Abraham ​Lincoln 1 csillagozás

Carl Sandburg: Abraham Lincoln

Serdülő ​fiú voltam, még amikor egy illionis-i préri-városban olyan férfiakat láttam menetelni, akik Grant és Sherman zászlói alatt harcoltak; olyan öregek elbeszéléseit hallgattam, akik még ismerték Abraham Lincolnt. Húszéves koromban, 1989-ben, mint önkéntes szolgáltam a 6. illinois-i önkéntes alakulatnál, s Porto Rico-i expedíciónkat Nelson A. Miles tábornok vezényelte, aki 1864-ben a potomaci hadsereg több véres ütközetében mint dandártábornok vett részt. Ugyanolyan egyenruhát viseltünk mi is, mint a potomaci hadsereg csapatai: világoskék nadrágot és rézgombos, sötétkék zubbonyt. Átúsztunk a Potomac folyón, és sósvízben is úsztunk – először Charletson Harborban, a Sumter-erőd tövében.
Lincoln emléke akkoriban, az ottani emberek felfogásában úgy élt, mint olyan emberé, aki Illinois talajából és társadalmi környezetéből sarjadt ki. Amikor harminc és egynéhány évvel ezelőtt meg akartam rajzolni Abraham Lincoln portréját, a vidéki ügyvéd és politikus arcképe lebegett a szemem… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 1965
836 oldal · Fordította: Terényi István

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Abraham Lincoln


Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

kaporszakall >!
Carl Sandburg: Abraham Lincoln

Irdatlan nagy iromány, apró betűs, régivágású szedéssel is nyolcszázharminc oldal – a manapság divatos széles margóval és lótetű-betűkkel felmenne másfél ezerre is. És ez az eredeti műnek, amely két külön munka gyanánt jelent meg (The Prairie Years, 1926, két kötetben, és The War Years, 1939, négy kötetben) csupán a zsugorított változata…

Nem kis munka volt elolvasni sem, de képzelem, micsoda munka lehetett megírni! Az eredmény – ebben a kompakt formában is – impozáns: ahogy a szerző az előszóban említi, ez egyfajta hagiográfia. És rögtön felvetődik a magyar olvasóban a kérdés: kell-e nekünk egy mégoly jelentős amerikai elnökről ennyire részletes életrajz?

Azt kell hogy mondjam: igen. Lincoln élete és munkássága ugyanis több szempontból példaértékű. Egyfelől szinte népmesei karrierje, ahogy kilábalt a sokaságból, „a népségből a nép fia”, másfelől hallatlanul szigorú, puritán erkölcse, és könyörtelen céltudatossággal vegyített szelídsége, továbbá valódi humorérzéke. Ravasz volt, aki kiismerte, és ha kellett, fel is használta a politikai boszorkánykonyha műhelytitkait, de ravaszságát soha nem a saját, hanem népe érdekében vetette be. Könyörtelen volt a háborúban, de sohasem kegyetlen. E két szó különbsége meglehet, némi magyarázatot kíván: a kegyetlen ember élvezetét leli abban, ha másoknak fájdalmat okozhat, de legalábbis közönyös a szenvedéssel kapcsolatban, a könyörtelen csak a szükség kényszere folytán, és csak vonakodva okoz fájdalmat, és mindig törekszik ezt a minimális mértékűre korlátozni. Politikusok körében a könyörtelenség ritka erény, kegyetlen görény annál több akad közöttük.

Lincoln ráadásul a szélsőséges abolicionisták Szküllája, és a rabszolgarendszert kiterjeszteni kívánó, arrogáns déliek Kharübdisze között volt kénytelen lavírozni. Hogy első elnöki beiktatása egyben a polgárháború kezdete is volt, ez nem az ő hibája (lásd ezt az idézetet: https://moly.hu/idezetek/1906883). Valójában a Dél, amely hozzászokott, hogy eleddig zömmel ő adta az Unió elnökeit, hatalma és befolyása elsorvadásától félt, ha a nyugati új területeken nem engedélyezik rabszolgatartó államok szervezését, vagyis a rabszolgatartó modell 'exportját'. A déliek ismételt garanciát kaptak a frissen alakult republikánus párttól, a kongresszustól, és személyesen Lincolntól is, hogy belső viszonyaikat érintetlenül hagyják, csupán terjeszkedésüket akadályozzák. A Dél azért akart kilépni, mert érezte, hogy az Unió belpolitikájában előbb másodhegedűs lesz, majd szerepe az Unió szimfonikus zenekarában tovább csökken, s végül a nyugdíjas kottalapozó feladatkörére fog zsugorodni.

Lincoln a háborút az Unió egybentartása végett kezdte meg, és – bár ő maga is elítélte a rabszolgaságot – a négereket felszabadító emancipációs törvényt csak 1863-ban, a háború harmadik évében terjesztette be, és szavaztatta meg. Ez a lassúság mutatja az elnök pragmatizmusát, a törvény következetes keresztülvitele pedig az elszántságát.

Ami miatt mindannyiunknak fontos Lincoln munkássága, az a polgárháború két nagy eredménye: az Egyesült Államok egységének megőrzése, és a rabszolgaság felszámolása. Az USA – minden hibájával és monopolkapitalizmusával együtt – ma is a legerősebb demokratikus ország, és nélküle, meglehet, hazánk ma is a szovjet tábor – esetleg már korántsem a legvidámabb – barakkja lenne (vagy pedig Hitler deportált volna minket valahová a kazah sztyeppekre). Erős Egyesült Államok nélkül a világ egész más képet mutatna – az erős Egyesült Államok megőrzője pedig a XIX. század közepén egyértelműen Lincoln volt.

Ez a könyv – még ilyen töpörített formában is – rendkívül részletgazdag: nem csupán Lincoln pályáját követi nyomon, hanem széles tablót fest az Államok fejlődéséről, és a Lincolnnal kapcsolatba került emberekről (családtagok, rokonok, szomszédok, ügyvéd-kollégák, majd később a politikusok, szenátorok, miniszterek, tábornokok) szinte kivétel nélkül rövid de velős jellemzést, amolyan mikroportrét ad. Ha néha úgy is éreztem, hogy elveszek az adatok és események dzsungelében, azért mindig felbukkant a vezérfonal: egy ember, egy nép és egy ország egybefonódó sorsa.

A fordításról: apróbb stilisztikai botlásoktól eltekintve gördülékeny, jól követhető szöveg készült. Terényi István – a fordító – munkásságát megnézve elcsodálkoztam: öt 'nagy' európai nyelv (angol, orosz, német, francia, olasz) mellett fordított még ógörögből és latinból is… meglepően széles spektrum.

Sandburg munkája olvasásra érdemes – furcsa érzés itt a Molyon elsőnek értékelni, miközben 58 éve jelent meg. Ennél több figyelmet érdemel, de megemésztéséhez időre van szükség. Elsősorban a történelem részletei iránt is érdeklődő molyoknak ajánlom, akiknek van két-három hetük, hogy napi kb. két órás adagokban leküzdjék. Tény, hogy ez a könyv nem az Elfújta a szél stílusában íródott; a két munka olvasottságának különbsége mégis elszomorító.


Népszerű idézetek

kaporszakall >!

Itt volt ez a szó: demokrácia. A politikusok a nyelvükre vették, forgatták, játszadoztak vele. Lincolnnak megvolt a maga nézőpontja, ahonnan e szó értelmét szemlélte. „Ahogyan nem akarok rabszolga lenni, éppúgy nem akarok úr sem lenni. Ez fejezi ki a demokráciáról alkotott eszmémet. Mindaz, ami ettől ilyen vagy olyan mértékben elüt, nem demokrácia.”

178. oldal, XII. Idegen barát és Barátságos Idegen

Kapcsolódó szócikkek: Abraham Lincoln · demokrácia
kaporszakall >!

Ameddig a nép megőrzi erényét és éberségét, addig a leggonoszabb vagy legesztelenebb közigazgatás sem árthat túlságosan a kormányzatnak rövid négy esztendő alatt.

250. oldal, XVIII. Az elnöki eskütétel

Kapcsolódó szócikkek: közigazgatás
kaporszakall >!

Egy nyilvános fogadás alkalmával az elnök egyszer néhány humánus szót mondott az ellenségről. Azok is emberek, nem? Nem szabad teljesen könyörtelennek lenni, még háborúban sem… Valahol meg kell húzni a határvonalat. Egy idősebb nő szemrehányóan megkérdezte, hogyan beszélhet ilyen elnézően az ellenségről, akit meg kell semmisíteni? „Mit mond, asszonyom? – felelte Lincoln lassan, és merően az asszony arcába nézett. – Hát nem semmisítem meg azzal az ellenséget, hogy barátommá teszem?” Ez a mondása szállóigévé vált nemcsak Amerikában, hanem Angliában is.

664. oldal, LI. A megbocsátó

Kapcsolódó szócikkek: ellenség
2 hozzászólás
kaporszakall >!

Valahogy elterjedt és később valóban megtörtént esetként a lapokban is helyet kapott az az anekdota, mely szerint Sumner szenátor egyszer éppen akkor lépett be Lincoln szobájába, amikor az elnök a cipőit fényesítette. „Hogyan, elnök úr, ön a saját cipőit pucolja?” "Miért, ön szerint kiét pucoljam?"

677. oldal (LII. A nagy kampány küszöbén)

Kapcsolódó szócikkek: Abraham Lincoln · anekdota
kaporszakall >!

A föderális Unió szétszakítása, mely eddigelé csak fenyegető veszedelem volt, most szörnyű kísérletté vált.
Úgy tartom, hogy az általános jogelvek és az alkotmány értelmében ezeknek az államoknak az uniója örök időkre szól. Minden nemzeti kormány alaptörvénye, ha nem is mondja ki külön, magában foglalja az örökérvényűség fogalmát. Méltán el lehet mondani, hogy nincs olyan kormány, amelynek alaptörvénye saját létének megszűnéséről tartalmazna intézkedéseket…
[…]
Mindezekből a nézetekből az következik, hogy saját kezdeményezéséből egyetlen állam sem léphet ki az Unióból – hogy az ilyen értelemben hozott határozatok és rendelkezések törvénytelenek és érvénytelenek; hogy bármely államon vagy államokon belül az Egyesült Államok törvényes hatalma ellen irányuló erőszakos akciók a körülmények szerint vagy felkelésnek, vagy forradalomnak minősülnek.
[…]
Ha ilyen esetben valamely kisebbség inkább a kiválást, mint a megnyugvást választaná, olyan precedenst teremtene, amely saját megoszlását és tönkrejutását eredményezné; mert belőle is kiválna előbb-utóbb egy kisebbség, mihelyt a többség nem hajlandó alávetni magát egy ilyen kisebbségnek. Példának okáéert egy új konföderációból egy-két év múlva miért ne válhatna ki bármelyik része, pontosan úgy, ahogyan most a jelenlegi Unió egyes részei ki akarnak válni. Mindazok, akik elszakadási érzelmeket dédelgetnek magukban, ezzel olyan hangulatra nevelődnek, hogy meg is teszik…

249. oldal, XVIII. Az elnöki eskütétel

2 hozzászólás
kaporszakall >!

Az Egyesült Államok területszerzési étvágyának jellemzésére idézte az egyszeri farmert, aki kijelentette: „Nem vagyok én harácsoló, én csak azokat a földeket akarom, amelyek a szomszédságomban vannak.”

123. oldal, VII. A kongresszusi tag

kaporszakall >!

Amikor Springfieldben nagygyűlést tartottak, amely rokonszenvét fejezte ki Kossuth Lajosnak és a magyaroknak, amiért forradalomra keltek egy dölyfös és kegyetlen monarchia ellen, Lincoln fogalmazta meg a rokonszenv-nyilatkozat szövegét. Esetleges későbbi felhasználás céljából jegyzeteket készített az „egyenlők társadalmáról”, ahol mindenkinek megvan a maga esélye a boldogulásra. Hallotta egyes déli politikusok nyilatkozatait, melyek szerint a rabszolgáknak jobb soruk van Délen, mint a bérmunkásoknak Északon. Megjegyezte: „Itt nincs állandó bérmunkásosztály. Huszonöt évvel ezelőtt magam is bérmunkás voltam. A tegnapi bérmunkás ma saját számlájára dolgozik; és holnap ő fogad bérmunkásokat, hogy dolgozzanak neki… Noha köteteket írtak össze annak bizonyítására, miszerint a rabszolgaság nagyon jó dolog, sohasem hallottunk olyan emberről, aki ebből a jóból oly módon akarja kivenni a részét, hogy maga is rabszolga legyen… A munka az emberi faj közös terhe, ezért egyeseknek az az igyekezete, hogy a teher rájuk eső részét mások vállára hárítsák át, a faj nagy és tartós átka.”

136-137. oldal, VIII. Ismét Springfieldben

Kapcsolódó szócikkek: Abraham Lincoln · rabszolga
5 hozzászólás
Soós_Norbert>!

Néhány embert mindvégig lehet bolondítani, és minden embert lehet bolondítani egy ideig, de minden embert mindvégig bolondítani nem lehet.

180. oldal (Abraham Lincoln)

kaporszakall >!

Június 20-án emelkedett stílusú beszédben vitatta a demokraták programjában meghirdetett alkotmánymódosítási szándékokat. „Ne engedjük magunkat arra csábíttatni, hogy lényegtelen kérdésekben az alkotmányhoz nyúljunk – tanácsolta. – Inkább tartózkodjunk az első lépéstől, mert az arra vezethet, hogy az alkotmány megváltoztatása szokássá válik… Új cikkelyek új nehézségeket idéznének elő, miáltal egyre fokozódó mértékben jelentkezne a további változtatásokra irányuló vágyakozás. Nem, uraim, hagyjuk meg olyannak, amilyen.”

120. oldal, VII. A kongresszusi tag

Kapcsolódó szócikkek: alkotmány
kaporszakall >!

„Körülbelül tíz napja történt. Nagyon későn feküdtem le, mert fontos jelentéseket vártam a frontról. Miután ágyba bújtam, hamarosan elszunnyadtam, mert fáradt voltam. És akkor álmodni kezdtem. Úgy tűnt, hogy halálos csend vesz körül. Egyszer csak elfojtott zokogást hallottam, mintha sok ember sírna valahol. KIszálltam az ágyból, és lementem a lépcsőkön, persze álmomban. Odalent ugyanaz a szánalmas nyögés verte fel a csendet, de a gyászolók láthatatlanok voltak. Szobáról szobára vándoroltam. Egyetlen élő embert sem láttam sehol, de mindenütt, amerre mentem, ugyanaz a gyászos jajveszékelés fogadott. Mindegyik szoba ki volt világítva, minden bútordarab, minden tárgy ismerős volt; de hol vannak azok az emberek, akik úgy nyögnek és sóhajtoznak, mintha a szívük akarna megszakadni fájdalmukban? Zavarodottság és riadalom vett rajtam erőt. Mit jelentsen mindez? Eltökéltem, hogy most már mindenképpen végére járok a titokzatos és megdöbbentő jelenség okának. Tovább mentem, míg eljutottam a Keleti Teremhez. Beléptem. Meghökkentő látvány fogadott. Katafalkot láttam, rajta gyászleplekbe burkolt halott feküdt. A ravatal körül katonák álltak díszőrséget. És sok ember szorongott a teremben, egyesek fájdalmas tekintettel nézték a letakart arcú holttestet, mások keservesen zokogtak. 'Ki halt meg itt a Fehér Házban?' – kérdeztem az egyik katonától. 'Az elnök – felelte az –, megölte egy orgyilkos!' A tömeg hangosan kiáltozni kezdett fájdalmában. Erre felébredtem. Nem aludtam többet azon az éjszakán. És, bár csak álom volt, azóta sincs nyugtom tőle.”
„Borzalmas! – mondta erre Mrs. Lincoln. – Inkább nem mondtad volna el. Örülök, hogy én nem hiszek az álmokban, mert ha hinnék, mostantól fogva rémületben élnék.” "Nos – válaszolta az elnök –, elvégre csak álom volt, Mary. Ne beszéljünk róla többet, és próbáljuk elfelejteni."

787. oldal, LXIV. Tárgyalások - Egy ominózus álom

Kapcsolódó szócikkek: álom

Hasonló könyvek címkék alapján

Marina von Neumann Whitman: A marslakó lánya
Barbara Leaming: Kennedy özvegye
Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Alfred Lansing: A Déli-sark foglyai
Bill Bryson: Shakespeare
Hahner Péter: Az USA elnökei
Hahner Péter: Így élt Washington
Harold Lamb: Dzsingiz khán
Robert Dallek: Befejezetlen élet
John Lukacs: A párviadal