A ​nyugati és a keleti vallások lélektanáról 2 csillagozás

Carl Gustav Jung: A nyugati és a keleti vallások lélektanáról

A ​vallási problematika középponti helyen áll C. G. Jung életművében. Csaknem mindegyik írása, s különösen az idősebb éveiben születettek, foglalkozik a vallási jelenséggel. Amit Jung vallás alatt ért, az nem valamely meghatározott hitvalláshoz kötődik, hanem – saját megfogalmazásában – »gondos és lelkiismeretes figyelembevétele annak, amit Rudolf Otto találóan numinózumnak nevezett«. Ez a meghatározás a vallás összes formájára érvényes, beleértve a primitíveket is, és megfelel Jung tiszteletteljes és toleráns beállítottságának még a nem keresztény vallásokkal szemben is.
Jung nagy érdeme, hogy felismerte a különböző vallási formák alapját képező közös ősi képzeteket mint az emberi lélek archetipikus tartalmait. A modern ember egyre inkább elveszíti a hagyományos hitvallásokból merített biztonságát. Napjainkban vallási vonatkozásban mély elbizonytalanodás uralkodik. A Jung által közvetített új látásmód lehetővé teszi az áthagyományozott értékek megértését, és új értelemmel… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Carl Gustav Jung összegyűjtött munkái

>!
Scolar, Budapest, 2018
672 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449081
>!
Scolar, Budapest, 2012
672 oldal · ISBN: 9789639534254 · Fordította: Pressing Lajos

Kedvencelte 2

Most olvassa 6

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Leverkühn
Carl Gustav Jung: A nyugati és a keleti vallások lélektanáról

Jung elemzései zseniálisak és lenyűgözőek, de végképp arra a megállapításra jutottam, hogy a vallás, az alkímia és minden misztika szemfényvesztés. A vallást az „egyszerű”, hinni vágyó ember számára is érthetővé kéne tenni, hogy tudja, mit is vár, mit is kér tőle Krisztus az ő tanításában (bár, valljuk meg, az is elég homályos). Mihez kezdjen az emberek többsége a bonyolult dogmatikával? Emellett olyan „ködösítés”-be ütközünk mindenhol, hogy nem csoda, ha az emberek elidegenednek a vallástól.
Egyébként is: a legnagyobb titok az, hogy semmiféle titkok nincsenek, mert mind csak az ember félelmének szülöttei.

>!
andóc
Carl Gustav Jung: A nyugati és a keleti vallások lélektanáról

Igazából nem olvastam végig, hanem mindig olvasok belőle, amikor szükségem van rá. Elvarázsol a bölcsessége, a világlátása, a logikája, a szerénysége. Az én istenkeresésem ide vezetett. A hit, ami bennem is él, ezen a könyvön keresztül talált egy kis ösvényt.

>!
Füge
Carl Gustav Jung: A nyugati és a keleti vallások lélektanáról

Ezen műhöz hasonló fajsúlyú könyveket nem szeretek értékelni, mert még közel sem érzem magam kompetensnek és kellően tájékozottnak ahhoz, hogy véleményt mondjak róluk. Néhány gondolatot mégis megosztásra érdemes fontosságúnak érzek. Először is meghajlok Jung elképesztő műveltsége előtt: a hihetetlen mennyiségű forrásanyag, hivatkozás, elv és elmélet már önmagában ámulattal és elismeréssel tölt el, így nem lehet és nem is lenne illendő tisztelet nélkül beszélni a műről.

Másodszor, figyelemre és tiszteletre méltó az is, milyen gondossággal tartja meg Jung saját „orvosi” szemszögét a vallási kérdések tárgyalása kapcsán (azt hiszem, nem véletlen, hogy talán az egyetlen megingás ebben a könyv legvégén szereplő, Ji Kinghez írott előszavában található, ahol már ő sem képes / akarja megtartani a racionalista álláspontot, és egyértelműen működőnek titulálja az amúgy számára tudományosan megmagyarázhatatlan kínai bölcseletet). Ugyanakkor, éppen ezen „távolságtartás” vagy önkorlátozás miatt, végig olyan érzésem volt, hogy egyfajta „zárt térből próbál kitörni”, de arra pont az előbbiek miatt képtelen. Hiszen hogyan foglalkozzon valaki úgy a vallás lényegiségével és mélylélektanával, ha az előbbinek önmagában való létezését amúgy nem fogad(hat?)ja el? Jung ugyanis (tudományos okokból, természetesen) minden esetben azzal kezd, hogy ő nem a vallás és vallási jelenségek létezését igazolja vagy vizsgálja, hanem azok megjelenését és hatását az emberi pszichében, amelyek az előbbiekkel szemben egyértelműen megjelennek, tehát vizsgálhatóak. Ez a határvonal azonban mégis nehéz kérdés és kihívás, mert ennek dacára rendszeresen visszatér a vallási jelenségek önmagukban történő vizsgálatához, rendkívül kifinomult magyarázatokat és összefüggéseket felépítve – hogy aztán mindezen (amúgy csodálatra méltó) kifejtéseket ismét azzal zárja, hogy „persze mindez persze csak az ember fejében létezik”. Végül tovább bonyolítja (és ingatja) mindezen távolságtartást a Jung által használt „kollektív tudattalan” fogalom jelensége, amely amúgy ugyanannyira megmagyarázhatatlan tudományosan, mégis alapjául veszi a legkülönbözőbb vallások közötti párhuzamoknak és összhangnak. A bizonyítható és bizonyíthatatlan közötti feszültség tehát végig szerepel az írásokban, azonban abból a szempontból talán mégis szerencsés a tudományosabb szempontba helyezkedés Jung részéről, amennyiben a nyugati, egyre nagyobb arányban materialista / ateista / agnosztikus / technokrata stb. emberhez kíván szólni és azt érdemben megérinteni, hiszen a tudományra épülő nyugati kultúra jellemzően befogadóbban viszonyul egy ilyen realisztikus megközelítési módhoz.

Harmadszor, a könyv szerkezete és tartalmának arányai is szépen mutatják, hogy a szerző mennyire mozog otthonosan a nyugati és keleti vallások között: a legalább kétharmadnyi terjedelmet kitevő keresztény téma egyértelmű túlsúlyban van a keleti irányzatokkal szemben – ez amúgy teljesen természetes, mind azon megfontolásból, hogy egy alapvetően keresztény európai kultúrkörben született az írás; mind abból, hogy az 1920-as, ’30-as, ’40-es években még csak a töredékét ismertük a keleti vallási és filozófiai tanításoknak. Ez egyértelműen látszik Jungnál is, aki szintén inkább csak kapargatja pl. a buddhizmus vagy a taoizmus felszínét – ugyanakkor éppen emiatt még jobban tisztelem benne, hogy e (maihoz képest) csekély mennyiségben elérhető ismeretanyag ellenére világosan látszik, mennyire mélyen felismerte ezen tanítások értékét.

Összességében úgy gondolom, hogy egy rendkívül komoly és nagyszerű munka olvasható e könyvben, amely azonban mára inkább „korminta” funkciót tölthet be: mind pszichológiai, mind vallásfilozófiai téren bővebb, alaposabb ismeretekkel rendelkezünk azóta. Ez ugyanakkor nem von le az anyag értékéből, sőt, számomra csak jobban megvilágítja, mennyire elképesztően haladó és előremutató szellemiséget képviselt Jung a maga korában.


Népszerű idézetek

>!
[névtelen]

Mindenkinek van egy olyan lelki diszpozíciója, mely nagymértékben korlátozza szabadságát, sőt szinte teljesen illuzórikussá teszi azt. Az „akarat szabadsága” nemcsak filozófiailag beláthatatlan probléma, hanem gyakorlatilag is, amennyiben nagyon ritkán akad olyan ember, aki ne állna messzemenőkig, vagy akár túlnyomórészt hajlamok, szokások, ösztönzések, előítéletek, gyűlöletek és mindenféle komplexusok uralma alatt. […] Mindig van valami a lélekben, ami birtokba veszi az embert, és korlátozza vagy elnyomja erkölcsi szabadságát. Egyfelől ennek az igaz, de nagyon kényelmetlen tényállásnak az eltitkolása érdekében, másfelől pedig, hogy kedvet csináljunk magunknak a szabadsághoz, szoktunk rá az olyasfajta, voltaképpen apotropaikus [védelmező, bajelhárító] nyelvhasználatra, hogy: „Nekem van ilyen vagy olyan hajlamom, szokásom vagy haragom”, ahelyett, hogy az igazsághoz híven megállapítanánk: „A hajlam vagy a szokás vagy a harag birtokol engemet.”

Pszichológia és vallás

>!
Leverkühn

Sajnos kétségtelen tény, hogy az ember egészében véve kevésbé jó, mint amennyire ezt beképzeli magának, vagy amennyire kívánja. Mindenkit követ egy árnyék, és minél kevésbé testesül ez meg az egyén tudatos életében, annál sötétebbé és sűrűbbé válik.

>!
Lunemorte MP

Egy az angol televízió számára készült interjúban arra a kérdésre, hogy vajon hisz-e Istenben, Jung ezt válaszolta: "I do not believe, I know."*

* [ang. „Nem hiszek, hanem tudom.” – A ford.]

A szerkesztők előszava

>!
Leverkühn

A nyugati embernek nincs szüksége arra, hogy a külső és belső természettel szemben még nagyobb fölényre tegyen szert. Hiszen már mindkettőt csaknem ördögi tökélyre fejlesztette. Nincs meg viszont benne az, hogy tudatosan elismerje alárendeltségét a benne és körülötte lévő természetnek. Éppen azt kellene megtanulnia, hogy nem tehet bármit, amit akar. Ha nem tanulja ezt meg, akkor saját természete fogja őt elpusztítani. Nem ismeri saját lelkét, mely öngyilkos módon fellázad ellene.

>!
Lunemorte MP

A lelkiismeret, s kiváltképpen a rossz lelkiismeret égi adomány lehet – igazi kegyelem, ha az ember azt a magasabb önkritika érdekében használja. Az önkritika mint introspektív, megkülönböztető tevékenység nélkülözhetetlen minden, a saját lélektanunk megértésére irányuló kísérlethez. Ha olyasmit teszünk, ami megmagyarázhatatlan számunkra, és föltesszük magunknak a kérdést, hogy mi indíthatott bennünket erre, akkor a rossz lelkiismeret és az ennek megfelelő megkülönböztető képesség hajtóerejére van szükségünk ahhoz, hogy fölfedezzük saját viselkedésünk mozgatórugóit. Csak így vagyunk képesek meglátni, hogy milyen indítékok kormányozzák saját cselekedeteinket. A rossz lelkiismeret tüskéje még olyan dolgok fölfedezésére is ösztönözheti az embert, amelyek korábban tudattalanok voltak, és ezáltal képessé válik arra, hogy átlépje a tudattalan küszöbét, és megpillantsa azokat a személytelen erőket, amelyek az egyént az emberben rejlő tömeggyilkos öntudatlan eszközévé teszik.

Pszichológia és vallás

>!
Leverkühn

A művelt ember megpróbálja elfojtani magában az alsóbbrendű embert, s nem érti meg, hogy ezáltal ő maga kényszeríti azt lázongóvá válni.

>!
Leverkühn

A pszichoneurózis végső értelemben az értelmét nem találó lélek szenvedése.

>!
Leverkühn

A szentség híre messzire terjedhet ugyan, de a közeli együttélés egy szenttel kisebbrendűségi komplexust, vagy akár az erkölcstelenség vad kitörését is előidézheti morálisan kevésbé tehetséges egyéneknél. Úgy tűnik, a morál ugyanolyan adottság, mint az intelligencia. Nem lehet károkozás nélkül beleerőltetni egy rendszerbe, amelyben születésétől fogva nincs jelen.

>!
kazancakisz

Egyszerűnek lenni ugyanis valójában a legnagyobb művészet, s így az ember önelfogadása az erkölcsi probléma lényege és egy egész világszemlélet magva. Hogy jóllakatom a koldust, hogy megbocsátok az ellenem vétkezőnek, s hogy Krisztus nevében még szeretem is az ellenségemet, mindez kétségkívül nagy erény. Amit felebarátaim közül a legkisebbel cselekszem, azt cselekedtem meg Krisztussal. De ha most felfedezném, hogy az összes közül a legkisebb, az összes koldus között a legszegényebb, az összes vétkező közül a legarcátlanabb, sőt maga az ellenség is bennem magamban van, s valójában nekem magamnak van szükségem jóságom alamizsnájára, hogy én magam vagyok az ellenség, akit szeretnem kell, akkor mi van? Akkor rendszerint visszájára fordul az egész keresztény igazság, akkor nincs többé szeretet és türelem, akkor azt mondjuk a saját magunkban lévő felebarátunkra, hogy „racha” (megvetni való), akkor elítéljük és gyűlöljük magunkat. Kifelé elrejtjük ezt, s letagadjuk, hogy ezzel a bennünk lévő leghitványabbal valaha is találkoztunk volna, és ha maga az Isten volna az, aki e megvetendő alakban elénk lép, akkor őt is ezerszer letagadnánk, mielőtt a kakas akár csak egyet is kukorékolhatna.

A pszichoterápia és a lelkészi tevékenység kapcsolatáról - 520. bekezdés

>!
[névtelen]

El kell ismernem a tényt, hogy a tudattalan időnként olyan intelligenciát és célirányosságot képes felmutatni, ami felülmúlja az adott pillanatban lehetséges tudatos belátást. E tény kétségkívül alapvető vallási jelenség, amit itt egy olyan esetnél sikerült megfigyelni, akinek tudatos szellemi attitűdje nem úgy nézett ki, mint amely képes vallási jelenségek előidézésére. Nem ritkán megfigyeltem hasonló jelenségeket más esetekben is, és be kell vallanom, hogy nem vagyok képes a tényeket más módon megfogalmazni.

Pszichológia és vallás


Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc
Erich von Däniken: Istenek stratégiája
Erich von Däniken: Az istenek öröksége
Erich von Däniken: A Minden-hatók nyomában
Verena Kast: Búcsú az áldozatszereptől
Alain de Botton: A szerelem csapásai
Anton A. Bucher: A spiritualitás pszichológiája
Elisabeth Kübler-Ross: A halál mint ragyogó kezdet
Verena Kast: A személyiség születése