Nyaralás-trilógia 3 csillagozás

Goldoni eme trilógiája nagyon szórakoztató volt, többször nevettem egy-egy részletnél. Érdekes szituációk alakultak ki abból, ahogy az „elit”-hez tartozók, vagy az ahhoz tartozni vágyók megjátsszák az írigylésre méltó életszínvonalat, többre tartva magukat, mint amit a pénzügyi lehetőségeik és társadalmi osztályuk szerint megengedhetnének maguknak. Egy-egy nyaralás miatt adósságokat halmoznak fel, csak azért, hogy az ismerőseik elött villoghassanak, aztán pedig olyan alkukba kénytelenek belemenni, ami egész további életükre és sorsukra kihatással van. Van itt minden: kényszerű házasság, csélcsap leendő hitves, törleszkedő haszonleső. Az emberek jelleme és jópár szituáció mit sem változott az elmúlt évszadok alatt, a történetet simán át lehetne helyezni a mai korba is.
A kötetben van még egy kis történet az éppen megújúló színházi előadásmódot próbán gyakorló színészekről, de ezt az írást én gyengébbnek érzem a trilógiánál. Itt is vannak olyan szereplők, akik többet képzelnek magukról, de a színházigazgató jól helyre teszi őket.

Az igazi agyvelőfőző kánikulában mi is lenne stílusosabb, mint a nyaralásról olvasni. Ám ezek a XVIII. századi livornói polgárok nem vetik magukat a vízbe (a hülyék – pedig a strandolás akkoriban még olcsó volt) hanem falun lakomáznak, a nők legújabb toalettjeiket villogtatják (hadd sárguljon a másik…), kártyáznak és pletykálkodnak. S folynak persze közben a szerelmi mesterkedések, a commedia dell’arte világától már távolodó, de ahhoz még ezernyi szállal kötődő színpadon.

Goldoni három részre bontott korpulens opusza (Nyaralásmánia, Nyári kalandok, Nyaralás után) csak így, feltrancsírozva előadható, hiszen egyben ez a kb. 240 oldal négy-öt órát venne igénybe. A történet fonala azonban folytonos, a főszereplők ugyanazok. S a sztori – jóllehet, kiszámítható – a könnyedén pergő párbeszédek révén sokáig élvezetes. Az első két részben legalábbis…

Ám a befejező darab megsavanyítja az élményt. Az az iskolamesterhez illő, tudálékos hang, amivel a deus ex machina jóakaró kioktatja ifjú és (természetesen) meggondolatlan hőseinket és hősnőinket, inkább valami prédikációs könyvbe, mintsem a színpadra illik. S bár egykori fiataljaink alázattal hallgatják a szózatot, elképzeltem a mai ifjú generáció válaszát: spoiler

A trilógia legszínesebb szereplői az inasok és a szolgálók: ők egyszerűen csak beszélnek, sohase deklamálnak.

A kötet tartalmaz még egy üde kis szösszenetet: A komédiaszínházat, amely – darab a darabban skatulyaelven – az ’új’ színház térhódítását mutatja be, ahogy a rögtönzéshez szokott színészek lassan a szereptanulás igájába hajtják a fejüket… Ez a munka egyben Goldoni ars poeticája is.

Egészében véve nem rossz kis könyv, jó hogy megjelent, és árnyalja a Goldoni munkásságáról kialakult képet. Jóllehet, e darabok nem érik el a ’nagy klasszikus’ művek (Két úr szolgája, Az új lakás, Mirandolina) színvonalát, de egy kellemes nyári estén a trilógia első két részére (persze szabadtéri színpadon) szívesen beülnék.

Ám a harmadikról már kijönnék…

Nagyon tetszett, hogy volt a korszahoz jegyzett és érthetőbbé tette a színdarabok jelentőségét.