A ​szél árnyéka / Tűzrózsa (Az Elfeledett Könyvek Temetője 0-1.) 80 csillagozás

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Vannak ​dolgok, amiket csak sötétben látunk igazán. És csak akkor, ha már kellőképpen fogékonyak vagyunk. Daniel Sempere tízéves, amikor antikvárius apja egy hajnalon elviszi egy titokzatos barcelonai könyvtárba, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a Temetőben olyan művek nyugosznak, amelyek egy-egy könyvtár vagy könyvesbolt bezárásával elárvultak. Daniel a beavatási szertartás során örökbe fogad egy könyvet: Julián Carax A szél árnyéka című művét, és azzal megpecsételődik a sorsa mind a kötetnek, mind a fiúnak.

Romantikus újromantikus regény elátkozott, megtagadott könyvekről, az egyetlen szerelemről, igaz barátságról, feneketlen gyűlöletről és véres bosszúról. Olyan fájdalmasan szép, olyan félelmetes és fordulatos, amilyen egy többgenerációs családtörténetbe oltott kísértet- és detektívhistória csak lehet.

A függelékben olvasható Tűzrózsa című novella nyomtatott formában mindeddig nem jelent meg. Az Elfeledett Könyvek Temetője trilógia eredetét beszéli… (tovább)

Eredeti cím: La sombra del viento / Rosa de fuego

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

>!
Európa, Budapest, 2018
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059493 · Fordította: Berta Ádám, Vajdics Anikó
>!
Európa, Budapest, 2016
618 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634052357 · Fordította: Berta Ádám, Vajdics Anikó
>!
Európa, Budapest, 2015
624 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634052357 · Fordította: Berta Ádám, Vajdics Anikó

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Fermín Romero de Torres · Daniel Sempere


Kedvencelte 27

Most olvassa 13

Várólistára tette 136

Kívánságlistára tette 132

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Madama_Butterfly
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Nehéz szavakba önteni az érzéseket, miután az ember lerakja ezt a könyvet…tipikusan az a történet, amit az ember többször is elolvas, az egyik legjobb kortárs könyvnek tartom az általam olvasottak közül.
Lényegében van benne minden, ami egy érdekfeszítő, izgalmas, pörgős történethez kell: rejtély, történelem, misztikum és persze könyvek…. Könyvek, amelyek körül tulajdonképpen az egész eseménysorozat játszódik; könyvek amelyek sorsokat, életeket határoznak meg; könyvek amelyek képesek pusztítani és építeni; könyvek, amelyekért bármire képesek vagyunk… Számomra ez a kötet maga is ilyen.

2 hozzászólás
>!
Galagonya33
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Így kell megírni egy könyvet, így kell lezárni egy sorozat első részét.
Tudod, hogy van folytatás, de nem akarod minden áron lerágni a karod tőből, hogy a kezed közé kapd. Ugyanakkor azt is tudod, hogy folytatni fogod.
Nagyjából ez a különbség pl. egy Kistücsök-beli háromfogásos ebéd meg egy McDonald's-os menü között. Mindkettővel jól laksz, de csak az egyikre fogsz igazán emlékezni. A magam részéről én az előbbire.
Imádtam a humorát, a szenvedélyét és Fermín Romero de Torrest.

3 hozzászólás
>!
Rodwen P
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Nagyon különleges olvasmány volt, örülök hogy rátaláltam…vagy talán a könyv talált meg engem. :)
Egy lassan kibontakozó történet ez melyben a jelen szorosan összefügg a múlttal és ahogy a kis mozaikdarabok lassacskán a helyükre kerülnek olyan mértékben olvastatja magát a könyv. Volt benne dráma, romantika, háború, részben családregény, részben talán egy kis krimi is fellelhető benne, viszont belőlem sikerült nagyon sok érzést kiváltania. Olyan mintha Zafón meg akarná az ember lelkét érinteni, hiszen mindannyian voltunk szerelmesek, voltak csalódásaink, voltak baklövéseink, hibáztunk és féltünk valamitől vagy voltak családi problémáink…És a szereplők ezeket az érzéseket mind-mind felvonultatják, és végén megmutatják nekünk, hogy mindig van tovább és hogy minden jóra tud fordulni!

>!
Moon93
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

„Julián gondolatai közül ez állt hozzám mindig a legközelebb: addig élünk, amíg emlékeznek ránk. Veled kapcsolatban is ugyanazt érzem, amit Juliánnál is oly sokszor észleltem, még mielőtt személyesen találkoztam volna vele: hogy régóta ismerlek már, hogy ha bízhatok valakiben, akkor az te vagy. Emlékezz rám, Daniel, ha máshol nem, egy sarokban elvonulva, amikor senki nem lát. Ne hagyj végleg elmenni!”

Fantasztikus könyv. Fantasztikus.
Nem számítottam arra, hogy ennyire magával ragad és hogy minden egyes szabad percemet az olvasásával fogom tölteni. Leírhatatlan élményt nyújtott ez a könyv. Az érzéseimet nem is tudom szavakba foglalni, ugyanis még én sem tudom felismerni őket. Érzések vihara dúl bennem. Szomorúság, vidámság, düh, béke, sajnálat, káprázat, elragadtatás és még sok más.
Az író a melankolikus, szomorú történetet nagyon ügyesen átszőtte vicces megjegyzésekkel, vagy éppen egy-egy igazságot tárolt elénk a szereplőkön által.
A szereplőket mind sajnáltam. Mélységesen megérintett a borzalmas sorsuk. Senki sem lett megáldva békés élettel, viszont jó lelkűek és igazságosak voltak. Fumerot kivéve minden szereplő a szívemhez nőtt és olyan érzésem volt, mintha valóban ismerném őket.
Sokáig halogattam a könyv olvasását mert azt gondoltam, hogy unni fogom. Ez természetesen nagy tévedés volt. Kissé megrémisztett a 600 oldal, viszont ez is nagy tévedés volt. Ugyanis, amikor már csak pár oldal maradt hátra a könyvből, majdnem elsírtam magam és próbáltam lassabban haladni a történet hátralevő részével. Addig húztam az olvasást, ameddig csak bírtam. Egyes részeket többször is elolvastam.
Tiszta szívből ajánlom mindenkinek, aki olvassa ezeket a sorokat.

Muszáj egy pár kedvenc idézettel zárni az értékelésem, nélkülük nem lenne teljes!

„– A televízió, kedves Daniel barátom, az Antikrisztus új megjelenési formája. Én mondom magának, nem telik bele két-háromnemzedéknyi idő, és a fiatalok már szellenteni sem tudnak majd nélküle. Az emberiség egyik része visszatér a barbár középkorba, a barlangi életmódra, a másik fele olyan tehetetlen állapotba zuhan vissza, amelyen már a meztelen csiga is túljutott a pleisztocén korban. Ezt a világot nem az atombomba fogja elpusztítani, akármit is írnak az újságok, hanem a nevetségesség, a banalitás, és az a megátalkodott szokás, hogy mindenből viccet csinálunk, meghozza rossz viccet.”

„– Nem rosszak – pontosított Fermín –, hanem ostobák! S a kettő nem ugyanaz. A rosszaság egyfajta erkölcsi hozzáállást, szándékot és némi agymunkát feltételez. Az ostobák azonban olyanok, mint a barmok: nem gondolkodnak, nem mérlegelnek, csupán ösztönből cselekednek. Ugyanakkor szentül meg vannak győződve róla, hogy jó ügyet szolgálnak, hogy mindig igazuk van, s büszkék rá, hogy mindenkit eltipornak, aki valamiben is különbözik tőlük, legyen az a bőrszíne, a hite, a nyelve, a nemzetiségi hovatartozása, vagy – mint don Federico esetében – a kedvenc időtöltése. Inkább az őszinte rossz emberekből legyen több a világon, mint ezekből az alattomos, korlátolt férgekből.”

„Beának az a véleménye, hogy kiveszőfélben van az olvasás művészete; szerinte a könyvben, mint egy tükörben, újra felfedezhetjük mindazt, amit legbelül hordozunk. Olvasás közben elménket és lelkünket egyaránt életre hívjuk, s ez a bensőséges rítus egyre kevesebbeknek és egyre ritkábban adatik meg.”

>!
Európa, Budapest, 2016
618 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634052357 · Fordította: Berta Ádám, Vajdics Anikó
>!
Belle_Maundrell 
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Szeretem az olyan könyveket, amikből árad az olvasás szeretete és fontos szerepet kapnak a könyvek.
Zafónnal év elején ismerkedtem meg, amikor a Marinát olvastam, és most egy picit bánom is, hogy nem ezzel kezdtem, mert akkor lehet, hogy jobban tetszett volna. Habár jól csináltam, mert eredetileg az jelent meg előbb. Néha kísértetiesen emlékeztetett a sztori valamilyen vonása a Marinára, csak itt minden bő lére volt eresztve. De akkor is sokszor éreztem azt, hogy ezt mintha már olvastam volna, és amikor rájöttem, hogy ugyanannál a szerzőnél, akkor az kissé… fura volt.
Az eleje egyébként teljesen beszippantott, olyan nagyon molyosan indult. Én is nagyon szeretnék ellátogatni az Elfeledett Könyvek Temetőjébe és túrni magamnak valami fantasztikus könyvet, amit aztán életem végéig imádhatok. Komolyan mondom, ez volt a legeslegjobb ötlet az egész regényben, annyira imádnék ott lenni!
Tulajdonképpen végig olvastatta magát, és gyorsan haladtam vele, de a közepén mégis volt egy kis döccenés, valahogy túl sok lett az egész. Amikor kiderült, hogy mindenki kapcsolatban áll valakivel, minden összefügg mindennel, és valaki nem is az, akinek eddig hittük, hanem valaki más, akkor kicsit besokalltam. Illetve a világ legolcsóbb szappanoperás fordulata miatt, ami így a spanyol nevekkel kísértetiesen olyan hatást keltett, mintha hirtelen ellopta volna egy telenovella forgatókönyvírója Zafón bácsi kéziratát, és gyorsan kiegészítette volna az Esmeralda aktuális epizódjával. És utána valahogy semmi sem volt az igazi, még ha sikerült is egész jól visszarázódnom.
A szereplők közül Fermín volt a kedvencem, imádtam az ékesszólását. A többiekkel többnyire csak elvoltam, voltak jó pillanataik, de annyira senkit nem zártam a szívembe. A női szereplők viszont egészen katasztrofálisak, szegénykéim vagy olyan semmilyenek, hogy alig emlékszem rájuk, vagy rémesen irritálóak. Daniel meg teljesen rendben volt, mint narrátor. A szerelmi szál nem pengette meg kicsi szívem húrjait, teljesen közömbös maradtam, gondolom, ez a csaj karakterének köszönhető.
Hangulatteremtésben viszont megint remekelt az író, megint nagyon tetszett, ahogy a városról írt, látszik, hogy tényleg szereti. Olyan szürreálisan varázslatos az egész, főleg az, ahogy a szép dolgok keverednek a sötét, gótikus rémségekkel. A stílusát is szeretem, igazán szépen szóvirágzik.
A Tűzrózsának őszintén szólva nem sok értelmét látom, a természetfeletti vonala tetszett, de nekem túl sok volt a hívősködés. Lehet, hogy hosszabban, részletesen kibontva jobban megragadott volna, de így elég haloványra sikeredett, ezt elmondhatta volna valaki A szél árnyékában is. Vagy a folytatásban.
Most úgy érzem, mintha lehúztam volna, pedig azért tetszett. Csak kicsit csalódott vagyok, hogy nem lett kedvenc, mert úgy felcsigáztak a molyos vélemények. Ettől függetlenül rendületlenül kell a következő rész.

1 hozzászólás
>!
Coralie 
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Annak ellenére, hogy milyen népszerű ez a könyv, bennem nem hagyott mélyebb nyomot, mint bármelyik átlagos regény. Az elején megfogott a misztikussága, érdeklődéssel próbáltam összeilleszteni ennek a kirakósnak a múltból előkerülő darabkáit. De ahogy haladt előre a történet, és csak nőtt az elolvasott oldalak száma, egy kicsit kezdtem unni. Végül sikerült túllendülnöm a holtponton, és utólag már nem bántam meg, hogy befejeztem, mert a könyv vége viszont tökéletes. Az a bizonyos mindent megváltoztató egysoros fordulat Carax múltjából, az ütött. Utána már érdeklődéssel göngyöltem fel az összefonódó szálakat, és végül nem bántam meg, hogy elolvastam. Számomra egy kicsit túlírt volt, de kétségtelenül van egy egyedi hangulata.
Mégis… Igazából nem tudnám megmagyarázni, hogy ennek ellenére miért unszimpatikus ez a könyv. Talán a mesterkélt az a szó, ami leginkább eszembe jut róla. Hiába a sok fordulat, a szimpatikus szereplők, nem keltett bennem olvasás közben őszinte érzéseket.
Még gondolkodom rajta, hogy a folytatásokkal mi legyen.
(A Tűzrózsa nem tesz hozzá sokat a könyvhöz, egy különálló novella, ami önmagában jól működik, de A szél árnyékához egyáltalán nem illik.)

>!
adriana23
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Nagyon kíváncsi voltam már erre a könyvre és végre elolvashattam a szép új kiadást. Úgy érzem jókor olvastam, lehet pár évvel ezelőtt még nem tetszett volna ennyire. Most viszont nem csalódtam! Igazán nagyszerű történet, amiben minden benne van egy jó könyvhöz. Rejtélyek, titkok, barátság, szerelem, szenvedély, könyvek, izgalmak, borzongás. Fordulatos, lendületes, egy percig nem lehet unatkozni, gyönyörű mondatokkal,nagyon jó karakterekkel. Daniel szimpatikus volt, de a legnagyobb figura Fermín Romero de Torres akit imádtam humoráért és szókimondásáért. Ahogy haladt a történet, néha úgy éreztem nem is bírom követni ki, kivel, milyen kapcsolatban áll, de szerencsére mindig kaptam egy kis összefoglaló emlékeztetőt. A végén sejtettem a rejtélyt de Carlos Ruiz Zafón hihetetlen mesélő. Kedvenc lett, sőt lehet, hogy egyszer újraolvasom, pedig ilyet sosem szoktam.

>!
Vladi
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Az első nyolcvan oldalig csillagos ötös volt számomra, és onnan folyamatosan csökkent a szememben az értéke. Végül csak ezért az első nyolcvan oldalért adtam rá három és fél csillagot a három helyet, amit eredetileg akartam zárásként.
A könyv csúcspontja, és messze legerősebb jelenete a hetvenhat-hétedik oldalon volt számomra, ami letaglózó volt, szerintem egész életemben alig találkoztam még ilyen fokú hatással egy olvasmányélménytől. Szinte ott éreztem magam Daniel bőrében, és akkor ez egyáltalán nem volt kellemes érzés, sőt. A gyomrom annyira összeszorult, hogy meg kellett állnom, hogy kifújjam magam.
Valahogy a próza is kevésbé volt erős a későbbiek folyamán, mint ebben az első szakaszban, mintha Zafón egyre jobban belefáradt volna, hogy túl sok energiát öl bele a szöveg mívessé tételébe, és ezt nem tudta fenntartani annyi oldalon keresztül.
De igazából két dolog zavart leginkább ebben a könyvben. Az egyik, hogy minden (de szó szerint minden) összefüggött itt mindennel, és a másik, hogy rendkívül fárasztott a szereplők alacsony tudatossági szintje. Ahogy kibontakozott a történet és a szereplők jelleme, úgy váltak minden életszerűséget nélkülözőké. A könyv második felében, amikor már elkezdtük megkapni a válaszokat a rejtélyekre, egy pillanatra sem lehetett elfelejteni, hogy ez egy regény története, és ezek a szereplők egy regény szereplői. Értem én, hogy az emberek hülyék és sok hülyeséget csinálnak, de amikor kortól, nemtől, anyagi és társadalmi helyzettől, tanultságtól függetlenül mindenki csak hülyeséget hülyeségre halmoz egy könyvben, de nem csak amolyan kis hülyeségeket, hanem életeket derékba törőket, akkor az hatszáz oldalon keresztül már rendkívül fárasztóvá válik.
De ennek ellenére alapvetően még így is azt mondom, hogy nem volt rossz könyv, Pierce Brown trilógiája óta nem olvastatta magát ennyire semmi nálam, szóval nem bántam meg, hogy megkaptam ajándékba ezt a regényt, és elolvastam.
A kötet tartalmazott számomra egy igazán fontos üzenetet is, ami ugyan túl sok újdonságot nem sugall, de ennek hatására mégis jobban tudatosodott bennem, pontosan, hogy is működik ez:
„A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.”
De ez a tükrözés szinte mindenre igaz az életben, csak meg kell tanulnunk, hogyan is kell értelmezni a tükörben látottakat.

>!
altagi P
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Nem találok szavakat… nekem mindig nagyon nehezemre esik értékelni egy-egy könyvet, ami ennyire tetszik. Úgy tűnik, kötözködni könnyebb, mint dicsérni…
De akkor néhány szóban, ha már így alakultunk: kezdeném azzal, ami a legeslegjobb volt: az első 624 oldal… :D Nyilván itt el kell ismerni, hogy mikor a könyvtárban megtaláltam ezt a könyvet spoiler akkor egy kicsit megrémültem a terjedelemtől. Sajnos van az a rossz tapasztalatom, hogy a legtöbb 400+ oldalas könyv nettó 30-100%-a csak olyan töltelék, ami közben elunom még a következő életemet is. Itt egy betű sem volt feleslegesen. Sőt…
Azután a szereplők: Fermín határozottan egy lélegzetelállító karakter. A többiek is ott vannak, de a méltatásukhoz én kevés vagyok.
A sztori: kezdve egy olyan könyvtárral, ahová gondolkodás nélkül beköltöznék, az ún. déli temperamentum generálta bonyodalmakon keresztül egészen annak a néhány évnek az összes történéséig, amit a regény felölel; minden bekezdése izgalmas/üde/komor/vicces/bölcs/meglepő és minden pozitív jelző itt még felsorolva.
A stílus: szerintem az egyik legnehezebb dolga egy írónak akkor van, ha a mágikus realizmust a jó végén próbálja megragadni, de itt hibátlanul sikerült.
A folytatást is mihamarabb tervezem olvasni, és nem azért, mert a vége függve hagy, hanem azért, mert ebből még és még és még akarok.

>!
Melcsó
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa

Már rég olvastam ilyen jó könyvet!
Eleve imádom az olyan könyveket amiknek a középpontjában a könyvek, a könyvek szeretete, és az írás állnak, ráadásként még meg is volt fűszerezve kis történelemmel és krimi szálakkal is, olvasmányos, valamint nagyon jó a humora, sokszor hangosan nevettem.
A szereplők is belopták magukat a szívembe, nagyon szerettem Danielt, az apját, imádtam Fermínt, Julián Caraxot, akinek én is szívesen elolvasnám az összes könyvét..
Egy kicsit nehezebben indult be számomra, de utána úgy nekiindulnak a történések, és derülnek ki a titkok, hogy egyre kíváncsibb leszel, hogy mi miért történt. A könyv második felén 2-3 nap alatt átsuhantam, és volt meglepődés és izgalom is rendesen.
Újraolvasós!

>!
Európa, Budapest, 2016
618 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634052357 · Fordította: Berta Ádám, Vajdics Anikó
2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Madama_Butterfly

Párizs a világ egyetlen olyan városa, ahol az éhenhalás még mindig művészetnek számít.

86. oldal

4 hozzászólás
>!
Lauru

– Nem tudom, mi történt velem. Ne vedd zokon, de az ember néha hamarabb kiönti a szívét egy idegennek, mint azoknak, akiket ismer. Miért van ez így?
Vállat vontam.
– Talán azért, mert az idegen olyannak lát bennünket, mint amilyenek vagyunk, s nem olyannak, amilyennek látni szeretne.

222-223. oldal

>!
Kókuszka

– Ez a hely, Daniel, csupa rejtély, olyan, mint egy szentély. Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja a lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap.

10. oldal - A szél árnyéka (Európa, 2015)

>!
Oliver_Grey

Minden titok annyit ér, amennyit azok az emberek jelentenek számunkra, akik elől rejtegetjük őket.

>!
Puclifer

A házasság és a család mindig olyan, amilyenné alakítjuk. Előfordulhat, hogy az egész nem több puszta kirakatnál, hasztalan, üres fecsegésnél. Ha viszont igazi szeretet áll mögötte, amit persze nem kell nagydobra verni, hiszen anélkül is látszik már messziről…

Kapcsolódó szócikkek: Fermín Romero de Torres
>!
Puclifer

– A katonai szolgálat csupán arra jó, hogy rávilágítson, milyen nagy a címeres ökrök aránya a népességen belül – vélekedett. – Ehhez azonban két hét is bőven elegendő, semmi szükség rá, hogy két évig ott senyvedjenek. A katonaság, a házasság, az egyház és a pénzvilág: az Apokalipszis négy lovasa. Hiába nevet, ez a véleményem!

Kapcsolódó szócikkek: Fermín Romero de Torres
>!
Cirimo76

Tudja, az ostobák fecsegnek, a gyávák, titkolóznak, a bölcsek pedig végighallgatnak másokat.

369. oldal

>!
Cirimo76

– Az életet Istentől kapjuk, de a világot az Ördög felügyeli…

533. oldal

>!
Dorothy_K

Ezt a világot nem az atombomba fogja elpusztítani, akármit is írnak az újságok, hanem a középszerűség és az a megátalkodott szokás, hogy mindenből viccet csinálunk, méghozzá rossz viccet.

135. oldal, A város árnyai

Kapcsolódó szócikkek: középszerűség
>!
AR_H

A boldogság forrása legtöbbször ott vár ránk valahol az utcasarkon. Egy darab kutyaszar, egy lotyó vagy egy lottóárus… a szerencse három leggyakoribb megtestesülési formája.


A sorozat következő kötete

Az Elfeledett Könyvek Temetője sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Rachel Cohn – David Levithan: Dash és Lily – Kihívások könyve
Helena Silence: Ezüsthíd
Stephanie Perkins: Isla és a hepiend
Kim Harrington: Clarity – A tisztánlátó
B. M. Grapes: Jóslatok hálójában
Szabó Tünde: Rácsok
Joss Stirling: Storm és Stone
Stephenie Meyer: A Vegyész
Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán
Meg Cabot: Töltött galamb