Marina 104 csillagozás

Carlos Ruiz Zafón: Marina

Lelkünk ​padlásán valamennyien őrzünk egy-egy titkot. Íme, itt az enyém.

1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg.
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik.
Ruiz Zafón fantáziájának ezúttal semmi sem szab határt (legkevésbé a valóság). Szívfájdító… (tovább)

Eredeti mű: Carlos Ruiz Zafón: Marina (spanyol)

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Európa, Budapest, 2016
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055327 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Marina Blau · Óscar Drai

Helyszínek népszerűség szerint

Barcelona


Kedvencelte 13

Most olvassa 11

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Amadea 
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Mindenkit megvisel, ha rádöbben, hogy az ifjúságát elfújta a szél (bocs), hogy a fiatalság gondtalan évei végérvényesen köddé váltak, és nem lehet őket visszahozni. Egyesek magukra tetováltatják a keserédes felismerést és felnyíratják a hajukat, mások elhagyják a családjukat és vesznek egy menő sportkocsit, a pufók, kedves arcú spanyol szerző pedig ír egy sötétségben és fekete pillangókban tobzódó rémregényt, amitől a gyengébb idegzetűek éjféltájt az ágyukban fognak reszketni, és soha, soha nem fogják betenni a lábukat elhagyott, romos házakba és a csatornákba se szottyan kedvük alászállni.

Nos, Zafón már 52 éves, úgyhogy valószínűleg megbarátkozott a felnőttkorral, és maximum a képzeletében gyújtotta fel szeretett Barcelonáját és tömte tele az alagútjait vérző holttestekkel.

Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben, amikor kiderült, hogy Az elfeledett könyvek temetője újrakiadása után az Európa végre a Marinát is megjelenteti, ami a korábbi kötetekkel ellentétben nem érhető el 2-3 kiadásban. Tudom, hogy Zafónt divat szidni egyesek a lekicsinylésével akarják kinyilatkoztatni a jó ízlésüket, jaj, de gonosz vagyok na, szóval tudom, hogy a szerzőnek vannak hibái, de tíz évvel ezelőtt (jézusom), amikor először olvastam A szél árnyékát, nagyon fogékony időszakomban voltam és CRZ végzetesen beoltott a szenvedélyével – úgy éreztem, ő képes összegyúrni és egy az egyben letenni elém azokat a hangulati elemeket, amiket én kimondatlanul, a tudtam-csak-nem-sejtettem-érzéssel annyira szeretek. Mint amikor valami ott van az orrotok előtt, de nem veszitek észre, csak ha valaki hókon csap.
Másként megfogalmazva, Zafón azon kevesek közé tartozik, akinek el akarom hinni a meséit, hogy megmentsenek az egyetlen valóságtól, ami létezik – és amit ő volt kedves ebbe a regényébe is belerakni.

Ami nem győzött meg.

A Marina kronológiai sorrendben nem a szerző legfrissebb regénye, hanem a sorban a negyedik; eredetileg 1999-ben jelent meg, két évvel A szél árnyéka előtt, és a motívumrendszer, amit az általam annyira kedvelt könyvében bemutat, a Marinában is jelen van, csak… kilóg a lóláb. Az én ízlésemnek túlontúl vázlatos volt, és, bár helyenként megcsapott az elmúlás, a falevelek és a füst illata, az élmény közel sem volt teljes. Azt se nagyon értettem, miért két, kissé koravén tinédzser a főszereplő – egyikük sem aszfaltzsivány utcagyerek, inkább elszigetelt, impulzusszegény életet élnek – azok az események, amelyeken keresztül mennek, felnőtt embereknek sem aquaparkos kiruccanások, de ezt még valahogy elrendeztem volna magammal. Azt már nem sikerült volna, hogy felnőttek és idős emberek, akik 20-30 éves, életveszélyes titkokat őriznek, miért nyílnak meg azonnal két gyereknek. Jóformán mindenki ajtót nyit, Óscarék mondanak valamit, aztán a delikvens a tűz felé fordul és beszélni kezd – ez a mondat többször visszatér a regényben. Ha Zafón még hozzácsap kb. 100 oldalt a könyvhöz, könnyebben elfogadom a redundanciát, hiszen azt is képes megetetni velem, hogy jóformán ugyanazt a történetet mondja el újra és újra.
Abban biztos vagyok, hogy nem a fiatal olvasók kedvéért rövid a regény. Azok közül, akik nálam hamarabb olvasták a Marinát, többen említették, hogy mennyire véres és ijesztő – tudom, hogy nem illendő elárulni, mennyire deviáns vagyok, de nekem ez fel se tűnt. Zafón soha nem volt egy kedves szerző, a történetei tele vannak sötétséggel, hihetetlen kegyetlenséggel, végtelen emberi nyomorúsággal és gyásszal. A gyönyörű részletek, a hangulatos leírások kontrasztelemek, hogy minden fájdalom ellenére mindig marad valamennyi szépség a világban, de néha csak festői díszletelemek – na, valahogy el kell adni a könyveket, és nem lehet mindenki érfelvágós, a kritikusok által elismert, de a széles közönség számára ismeretlen írómágus. Meg hátha megdobja a turizmust, mert Zafón minden könyvéből süt, mennyire imádja Barcelonát. Én is szeretnék egyszer az ő szemével végigcsászkálni a városon, csak vinnék magammal egy aknavetőt, két harapós kutyát és néhány testépítőt.
Visszatérve a Marinára: egy fantasztikus és horror elemekkel átszőtt, klasszikus gothic rémregényt olvashatunk. Igen, van benne fantasztikum, de olyan zafónosan, sötét kapualjasan, nehogy valaki csillogó-villogó űrhajót várjon. Tényleg véres? Igen, és sokaknak ijesztő lehet, de a regény vége felé egy sokkal nagyobb, sokkal prózaibb dráma bontakozik ki – a váltás nagyon éles és kiegyensúlyozatlan, hiteltelen lesz tőle a cselekmény, mintha Zafón se tudta volna, hogy biztosan azt akarja-e, amit már 85%-ban papírra vetett. De azt sikerült elérnie, hogy az én szívem is összeszoruljon – higgyétek el, a befejezés sokkal rémisztőbb, mint bármelyik rémalak, amit a fantáziátok a sötét sarkokba és az ágy alá vizionál – és mindenkit utolér.

CRZ nem győzött meg, hogy a Marina nagyon jó könyv – úgy tűnik, nekem A szél árnyéka és az Angyali játszma marad az etalon –, de minden cinizmusom és technikai-történeti hiányosság ellenére szerettem olvasni.

10 hozzászólás
>!
robinson P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Még így is minden megvan benne, ami miatt Zafón írásait kedvelem: remek elbeszélőkészsége, fantáziája érvényesül, a romantikus elemek jól keverednek a regényben.
A misztikum a rémtörténetek izgalmával jelenik meg. Ezek teszik a Marinát maradandó olvasmánnyá.

http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/01/marina.html

2 hozzászólás
>!
Timcsibaba77
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Egy újabb könyvélménnyel gazdagodva tettem le ezt a régebbi írását Zafónnak. Valahol a sorok közt átütött a régebbi gondolatvilága az írónak, érzésre azért sejtettem a sorok közt, hogy nem a legfrissebb, mégis felejthetetlen memoárját tartom a kezeim közt.
Jó volt kicsit kikapcsolódni egy önfeledt szórakozást nyújtó könnyed történetbe.
A vége kicsit érpattintósra sikeredett, de összességében lehengerelt. Álom és valóság ötvözete. Az összes Zafón mű újraolvasása tervbe van.

>!
meseanyu MP
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Nagyon klassz kis rémtörténet volt, igazi Zafónos hangulattal. Kellemes kikapcsolódást nyújtott, és remekül passzolt a csúnya, esős őszi időhöz.

>!
szadrienn P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

A magamfajta Zafón-függő számára ez a könyv igazi ajándék.
Már alig vártam, hogy újra Barcelona elhagyatott, kísérteties épületei között járjak, és belélegezzem a romlás és enyészet bódító illatát.
A Marina a rémálmok regénye, erős költői túlzásokkal és horror elemekkel, amik egészen addig kiválóan működtek, amíg meg nem ismerkedtem a mögöttük álló sötét történettel.
Ennek a rémmesének a kidolgozatlansága volt számomra az egyetlen gyenge pont, amitől vissza tudott esni a lelkesedésem.
A nagy pozitívum azonban az, hogy Zafón még mindig szívfájdítóan gyönyörűen ír, amikor éppen nem próbálja lángba borítani Barcelonát, és a finoman megformált kerettörténet önmagában is elég értékes ahhoz, hogy emlékezetessé tegye a Marinát.

>!
Lénaanyukája P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Zafón egy zseni. A Marina pedig egy olyan misztikus könyv, amit Del Toro-nak már régen meg kellett volna filmesítenie.
Annyi történet van ebben a könyvben, Marina és Óscar, és German, és a többiek, akik után nyomoznak…. Szövevényes, izgalmas, fordulatos, romantikus, meseszerű… Átmenet az ifjúsági regény és a felnőtteknek szóló könyvek közt. Igazából tíz és kilencvenkilenc éves kor között bárki olvashatja, nem hiszem, hogy ne tetszene. Köszönöm a lehetőséget, @szadrienn!

2 hozzászólás
>!
smetalin
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Ha nem látnám ki írta a könyvet, akkor is megmondanám. Annyira magán viseli a Zafón jegyeket az írásmód. Ez egy csodálatosan szomorú misztikus mese, nem csak felnőtteknek.
A főszereplőink gyerekek, akik egy réges-régi legenda után nyomoznak amibe véletlenül csöppentek. Lassan bontakozik ki előttünk egy régi szerelem és egy bimbózó románc is. Lemerülünk Barcelona bűzös mocskába is, ahol a szörnyek élnek, és mindenhol egy fekete pillangó látható.

>!
buzavirág P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Ha Zafron stílusát pontoznám akkor öt csillagot adnék, mert ő az az író, aki megszeretteti az olvasást, gyönyörűen tud írni, szinte annyira beleéled magad a történetbe, hogy egyszer csak te is részévé válsz a kalandnak, és a szereplőkkel sétálsz Barcelona utcáin. Viszont a történet nem vett le a lábamról, nem volt olyan hatással rám, mint az Elfeledett Könyvek Temetője, ismerős volt, kicsit túl lett misztifikálva. Viszont a szereplők sorsa nyomott hagy az olvasóban, nagyon érdekes történetek, csak kicsit sok a rosszból. Marinát mindenki kedvelni fogja, hiszen csodálatos ember, de a könyvben szereplő összes nő pozitív tulajdonságokkal van felruházva. Sajnálom a befejezést, bár Óscar nem ilyen körülmények között értette volna meg Kolvenik doktor elveit.

>!
ggizi P
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Első könyvem az írótól, de egyértelműen nem az utolsó. Engem Barcelonával rögtön le lehet venni a lábamról, pláne, ha ilyen gyönyörű stílusban teszik. Óscar és Marina nyomozásával az olvasó is megismerheti kicsit Barcelona sokszínű arcát a bohém, bár tragikus művészélettől a csatornákba lenyúló misztikus világig. A történet hangulata a mindent körbe lengő elmúlásérzettől inkább szomorkás, mint borzongató, bár izgalmasabb jelenetekből sem volt hiány. Nagyon varázslatos volt.

>!
Amilgade
Carlos Ruiz Zafón: Marina

Zafón nekem az az író, akinek sikerült mesterien megborzongatnia. Carlos Ruiz Zafón az, akinek a történetei miatt a gerincemen enyhe bizsergést érzek, a szívem hevesebben kalapál, és a gyomrom egy képzeletbeli hullámvasútra ül. Hiába tűnnek a felsoroltak rossz közérzetnek, valójában nagyon élvezem az egészet. Mert egy vérbeli rémtörténetbe csöppenhettem Óscar által, ahol a sötétség és a gonoszság felhői körülveszik, és majd megfojtják a két fiatalt. Bár a krimi szálnál éreztem hiányosságokat, mégis elvarázsolt a cselekmény, és csak azt sajnáltam, hogy ilyen rövidecske az egész.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Amarysa

Aki nem tudja, merre tart, az sehová sem érkezik meg.

132. oldal

>!
szadrienn P

Aznap Gaudí szelleme hihetetlen formájú felhőket faragott ki Barcelona szemkápráztatóan kék egén.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Barcelona · Gaudí
>!
robinson P

– Jó reggelt, Kafka. Megvolt már a mai első gyilkosság?
A macska csak egy rövid dorombolásra méltatott, aztán akár egy flegma lakáj, a szökőkúthoz vezetett a kertben.

29. oldal

>!
Belle_Maundrell

A szépség gyönge fuvallat a valóság szélvihara ellenében (…)

60. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szépség · valóság
2 hozzászólás
>!
szadrienn P

A bozót és az elhagyatottság birtokba vette a palotákat is, amelyekben úgy lebegtek az emlékek, akár a lomhán felszálló köd.

11. oldal

>!
Brya P

Lelkünk padlásán valamennyien őrzünk egy-egy titkot. Íme, itt az enyém.

8. oldal

>!
hajnalikod

Marina egyszer azt mondta, hogy csak arra emlékszünk, ami sosem történt meg.

(első mondat)

>!
Brya P

– A világ minden földrajz-, trigonometria- és matektudása is haszontalan, ha nem tanulsz meg önállóan gondolkodni – magyarázta Marina. – Azt pedig egyik iskolában sem tanítják. Nincs benne a tanrendben.

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marina Blau
>!
robinson P

A hideg a szokásos módon csapott le Barcelonára: akár egy meteorit. A hőmérők alig egy nap leforgása alatt övön aluli régiókba süllyedtek.

69. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Festeni annyi, mint fénnyel írni – állította Salvat. – Először meg kell tanulnod az ábécéjét, aztán a nyelvtanát. Csak ezután tehetsz szert stílusra és varázserőre.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: festészet

Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Wells: Nem akarlak megölni
Madeleine Roux: Sanctum – A rejtélyes társulat
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Ann Aguirre: Helyőrség
Katie Alender: Bad Girls Don't Die – A rossz lányok nem halnak meg
Malorie Blackman: Rémálom a vonaton
Darren Shan: Rémségek Cirkusza
Ilsa J. Bick: Hamvak
Darren Shan: A vézna hóhér
Darren Shan: Vérfüred