Az ​alkimista elképzelésekről 0 csillagozás

Carl Gustav Jung: Az alkimista elképzelésekről

Az ​életműsorozat (C. G. Jung Összegyűjtött munkái; röviden: ÖM) 13. kötete az alkimista elképzelésekkel foglalkozik. Jung az 1920-as évektől kezdve nagy figyelmet szentelt az alkímiának, mert úgy vélte, bensőséges kapcsolatban áll azokkal a jelenségekkel, amelyekkel a tudattalan pszichológiája gyakorlati okokból kénytelen foglalkozni. A kötetben olvasható öt hosszú tanulmány az alkímiai filozófiai és vallási vonatkozásait tárgyalja. Ezekben több állandó témáját dolgozza fel új megközelítésből: Az aranyvirág titka (egy ősi kínai jógakönyv), Zoszimosz látomásai és Paracelsus személye gyakran visszatérő motívumok Jung munkásságában. Az aranyvirág titkához írt kommentárban az ősi kínai filozófiák (különösen a tao), a vallás és az alkímia kapcsolatát vizsgálja. Zoszimosz látomásainak következtetéseit a psziché és a kollektív tudattalan szempontjából értelmezi. Paracelsusról például így ír: „Paracelsus valamennyi filozofáló alkimistához hasonlóan azt kereste, ami képes hozzáférni az… (tovább)

>!
Scolar, Budapest, 2014
416 oldal · ISBN: 9789632445373 · Fordította: Bán Zoltán András

Kedvencelte 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
akarattya
Carl Gustav Jung: Az alkimista elképzelésekről

Nem szívesen írok le ilyet, de úgy érzem, figyelmeztetnem kell a leendő olvasót / leendő vásárlót: ez a kiadvány a (könyv)szakmai gondosság legelemibb normáit veszi semmibe. Jung alkímiával foglalkozó írásai amúgy is jócskán próbára teszik az olvasót, a Studien über alchemistische Vorstellungen fordítója (Bán Zoltán András), szaklektora (Ferentzi Eszter), korrektora (Kótai Katalin), felelős szerkesztője (Kis Kós Antal), valamint a nevéhez méltatlannak bizonyult Scolar kiadó azonban mindent elkövetett annak érdekében, hogy a magyar változat értő olvasása egyenesen lehetetlen vállalkozás legyen. Bevallom, eddig csak a kötet mintegy hetedét kitevő „Zoszimosz látomásai” című részt olvastam a könyvből, és így elhamarkodottnak tűnhet az ítélet, de ha ebben az ötvenoldalas részben ennyi félrefordítás, kihagyás, mondatismétlés és másféle hiba van, ráadásul ilyen durvák, akkor – tényleg – mit várhatunk a könyv többi részétől?
Ott fogtam gyanút – mindjárt a szöveg első oldalán –, ahol az álombeli beszélő azt mondja: „Bevégeztem a felhágást a sötétség tizenöt lépcsőfokán, és befejeztem a felhágást a fény tizenöt lépcsőfokán”. Jó, mondtam magamban, az Abstieget és az Aufstieget még csak-csak összekeverheti az ember egy rossz pillanatában, de amikor – pár sorral lejjebb – Ión felzabálja saját húsát, ahelyett, hogy kiokádná (ausspeien) már nehéz volt ilyen mentséget találni. És jöttek a baklövések sorra: „nyelvcsap/uvula” (Halszäpfchen) helyett „nyak”, „akiket alávetettek a büntetésnek” (gezüchtigt) helyett „akiket kitenyésztettek”, „napkeletről” (von Sonnenaufgang her) helyett „napfelkeltekor”. A „laboráns vallásos igyekezetéből” „»vallásos« laboráns” lesz, a halnak pikkely helyett „körme” van, a tudat „multipeln”, az ősi jelenség „genuin” (sic!, sic!) , a német Stahlt Strahlnak olvassa a fordító, a szerkesztő pedig lábjegyzetben megmagyarázza, hogy az anima – mint „ligamentum corporis et spiritus” – „test és lélek felfüggesztése”. Köszönöm szépen, a magam részéről maradok a test és a szellem közötti kapocsnál. Slusszpoénként még megtudjuk, hogy az alkimisták törekvése nem redukálható az „etológiára”, azaz az állati viselkedéstanra – etiológia, azaz az ok-okozati összefüggések tanulmányozása helyett. No, de mindegy is, hisz ahogy „egyetlen komoly törekvés sem kilátástalan” helyett fordítónk írja: „minden komoly törekvés kilátástalan”. És ezek még csak az egyszerűbb hibák voltak. A gázosabb az, hogy nemcsak egy-egy szó fordítódott félre, hanem egész mondatok csúsznak el, és válnak alig kibogozhatóvá, súlyosabb esetben teljesen érthetetlenné. Mivel amúgy is hírhedten nehéz, a hellenisztikus korból és a kora újkorból származó obskurus görög és latin szövegek között bolyongunk, ráadásul Jung írásmódja sem könnyíti meg a dolgunkat, a rossz fordítás miatt esélyünk sincs a megértésre, vagy ami talán még ennél is rosszabb, azt hihetjük, hogy mind Jung, mind alkimista elődei érthetetlen zagyvaságokat hordtak össze.
Mindez azért különösen fájó, mert Jung e kötetbe foglalt értekezéseinek kiadására vélhetően jó ideig nem kerül majd újra sor, így a téma iránt behatóbban érdeklődők kénytelenek lesznek továbbra is a német vagy más nyelvű kiadásokhoz fordulni.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Farohar P

A nyugati ember a felfogásának megfelelően alárendeli magát Krisztusnak mint uralkodó isteni személynek, és általa várja a kegyelmet; viszont a keleti ember tudja, hogy a megváltás azon a művön nyugszik, amelyet valaki önmagán vitt végbe. Az egyes emberből nő ki az egész tao. Az imitatio Christi tartós hátránya, hogy mi egy embert isteni példaképként tisztelünk, aki a legmagasabb értelmet testesíti meg, és az utánzás során elfelejtjük, hogy megvalósítsuk saját, legmagasabb rendeltetésünket. Ugyanis nem teljesen kellemetlen lemondani saját rendeltetésünkről. Ha Jézus ezt tette volna, akkor becsületes ács lett volna belőle, nem pedig vallási vezető, aki természetesen manapság hasonlóan végezné, mint egykoron.

60. oldal

1 hozzászólás
>!
Farohar P

Noha a technika és a tudomány leigázta a világot, de hogy ennek révén mit nyert a lélek, az már egy másik kérdés.

138. oldal

1 hozzászólás
>!
Aleph P

A Bardo Tödol intelmei világossá teszik, milyen nagy veszélyt jelent a tudatra, ha megzavarják ezek a figurák. Újra meg újra azt tanítják a halottnak, hogy ne tartsa valóságnak ezeket az alakokat, és ne keverje össze zavaros fényüket a dharmakája (az igazság isteni teste) tiszta fehér fényével, ami annyit jelent, hogy a legfelsőbb tudat fényét ne vetítse bele konkréttá vált alakokba, hogy az ily módon fel ne oldódjék az autonóm részrendszerek sokaságában. Ha nem állna fenn ennek veszélye, ha a részrendszerek nem lennének fenyegetően autónom és divergáló tendenciák, akkor aligha lenne szükség e nyomatékos intelmekre, amelyek az egyszerűbb, a politeizmus felé orientálódott keleti beállítottságú emberek számára csaknem azt jelentették, mint például a keresztényeknek szóló intelem, hogy ne hagyják elvakítani magukat egy személyes isten által, nem is szólva a Szentháromságról vagy a számtalan angyalról és szentről.

Ha a meghasadtság tendenciái nem lennének inherens tulajdonságai az emberi pszichének, akkor a pszichikai részrendszerek egyáltalán nem hasadtak volna le, más szavakkal: akkor sosem léteztek volna szellemek vagy istenek. Ezért is olyan nagymértékben istentelen és szentségtelen a mi korunk: mert mit sem tudunk a tudattalan pszichéről, és mert kizárólagos a tudat kultusza. A mi valódi vallásunk a tudat monoteizmusa, a tudat általi megszállottság, amely fanatikusan tagadja az autonóm részrendszerek létét. Abban különbözünk a buddhista jógatantól, hogy mi még azt is tagadjuk, hogy a részrendszerek egyáltalán megtapasztalhatók. Nagy pszichikai veszély rejlik ebben, mivel ekkor a részrendszerek úgy viselkednek, mintha valamiféle elfojtott tartalmak lennének: szükségszerűen helytelen viszonyulásmódot hívnak elő, miközben maga az elfojtott dolog nem a saját valódi alakjában tűnik fel ismét a tudatban. Ez a minden neurotikus esetben szembeötlő tény érvényes a kollektív pszichikai jelenségekre is. Korunk e téren fatális tévedésben van; azt hiszi ugyanis, hogy a vallási tények intellektuális alapon bírálhatóak. Az emberek például azt hiszik, mint Laplace, hogy Isten csupán hipotézis, amelyet egy intellektuális eljárással, tagadással vagy igenléssel meg lehet hódítani. Eközben pedig tökéletesen elfelejtik, hogy amikor az emberiség hisz a „daimón” létezésében, annak oka legkevésbé sem valami külső tényezőben keresendő, hanem egyszerűen az autonóm részrendszer hatalmas belső hatásának naiv észlelésén alapul.

Kommentár Az aranyvirág titkához

>!
Farohar P

Senki sem büszkélkedhet azzal, hogy immúnis saját kora szelleme iránt, miként azzal sem, hogy teljes tudással rendelkezik róla. Tudatos meggyőződésünktől függetlenül, mindenkit, kivétel nélkül, amennyiben a tömeg része, megragad, átszínez vagy teljesen aláaknáz ama szellem, mely átjárja a tömegeket. A szabadság csak odáig terjed, ameddig tudatunk határai nyúlnak. Ezeken túl alá vagyunk vetve környezetünk befolyásának. Ha nem tisztázzuk a magunk számára logikusan, mit jelentenek szavaink és tetteink, attól még fennáll azok jelentősége és lélektani hatása. Legyen bár tudatában az ember, vagy sem, mégis fennál a rettentő ellentét amaz ember közt, aki Istent szolgálja, és aki parancsol Istennek.

127-128. oldal

>!
Farohar P

A neurózisok, mint minden betegség, csökkent mértékű alkalmazkodást jelentenek, vagyis ilyenkor az ember valamely akadályozó jellegű ok (gyengeség vagy hiányosság, elhibázott neveltetés, rossz tapasztalatok, alkalmatlan szubjektív beállítottság stb.) következtében kitér az élet általa támasztott nehézségek elől, és ezzel visszakerül az infantilizmus korai világába. A tudattalan ezt a regressziót szimbólumokkal kompenzálja. Ha ezeket objektív módon, azaz az összehasonlító kutatás eszközeivel értelmezik, újra életre hívják azokat az általános képzeteket, amelyek minden ilyesfajta, természetes úton kifejlődött rendszer alapját jelentik. Ezáltal megtörténhet ama változás a hozzáállásban, amely áthidalja az ember valódi és kívánatosnak tételezett helyzete között keletkezett disszociációt.

352. oldal

>!
Farohar P

Ezért is olyan nagymértékben istentelen és szentségtelen a mi korunk: mert mit sem tudunk a tudattalan pszichéről, és mert kizárólagos a tudat kultusza.

44. oldal

>!
Farohar P

A halál ugyanis, lélektanilag helyesen nézve, nem vég, hanem cél, és ezért a halál felé tartó élet megkezdődik, amit átléptük az élet delének küszöbét.

54. oldal

>!
Farohar P

Ugyanis időközben megtanultam belátni, hogy a legnagyobb és legfontosabb életproblémák alapjában véve megoldhatatlanok; és ilyennek is kell lenniük, mert kifejezik ama szükségszerű polaritást, amely minden önmagát szabályozó rendszerben immanens. Soha nem lehet megoldani őket, csak túlnőni rajtuk.

26. oldal

>!
Aleph P

Egyenes lényeges, hogy a tudattalan létét semmiképpen se töröljük el, és hogy alakzatait úgy fogjuk fel, mint működő hatalmakat. Aki megértette, hogy mit jelent a pszichológiai realitás, annak nem kell rettegnie, hogy visszaesik egyfajta primitiív démonológiába. Ha ugyanis az ember nem ismeri el a spontán működő tudattalan alakok méltóságát, akkor rabja lesz a tudatba vetett egyoldalú hitnek, ami végeredményben túlfeszítettséghez vezet. Akkor be kell következnie a katasztrófáknak, mert az ember összes tudatossága ellenére nem veszi észre a sötét pszichikai hatalmakat. Nem mi személyesítjük meg őket, hanem ők maguk ősidők óta személyes természettel rendelkeznek. Csak ha teljes mértékben elismerjük ezt, akkor gondolhatunk elszemélytelenítésükre, amit szövegünk [Az aranyvirág titka] úgy fejez ki: „az anima alávetettsége”.

Kommentár Az aranyvirág titkához


Hasonló könyvek címkék alapján

M. Scott Peck: Úttalan utakon
Almási Kitti: Hűtlenség… és ami mögötte van
Irvin D. Yalom: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek
Erich Fromm – Daisetz Teitaro Suzuki: Zen-buddhizmus és pszichoanalízis
M. Scott Peck: A járatlan út
John Douglas – Mark Olshaker: Sötétség
Don Richard Riso – Russ Hudson: Az enneagram bölcsessége
Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő
Shirley Trickett: Csak semmi pánik!
R. Kelényi Angelika: Az agyam eldobom