjjel Mihail azt mondta, hogy az embernek csak kevés felhőtlenül boldog időszak adatik az életben. Olykor csak néhány nap vagy hét. Máskor évek. Szerencse kérdése. Ezeknek az időknek az emléke örökre velünk marad, és olyan álomvilággá alakul, amelybe egész életünkben hasztalanul igyekszünk visszatérni.

202. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Nem érthetjük meg az életet, amíg a halált meg nem értjük.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál · Marina Blau
>!
Brya

– A világ minden földrajz-, trigonometria- és matektudása is haszontalan, ha nem tanulsz meg önállóan gondolkodni – magyarázta Marina. – Azt pedig egyik iskolában sem tanítják. Nincs benne a tanrendben.

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marina Blau · trigonometria

Hasonló könyvek címkék alapján

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Estelle Brightmore: 13. napon
Rachel Hartman: Seraphina
Maryrose Wood: Méregnaplók
Amy Tintera: Reboot – Lázadók hajnala
Neil Gaiman: Coraline
Robert McCammon: Egy fiú élete
Darren Shan: Tengernyi vér
Charles Gilman: Démon tanár úr
Jon Sprunk: Az Árny fia