A ​szél árnyéka (Az Elfeledett Könyvek Temetője 1.) 91% 1289 csillagozás

A tízéves Daniel Sempere Martin élete egy csapásra megváltozik, amikor 1945 nyarán egy napon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, Julián Carax – A szél árnyéka című művét, mely döntő hatással lesz sorsára. Daniel szemszögéből láthatjuk kalandos nyomozásának eredményeit, miközben megismerjük a Caraxhoz kapcsolódó szereplők visszaemlékezéseit is.
Szerelem, barátság, bosszúvágy, kegyetlenség, gyűlölet, kavargó érzelmek jellemzik a történetet, melyben fontos szerep jut a könyveknek, könyvkiadóknak és könyvesboltoknak is. A rendkívül szerteágazó többszereplős történet az első oldaltól kezdve beszippantott és nem eresztett az utolsó oldalig, míg ki nem tisztult a kép és meg nem ismerhettem a múlt eltemetett titkait. A köd hercege, a Marina és az Éjféli palota után ismét egy sejtelmes, borzongató könyvet kaptam Zafóntól, és nem is kérdés, hogy a jövőben végig szeretném olvasni ezt a tetralógiát.
Sajnálatos tény, hogy tavaly elveszítettük a világ egyik legnépszerűbb spanyol szerzőjét és a meglévők mellé új történeteket már nem kapunk tőle… Jól be kell osztanom magamnak a maradék olvasatlan könyveit.

A könyvről élő kibeszélőt tartottam a Köny\/elem csatornán, ahol vendégem @Edmond volt. https://bit.ly/3wL9Lqr

Zafón engem megvett kilóra, egyszerűen zseniális egy történet. Olyan szépen bánik a szavakkal, ahogy körülfonja őket érzelmekkel és izgalommal. Olyan pontosan kidolgozza a cselekményt és a szereplőket, hogy az ember arra eszmél fel, hogy teljesen elvarázsolta és mintha ott lenne az adott korban térben és időben.
Első 100 oldalon sem voltam túl, de már jegyeztem is elő a könyvtárban a következő részt :) Az elfeledett könyvek temetőjében szeretnék nézelődni, és felfedezni én is valami különlegeset.
Julian Carax-al misztikus és izgalmakkal teli légkört teremtett, amihez párosul Daniel először gyermeki majd kiforrt nyomozós cselekménye, ami teljesen beszippantja és a mindennapjai részévé válik Carax.
Teljesen beszippantott és magával ragadott, az utolsó 2-300 oldalt letenni sem tudtam, alig várom a következő részt, hogy újra részese legyek egy pazar történetnek :)

Kitűnő posztmodern mese, van ebben minden, ami lekötheti az olvasót, de oly eredményesen írta meg szerzője, hogy a könyv szinte olvastatja magát, fenntartja, kiterjeszti az olvasó érdeklődését a bemutatott hús-vér szereplők iránt, akik egyébként a spanyol történelem egy sötét korszakában igyekeznek boldogulni. Szerelem, férfiasság, csalódás, önkény, erőszak, s még sorolhatnám… – erőteljes érzelmek ábrázolása a részletek kifinomult eszközökkel történő bemutatása közben… kítűnő mese, varázslatos mesélés.
A főszereplőn kívül a kedvencem viszont Fermín, a könyv-nyomozó. Kiváló közösségi gondolkodó, humorral teli, nagyon ütős szöveget nyomott, helyén volt az esze és a szíve. A kötetet – amelyet Amazon-Kindle segítségével olvastam – indenkinek nagyon ajánlom!

Posztmodern ponyva.

S ez most az én számból igen nagy dicséret volt.
Gyerekkorom óta, amikor először merültem el egy könyvben úgy, hogy szinte megszűnt a külvilág, mindig is nagy becsben tartottam azokat az írókat, akik nem csak szeretnek, hanem tudnak is mesélni.
A mesélés és a mesék befogadásának képessége nagyon ősi összekötő kapocs az emberek között, és attól tartok, hogy talán a kultúra végét jelentené, ha ez megszűnne.

A szórakoztató irodalom – ha jól csinálják – akkor a tábortűz melletti történetmesélés hangulatát idézi. Azt a fajta előadást, amikor a mesélő el akarja varázsolni a hallgatóságot, és ezért nem rest bármilyen eszközt bevetni.
Sajnos, ehhez kevesen értenek igazán jól, és rengetegen vannak azok, akik csupán a varázslat látszatára törekvő hatásvadász szemfényvesztők. Ők igazi kóklerek.
Hogy miért?
Mert a hatásvadászat során lemészárolják a saját történetüket.

Zafón szerencsére nem ilyen; ő józanul céloz és csupán ritkán pazarolja a munícióját, így aztán olvasóként csak ritkán éreztem, hogy a szóvirágok feltartóztathatatlan pergőtüze és a cselekmény meglepő fordulatainak nehéztüzérsége megtépázta volna ebbe a klasszikus gótikus rémmeséket idéző történetbe vetett hitemet.

Mert ennek a regénynek a fundamentuma valójában ugyanaz, mint Az operaház fantomjának és még ki tudja hány misztikus-romantikus rémregénynek volt: a titokzatos, megátkozott idegen, aki rettenetes terhet cipel magával, ami alól nincs feloldozás.
Ez az egyik legtisztább ponyva motívum, ami végeláthatatlanul ismétlődve tűnik fel a szórakoztató irodalomban és a filmekben is. S ennek megfelelően csonttá is van koptatva.
Úgyhogy Zafón ezt a ponyvás alaphelyzetet három dologgal emeli ki az érdektelenségből.
Egyrészt a posztmodern irodalom egész széles eszköztárát használja – az egymásba ágyazódó történetek, a vissza-visszatérő motívumok, a gyakori narráció és idősíkváltás mind-mind régi jó ismerőseim.
A másrészt a történetet belehelyezi a XX. századi spanyol történelem egyik legsötétebb periódusába, a Franco diktatúra idejére, és nem csupán háttér a történelem, hanem a cselekmény szerves része.
Harmadrészt pedig azzal a – néha sajnos vadul túlburjánzó – nyelvezettel, ami miatt jó olvasni a sorokat.

Összességében ez a regény kellemes élményt jelentett a számomra, de úgy éreztem, hogy ha a Zafón merészebb és játékosabb és néhány ordas közhellyel felérő fordulatot kihagy, akkor közelebb kerülhettünk volna egymáshoz.

Ez egy igazi könyvmolyoknak való olvasmány, hiszen az egész cselekménye aköré épül, hogy a főszereplő annyira belegabalyodik a kedvenc könyvébe, amennyire ez csak lehetséges.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/07/ezeket-is-olvastam.html

Szenzációs, és ahogy az idézet szól:

„Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét.”

„A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz…”

Tavasszal olvastam először az írótól, méghozzá A köd hercege című könyvét, de eredetileg ezzel a kötettel terveztem megismerkedni Zafón munkásságával, mert @Bettina_B_Baráth már majdnem 2 éve ajánlgatta nekem. Nagyon jól tettem, hogy végül beadtam a derekam, mert imádtam az elejétől a végéig. Rendkívül összetett és izgalmas történet, ami teljesen elvarázsolt. Volt benne romantika, misztikum, rejtély, dráma és könyvek. Zseniális a felépítése és amikor már azt hittem nem érhet meglepetés, akkor jött egy újabb fordulat. :) Miután befejeztem eldöntöttem, hogy muszáj beszereznem a többi kötetet is.
A karakterek közül természetesen a főszereplő, Daniel volt a kedvencem. Fermínt is hamar a szívembe zártam a fantasztikus humorával. :) Több szereplőnek viszont elég tragikus sors jutott, akiket nagyon sajnáltam…
A szél árnyéka az idei évem egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt, amit nyugodt szívvel ajánlok mindenkinek. Olvassátok és szeressétek! ♥

Nagyon megszerettem ezt a könyvet, a sorozatot és az írót is. Pedig nem egy könnyű darab. Volt már kb. ilyen stílusú könyv, amit simán leraktam, annyira untam. De Zafont nem lehet unni, annyira fenn tudja tartani az érdeklődésem, hogy csak olvasom, hogy mi lesz tovább. A történet is nagyon érdekes volt, hogy valaki ennyire egy könyv hatása alá kerül. Daniel nagyon kedves kis figura, nagyon megkedveltem. Jöhet a többi.

Sejtelmes, izgalmas történet, mely teljesen el tud varázsolni. Az olvasást és a könyveket szeretők számára különösen vonzó a könyvesbolt helyszíne és az író, Carax könyveit körülvevő titokzatosság. A fentieken kívül a történelmi háttér, a polgárháború és Franco diktatúrájának bemutatása nagyon érdekelt. spoiler
Fermin természetesen kiemelkedően rokonszenves alak: szókimondó bölcsessége, humora különösen egyedivé tette a regényt.

Nagyon szeretem azokat az írásokat, amik keretbe vannak foglalva, ugyanúgy lesz vége, ahogy kezdődik. Megkönnyeztem. :) Nagyon tetszett. :)