A cím és a fülszöveg nem vett le a lábamról, de a kíváncsiság hajtott. Amikor nekikezdtem a regénynek, az első pár oldal eléggé lehangolt. Ismét egy poszt-apokaliptikus történet, ami egy disztópikus világot tár elénk. Egy fiatal, tizennégy éves fiú, Goma története kezdett kibontakozni a kötet elején. Gondoltam, nos, itt egy újabb tucat történet, ahol a fiatal hős vagy megmenti a világot, vagy elbukik. Ami azonban a folytatásban várt rám, az megdöbbentett!
A klímakatasztrófát követően a régi világot elmosta a víz. A helyébe hosszan tartó háborúk léptek, még ki nem alakult az új társadalom, ahol a gazdagok diktálják a feltételeket. Számukra a kiszámíthatóság a legfontosabb, éppen ezért ők nem vállalnak gyereket. A proletár családoktól tesznek szert utódokra és válasszák ki a leginkább megfelelő egyedet a családi vagyon kezelésére.
A Carlos Chernov által felvázolt új társadalomnak csak egy kis részét ismerhetjük meg, ahol Goma is megfordul. És nem is az a legdurvább, ahogy lassan kirajzolódik előttünk az a világ, ahol a szereplőink élnek, hanem az, ahogy mindezt az író elébünk tárja. Az emberi élet nem ér semmit, és attól a pillanattól kezdve, hogy nem vagy hasznos tagja a társadalomnak, értsd, nem keresed meg a fenntartásodhoz szükséges anyagi javakat, simán eladnak rabszolgának, vagy éppen hajtóvadászathoz vadnak.
A milliomosok, életük vége felé rácsatlakoznak az életfilmre, azaz az agyukat rákötik egy audiovizuális terminálra, melyen keresztül nem csak a szereplő által eljátszott eseményeket követhetik nyomon, hanem az érzelmeikben is osztoznak. Majd amikor a test már kezdi feladni a küzdelmet az életért, az agyat kiveszik a bomló hüvelyből és „bepalackozzák”, ahol az ingereket a folyamatosan sugárzott „életfilmek” biztosítják.
Nincsenek hosszú leírások, csak utalások, melyek olykor megfagyasszák az emberben a vért, máskor felforralják. Hitetlenkedve olvasunk el bizonyos részeket, aztán eszünkbe jut, hogy emberekről van szó, akik alkalmazkodnak a körülményekhez és képesek a leírtak szerint viselkedni, úgy hogy nem okoz bennük semmi erkölcsi fennakadást az egész. Persze, ne higgyük azt, hogy nincsenek érzelmek a regényben. Nagyon is vannak. Goma sem egy jégcsap, hanem érző lény, aki szereti az anyját, és igyekszik megtartani az apjának tett ígéretét.
A regény még sokáig velem fog maradni, hiszen nagy benyomást tett rám. Ezek után, ha egy disztópikus történet kerül elém, igen nagy elvárásaim lesznek felé, hiszen a Végtelen vetítés beállította a lécet.
Bővebben: http://www.letya.hu/2019/12/carlos-chernov-vegtelen-vetites/