A ​valóság nem olyan, amilyennek látjuk 92% 46 csillagozás

A kutatások élvonalába kalauzoló könyvekkel kapcsolatosan (híján az elemi alapképzettségnek) két beidegződést feltétlenül ki kell iktatnom: 1. mindent meg fogok érteni belőle 2. egy kukkot sem fogok érteni. Ha ez megy, akkor @Inmelius_Mudri_Jolcsi élményéhez hasonló tapasztalatra tehetek szert: „néha valamit megértek belőle és olyankor rohadt büszke vagyok magamra. Aztán újraolvasom, amit nem értek, és nem biztos, hogy segít, de legalább már kapisgálom a megértés 0.1 tized százalékának a negyedét.” link
Rovelli olyasmivel foglalkozik, aminek Albert Einstein is csak a bevezetéséhez tartozik. Ez azért elég speciális helyzet. Jellemző módon nem a bemutatandó új elmélethez kapcsolódó magyarázatok, képek fogtak meg, hanem a felvezető részekhez tartozók:
1) Lucretius kapcsán nagyon átélhetően állítja szembe a középkori, félelem vezérelte életszemléletet a reneszánsz szeretetelvűségével. Nyilván ez bonyolultabb ennél, de mégis alapvetően igaz. (A szöveg felfedezésével kapcsolatban erre a könyvre hivatkozik.)
2) A firenzei keresztelőkápolna kapcsán mondottak ébresztettek igazán rá a belső és a külső nézőpontok lényeges különbségére. Mi már a Földről, a Naprendszerről egy külső szemlélő képét hordjuk magunkban. Ilyen képet szeretnénk birtokolni a teljes univerzumról is. A képek elkészítése előtti tapasztalat viszont rendszeren belüli élmény volt. Az adott szélességi körön végighaladó embert én már csak kívülről tudom elképzelni, ahogy a gömb felületén körbeér, és már képtelen vagyok szinte megfogalmazni is a felszínen haladás képi élményét, amelyhez csak logikai következtetésként kapcsolódik a számomra már adott képi tudás. A világegyetem megértése talán a belső nézőpont segítségével történhet meg.
3) Heisenberg éjszakai tapasztalata, amikor az egymás között sötét foltokat hagyó utcai lámpák alatt sétáló ember hol eltűnik, hol újra megjelenik a megfigyelő szeme előtt.

Ez a legjobb könyve, bár a többit is nagyon szerettem.
Carlo Rovelli a kedvenc ismerettterjesztő íróm. Nehéz dolga van, mert a témába vágóan érthetően, olvasmányosan írni nem könnyű.
Nem tudálékoskodó, nem kínozza a sima mezei olvasót asztrofizikai/kvantummechanikai szaknyelven írt, keserves kínok között olvasható szöveggel, de azért nagyon ott van, és egy új világnézetnek, új paradigmának nyit ajtót.

A fizika történetének rövid áttekintése a könyv elején azért volt számomra releváns, mert alig 400 éve volt, hogy „mégis mozog a föld”. Ráadásul a Nap körül. Sőt, még csak nem is lapos.

Semmi közöm se a fizikához, se a kvantumokhoz (bár éppen ez a könyv ébresztett rá arra, hogy talán mégis), ha jó napom van, egy villanykörtét talán be tudok csavarni. Szóval innen indultunk. Ehhez képest a könyv kb. tizedét fel tudtam minimális szinten fogni, amit mindenképpen sikernek könyvelek, a maradékkal kapcsolatban pedig nem fogott el semmiféle frusztráció, nem éreztem hülyének magam, amiért halvány gőzöm nincs, miről beszél Rovelli, tehát jó olvasmányélmény volt.

Hogy ez a könyv nekem íródott-e, azzal kapcsolatban azért vannak kétségeim. Nem egy alapozó, bevezető munka ez, bár nyilván a terület maga se kezdőknek való, feltételez valami “minimális” jártasságot a téma kapcsán, amit meg holmi lelkesedéssel ritkán lehet ugye pótolni. Voltak komplett bekezdések, oldalak, amik csak úgy átmentek rajtam… a szerző stílusa, széleskörű tájékozottsága tartott életben. Viszont egyelőre keresem azt a könyvet, ami még egy lépéssel hátrébb kezdődik és úgy beszél a kvantumfizikáról, meg az egészről, mintha egy óvodáshoz szólna — hiszen persze egy marha érdekes téma ez és azt azért sikerült megéreznem, milyen radikális módon formálja át a mi gondolkodásmódunkat. Abszolút nem tántorított el tehát attól, hogy a közeljövőben kicsit jobban beleássam magam (ezért ha valaki ajánlana valami kötetet ezzel kapcsolatban, azt nagyon köszönöm). De az is igaz, hogy Rovelli, bármennyire elkötelezett és lelkes, és bármennyire képes is ezt a lelkesedést ráragasztani az olvasójára, talán nem az én emberem lesz (a zárásban meglehetősen gúnyosan beszél azokról, akik valamilyen vallást követve válaszolják meg az élet legnagyobb kérdéseit).

De ezzel együtt is ajánlom, bár az újaknak kicsit rázós lehet. Viszont nagyon is érdemes foglalkozni vele, mert sokat ad, gyökeresen újragondoltat alapvető rögződéseket. Szédítő belegondolni, mennyire esetleges elképzeléseink vannak pl. az időről: én már ott elképedtem, amikor Rovelli arról írt, hogy a Földön az alacsonyabban fekvő pontokon másként telik az idő, mint a magasabban fekvő helyeken, a fekete lyukról ne is beszéljünk, nekem felfoghatatlan, hogy lehet az, hogy micsoda különbségek lehetnek az idő múlásával kapcsolatban arrafelé. Már ha van egyáltalán idő. Mert lehet, hogy nincs. Mint ahogy a végtelen sincs.

Nagyon imádtam! Ajánlom mindenkinek! Akinek ez tetszett, érdemes elolvasnia a 12 szabály az élethez c. könyvet, hasonló a stílusa. :)

A kvantumhurok-gravitáció fő riválisa a szuperhúr-elmélet. Ezért önkéntelenül is Greene Az elegáns Univerzum-ához hasonlítottam ezt a könyvet. A húrelmélet eleganciájáról és hatékonyságáról Greene meggyőzött és drukkolok ennek az elméletnek, hogy igaz legyen, olyan (de olyan!) szép. A kvantumhurok-gravitáció fontosságáról/szépségéről pedig Rovelli próbált meggyőzni, de inkább arra jutottam, sajnálnám a húrelméletet, ha emez válna be. Nem volt meggyőző könyv ebből a szempontból sem. Azt értettem, miért kvantum (ez világos volt ez előtt is, éppenséggel Greene által), de azt nem, miért hurok. Az ókori filozófusokra való kitekintései érdekesek, különös tekintettel Démokritoszra, de helyenként erőltetettek, azok a „már a régiek is lényegében ezt mondták, csak másképp” típusúak, holott azok a régiek nagyrészt összehordtak hetet-havat, amiből ki lehet mazsolázni valamit, ami hasonló szóhasználattal összefoglalható, mint egy mai tudományos elmélet, aztán álmélkodni, hogy „lényegében ugyanezt megmondta már akkor!” (dehogy mondta meg). Politikai nézetei egyetlen bekezdésben ütköznek ki, de az zavarbaejtően sikerült (rövid, de igen tömény): jól példázza azt a megállapítását, hogy éleselméjű emberek is mennyire vakok tudnak lenni bizonyos területeken. Tetten érhető az eszelős, vérengző Lenin kimagyarázása, a „Sztálin megrontotta a tiszta eszmét, amit Lenin nem így képzelt” handabanda (de, pontosan így képzelte és így is csinálta), meg az, hogy szerinte az egyenlőtlenségek „mérhetetlenül nagyok”, nőnek, meg igazságtalanok, és hasonló – sajnos – maistream babonák. Az általános relativitáselmélet kapcsán ha már megemlítem a geodetikusokat, akkor célszerű nem egy analógia segítségével elintézni, mert abból nem érthető, hogyan következik az idő görbületéből a gravitáló testek parabolikus röppályája – nem bonyolult, Feynmann is megoldja egyszerűen, Rovelli is megtehette volna. Ez egy példa arra, hogy gyakran mellélövi a magyarázatok mélységét: aki nem érti a témát, az ennyiből nem is fogja megérteni, aki érti, annak újat nem mond. Ez azonban nem mindig van így, hiszen máshol képes már ismert összefüggéseket szokatlan szemszögből megvilágítani, kicsit furán, egyedien levezetni, és így valamit hozzáadni ahhoz, amit tudok. Az idő rendje sokkal jobb könyve, abban egészen tisztán elmagyarázza, miért nincs mikroszinten olyan dolog, hogy idő, és kevesebbet akar markolni, ami jól sül el. Azt a könyvét ajánlom, ezt sokkal kevésbé, de azért nem kidobott idő.

Elgondolkoztató, mennyi mindent szedtek össze a világról emberek.
Milyen hosszú út vezet a megismeréshez és még mennyi nyitott kérdés van, ami megfejtésre vár.
Nem mondom, hogy mindent 100 %-ra megértettem és néhol túl is mutat ezen szerintem. ( Azért közben végig futott bennem, hogy előkaparom az Atkins-t és újra átlapozom, miket tanultunk Fizkémből, mert jó lesz feleleveníteni….)

Nem azért mondom, mintha mindent értenék belőle, hanem azért mondom, mert néha valamit megértek belőle és olyankor rohadt büszke vagyok magamra. Aztán újraolvasom, amit nem értek, és nem biztos, hogy segít, de legalább már kapisgálom a megértés 0.1 tized százalékának a negyedét. Cirka. De imádom!

Fene sem gondolta volna, hogy az E egyenlő mc négyzet ennyire bonyolult…. és ez csak az alapja valami többnek. Besz…tojás. Igen, az. Már, hogy megrögzött humánként valami reál is meg tud érinteni. Fejezetenként olvasgatom és kívánságlistára tettem az összes magyarul megjelent művét. Mert mit lehet tudni, ugyebár…

A Hét rövid fizikalecke csak egy ízletes falat volt, ami kétségtelenül meghozta a vágyamat valami nagyobb, komolyabb könyvhöz, és mi lehetett volna jobb választás Rovelli másik köteténél, amiben lényegében pontosan azt a hét leckét fejti ki bővebben, ami annyira felkeltette az érdeklődésemet. Nem is kellett csalódnom, sőt, a vártnál jóval többet adott, számomra letehetetlennek bizonyult.
A felépítés szépen átgondolt és logikus volt, az alapoktól kezdve, a kronológiát használva mutatta be Rovelli a fizika és a gondolkodás fejlődését, meg-megállva fontosabb személyeknél és felfedezéseknél, több időt szentelve azoknak, hogy az olvasó számára is érthető legyen, miről is beszél. Amit valljuk be, nem mindig fogad be egy csettintésre az agy. Főleg amikor olyan témák kerülnek terítékre, mint a relativitáselmélet, a spinhabok vagy éppen a hurokelmélet.
Meglepő volt számomra, hogy mennyire olvasmányos és könnyen befogadható a szöveg, néhány részt leszámítva nem kellett hosszasan elgondolkodnom, hogy megértsem az olvasottakat, Rovelli igazán jó előadó. A megértés könnyebbé tételéhez használt ábráknak is örültem, igaz, ezekből szívesen láttam volna egy picit többet.
És az egészben a legjobb, hogy egy hangyányit sem csökkent a kíváncsiságom, még többet akarok olvasni a témában, még akkor is, ha rendre olyan dolgok derülnek ki, mint hogy spoiler vagy a végtelen nem is végtelen. Ez a könyv pedig bekerül a kedvenceim közé, hosszú ideje nem olvastam olyat, ami ennyire lelkessé tett volna.

Ezzel a könyvvel teljesen ki lehet szakadni egy tágasabb térbe, nem is hiszem találtam volna magamnak erre az időszakra megfelelőbb könyvet, ami elszálltabb, és jobban felcsigázta volna a a képzeletemet. Rendkívül szórakoztatott, így leginkább esténként olvastam elalvás előtt. Bevallom, hol értettem, hol meg kicsit sem. Amikor értettem, éjszakába nyúlóan olvastam, nem bírtam letenni, amikor meg gőzöm sem volt miről beszél, hiába olvastam újra és újra, akkor segített hamar nyugalomba csúszni és belelaludni. :)

A könyv első fele persze izgalmasabbnak tűnt, hiszen a szerző kiváló mesélői stílussal vázolja az ókori filozófusoktól napjainkig a fizika fejlődését, mit mikor és hogyan fedeztek fel és hogyan épültek ezek a felfedezések egymásra. Nem is értem most, az iskolában miért utáltam annyira a fizikát, hogy mindig bukásra álltam belőle. Gyakran elkapott az érzés, hogy ezek igazából alapdolgok, ezeket tudnom kellene, és biztosan mindenki más tudja. Amit meg nem értek, azt kellene épp értenem, mert abban van a nagy kunszt.
Ami ledöbbentett és átjött teljesen ezekből a történeti részekből, hogy ha a tudomány fejlődését végignézzük, minden felfedezés előbb látomásos, és csak utána szakszerű. Legtöbbször egy elképzeléssel kezdődik, ami csak utána kap bizonyítást vagy cáfolatot. Az ismeretek, az információk és a szükséges tudás sokszor sokáig megvan, de mégsem születik meg egy kérdésre a válasz vagy a megoldás. Mindaddig, amíg jön valaki, aki képes a már régóta meglévő információkat olyan módon összekötni, ami egy új elméletet szül. Ehhez nem feltétlenül kell Einstein, elég egy névtelen, de eléggé rugalmas gondolkodású szerzetes, aki szembemegy a zseni tudós makacs hozzáállásával, ami beragadt egy perspektívába, és eleve kizár bizonyos eredményeket.

Aztán „kvantumszintre léptünk”, a valószínűségfelhők még elvarázsoltak, de a spinhálókba igencsak belegabalyodtam, nem sokat értettem belőlük. Lényeg a lényeg: alapjában véve nincs se tér, se idő, jó? Ezt akartam „hallani”, csak ezért jöttem, köszönöm a könyvnek, hogy megmondta.

Ha érdekel a végtelennek határt szabó kvantumgravitáció, a spinháló szerkezete, a húrelmélet és a hurokelmélet közötti különbség, hogyan épült fel egész modern világunk egy szegény londoni könyvkötő megérzésén, vagy csak jólesne olvasni arról, akár néha értetlenül is, hogy a világ az időtlen, szemcsés kvantumesemények „véletlenszerű” hálójában képződik, akkor ajánlom ezt a könyvet, hiszen garantált az izgalom, és akár megnyugtató is lehet, hogy a valóság tényleg más, (sokkal több) mint amilyennek látjuk.

Nagyon jó könyv. Az első, amit ebben a témakörben sikerült elolvasnom. Sajnos nincs nagy felhozatal a magyar nyelven az aktuális fizikai kutatásokról, angolul meg nem értem meg a fizikát :)
Pozitívnak értékelem a kvantumgravitáció és a húrelmélet szembe állítását, bár jobb lett volna kicsit hosszabban kibontani a témát, valamint jó volt olvasni -még ha röviden is-, a Higgs bozonról. (Nem esik sok szó róla, de segített elhelyezni a részecskék térképén.) Amit egy picit hiányoltam, hogy a gravitonról (mint a gravitációs kölcsönhatást közvetítő feltételezett részecske) semmiféle feltevést nem oszt meg.