A ​toronyőr (Fjällbacka 7.) 81% 205 csillagozás

Ami Chris Carter-nek a brutalitással átszőtt sorozatgyilkosság(mert most ezt olvastam sokat), az Läckberg-nek a családi drámákkal, tragédiával átszőtt (nem túl akciódús) nyomozgatás. Direkt ezzel a kifejezéssel élek. Fél lépést előre, sokat hátra, ahogy a könyvvel kapcsolatban érzek. A könyv központi eleme (a kakis pelust leszámítva, meg hogy ki hogy cseréli) a gyász, a halvány misztikummal átszőtt múltbéli események, és a jelen drámái is a bánatot ontják, na meg az unalmat. Együtt érzek, szörnyű dolgok játszódnak, de nagyon halovány, nem tartja fenn az érdeklődést, a homályba vész, semmi izgalom. Sajnálom, de megint lepontozás áldozata lett egy Läckberg kötet, pedig az előző után reménykedtem. De most már végigolvasom az összeset, mert lehetőség van rá, szóval a negatív kritikák ellenére menetelek tovább.

Ez most annyira nem volt az igazi………..
A megszokott múlt és jelen kapcsolat is erőltetett volt, no meg kitalálható a múlt, ami szerintem nem volt izgi, szomorú, igen, de ennyi. A jelen meg..sok mellékszál, amik csak szerteágaztak és néhol még kapcsolat sem volt. A főcsapás, hát na, azt nyolc öregasszony se találta volna ki, miért és hogyan és minek? Ez sem volt izgi, szomorú, talán. Menet közben meg papás-mamást olvashattunk szereplőink életéből és persze a mélabú-gyász most itt is jelen volt.

Lélekbe markoló lélektani drámák sora.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/12/a-toronyor.html

Ismét a szokásos: nem rágtam le a körmöm tőle, de kellemesen kikapcsol (ha nem húzza az írónő dolgokat a végtelenségig).
A főszereplők semmilyensége egyre jobban bosszant, Mellberg karaktere az, ami még mindig olvasom a sorozatot.
Folytatom, nem adom fel, jöhet a következő rész.

Ez nekem már nagyon beteg volt.

A nyomozás mellett fő témája a családon belüli erőszak. Ahogy megszokhattuk több szálon és idősíkon fut. A jelent és a múltat összeköti a nők családon belüli bántalmazása, kiszolgáltatott helyzete és mindennek fő áldozata a gyermek. Olvasmányos, de sokszor a felesleges részek miatt nem éreztem a pörgést, az izgalmat. Szeretem, ahogy Camilla Lackberg ír, de ez most nem az én könyvem volt. Olthatatlan olvasási vágyam könyvei iránt parkolópályára került.

Minden részben lenyűgöz az írónő! A borító meg egyik kedvencem a sorozatból.

A sorozatot kedvelem, mert az írónő jól találta ki a szereplőket, nyomozókat, családtagokat. Mindig kapunk történéseket a nyomozók aktuális magánéleti eseményeiről, mint ahogy ezt a skandináv krimikben megszokhattuk.
DE itt konkrétan a fejemet majdnem falba vertem már, mert ezt nagyon túlzásba vitte az írónő. Konrètan nem szólt az első 150-200 oldal másról, mint a nyomozók magánéletéről. Szóval, most akkor a krimi a főszál vagy a skandináv szappanopera??? Áhh.

Egyébként a történet érdekes, jól felépített volt. Rövid kis fejezetekkel jól taktikázott Läckberg, mert amikor végre beindult a könyv, akkor legalább 3-4 szálon futott a történet. Mondjuk egy szálra nem kaptunk teljes választ. spoiler
Fontos szervezetet épített be az írónő a családon belüli erőszak ellen harcoló, illetve a nőknek védelmet adó szervezettel, mert fontos erre felhívni a figyelmet, hogy mindig van más út, mint bántalmazó kapcsolatban élni. A könyv nem mutatott könnyű utat, és nem is az a valóságban sem, tehát nem áltat. spoiler
Ha nem rinyáltatná a szereplőit és nem akarna lassan tényleg skandináv szappanoperát létrehozni Läckberg, akkor sokkal jobb is lehetne az egész könyv, mert akkor nem untam volna magam agyon a könyv első felén.

A sorozat hetedik kötete sajnos már nem adott újat (az is lehet, hogy megszoktam az írónő stílusát). Izgalmas, persze, változatos események, sok-sok idővonal – de a fő cselekmény vége nem tetszik, meg további 2-3 cselekményszál elvarrása sem…

Lehet, hogy a sok baljós esemény az oka (nagyjából minden történetvonalban jelen van a tragédia), esetleg a túlzott feminizmus, de számomra egyelőre itt a sorozat vége. Igazából az első négy rész után akartam abbahagyni; az ötödiket még nem bántam meg (a fő cselekményszál szellemessége miatt), de a hatodik és hetedik kötet elolvasása utólag feleslegesnek tűnik.

Még úgy is leállok, ha látom, hogy a 8-9-10. rész magasra értékelt a molyon…

Vissza Fjallbackába, ahol kisvároshoz képest elég jól hullanak az emberek és komoly ügyekkel birkóznak a zsaruk.
A krimiszálban a legjobb az volt, hogy megvolt az esély több elkövetőre is, a logika adott lehetőséget mindegyikre. A többi rész viszont… huhhh, nagyon kitalálható volt előre, Akár Sam sorsát nézzük, akár a múltban játszódó szálat, szinte tudtam, hogy mi fog jönni, ahogy a szereplők magánéleti válságait, gondjait is látni lehetett előre. Így a 400 oldal elég unalmas volt.