Miben ​hisz, aki nem hisz? 31 csillagozás

Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Ez ​a kötet Milánó érseke, Carlo Maria Martini és Umberto Eco egymásnak írott és a liberal című folyóirat lapjain 1995/96-ban publikált nyílt leveleit, valamint néhány felkért jeles írástudó – az olasz tudomány és közélet kiválóságai – kommentárjait tartalmazza. A nagynevű jezsuita hittudós és a világhírű nyelvfilozófus-regényíró párbeszéde méltán váltott ki nemcsak puszta tényével, hanem tartalma okán is óriási visszhangot. Az első három kérdést – a laikus gondolkodókat is kényszeresen foglalkoztató világvége-gondolatokról, az emberi élet kezdetéről, férfi és nő egyházi megkülönböztetéséről – Eco teszi fel Martininak Eco kérdései tisztelettudóak, egyúttal kézenfekvőek és szellemesek Martini válaszai a laikus világ iránti rendkívüli megértésről és türelemről tanúskodnak. Az alapkérdést, mely mindvégig ott bujkál a Martini-Eco-dialógus hátterében (s tegyük hozzá: az egész ecói életműben is), végül Carlo Maria Martini teszi fel. Miben látja a nem hívő a Jó fénysugarát? Mi készteti a… (tovább)

Eredeti cím: In cosa crede chi non crede?

Eredeti megjelenés éve: 1996

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2001
148 oldal · ISBN: 9630770539 · Fordította: Gál Judit, Dorogi Katalin
>!
Európa, Budapest, 2000
172 oldal · ISBN: 9630767813 · Fordította: Gál Judit, Dorogi Katalin

Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Kicsit csalódás ez a könyv. Két intelligens, jámbor elme (egy szemiotikus és egy jezsuita) nekiáll kerülgetni egymást, mint a kutyák tavasszal, még nem tudva, ebből szerelem lesz-e, vagy verekedés. Aztán hamar kiderül, hogy ha szerelem nem is, de tisztelet az van, úgyhogy nekiállnak udvariassági versenyt tartani az olvasók nagy örömére. Félreértés ne essék, egyértelmű, hogy ha két okos ember beszélget, akkor ott okos dolgokat hallunk, itt sincs ez másképp. Martini indoklása az abortusz tilalmának katolikus magyarázatáról nagyon érdekes és megfontolandó*, Eco esszéje pedig az „ateista hitről” élvezet annak, akit Eco személyes világa érdekel – hogy általános értelemben hasznát lehet-e venni, az viszont már kérdés.

Problémám tulajdonképpen kettő volt. Az egyik, hogy a felek mintha kölcsönösen megegyeztek volna, hogy nem tanácsolnak semmit, csak leszögezik az álláspontjukat. Érthető persze az óvatosság, de így leszűkítették a diskurzus terét. Ráadásul ezzel tulajdonképpen kompromisszumot kötöttek abban, hogy a katolikus egyházra örök és változatlan entitásként tekintenek (Martini: „Az egyház nem elvárásokat teljesít, hanem misztériumokat celebrál”), amit egyfelől úgy értelmezek, mint érthető, létező igényt egyfajta egyetemes abszolútumra, másfelől viszont ha az egyház történelmét nézzük, azért ez kétséges beállítás. Hiszen az egyház végső soron annyiszor átalakult: megszűnt az inkvizíció, finomítottak a pápai tévedhetetlenség eszméjén… nyilván ezek a változások a keresztény álláspont szerint lehetnek sugalmazások eredményei, így semmi közük a közösség elvárásaihoz – viszont a laikus szemszögéből technikai értelemben mégis igényekre adott reakciók képét öltik magukra.

A másik gondom az, hogy Eco csak úgy simán válaszolt a „Miben hisz, aki nem hisz?” kérdésre, ezzel kvázi elfogadva, hogy a kérdezőnek (tehát a katolikus egyháznak) joga van úgy gondolni, hogy monopóliuma van a legfőbb jóra (ami az erkölcs végső oka) – tehát aki nem vallásos, annak meg kell magyaráznia, mivel is pótolja ezt a legfőbb jót. Holott talán először a kérdezőnek kéne bizonyítania, hogy ez a legfőbb jó (ne köntörfalazzunk: Isten) megfelelő alapot biztosított ahhoz, hogy az egyház eddigi története során (kizárólag) jó tetteket hajtson végre. Azt hiszem, Martini itt behúzta Eco-t a csőbe, kihasználva annak (vallásos) neveltetését és (talán rosszul értelmezett) kompromisszumkészségét: Econak legalábbis le kellett volna tisztáznia, milyen megszorításokkal fogadja el a kérdésben rejlő állítást. Én a magam részéről azt hiszem, nem a személy vallásossága vagy vallástalansága között van az etikai szakadék, hanem a módok között, ahogy életelveiket alkalmazzák. (Ezt valószínűleg Eco és talán Martini sem gondolja másként, de nem ártott volna körvonalazni.)

A főszereplők levelezését a kötetben a „Kórus” követi, ahol különböző olasz fickók** szólnak hozzá az ügyhöz. Emanuele Severino (filozófus) mindenkit elküld a halál véreres szemébe, akinek a válasza nem a kortárs filozófiában gyökerezik – ez a Föld népessége, mínusz három ember. Eugenio Scalfari (filozófus – ezek a filozófusok ilyen jó fejek) meg egyenesen kijelenti, hogy a jótett az konkrétan istenkáromlás (http://moly.hu/idezetek/619840), hisz ugye a világ nem jó, a világot meg Isten teremtette, tehát hogy lehetne Isten jó?*** Mondjuk ezek a csávók legalább eredetiek, a többiek jobbára csak mondanak valamit, amitől a vállamat vonogatom. Viszont Claudio Martelli írása nagyon tetszett, ő fogalmazta meg legtisztábban, mi a probléma ezzel a diskurzussal, és egyben nagyon szép esszét kerekített aköré, hogy Martini kiindulási pontja (tehát Krisztus) és Eco kiindulási pontja (a felvilágosodás) egyáltalán nem egymással ellentétes fogalmak, hanem egymás kiegészítői. Ez a szöveg mentette meg nekem a kötetet. (Mondjuk Martelli meg politikus, ráadásul szocialista – remélem, ezzel nem ástam el magam…) Aztán végül Martini szót kér, mindenkinek megköszöni a részvételt, lehet hazamenni.

Nekem az volt a kötettel a gondom, hogy ugyan szépen megfogalmaz egy szükséges minimumot a két fél között – ez nyilván nem semmi, de én keveslem. Lehet, Ferenc pápa elkapatott, de azt hiszem, ezen azért a józan gondolkodású keresztények (és nem keresztények) már túl vannak… Persze akadnak olyan álvallási álközösségek (Magyarországon időnként a „párt” elnevezést szokták alkalmazni rájuk), akik nem értek még el az intellektuális evolúció eme fokára – de hát őket meg eddig sem igazán tartottam keresztényeknek. Uff.

* Mondjuk egy kukacosabb beszélgetőpartner nyilván rákérdezhetett volna, hogy az abortusz tilalma hogy fér össze a halálbüntetés (elméleti, nem gyakorlati!) elfogadásával, de hát ez a levelezés nem kukacoskodó emberek között zajlott. (http://index.hu/belfold/2014/06/23/egyhazak_es_halalbuntetes/)
** ”Különböző olasz fickók” – ez a helyes kifejezés. Ugyanis a kötetben egy mukk sincs arról, hogy ők kifélék-mifélék. Szerencsére nekem itt van a google, de 1996-ban volt egyáltalán google? Vagy akkor még mindenki tudta, ki az az Indro Montanelli?
*** A francba, lebuktam, mondja erre Isten, és felszívódik egy logikai buborékban. És igen, ez egy szemérmetlen Douglas Adams-lopás.

7 hozzászólás
mandris>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Minden tiszteletem Ecoé, és minden tiszteletem – ismeretlenül is – Martini bíborosé, hogy vállalkoztak erre a levélváltásra, de: sajnos a végeredmény számomra csalódás. Érdekes volt olvasni a leveleiket, de hiányoztak a nagy revelációk. Ami a leginkább megmarad a levélváltásukból, az az, hogy mennyire tisztelik egymás véleményét, és hogy mennyire a jó szándék vezeti őket, amikor… és ebből kitelt jónéhány tiszteletkörre. Persze, felvetettek néhány kérdést, akár még ténylegesen megosztókat, de nem nagyon jutottak előre a dologban.
Magyarul talán azt lehetne mondani – és ez a legnagyobb dicséret, amit jelenleg a könyvvel kapcsolatban meg tudok fogalmazni – , hogy gondolatébresztő a könyv, de talán az angol megfelelő jobban kifejezi: toughtprovoking. Vagyis ténylegesen kiprovokálja a gondolkodást, legalábbis nálam, így arra jó volt, hogy elgondolkozzam saját – és sajátjaim – cselekedeteinek erkölcsi alapján, és azon, hogy vajon hogyan és mennyire tudnék érvelni saját erkölcsi ítéleteim mellett, adott esetben mások erkölcsi ítéleteivel szemben. De ez is jelentős részben a Martini és Eco levelezéséhez társuló kórusnak köszönhető. Ebben tényleg megjelennek nagyon más alapállású szerzők, mert a két főszereplőnék a tiszteletkörök közepette mintha elmosódtak volna a – minden bizonnyal azért mégiscsak létező – ellentétek.

encsy_eszter>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Ropi az agynak. Örül a tudatom/lelkem ennek a levelezésnek. Két értelmes ember nagyrészt eltérő világnézettel képes indulatok nélkül, higgadtan érvelni és kommunikálni. Bár mindenkinek ilyen gördülékenyen menne ez.
A levelezéseket jó volt olvasni, végig lekötöttek, a hozzájuk fűzött megjegyzéseket viszont többnyire csak átfutottam. Azok már szárazak voltak, és nem csillogott bennük Eco páratlan zsenije, humora, remek logikája. A leveleket ajánlom minden érdeklődőnek, a többit csak az elszántabbjának… :)

serengeti P>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5

Műfaját tekintve kifogástalan kötet. Kellemes, elgondolkodtató olvasmányélményt adott a könyv. Umberto Eco és Carlo Maria Martini egyaránt erőteljes személyiséggel bíró, jó író, kedvelhető stílussal. Eredeti ötletből született a kötet, ami az erkölcs és az istenhit összefüggéseit, azok gyökereit kutatja a két író beszélgetésein, pontosabban levelezésén keresztül. A tartalom kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. A könyvben megjelenő téziseket végiggondolni és a témában saját véleményünket megfogalmazni izgalmas, érdekfeszítő szellemi tevékenység.

Breathe>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Zseniális dialógus. Szívem szerint kötelezővé tenném a teológiai oktatásban. Két briliáns elme eszmecseréje.

Eta IP>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Bár már egyáltalán nem emlékszem a felvetett témákra, arra viszont igen, hogy nagyon élveztem. Mindkét beszélgetőpartnert. :-)

csizmaziagergely>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Vegyes értékelést tudok csak adni a párbeszédről.
1. Az új Apokalipszis világi rémképe – a kérdés érdekes, azonban boncolgatása nem vezet sehova.
2. Mikor kezdődik az emberi élet? – Az abortuszról szóló viták többsége hívők és nem hívők között az esetek többségében demagóg fröcsögést szoktak kiváltani mindkét oldalról… Ehhez képest a párbeszéd nagyon kellemes csalódás volt, mindkét fél véleménye kulturált, zseniális és elgondolkoztató.
3. Férfiak és nők – az egyház szerint – Azzal foglalkozik, hogy miért nem lehetnek nők papok. Eco kérdésfelvetése jogos, bár elég túlrészletezett, és kissé csapongó. A válaszadást pedig ravaszul kikerülte Martini. Szerintem mellőzhető az elolvasása, hacsaknem nagyon foglalkoztat a téma.
4. Miben látja a nem hívő a Jó fénysugarát? – Erről a részről csak annyit, hogy OLVASD EL! :) Ha csak kevés időd van, érdemes ezzel kezdeni.

A többi rész… kihagyható.

szogignem>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Több kérdést vet fel, mint amit megválaszol…mondjuk ennél a témánál azért ez nem igazán meglepő:)!

velkeysanyi>!
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?

Kítűnő könyvnek tartom, érdemes elolvasni, főleg azoknak ajánlanám, akik laikusok a keresztény hittel kapcsolatban, de azoknak sem lesz elpazarolt időtöltés, akik hisznek, de megersítésre várnak.A könyvben olyan kérdések sorakoznak fel, amilyenek minden értelmes és filozófus szellemiségű emberben legalább egyszer megfordulnak és elmélkedik rajta. A nyelvezete kissé nehéz, de pár oldal után aklimatizálódik az olvasó.Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a vallásos és világias ember gondolatvilágára, ellentéteire, az őket foglalkztató kérdésekre…


Népszerű idézetek

Kuszma>!

A keresztény értelmezésben pedig a szeretet nem logikai következtetés, hanem a szív intuíciója: szívesebben veszi, ha tudományosan félreértik, de a tettekben bizonyítják, semmint ha elméletileg kimutatják, de nem gyakorolják.

120-121. oldal

6 hozzászólás
danaida>!

A gyűlölet (és a mintájául szolgáló fajgyűlölet) gyökerei mélyek; amit adott pillanatban elkerülhetetlennek látunk, az csupán a korábbi felelőtlenségnek, a türelmetlenség nem megfelelő kezelésének, az egyre nagyobb bizonytalanságnak az eredménye. Továbbra is biztonságot ígérgetünk ahelyett, hogy bizonytalanságunkban próbálnánk boldogulni – kölcsönös tisztelettel, kétségbeesett önvédelem nélkül. Hasonlóképpen szembe kell néznünk az etika kérdésével a technika fejlődése, pusztító és önpusztító képessége, illetve a személyes felelősség közötti egyensúly hiányának különféle vetületei kapcsán. Magam mélységesen tisztelem azokat, akik egy megszemélyesült Istenbe vagy transzcendens parancsokba vetett hitükből merítik etikai bizonyosságaikat. Kicsit több tiszteletet, kicsit kevesebb bizalmatlanságot szeretnék kérni azok irányában, akik bizonyosságaikat nem abból a törékeny meggyőződésből merítik, hogy helyesen cselekedtek, hanem abból, ahogyan saját életük és a világ élete közötti kapcsolatra tekintenek.

[Vittorio Foa]

1 hozzászólás
Kuszma>!

A jó a legnagyszabásúbb kísérlet „a lét” eltörlésére. Ezért nem alapulhat Istenen, olyasmin, ami ontológiailag a kölcsönös pusztításon alapuló világot hozott volna létre. A jóban tehát Istent tagadjuk.

95. oldal

13 hozzászólás
encsy_eszter>!

Egy vallási felekezet nézőpontjának mindig hű tükre az általa optimálisnak tartott, tehát javasolt életvitel, míg világi nézőpontból optimális minden olyan életmód, amely szabad választás eredménye, hacsak nem akadályozza mások szabad választását.

encsy_eszter>!

Még a legvilágibb tudományok is azt tanítják, hogy a másik, annak a tekintete határoz meg és alakít bennünket. Ugyanis ahogy nem lehetünk meg evés és alvás nélkül, nem tudhatjuk meg, kik vagyunk a másik tekintete és válasza nélkül. Ölhet, erőszakoskodhat, rabolhat, semmibe veheti a jogot valaki egy-egy kirívó pillanatban, de az élete többi részében elfogadást, szeretetet, tiszteletet és dicséretet koldul embertársaitól. Még az általa megalázottaktól is azt kívánja, hogy elismerjék félelmüket és alávetettségüket. E nélkül az elismerés nélkül az erdőben magára hagyott csecsemő nem tanulja meg, milyen az emberi világ (vagy pedig, mint Tarzan, egy majomban próbálja kétségbeesetten megtalálni társát), és belehalnánk vagy beleőrülnénk, ha egy olyan közösségben kellene élnünk, amelyben mindenki kerüli a másik tekintetét, és úgy tesz, mintha nem is léteznénk.

encsy_eszter>!

A Jelenések könyvé-t olvashatjuk úgy, mint ígéretet, de úgy is, mint a közelgő vég előképét, és a kétezredik évet várva ez utóbbi jelentésében írja újra lépésről lépésre még az is, aki sosem olvasta: szó sincs hét harsonáról, jégesőről, vérré váló tengerről, nem hullanak le a csillagok, nem rajzanak ki sáskák a mélységek kútjából feltörő füstből, nem Góg és Magóg serege, és nem is a tengerből felbukkanó fenevad fenyeget, hanem az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen nukleáris hulladéklerakók sokasága, a savas esők, az eltűnőfélben lévő amazoniai őserdő, az ózonlyuk, a jólét ajtaján olykor erőszakosan dörömbölő kisemmizett tömegek népvándorlása, egész földrészek lakosságának éhezése, új, gyógyíthatatlan járványok, a termőföld kapzsi tönkretétele, az éghajlat megváltozása, elolvadó jéghegyek, a replikánsainkat létrehozó géntechnológa, valamint – a misztikus ökologisták szerint – az emberiség szükségszerű öngyilkossága, melynek révén megmentheti az általa kis híján kiirtott fajokat, a felismerhetetlenségig eltorzított és megfojtott Gea anyát.

encsy_eszter>!

Már az ókoriak is tudták, hogy nemcsak az értelmes, hanem az érzékelő és a vegetatív lélek megnyilvánulása is az élet jelenlétét jelzi. Mi több, a magukat radikálisnak nevező környezetvédők a földet és vele együtt a hegyeket, a vulkánokat is élőnek tartják, sőt azt az ötletet is felvetik, hogy az emberi fajnak el kellene tűnnie az általa veszélyeztetett bolygó túlélésének érdekében. A vegetáriánusok le¬mondanak a növényi élet tiszteletéről, hogy az állatok életét védelmezzék. Vannak olyan keleti aszkéták, akik bekötik a szájukat, nehogy láthatatlan mikroorganizmusokat nyeljenek le és pusztítsanak el.

danaida>!

Ma az elektronika világa azt tanítja nekünk, hogy létezhetnek olyan üzenetszekvenciák, amelyek úgy tevődnek át az egyik hordozóról a másikra, hogy közben nem veszítik el megismételhetetlen tulajdonságaikat, sőt úgy tűnik, abban a pillanatban, amikor elhagyták az egyik hordozót, de még nem értek át a másikra, tiszta anyagtalan algoritmusként egzisztálnak. Ki tudja, lehet, hogy a halál nem megsemmisülés, hanem valahol a világegyetem örvényei között megbúvó szoftver (van, aki „léleknek” hívja) robbanása és lenyomata; a szoftver-é, amelyben benne van az életünk, az emlékeink, a megbánásaink, vagyis gyógyíthatatlan szenvedésünk, vagy a megelégedettség, hogy megtettük a kötelességünket, valamint a szeretet.

danaida>!

A metafizikai hagyomány azt igyekszik bebizonyítani, hogy ha a keletkezésen kívül nem létezne más igazság, semmi, ami állandó és örök létező, akkor a semmi, melyből a keletkezésben a dolgok származnak, létté (vagyis a dolgokat létrehozó létezővé) változna. Ezzel szemben azt kell megérteni, hogy (amint már több alkalommal is kifejtettem) a kortárs filozófia legmélyebb lényege megmutatja, hogy a semmi és a lét azonosítása (ami egyben a keletkezésnek, azaz a létező, illetve a még nem és már nem létező dolgok közötti különbségnek az eltörlése) éppen akkor következik be, amikor az a létező és az a változhatatlan igazság válik uralkodóvá, melyben a hagyomány hisz. Azt kell tehát megérteni, hogy minden, ami állandó, megelőzi és ezért látszólagossá és lehetetlenné teszi a lét keletkezettségét, vagyis azt, ami a Nyugat számára a legfőbb és tagadhatatlan evidencia. Ha viszont a nyugati hagyomány Istenének és igazságának halála elkerülhetetlen, ugyanígy elkerülhetetlen az etika minden olyan abszolút megalapozásának halála, amely az igazságot tekinti a jóhiszeműség motivációjának. Ebben a helyzetben mindenfajta etika csupán jóhiszeműség, vagyis csupán hit lehet, amelynek nincs több igazsága bármelyik másik jóhiszeműségnél. A különböző hitek közötti ellentéteket csakis az összecsapás oldhatja fel, melyben az igazság fogalom egyetlen lehetséges értelme valamelyik hitnek a gyakorlati képessége arra, hogy a többi fölé kerekedjék. A jóhiszeműségek közötti ellentétekről beszélek (ezek közé tartozik a jóhiszemű erőszak is), mivel a rosszhiszeműség önellentmondás (vagyis olyan nem igazság, melyet a keletkezésbe vetett hit sem fogadhat el): amikor valaki az ellenkezőjéről van meggyőződve annak, amit tesz, ez akadályozza és gyengíti cselekvésének hatékonyságát.

A gyakorlati összecsapás erőszakos formái elháríthatok az örökös kompromisszum által. Ily módon azonban a párbeszéd és az egyetértés voltaképpen félreértés, mert ha az igazság nem létezik, akkor puszta feltételezés valamiféle közös terület és tartalom, vagyis olyan egyetemes dimenzió léte, amely összeköti az egymással ellentétben álló különböző hiteket (és állandó, azaz olyasvalami, ami lehetetlenné teszi a világ keletkezését). Ha merő feltételezés, hogy a másik ember az én nyelvemen beszél, akkor a megállapodásaink félreértések. A félreértés pedig az összecsapás erőszakának melegágya.


Hasonló könyvek címkék alapján

G. K. Chesterton: Igazságot!
Claudia Milani: Diderot
Weöres Sándor: A teljesség felé
Sienai Szent Katalin: Misztikus levelek I.
Peter Kreeft – Ronald K. Tacelli: A katolikus hitvédelem kézikönyve
Romano Guardini – Josef Pieper – Joseph Ratzinger – Karl Rahner – Hans Urs von Balthasar – Jean Vanier: A szeretetről
Lev Sesztov: Az alaptalan apoteózisa
Aquinói Szent Tamás: Az értelem egysége
XVI. Benedek – Piergiorgio Odifreddi: Kedves teológus pápa! Kedves ateista matematikus!
Liguori Szent Alfonz: Szűz Mária dicsősége