Marina 543 csillagozás

Carlos Ruiz Zafón: Marina Carlos Ruiz Zafón: Marina

Nem ​találok szavakat a méltatására: a Mariná-t már klasszikusként tarthatjuk számon.”
The Guardian

1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg…
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik.
Ruiz Zafón fantáziájának ezúttal semmi sem szab… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1999

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kapszula Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2021
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044504 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna
>!
Európa, Budapest, 2018
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055327 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna
>!
Európa, Budapest, 2016
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055327 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Enciklopédia 57

Szereplők népszerűség szerint

Germán Blau · Marina Blau · Óscar Drai

Helyszínek népszerűség szerint

Barcelona · temető


Kedvencelte 79

Most olvassa 26

Várólistára tette 263

Kívánságlistára tette 216

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

A Marina Zafón negyedik könyve, melyet A Köd trilógiája sorozat után írt meg, még A szél árnyéka előtt. Ez a második könyv, amit olvastam tőle (az első A köd hercege volt) és teljesen lenyűgözött. Misztikus, horrorisztikus, romantikus, mesés, totálisan egyedi. Óscar története akár Zafóné is lehetne, talán ifjúsága első szerelmére való visszaemlékezés, tiszteletadás, a felnőtté válása szimbóluma. Feszes, rövid könyv a Marina, ami megfilmesítésért kiált. Hamarosan folytatom Zafón világának felfedezését a többi kötetével…

>!
Európa, Budapest, 2016
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055327 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna
2 hozzászólás
reccs P>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Ez nem az a fajta regény, amiről könnyű véleményt írni. Rengeteg érzelmet és gondolatot ébreszt az emberben, de ez mind valahogy olyan megfoghatatlan. Ha visszagondolok, akkor ez a történet megrázó és felkavaró, de olvasás közben inkább izgalmas és elgondolkodtató volt. Az a fajta történet, aminek ülepednie kell kicsit az emberben, mire egészen a mélyébe lát. Olyan, mintha Edgar Allan Poe egy rémtörténetét összegyúrta volna egy gyönyörű, de megrázó romantikus történettel. Aki horrorra számít, az nagyot fog csalódni. Rémtörténetként már megállja a helyét, de még így is nehéz meghatározni, pontosan mi is volt az író szándéka. Talán éppen az, hogy ne legyen olyan könnyű meghatározni. Néha rémtörténet, aztán egy ifjúsági kalandregény, majd egy szomorú történelmi romantikus. Furcsának tűnik először, de valahogy helyén vannak az arányok, elbírja a történet a váltásokat, sőt, ez teszi olyan egyedivé. Meg kissé bonyolulttá is persze.
Nagyon érdekes a visszaemlékezéseken keresztül megérteni a történetet. Így nem csak a végére derül ki minden, hanem lassan emlékenként válik egyre tisztábbá. Érdekes, hogy főszereplőnek két kamaszt választott az író. Nem tudom, mi volt a valódi oka, de az biztos, hogy így az ő éretlenségük, tapasztalatlanságuk, bizonytalanságuk, a nagybetűs életről való hiányos ismereteik remek táptalajt adnak egy bonyolult és megrázó rejtély felderítéséhez. Lassan elragadja őket a valóságból, ahogy egyre többet ismernek meg ebből a kegyetlen történetből. Aztán persze… Kénytelenek kicsit felnőni.
Számomra az egésznek a lényege csak akkor állt össze, mikor utólag nagypapámnak elmeséltem, hogy miről olvastam. És meglepődtem, mert közben még biztosan nem ezt mondtam volna. Mindegy mikor élünk és kik vagyunk, mert a világ bárkivel bármikor lehet kíméletlenül kegyetlen. Nem szeretem a megrázó történeteket. És ezt mégis az elejétől a végéig szerettem. Engem ezzel meggyőzött az író.
off

2 hozzászólás
Márk_2011>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Sokat vártam ettől a konyvtől, és sokat is kaptam! 266 oldalban, minden volt amit egy izgalmas, titkokkal, relytéjekkel tele könyvtől várok.
Nagyon vitt a történet magával, borzasztó sok minden történt ebben a vékonyka könyvben. Zafón egyik nagy kedvencem lesz, már látom! Hihetetlen mennyire letehetetlenné tud tenni egy könyvet. Már A köd hercegével elbűvölt, de ez a történet felülmúlta.
Még azt is elérte, hogy olvasás közben folyamatosan koncentráljak, mert nincs idő elkalandozni, figyelni kell, mert az események iszonyúan pörögnek!
Szóval Mr. Zafón rajongója lettem és azon vagyok, minél többet olvassam az írásait.

26 hozzászólás
Kriszta_89 P>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Carlos Ruiz Zafón az az író, aki könyveivel garantálja az élményekkel és izgalmakkal teli utazását egy teljesen más világba. Olyanfajta sötétség jellemzi a történetet, hogy olvasás közben úgy éreztem, mintha egy fátyolszerű fekete köd lepte volna el a szobám és az elmém. Misztikussága elejétől a végéig körüllengi Óscar és Marina kettősét. Zseniális karakterek, imádtam a múltjuk történetét és kalandos utazásukat .
Voltak részek, amik számomra finoman borzongatva belekóstoltak a horror elemeibe.
Hiába közeledtem lapról lapra a végéhez, nem tudtam megtippelni se a végkifejletet, tűkön ülve vártam, hogy mi fog ebből kisülni.
Nem mondom, hogy egyik kedvencem lesz Zafóntól, mert nekem mind az! :)

3 hozzászólás
Amadea>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Mindenkit megvisel, ha rádöbben, hogy az ifjúságát elfújta a szél (bocs), hogy a fiatalság gondtalan évei végérvényesen köddé váltak, és nem lehet őket visszahozni. Egyesek magukra tetováltatják a keserédes felismerést és felnyíratják a hajukat, mások elhagyják a családjukat és vesznek egy menő sportkocsit, a pufók, kedves arcú spanyol szerző pedig ír egy sötétségben és fekete pillangókban tobzódó rémregényt, amitől a gyengébb idegzetűek éjféltájt az ágyukban fognak reszketni, és soha, soha nem fogják betenni a lábukat elhagyott, romos házakba és a csatornákba se szottyan kedvük alászállni.

Nos, Zafón már 52 éves, úgyhogy valószínűleg megbarátkozott a felnőttkorral, és maximum a képzeletében gyújtotta fel szeretett Barcelonáját és tömte tele az alagútjait vérző holttestekkel.

Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben, amikor kiderült, hogy Az elfeledett könyvek temetője újrakiadása után az Európa végre a Marinát is megjelenteti, ami a korábbi kötetekkel ellentétben nem érhető el 2-3 kiadásban. Tudom, hogy Zafónt divat szidni egyesek a lekicsinylésével akarják kinyilatkoztatni a jó ízlésüket, jaj, de gonosz vagyok na, szóval tudom, hogy a szerzőnek vannak hibái, de tíz évvel ezelőtt (jézusom), amikor először olvastam A szél árnyékát, nagyon fogékony időszakomban voltam és CRZ végzetesen beoltott a szenvedélyével – úgy éreztem, ő képes összegyúrni és egy az egyben letenni elém azokat a hangulati elemeket, amiket én kimondatlanul, a tudtam-csak-nem-sejtettem-érzéssel annyira szeretek. Mint amikor valami ott van az orrotok előtt, de nem veszitek észre, csak ha valaki hókon csap.
Másként megfogalmazva, Zafón azon kevesek közé tartozik, akinek el akarom hinni a meséit, hogy megmentsenek az egyetlen valóságtól, ami létezik – és amit ő volt kedves ebbe a regényébe is belerakni.

Ami nem győzött meg.

A Marina kronológiai sorrendben nem a szerző legfrissebb regénye, hanem a sorban a negyedik; eredetileg 1999-ben jelent meg, két évvel A szél árnyéka előtt, és a motívumrendszer, amit az általam annyira kedvelt könyvében bemutat, a Marinában is jelen van, csak… kilóg a lóláb. Az én ízlésemnek túlontúl vázlatos volt, és, bár helyenként megcsapott az elmúlás, a falevelek és a füst illata, az élmény közel sem volt teljes. Azt se nagyon értettem, miért két, kissé koravén tinédzser a főszereplő – egyikük sem aszfaltzsivány utcagyerek, inkább elszigetelt, impulzusszegény életet élnek – azok az események, amelyeken keresztül mennek, felnőtt embereknek sem aquaparkos kiruccanások, de ezt még valahogy elrendeztem volna magammal. Azt már nem sikerült volna, hogy felnőttek és idős emberek, akik 20-30 éves, életveszélyes titkokat őriznek, miért nyílnak meg azonnal két gyereknek. Jóformán mindenki ajtót nyit, Óscarék mondanak valamit, aztán a delikvens a tűz felé fordul és beszélni kezd – ez a mondat többször visszatér a regényben. Ha Zafón még hozzácsap kb. 100 oldalt a könyvhöz, könnyebben elfogadom a redundanciát, hiszen azt is képes megetetni velem, hogy jóformán ugyanazt a történetet mondja el újra és újra.
Abban biztos vagyok, hogy nem a fiatal olvasók kedvéért rövid a regény. Azok közül, akik nálam hamarabb olvasták a Marinát, többen említették, hogy mennyire véres és ijesztő – tudom, hogy nem illendő elárulni, mennyire deviáns vagyok, de nekem ez fel se tűnt. Zafón soha nem volt egy kedves szerző, a történetei tele vannak sötétséggel, hihetetlen kegyetlenséggel, végtelen emberi nyomorúsággal és gyásszal. A gyönyörű részletek, a hangulatos leírások kontrasztelemek, hogy minden fájdalom ellenére mindig marad valamennyi szépség a világban, de néha csak festői díszletelemek – na, valahogy el kell adni a könyveket, és nem lehet mindenki érfelvágós, a kritikusok által elismert, de a széles közönség számára ismeretlen írómágus. Meg hátha megdobja a turizmust, mert Zafón minden könyvéből süt, mennyire imádja Barcelonát. Én is szeretnék egyszer az ő szemével végigcsászkálni a városon, csak vinnék magammal egy aknavetőt, két harapós kutyát és néhány testépítőt.
Visszatérve a Marinára: egy fantasztikus és horror elemekkel átszőtt, klasszikus gothic rémregényt olvashatunk. Igen, van benne fantasztikum, de olyan zafónosan, sötét kapualjasan, nehogy valaki csillogó-villogó űrhajót várjon. Tényleg véres? Igen, és sokaknak ijesztő lehet, de a regény vége felé egy sokkal nagyobb, sokkal prózaibb dráma bontakozik ki – a váltás nagyon éles és kiegyensúlyozatlan, hiteltelen lesz tőle a cselekmény, mintha Zafón se tudta volna, hogy biztosan azt akarja-e, amit már 85%-ban papírra vetett. De azt sikerült elérnie, hogy az én szívem is összeszoruljon – higgyétek el, a befejezés sokkal rémisztőbb, mint bármelyik rémalak, amit a fantáziátok a sötét sarkokba és az ágy alá vizionál – és mindenkit utolér.

CRZ nem győzött meg, hogy a Marina nagyon jó könyv – úgy tűnik, nekem A szél árnyéka és az Angyali játszma marad az etalon –, de minden cinizmusom és technikai-történeti hiányosság ellenére szerettem olvasni.

10 hozzászólás
Emerencia P>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Első könyvem a szerzőtől, és első élménynek nagyon ütős volt. Carlos Ruiz Zafón beletett ebbe a történetbe mindent, mint egy nagy üst fölött szorgoskodó boszorkánymester , és a kész főzet valami félelmetesen varázslatos elixír lett. Lenyűgöző hatást tett rám ez a mindenből egy kicsit tartalmazó könyv. Talán csak a kiváltott érzéseket tudom leírni értékelésként. A sorok által megtapasztaltam ,vagy átéltem a szépség finom puhaságát, a mély, fájdalmas szomorúságot, az ódon épületek megkopott köveinek mállását , az érdeklődést és kíváncsiságot , amit az ifjúság képviselt. A félelmet , szorongást , az átható rothadás szagát , a hideg és nyirkos verítéket, a halál könyörtelen érintését, a magány keserűségét, az árulást , haragot és gyűlöletet. Az emlékek fájdalmas elevenségét, a megváltoztathatatlanság érzését. Rejtélyeket és legendákat , a szép mosolyú szerelmet.Olvassátok, mert kihagyhatatlan.

Réka0128 P>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

„Nem érthetjük meg az életet, amíg a halált meg nem értjük.”

Nagy bánatomra a Marina volt az utolsó olvasatlan könyvem Zafóntól, úgyhogy kicsit vonakodva kezdtem bele az olvasásába. Már az első pár oldal után éreztem, hogy ez a kötet is egy újabb kedvenc lesz az írótól. Ahogy a Köd trilógiája, úgy a Marina is ifjúsági regényként van kategorizálva, ráadásul Zafón a kedvenc műveként hivatkozik rá az előszóban. Bár nem egy hosszú könyv, mégis egy igazán izgalmas és kalandos történet lapul meg benne, amit szinte képtelenség lerakni. A trilógiához hasonlóan ez a sztori is misztikus és rejtélyes, emellett bőven tartalmaz horrorisztikus elemeket. Zafón könyvei közül talán ennek van a legsötétebb hangulata, amit igazából nem bántam, mert kifejezetten passzolt a cselekményhez. A bejezés rendkívül meglepőre sikeredett, valamint számomra igencsak szívfacsaró volt.
A történet főszereplője két kamasz, Óscar és Marina, akik egy veszélyes nyomozásba kezdenek, majd elképesztően félelmetes kalandokba keverednek. Annyira beleéltem magam a sztoriba, hogy szinte végig azt éreztem én is ott vagyok velük, és nagyon meg is kedveltem mindkettőjüket. A többi szereplőről nem árulnék el semmit, mert az elég spoileres lenne. :)
Sokáig nem tudtam mit válaszoljak arra a kérdésre, hogy ki is a kedvenc szerzőm. Manapság, ha megkapom ezt a kérdést, akkor gondolkodás nélkül rávágom, hogy bizony nem más, mint Carlos Ruiz Zafón. ♥

5 hozzászólás
Jagika P>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Nagyszerű könyv, off Fantasztikus Barcelona sötét sikátorain, temetőjében, ismeretlen részein barangolni off. Pergő és izgalmas a cselekmény, melyben a paranormális elemek mellett remekül elfér a szerelem és a szeretet. Marina és Germán életének tragédiája számomra sokkal megrázóbb volt, mint Kolvenik története. És a drága Óscar, aki igazi lovagként Marina mellett állt, és aki a legtöbbet veszített, de azt méltósággal fogadta. E párhuzamos sorsok igencsak elgondolkodtatnak az erkölcsi jóról…

gabona>!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Zafón nevével és egyes regényeivel, mint például A köd hercege, a Szabados Ági-féle olvasós csoportban találkoztam először és hát meglehetősen gyakran is, kifejezetten sokszor kerültek elő a Köd-trilógia vagy az Elfeledett Könyvek Temetője sorozat hazai kiadású kötetei különböző fotókon, záporoztak a nemrégiben elhunyt írót dicsérő pozitív vélemények. Amikor pedig a még frissnek mondható Kapszula Könyvtár sorozatot beizzította az Európa Kiadó, én pedig megpillantottam a Marinát a sorban, végre zöld utat adtam az embernek, mondván egy önálló darab csak nem tartogat akkora veszély-faktort, ismerkedésnek tökéletes lehet.

Az Őrült Ősz kihívás keretein belül, a misztikus címke kapcsán választottam végül ezt a könyvet és egy pillanatig sem csalódtam, ugyanis a misztikus vonásokon felül még számos olyan tényező akad benne, amitől rögtön szívébe zárja az ember: kamaszos romantika, rejtélyek, krimiszál és könnyen befogadható, szimpatikus stílus. Tetszett és meg is győzött, de ettől még nem feltétlenül érzem úgy, hogy a továbbiakban olvasnék tőle, ugyanis jobban utánanézve a többi könyvének, elég hasonlónak találtam őket, egy bizonyos szinten ez az alig háromszáz oldal pont megfelelő volt.

Hamar berántja és nehezen ereszti el az olvasót Marina és Óscar története, amit akár tizennégytől felfelé a nyitottabb kamaszok számára is jó szívvel mernék ajánlani. A báj mellett a borzongás is megvan benne egy több évtizedes rejtély felgöngyölítésével, miközben személyes sorstragédiákat ismerhetünk meg úgy tálalva, hogy az egész történet egy kicsit sem csusszan ki a medréből, C.R.Z. pedig bár sokáig készíti elő megindító végkifejletet, szépen és ügyesen kerülnek elvarrásra a szálak, cseppnyi hiányérzetet sem hagyva az olvasóban. Szóval annak ellenére, hogy ennyi nekem teljes mértékben elég volt belőle, nem tudok különösebben rosszat mondani róla – mert nem is tudnék –, és aki nem akar a sorozataiba belevágni, annak simán odaadnám ezt, mert viszonylag rövid terjedelme ellenére is rejt annyi kalandot és mesét, mint mondjuk kilencszáz oldal.

>!
Európa, Budapest, 2021
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044504 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna
Leliana >!
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Hol volt eddig ez a Zafón nevű jóember? Vagy hol voltam én, hogy sosem vettem a bátorságot, hogy a könyveivel ismerkedni kezdjek (pedig kb. 100 éve várólistáztam őket)?
Nagyon tetszett! Keserű volt és egyben édes, meseszerű és mégis, fájóan valóságos, borzongató és emellett lelket simogató. Hihetetlen „erővel” ír, mindent láttam magam előtt, akár egy filmet (az miért nincs még belőle?), nem húzza túl, pont annyit ad, hogy sallangmentes legyen, de nagyjából kielégíti a kíváncsiságunkat. Na, az én morbid énemét nem sikerült 100%-osan, ezért vontam le fél csillagot, de mindemellett majdnem ment rá a kedvenc is.
Nagyon kellett most ez az élmény, legszívesebben rögtön egy másik kötetével folytatnám, de lehet, hogy elteszem talonba, és majd „sötétebb időkben” nyúlok érte, amikor megint „semmisemelégjó”.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

Amarysa>!

– Aki nem tudja, merre tart, az sehová sem érkezik meg […]

132. oldal

Belle_Maundrell >!

A szépség gyönge fuvallat a valóság szélvihara ellenében […]

60. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szépség · valóság
5 hozzászólás
Brya P>!

Lelkünk padlásán valamennyien őrzünk egy-egy titkot. Íme, itt az enyém.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Óscar Drai · titok
hajnalikod>!

Marina egyszer azt mondta, hogy csak arra emlékszünk, ami sosem történt meg.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Marina Blau
Brya P>!

– A világ minden földrajz-, trigonometria- és matektudása is haszontalan, ha nem tanulsz meg önállóan gondolkodni – magyarázta Marina. – Azt pedig egyik iskolában sem tanítják. Nincs benne a tanrendben.

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marina Blau · trigonometria
Belle_Maundrell >!

– Festeni annyi, mint fénnyel írni – állította Salvat. – Először meg kell tanulnod az ábécéjét, aztán a nyelvtanát. Csak ezután tehetsz szert stílusra és varázserőre.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: festészet
2 hozzászólás
Selerdohr>!

Aznap éjjel Mihail azt mondta, hogy az embernek csak kevés felhőtlenül boldog időszak adatik az életben. Olykor csak néhány nap vagy hét. Máskor évek. Szerencse kérdése. Ezeknek az időknek az emléke örökre velünk marad, és olyan álomvilággá alakul, amelybe egész életünkben hasztalanul igyekszünk visszatérni.

202. oldal

Selerdohr>!

– A legvalósabb dolgok olykor csak a képzeletben léteznek, Óscar – felelte. – Csak arra emlékszünk, ami sosem történt meg.

92. oldal

Belle_Maundrell >!

– Nem érthetjük meg az életet, amíg a halált meg nem értjük – toldotta meg Marina.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál · Marina Blau
Niki_Salamon P>!

Ha az emberek legalább a negyed részét meggondolnák annak, amit kimondanak, ez lenne a földi paradicsom.

114. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Robert McCammon: Egy fiú élete
Helena Silence: Ezüsthíd
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Alexandra Bracken: Sötét örökség
Estelle Brightmore: 13. napon
Kathy Reichs: Virals – Kincsvadászok
Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Aria Brighton: Vérvörös rabság
Jacqueline West: Csal minden álom