Carl Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Ez a könyve sokmillió példányban kelt el világszerte, és sok-sok ember életét változtatta meg. Forradalmi újításai közül a legismertebb a kliensközpontú pszichoterápia és az élet minden területén – a nevelésben, a kommunikációban, a házastársi vagy éppen a nemzetközi konfliktusok megoldásában – alkalmazható személyközpontú megközelítés. Rogers üzenete egyszerű: mindenki rendelkezik azzal a belső erőforrással, ami lehetővé teszi számára, hogy boldog és hasznos életet éljen. Ha megfelelő attitűddel fordulunk embertársaink felé, ezzel elősegíthetjük, hogy felszabaduljanak ezek az erőforrásaik, bölcsebbek, egészségesebbek, konstruktívabbak legyenek a döntéseik. Ez a könyv nem „népszerű pszichológia”, nem is könnyű olvasmány. Mégis több mint 60 nyelven megtalálta az utat az emberekhez. Carl Rogers a 80-as években kétszer járt Magyarországon: 300 embernek „vezetett” csoportos foglalkozást. Reméljük, hogy ezzel a… (tovább)
Valakivé válni 31 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1961
Enciklopédia 4
Kedvencelte 8
Most olvassa 21
Várólistára tette 108
Kívánságlistára tette 112
Kölcsönkérné 7
Kiemelt értékelések
Teljes képtelenség pár mondatot írnom erről a könyvről, amikor a lényegkiemelés is csak úgy ment, hogy komplett oldalakat jelöltem benne. Mostanra lett egy összefirkált, szamárfüles példányom, amit igyekszem mindig a kezem ügyében tartani. Arra hivatkozom, hogy kell a mukához, de mindenki tudja már, csak azért hurcolom, mert jólesik, ha velem van.
Rogers elképeszt.
Bátor, tiszta gondolkodású, szeretetteli segítő volt. Gyógyított, kutatott, írt, hogy megmutassa, mit érhetünk el ha merünk önmagunkká válni terapeutaként. Is. Vagy bármilyen minőségben. Merész, egyszerű, kamumentes megközelítést hozott az emberi kapcsolatok tudományába, csengett is a szakma füle tőle. Nehéz elhinni, de annyira cseng az a fül, hogy Rogers gondolatai még hetven év után is újítóak.
Egy hatalmas utazásról olvastam. Egy olyan utazásról, amelyben kiteljesedett előttem a pszichológiának (abban a korban) egy teljesen új vetülete, a humanisztikus illetve személyiség-központú megközelítése.
Bár kezdetben kissé ezoterikus -és nem annyira tudományos – hangvételű volt, ami nekem nem annyira meggyőző. De ahogy egyre mélyebbre haladtam személyiségünk megismerése felé, kezdett megérinteni a könyv.
Végül pedig egy átfogó, a kliensközpontú gondolkodást végletekig megismerő, hasznos, nagy hatású könyvben volt részem, és amely bár 40-50 évvel ezelőtt íródott, máig tartó mondanivalóval szolgált.
Fantasztikus könyvnek tartom! Az egymást követő tanulmányok egyre tágítják a nézőpontot. A kilensközpontú terápia (még 50 év múltán is) forradalmian új szemléletét először szubjektíven, aztán részletes kutatási eredmények bemutatásával objektíven is ismerteti. Az oktatás, az általános interperszonális kapcsolatok és a viselkedéstudomány személyiségközpontú vizsgálatával teljes képet kapunk a rogers-i létezésmód teljes spektrumából. Szerintem nagyon izgalmas, inspiráló!
Népszerű idézetek
Általában az első reakciónk a másik ember bármely megnyilatkozására értékelő, sőt gyakran elítélő jellegű, nem a megértésünket jelzi. Amikor valaki kifejezi egy érzését, attitűdjét vagy hitét valamiben, az a tendencia, hogy szinte azonnal reagálunk egy sommás értékítélettel: „így igaz”, vagy „Ez egy nagy marhaság”, vagy „Hát ez nem normális”, vagy „Ez túlzás”, vagy akár „Ez tévedés”, esetleg „Ez nem volt szép”. Nagyon ritkán jutunk el ahhoz a pontos jelentéshez, amit ő ért alatta. Azt hiszem ez azért van így, mert a megértés kockázattal jár. Ha megengedem magamnak, hogy valóban megértsek egy másik embert, esetleg meg is változhatok ettől a megértéstől. És a változástól mindannyian rettegünk. így – mint említettem – nem is annyira egyszerű dolog megengedni önmagunknak, hogy megértsük a másikat, hogy mélyen és teljesen, empátiával kövessük az ő gondolkodásmódját. Ezért aztán mindez nagyon ritka is.
47. oldal
[…] a pályám korai éveiben jellemzően azt a kérdést tettem fel: „Hogyan kezelhetném, gyógyíthatnám meg, változtathatnám meg ezt a személyt?”, míg manapság a kérdésem valahogy így hangzik: „Hogyan alakíthatnék ki olyan viszonyt, amelyet ez a személy a saját fejlődésére felhasználhat?”
64. oldal
[…] miután elfogadtam önmagamat olyannak, amilyen vagyok, megváltozom. Részben a klienseimtől tanultam meg, részben saját tapasztalatból ismertem fel azt az összefüggést, hogy nem vagyunk képesek megváltozni, nem tudhatunk elmozdulni arról a pontról, ahol vagyunk, hacsak először el nem fogadjuk azt, akik és amik pillanatnyilag vagyunk. Ez után a változás szinte észrevétlenül, spontán módon bekövetkezik.
45-46. oldal
A valódi kapcsolatokban az a legizgalmasabb, hogy teli vannak élettel és van értelmük. Ha el tudom fogadni saját magamról azt a tényt, hogy idegesít vagy untat ez a kliens vagy az a diák, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel el tudom fogadni az ő érzéseit, amelyekkel az én érzéseimre reagál. És akkor szintén el tudom fogadni azt a megváltozott tapasztalatot és a megváltozott érzéseket, amelyek nagy valószínűséggel mind nálam, mind nála megjelennek. A valódi kapcsolatok változásra hajlamosak, nem pedig statikusak.
46. oldal
[…] nem a terapeuta, hanem a kliens az, aki tudja, hogy mi az, ami fáj, hogy milyen irányba kell haladni, melyek a valóban fontos problémák, és melyek azok az átéléses élmények, amelyek, bár mélyen elásva, de léteznek. Kezdett tudatosodni bennem, hogy, hacsak nekem magamnak nincs igényem arra, hogy mutogassam a ménkű sok eszemet és a hihetetlen intelligenciámat, jobban tenném, ha a kliensre hagyatkoznék a folyamatok irányának megválasztásánál.
39. oldal
…amikor valaki megérti mások érzéseit, ez az értés képessé teszi arra, hogy ugyanezeket az érzéseket elfogadja önmagában. És egyszer csak azon kapja rajta magát, hogy megváltozott.
47. oldal
[…] ha a másik személyt mintegy „fixnek”, véglegesnek, változtathatatlannak fogadom el, olyasvalakinek, akit már sikerült diagnosztizálni és a diagnózis alapján besorolni, sőt olyannak, akit a múltja már szinte véglegessé formált, nos ebben az esetben én magam is nagyban hozzájárulok ahhoz, hogy ez a szűk korlátok közé szorított hipotézis valóra váljon. Ha sikerül őt úgy elfogadnom, mint aki egy folyamatnak – a saját potenciális énjévé válás folyamatának – részese, akkor ezzel minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a lehetőségei valósággá váljanak.
94. oldal
Nagyon nehezünkre esik, hogy megengedjük a gyerekeinknek, a szüleinknek vagy a társunknak, hogy tőlünk eltérően érezzenek egy adott témával vagy problémával kapcsolatban. Nem vagyunk képesek megengedni a klienseinknek, a diákjainknak, hogy különbözzenek tőlünk, vagy hogy felhasználják a mienktől eltérő korábbi tapasztalataikat, egyéni módszereiket. A nemzet szintjén végiggondolva ugyanezt, nem engedhetjük meg más nemzeteknek, hogy a mi gondolatainktól eltérően gondolkodjanak, az érzéseinktől eltérően érezzenek. Egyre világosabb számomra, milyen felbecsülhetetlen érték, hogy az egyénnek joga legyen arra, hogy a maga sajátos módján hasznosítsa az élettapasztalatait, hogy egyéni értelmet adjon annak, amit átél. Minden ember egy sziget, amelyet csak akkor köthet össze híd más szigetekkel, ha akar és tud önmaga lenni. Ha képes vagyok elfogadni egy másik személy érzéseit, attitűdjeit, hitvilágát, mint énjének szerves, elválaszthatatlan részeit, akkor ezzel hozzásegítem ahhoz, hogy a személyisége fejlődjön – és számomra ez egy hatalmas érték.
49-50. oldal
A vallás – különösen a zsidó-keresztény tradíció – igen mélyen átitatta a kultúránkat azzal a nézetével, hogy az ember alapvetően bűnös lény, és hogy ezt a bűnös alaptermészetet csak valami csoda révén lehet megváltoztatni.
A pszichológiában Freud és követői igen meggyőző érveket sorakoztattak fel annak bizonyítására, hogy az Ősvalami – az ember legbelső, tudatalatti természete – lényegileg ösztönök által vezérelt, s ha lehetőségeket kap lényegének kifejezésére, vérfertőzésre, gyilkosságra és egyéb bűntettekre ösztökél. A terápia fő problémája – a pszichoanalitikusok szerint – az, hogy holisztikus és konstruktív módon szereket találjunk ezeknek a vad erőknek a megregulázására, a neurotikusok szokásos, sok kárt okozó „megoldásai” helyett.
Azt a nézetet, hogy az ember a szíve mélyén, a lényegét tekintve irracionális, szocializációra csak kevéssé hajlamos, másokat és önmagát egyaránt romboló, a többség szinte kérdőjel és kritika nélkül, azonnal elfogadja. Csak ritkán lehet ezzel ellentétes hangokat hallani. Maslow például nagyon életszerű képet fest elénk arról, hogy az ember állatinak tűnő természete – amelyet antiszociális érzelmekkel, ellenségeskedéssel és féltékenységgel fejez ki – sokkal alapvetőbb igényeivel (mint például a szeretettel, a biztonsággal és a valakihez tartozással) kapcsolatos frusztrációnak a következménye. Montagu szerint a kooperáció sokkal inkább az emberi élet alaptörvénye, mint az egymással vívott harc. Ezek a tiszta, magányos hangok azonban csak kevéssé hallhatók. Az általánosan elfogadott nézet – szakmai körökben és az átlagemberek körében egyaránt – az, hogy az embert az alaptermészete miatt vagy teljes kontroll alatt kell tartani, vagy el kell takarni ezt a természetét, de a legjobb az, ha mindkettőt egyidejűleg alkalmazzuk.
133. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- M. Scott Peck: Úttalan utakon 98% ·
Összehasonlítás - M. Scott Peck: A járatlan út 91% ·
Összehasonlítás - Jonice Webb: Ismeretlen érzelmek 91% ·
Összehasonlítás - Ellen Hendriksen: Hogyan lehetsz önmagad ·
Összehasonlítás - Balogh Klára – Bárdos Katalin – Békési Tímea – Hardy Júlia – Koltai Mária – Korbuly Ágnes – Tóth Borbála: Transzgenerációs történetek 86% ·
Összehasonlítás - David A. Clark – Aaron T. Beck: Szorongás és aggodalom munkafüzet ·
Összehasonlítás - Tara Porter: Te nem értesz engem! ·
Összehasonlítás - Kevin Leman: Péntekre új én 76% ·
Összehasonlítás - George Simon: Báránybőrben 74% ·
Összehasonlítás - Edith Eva Eger: Az ajándék 94% ·
Összehasonlítás