A ​patikus 4 csillagozás

Négy komédia
Carlo Goldoni: A patikus Carlo Goldoni: A patikus

Előny-e, ​hátrány-e, ha a színpadi szerző előre gyártott elemekkel dolgozik? Az olasz komédiának kezdettől fogva volt néhány kötelező figurája. A szemfüles cseléd, az együgyű vagy agyfúrt szolga, aki hol a gazdáját ejti át, hol a gazdájára fenekedőket. A nézőknek ismerős bohócok. A színész adott nekik lelket. Szöveget is, mert Goldoni előtt az nem volt megírva. Ha ezek az így-úgy egymáshoz hajazó maszkok nincsenek, talán be sem megy a színházba a közönség. Az igazi nagy teljesítmény persze az, hogy tud egy nagy tehetség a készen kapott mintákkal, a minták ellenére valami újat csinálni. A velencei Carlo Goldoni (1707–1793), az olasz vígjáték megteremtője, tudott. Tudta, mi kell a közönségnek, de tudta azt is, hogy mi kell neki. Micsoda helyzeteket, micsoda alakokat talált ki! A bogaras régiséggyűjtő mellé két nagyszerű nőfigurát állít: az egyik a fedezetlen előkelőség megszállottja, a másik a vagyona biztonságában a maga igazáért, de a rangért, a házi hatalomért is küzdő menyecske.… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2000
334 oldal · ISBN: 9630768062 · Fordította: Magyarósi Gizella

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Carlo Goldoni: A patikus

Négy a XVIII. század derekáról származó itáliai vígjáték, az akkor divatos stílusban, és a commedia dell'arte jegyeit is magán hordozva.
Két kisebb problémám volt velük: egyrészt a szereplők néhol túlságosan is tipizáltak, másrészt, mai szemmel a felvetett konfliktusok megoldása nagyon karikacsapásszerű, és nincs meg bennük az az erős végkifejlet, ami túlemelné a darabokat a szórakoztató szintről.
A régiséggyűjtő családja, avagy az anyós és a meny
Ez lett a kedvencem. Itt a legerősebb és legegyértelműbb a karakterek közötti konfliktus forrása. A darab premisszája (a női hiúságból fakadó vetélkedés káoszt szül) pedig örök és kikerülhetetlen.
Kimondottan élvezetes volt látni, hogy az anyós és a meny közötti ellenségeskedés dacára mennyi mindenben is hasonlítanak egymásra, de persze hamarabb mennének önként és dalolva a Pokol fenekére, mintsem, hogy ezt elismerjék…
A patikus
A darab jelen idejében tele volt az orvosi pálya kóklerekkel, akik a betegségekre vonatkozó diagnózis helyett sokkal inkább a beteg bugyellárisának tömöttségét mérték fel a konzíliumok alatt (bár, ha jól belegondolok, ez manapság sincs másként). A komédiában három orvos, egy kirurgus, valamint egy vén és pénzsóvár patikus által körülrajzott, fura betegségtől (úgyis, mint szerelem…) szenvedő fiatal lány a páciens, s bár mind tudják, hogy semmi szervi baja nincs a hölgynek, mégis egy kivételével mind megpróbálja a saját tudományát rásózni a kétségbeesett, ámde rövidlátó apára.
A szmirnai impresszárió
Ez kedves darab lehetett Goldoninak, hisz itt a saját közegéről, a színházról, és a színészekről szedhette le a keresztvizet. És le is szedte: a végtelenségig hiú, csalárd pökhendi és törtető figurákkal pakolja tele a komédiát, akik számára a való élet is folyamatos szerepjátszás és versengés a figyelemért.
Azt hiszem a konfliktusok nem csak a színházi élet táján mozgó emberek számára lesznek ismerősek.
Bugrisok
Ez a legismertebb a négy közül, de számomra ez volt a legkevésbé érdekes. A feudális csökevényként, szűk látókörű és kicsinyes zsarnokként a családon basáskodó férfiak nem teljesen tűntek el azóta sem, viszont a darab is csak megmutatja a problémát, de igazi megoldással nem szolgál, emiatt erős hiányérzetem támadt a végkifejlet olvasása után.

Kisanna >!
Carlo Goldoni: A patikus

A szokásos kellemes komédia fiatal szerelmesekkel, annyiban különleges, hogy itt az orvosok a kapzsiságuk és tudatlanságuk miatt jól megkapják a magukét.


Népszerű idézetek

vicomte P>!

PANTALONE: Valahogy el kell simítani a dolgot.
ANSELMO: Én azt mondom, tegye, amit én.
PANTALONE: Éspedig?
ANSELMO: Hagyja őket főni a saját levükben.
PANTALONE: De ha ez így megy tovább, nem is tudom, mi történik.
ANSELMO: Ugyan mi történhet?
PANTALONE: A grófné kissé gőgös.
ANSELMO: Uraságod lánya meg undok.
PANTALONE: Megpróbáljunk meny és anyós között békét teremteni?
ANSELMO: Mi kellene ehhez a békéhéz?
PANTALONE: Beszéltem a lányommal – tudom, hogy megteszi amit kértem tőle.
ANSELMO: A feleségemmel fölösleges beszélni.
PANTALONE: Miért?
ANSELMO: Mert mi soha sem tettük meg, amit a másik kért, se ő, se én.

59. oldal (A régiséggyűjtő családja, avagy az anyós és a meny) Európa, 2000

vicomte P>!

PANTALONE: Ó, micsoda gyülekezet! Csodálkozom ezen a vén bolondon. Még ilyet! Képes itt a pártfogó szerepében tetszelegni! Aztán a lányom is a lovagjával! Az a tökkelütött vejem meg tűri? Ezért nincs ebben a családban egyetértés. Szeszélyes asszonyok, ostoba férjek, udvarlók a házban. Hát persze, hogy minden a visszájára fordul. ( El. )

94. oldal (A régiséggyűjtő családja, avagy az anyós és a meny) Európa, 2000

vicomte P>!

BEATRICE: Ej, Rosaura, tudja miféle gyógyszer kéne kegyednek?
ROSAURA: Ugyan mi?
BEATRICE: Egy férj a javából.
ROSAURA: ( nevet ) Menjen már!
BEATRICE: Mondom én: a férjre elnevette magát!
ROSAURA: Nem a férjre nevettem, hanem ahogy mondta azt a férjet!
BEATRICE: Találjak gyógyírt a bajára?
ROSAURA: ( nevetve ) Tessék, még kíváncsi is!
BEATRICE: Mondja meg őszintén, van, aki tetszene?
ROSAURA: Hagyjon már, ne jöjjön nekem ezekkel!
BEATRICE: Ha nehezére esik apjaurának bevallania, csak bízza rám, én elintézem.
ROSAURA: ( nevetgél ) Jan, Beatrice, hogy kegyed milyen drága! De elkelne nekem a jókedvének csak a töredéke is!
BEATRICE: Szeretem látni, amikor így nevet.
ROSAURA: Kegyed a kősziklát is megnevetteti.

124. oldal (A patikus) Európa, 2000

2 hozzászólás
vicomte P>!

LOVAG: Kegyed nyilván a hangját sem emelte volna föl.
DORALICE: Nem én! Uraságod tudja, milyen hidegvérrel mondom meg a magamét.
LOVAG: Igen ám, kis grófném, de ebbe a nagy hidegvérbe belegebed a ház, és nincs békesség.

87. oldal (A régiséggyűjtő családja, avagy az anyós és a meny) Európa, 2000


Hasonló könyvek címkék alapján

Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: A sevillai borbély
Luigi Pirandello: Amilyennek akarsz
Marx József (szerk.): Olasz reneszánsz komédiák
Johann Wolfgang Goethe: Kéz kezet mos
Vass Géza: Zöldséglé csipetkével / Vissza-visszanézek
Roberto Bracco: Hűtelen!
Gotthold Ephraim Lessing: Minna von Barnhelm
Niccolò Machiavelli: A fejedelem / Mandragóra
Giacomo Leopardi – Alfred de Musset: Leopardi és Musset
Niccolò Machiavelli: Mandragóra