A ​hableány (Fjällbacka 6.) 315 csillagozás

Camilla Läckberg: A hableány

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Christian Thydell régi álma válik valóra, amikor megjelenik első regénye, A hableány, és ő egy csapásra országszerte ismert író lesz. A hirtelen jött népszerűség azonban lerántja a leplet Christian féltve őrzött titkáról is: a férfi másfél éve fenyegető leveleket kap.
Ezzel egy időben egyik legközelebbi barátja nyomtalanul eltűnik, a rendőrség azt sem tudja, él-e, hal-e, mígnem három hónap múlva a jég alól húzzák ki a holttestét.

Patrik Hedström nyomozó összefüggést sejt a két eset között, de támpontok híján a nyomozás igencsak döcögősen halad. Felesége, Erica Falk – aki jól ismeri Christiant, hiszen ő fedezte fel írói tehetségét – a saját szakállára kezd kutakodni, és tárja fel az igazságot, ami szörnyűbb, mint valaha is gondolta.

Eredeti megjelenés éve: 2008

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus

>!
Animus, Budapest, 2023
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636142230 · Fordította: Dobosi Beáta
>!
Animus, Budapest, 2019
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633242599 · Fordította: Dobosi Beáta
>!
Animus, Budapest, 2019
ISBN: 9789633242599

3 további kiadás


Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Erica Falck · Patrik Hedström · Bertil Mellberg

Helyszínek népszerűség szerint

Fjällbacka


Kedvencelte 13

Most olvassa 6

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

bokrichard>!
Camilla Läckberg: A hableány

A hableány Läckberg Fjällbacka sorozatának számomra eddigi legjobb kötete kétségtelenül. Az előző sztorinál is gondolkodtam, hogy több csillagot adjak, mert az is már váltott, de ebben a könyvben az első 20%-nyi terhestornát követően nagy hibát nem találni. Meglepő, hogy a chick lit vonalat háttérbe szorítva mennyire magával ragadó nyomozásban vehet részt egy krimikedvelő. Persze nem egyedi az alapkoncepció, de ennyi olvasási élmény után nehéz is valami olyan kiindulást találni, ami új. Az elcseszett család, és psziché diadala most is tarol, mondjuk a végére kitalálható volt számomra a kép, de még így is megdöbbentő a végkifejlet. Csak így tovább, remélem az ezt követőek is maradnak ilyenek.

1 hozzászólás
Kókuszka>!
Camilla Läckberg: A hableány

Gyors váltásban ugrál jelen, múlt, emberi sorsok között. Titkok, homályos utalások útvesztőjén haladunk a végkifejlet felé. Minden agyalásom ellenére a gyilkos személye meglepetésként hatott. Nagyon jó karakterek, izgalmas cselekmény, kerek egész, jól felépített krimi.

3 hozzászólás
Cs_N_Kinga P>!
Camilla Läckberg: A hableány

Egyre jobban és jobban szeretem ezt a sorozatot. Nekem nagyon bejött, s bár a felénél már tudtam ki tette és miértspoiler, de folyton elbizonytalanodtam inkább csak sejtés volt ez, de utólag már tudás:D. Még 3 másik ember lett volna sanszos nekem ezek felé vitt el az író, de végig ott volt a kisördög. Ebben is volt minden család, bántalmazás rengeteg formája és kicsit morbid önfeláldozás.
A négy csillag marad mert ez kicsit lassabban haladós volt, sokszor toporogtunk, tudom hogy nincs köze hozzá és egyáltalán nem olyan, stb mégis Columbo jut eszembe a hangulata miatt, semmi lőfegyveres párbaj csak lassú nyomozás. Nem rossz ez:)))

smetalin>!
Camilla Läckberg: A hableány

Annyira adtam volna öt csillagot, de ez a rettentően sok magánéleti cucc!!!!Nagy has, még nagyobb has…………..miért kell???? Szerintem mindenkinek világos, terhesek, sőt van akinek több baba is jutott a hasába, ha valamelyik szereplő feltűnt ezek közül, akkor biztos nem úsztuk meg, és ismét arról szólt öt mondat, kettő helyett esznek, nem férnek el sehol és semmiben és bla-bla-bla.
Egyébként, a krimi része nagyon jó volt, törtem a fejem mi is történhetett, hogyan, kivel és ki a hunyó, de vakvágányon voltam. Mondjuk a nyomozók is, mert a megoldást nem találták ki, hisz jött egy telefon………Ide valami frappánsabbat kellett volna.
Sajnos nincs nálam a következő része csak az utána levő, pedig jó volna, de kibírom.

1 hozzászólás
ppeva P>!
Camilla Läckberg: A hableány

Hát sajnos untam. Már a felénél tudtam, mi volt az, ami miatt ezek a férfiak ki lettek pécézve. Aztán néhány sejtetés, újabb és újabb lehetséges elkövetők meglengetése után előhúzta az elkövetőre a spoiler kártyát, ami remek dzsoli dzsoker, de ide nekem nem passzolt. Főleg, hogy volt benne egy logikátlan, félrevezető momentum spoiler.
Még mindig azon tűnődöm, hogyan fogadják a fjällbackai népek, hogy egy olyan városkát alkotott belőlük, a szülővárosából az írónő, ahol átlag feletti az egy négyzetméterre eső sorozatgyilkosok, pszichopaták, pedofilok, erőszaktevők, családbántalmazók stb. stb. száma…

6 hozzászólás
Csoszi>!
Camilla Läckberg: A hableány

Nagyon szeretem a sorozatot, de az előző rész kevésbé tetszett, emiatt jó sokáig halogattam a folytatást. A hableány rendkívül komor és nyomasztó volt. A krimi szál szinte csak egy helyben állt, nagyon nehezen haladt előre a nyomozás. Erica kíváncsiskodása, szimatolása nagyban hozzájárult az ügy megoldásához. A végétől pedig teljesen kiakadtam. Ekkora függővéget már!

Paulinusz_Tünde P>!
Camilla Läckberg: A hableány

„ Az utolsó, amire emlékezett, a haja volt. A hosszú fekete haja.”

Ez volt a többedik könyv, amiből a jövőre nézve semmit nem tudtam meg, hiába találgattam. Itt is szövevényes üggyel találkozunk, ember legyen a talpán, aki tudta, hogy mi fog történni. Én csak lapoztam, és lapoztam és izgatott voltam. Mindig furcsálltam, hogy az emberek nem akarnak segítséget kérni, bármi történjék is, inkább rettegnek, vagy szembenéznek az elborzasztó jövővel.
Mivel én már eddig is rajongtam ezért a sorozatért nem mondok újat, ha azt mondom ez is szörnyen tetszett. Képtelen vagyok abbahagyni. Ahogy befejezem az egyiket, már nyitom is a következőt.
Természetesen Erica újra belekotnyeleskedik a nyomozásba, de most (újra) személyes érintettsége is van.

Ibanez P>!
Camilla Läckberg: A hableány

A sorozatból ez a harmadik olvasásom, mivel kissé összevissza olvasom, de most visszatérek majd a rendes rendhez. Az egy csillag levonást azért kapja, mert most valahogy ez nekem sok volt, hosszú, unalmasabb, többször újra és újra megismételve megtörtént dolgokat. Ráadásul Erica is kicsit kezd sok lenni, kotnyeleskedő, mindig mindenbe belelóbálja a lábát, noha közben ezernyi dolga van (állítólag). Talán most már azt is soknak érzem, hogy egy-egy kötetben mennyire sok mindenkinek az apró-cseprő magáügyeit is kövessük, azt hiszem, a sorozat végére Fjallbacka összes titkát megismerjük (meg azt is, ami nem titok). A krimi szál is kicsit talán erőtlenebbre sikerült most, az izgalom nem fokozódott kellő mértékben (a fentebb említettek miatt), jobban örültem volna egy pergősebb kriminek, túl lassan jutottunk el a végkifejletig. Bár az igaz, hogy egészen mást kaptam, mint amire számítottam spoiler. Összességében egy nem rossz, de lehetett volna jobb is típusú történet.

Iustitia>!
Camilla Läckberg: A hableány

Vagy az emlékezetem csal meg a sorozat előző részeivel kapcsolatban vagy csak már elég régen olvashattam az ezt megelőző könyvet, mindenesetre meglepődtem azon, hogy A hableány mennyire hideg, rideg, didergető olvasmány. A hangulatteremtése, a történet folyása, a fogalmazásmódja mind-mind mintha jégbe fagytak volna. Onnan lentről, messziről a jégtakaró alól kiabálnak felénk, de ez a fehéres, enyhén átlátszó réteg olyan tömör, hogy mire elér hozzánk a hang, az írónő hangja, a regény cselekménye, sajnos nem sok minden marad belőle. Foszlányok egy vakító téli napon, amiken átfúj a borzongató északi szél. Ezáltal kicsúsznak a kezeink közül, felsértve ugyan a bőrt, de semmi maradandó élményt vagy károsodást nem okozva.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Az igazságot nem mondhatta el. Sosem szabad kimondani. De a legjobb hazugságokban mindig van egy szemernyi igazság.

139. oldal

PRicsmond>!

– Üljön le. – János Kovács valósággal lenyomta egy székre, és kávét szolgált fel
neki. Diadalmasan tett elé egy nagy tál süteményt.
– Mákos. Magyar specialitás! Anyám gyakran küld csomagban, mert annyira
szeretem. Kóstolja meg! Vegyen csak!

robinson P>!

Felcsapta a könyvet, és olvasni kezdett. Voltaképpen hihetetlenül sok dolga volt, de valami azt súgta, hogy ez fontos. Ezért aztán pályafutása során először könyvet olvasott munkaidőben.

350. oldal

PRicsmond>!

Az embert nem egyedüllétre teremtették. Társaságra van szüksége.

Aoimomo P>!

Voltaképpen hihetetlenül sok dolga volt, de valami azt súgta, hogy ez fontos. Ezért aztán a pályafutása alatt először könyvet olvasott munkaidőben.

robinson P>!

Tudta, hogy előbb vagy utóbb mindenre fény derül.

(első mondat)

robinson P>!

Mivel nem volt más választása, be kellett érnie a második legjobb megoldással. A szexel. Csak a szex ajándékozta meg a legyőzhetetlenség érzésével.

110. oldal

ppeva P>!

– Nálunk Louise a könyvmoly. Végtére is valahogy el kell ütni a hosszú napokat, ha az ember nem dolgozik. Ugye, szívem?

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
2 hozzászólás
Belle_Maundrell >!

– A bizonytalanság elviselhetetlen lehet.

18. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bizonytalanság
landi72 P>!

Az embernek nem szabad mindenbe beleártania magát. Ha valaki el akar mondani magáról valamit, úgyis megteszi.


A sorozat következő kötete

Fjällbacka sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Anders de la Motte: Halálos ősz
Stieg Larsson: A tetovált lány
Malin Stehn: Boldog új év
Carin Gerhardsen: Mama, papa, gyerekek
Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Søren Sveistrup: A gesztenyeember
Loreth Anne White: Sötétedik
Melinda Leigh: Egy végső búcsú
Stephen King: Mr. Mercedes
Harlan Coben: Ne engedj el!