A ​sötétség angyala (Dr. Laszló Kreizler 2.) 140 csillagozás

Caleb Carr: A sötétség angyala Caleb Carr: A sötétség angyala

Alig ​egy év telt el Laszlo Kreizler első, sikeres nyomozása óta. Manhattan még nagyobb lett, még modernebb, még izgalmasabb – és még veszélyesebb. Egy napon riasztják a rendőrséget, hogy elrabolták a spanyol nagykövetség egyik munkatársának tizennégy hónapos kislányát. Rosszabb időpontban nem is történhetett volna a bűntett, hiszen az Egyesült Államok és a Spanyol Birodalom közti kapcsolat végleg elmérgesedett. Hamarosan kiderül, hogy a kislányt nem politikai céllal rabolták el: egy olyan asszony karmai közé került, aki feltételezhetően már több csecsemőt megölt. Stevie Taggert és Sarah Howard nyomozni kezdenek, csatlakozik hozzájuk John Schuyler Moore is, és a kor minden rendelkezésre álló nyomozati eszközét bevetik, hogy bíróság elé állíthassák a nőt, akinek ügyessége olyan ördögi, hogy segítségért kell fordulniuk a vonakodó Laszlo Kreizlerhez. De könnyen előfordulhat, hogy még a nagyon elszánt kerületi ügyész és a mindent látott elmeorvos eszén is túljár a tettes, aki sem… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
688 oldal · ISBN: 9789634196051 · Fordította: Görgey Etelka
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
688 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634196044 · Fordította: Görgey Etelka
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2008
696 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639868069 · Fordította: Görgey Etelka

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Dr. Laszlo Kreizler · John Schuyler Moore · Cyrus Montrose · Lucius Isaacson · Marcus Isaacson · Sara Howard · Stevie Taggert · Theodore Roosevelt


Kedvencelte 26

Most olvassa 8

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

hcs23>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Caleb Carr hihetetlen mesemondó, aki bárki szájába adja a szavakat (ezúttal Stevie a narrátorunk), sose lő mellé, és már lelki szemeim előtt vizualizálom, ahogyan a következő részek borzalmait Sara, Kreizler, vagy éppen Cyrus ecseteli, miközben újra hempergünk a századforduló New Yorkjának mocskában, és ámuldozva figyeljük az akkor még csak gyerekcipőben járó kriminalisztika fejlődésének minden rezdülését. Ez az, amiért az ember olvas (már aki :D) és ez az, amiért bosszankodik, h ilyen jellegű könyvekből miért nem jelenik meg több rész, mert hogy igény az biztosan lenne rá. Talán már az előző résznél is említettem, h Carr Kreizler sorozata olyan „rétegzsánert” alkot, ami szinte teljesen kiaknázatlan (legalábbis magyar nyelven), és annyira jól csinálja, h élvezet nézni olvasni.
Több dologra is visszavezethető ez, de alapvetően a pillérei a következőek: 1. Laszlo Kreizler Carr Pendergastja, az egyik legösszetettebb és legérdekesebb karakter, akit hátán hordott a Föld. 2. Az esetek valóban gyomorforgatóak, realisztikusak és néha kissé már horrorisztikusak is – pont amire a borzongani vágyóknak szüksége van. 3. Az 1890-es évekbeli New York úgy jelenik meg a szemünk előtt, mintha tényleg ott sétálnánk (ez alap lenne minden írónál, de sajnos nagyon nem az). 4. Tulajdonképpen ez a három.

PS. Sajnos ennek ellenére nem tudtam olyan sebességgel olvasni, ahogyan szerettem volna.
PS.2. A tárgyalásos rész gyenge pontja volt a könyvnek, de ez az egyetlen, ami felróható neki

11 hozzászólás
Bla I>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

A sötétség angyala egy, a XIX. század végén New Yorkban játszódó izgalmas, korhű bűnügyi regény. Jómagam az ezt megelőző részt nem olvastam, tehát csak erről a műről tudok nyilatkozni. Igazán terjedelmesre sikeredett a mű, aprólékos részletességgel ábrázolja a történéseket, amelyeket Stevie elbeszélésében ismerhetünk meg. Végig feszültséggel terhes írás, amelyben hagyományosan jók és rosszak küzdenek. Caleb Carr mestere az eredeti atmoszféra megteremtésének, érdemes elolvasni.

Ananiila>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Nagyon jó volt, jobban tetszett, mint az első rész.
Nem volt túlírt és ezáltal vontatott, mint az előző.
Jól működött az új elbeszélővel is a történet, pedig Stevie helyzetéből adódóan sok helyre nem jutott el a többi szereplővel, és emiatt féltem, hogy hiányos lesz a beszámolója.
Itt adva van az elkövető szinte az elejétől, csak éppen bizonyítékoknak vannak híján, melyek alapján el lehetne ítélni és megoldani az ügyet. Ezek után ered a már jól ismert csapat.
Tetszett ez a felépítés, és volt benne tárgyalótermi rész is, ami nekem amúgy is nagy kedvencem.
Sajnos a karakterek nem igazán változtak, pedig számítottam rá, hogy Stevie szemszögéből kicsit másként láthatjuk őket. Talán még John az, aki kapott egy kis habókos beütést, de a többiek ugyanolyanok, mint az első részben.
Tetszik ez a világ amiben játszódik a krimi és nagyon bejön ez a csapat is nekem. Kár, hogy egyenlőre nincs folytatás.
Addig nézem a tv-sorozatot, szerintem remek lett az is. És nagyon remélem, hogy ezt a könyvet is feldolgozzák.

xeral>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Rögtön a borítón a The New York Times értékelése fogad: Ha lehet még A halál angyalánál is jobb. Én úgy gondoltam, már az is bőven elég, ha legalább olyan jó. Lehet azért, mert frissen olvastam, de kiválónak tartom. Mind azt a rengeteg munkát, hogy a történtet háttére is kitűnően fel legyen építve, fel nem foghatom, például a tárgyalás leírása. A szereplők pedig már ismerősök, róluk is további információkkal gazdagodunk. Lenyűgöző a mérete a könyvnek, köszönetnyilvánítással sűrűn szedett 690 oldal, még ezt is elolvastam, pedig nem szoktam. Szinte végig tudta tartani a színvonalat, én a tárgyalásnál már kezdtem picit unni, de ezért eszemben sincs bármennyi csillagot levonni.

Belle_Maundrell>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Tetszett, de azért A Halál angyalát nem szárnyalta túl, az nagyon magasra tette a mércét.
Egy kicsit aggódtam az elején, hogy eléggé képben leszek-e a szereplőket és az előzményeket illetően, mert már jó pár éve olvastam, de meglepően könnyű volt visszailleszkedni a 19. századi New Yorkba. Még mindig lenyűgöz, hogy az író milyen erős abban, hogy megteremtse egy-egy helyszín atmoszféráját, tényleg elképesztően élő és vibráló volt az a közeg – akár város, akár vidék –, ahol hőseink mozogtak. Meg úgy általában nagyon szeretem a stílusát, egyszerűen jó elmerülni a soraiban.
Viszont a narrációval mégsem vagyok teljesen megelégedve. Alapvetően jó ötlet, hogy most egy másik szereplő szemszögéből követjük az eseményeket, de Stevie már csak a koránál fogva sem lehet mindig az események sűrűjében, és engem borzasztóan idegesített, hogy mindig követtem volna a dokit, erre Stevie-t elküldték – jobb esetben – kémkedni, ne adj isten, enni valamit. Pedig úgy ott lettem volna a dolgok sűrűjében, de olyan érzésem volt, mintha mindig a legfontosabb pillanatban kéne visszavonulni. Ráadásul amennyire emlékszem rá, szinte semmilyen stílusbeli különbséget nem lehet felfedezni a fiú és Moore elbeszélése között, ami azért fura, mert hiába a felnőtt, minden bizonnyal kiművelt Stevie visszaemlékezése, azért erősen kétlem, hogy olyan szinten lenne, mint egy diplomás újságíró. Szóval ez zavart egy picit, amit még tetézett Moore már-már karikatúraszerű ábrázolása. Azért szerintem ennyire nem volt léha meg együgyű.
A karakterizálással amúgy nem volt problémám, bár nem bántam volna, ha mindenkinek mélyebbre ásunk a múltjában az eddigieknél, de csak annyit látunk, amennyit az első részben is. Mindenesetre jó volt viszontlátni őket, érezni a köztük lévő dinamikát.
Az új szereplőkkel viszont elégedett vagyok, Pictont bírtam, a valóságban is létezett Darrow érdekes színfolt volt, nem is beszélve a bennszülött El Ninoról. És bár gonosz húzás, de kifejezettn hatásos, hogy Carr csak akkor kezdte el őket bántani, amikor már mindenkit megkedvelt az ember, akit kell, és így tényleg lehet aggódni, ha valakivel valami rossz történik.
Egyedül Stevie barátnőjét, Katet nem bírtam, nem is voltam oda azokért a részekért, amikor szerepelt. Valahogy egyáltalán nem érdekelt, mi lesz vele, nem tudtam megkedvelni, sőt az idő nagy részében inkább idegesített.
A főgonosz Libby Hatch viszont elképesztően izgalmas karakter, kifejezetten szerettem a sötét múltjában vájkálni vagy beszélni vele. Az agyamra ment, ahogy Kreizleréken kívül mindenkit az orránál fogva vezetett, de zseniálisan sunyi volt. Ráadásul az ügye kapcsán meglehetősen érdekes, még ma is aktuális kérdések merülnek fel.
Viszont az fura, hogy mennyire háttérbe szorult az a nyomozás, ami mindennek a kiindulópontja volt. Nem úgy értem, hogy nem foglalkoznak vele, hanem hogy egyszerűen eltörpül Libby múltbéli bűnei mellett. A vége felé komolyan alig ugrott be, ki az az Ana, Clarára viszont biztos sokáig emlékezni fogok.
Kreizler és társai természetesen most is remekeltek, habár néha rezgett egy picit a léc, és én is megkérdőjeleztem, hogy vajon tényleg győzedelmeskedni fog-e az igazság, annyira nem állt melléjük a szerencse. Izgalmas volt a nyomozásuk, a módszereik, amik manapság mindennaposak, de akkor szokatlannak számítottak; de azért nem bántam volna, ha kicsit többet használják azt a bizonyos táblát, és Kreizler alapos pszichológiai elemzéseit is hiányoltam. Úgy emlékeztem, mintha az első részben több ilyen lett volna. Pedig úgy imádom az okfejtéseit, és Libby Hatch (meg kb. bárki, akinek valaha összefonódott vele az élete) remek lehetőség lett volna erre. Aztán persze ki tudja, mi minden hangzott el, amikor Stevie épp nem volt ott.
A végén nekem maradt néhány megválaszolatlan kérdésem, de ez főleg a karakterekkel kapcsolatos, valamint olyan dolgokkal, amikre csak Kreizler tudna választ adni, tehát megint mindent Stevie-re kenek. A keretes szerkezet amúgy bejött, szeretem az ilyen visszaemlékezős történeteket, amikor a végén visszatérünk a jövőbe/jelenbe levonni a tanulságot meg minden. Jó volt egy picit belelátni, hogy kivel mi történt később, de annyira tudtam, hogy nem kéne annyit cigizni.
Részemről simán el tudnék képzelni még több Laszlo Kreizler könyvet, mindegyiket a csapat más tagjának szemszögéből, hogy folytassuk ezt a tendenciát. Egy Sara-központú sztori pl. nagyon érdekes lenne. De ha ennyi volt, hát ennyi volt, így is elégedett vagyok.
Viszont azzal nem, hogy miért csak ez a két műve jelent meg magyarul az írónak. Ezen igazán változtatni kéne, megérdemelné a nagyobb figyelmet; én legalábbis nagyon szívesen olvasnék tőle mást is.

modus_operandi>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Ha azt mondtam, hogy az előző kötet, a A Halál angyala az általam valaha olvasott legjobb krimikötet lett, nem hazudtolom meg az igazságot, csakhogy ez a kötet még ezt is túlszárnyalta. Senkit ne tévesszen meg az „ártatlan” borító és a cím, ugyanazt várhatjuk Carr-tól, amit az előző kötetben bemutatott, kellően nyomasztó pszichológiai feszültséget, nyomozati izgalmakat annak ellenére, hogy a gyilkos kilétére hamar fény derül. Üdítő újítás volt számomra, hogy az előző kötettől eltérően, a nyomozás nem teljesen „saját szakállra” megy, hanem a törvény eszközeivel: vádemelés, tárgyalási szakasz is részét – és igen jelentős és izgalmas részét – képezik a történetnek, ahol új karakterek is megcsillogtatják tudásukat.

Ha csak egy mondattal írhatnám le, miért ajánlom: A mindhunter, A gyilkos elmék és A bárányok hallgatnak egy nagyon remek összegyúrása ez a könyv, amely ismét bebizonyítja, hogy a gyilkosok nem valami földtől elrugaszkodott, mitikus lények, hanem igenis köztünk járnak.

kinga133 >!
Caleb Carr: A sötétség angyala

„Talán még az is lehet, hogy békés, kellemes életet tölthetünk együtt, olyan életet, amilyen az alatt a rövid idő alatt, amelyet itt, ezen a világon töltött, sosem adatott meg neki. Tudom, hogy sokan ezeket bolond ábrándnak tartják, de azok, aki abból a világból jöttek, ahonnan Kat és én, sosem tartanák annak.”

Ahogyan az első kötet magával ragadott, úgy a második résznek is sikerült, sőt! Alapos, jól felépített mű, több egy egyszerű kriminél, csak ajánlani tudom.

Krumplicsku>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Ez talán még jobban bejött, mint az első, ritkán szoktam érezni könyvvel olyat, mint amit ezeknél: annak ellenére, hogy kerek, egész történetet kaptam (tehát nem a cliff hanger miatt) nagyon sajnálom, hogy befejeztem a könyvet, és kikerültem a világából. (ezért is vágtam rögtön az első után a másodikba… csak sajnos, innen nincs tovább, legalább is magyarul, ha jól látom… nem, angolul sem, a harmadik könyve más, és előbb is jelent meg, mint emezek… tehát László Kreizlerrel ennyi volt :-()
Persze ezzel a résszel sem indult simán a kapcsolatunk ;-), ugye a szereplők ugyanazok, az elbeszélő viszont más, ami nem rossz ötlet. Azonban a megvalósítás nem sikerült tökéletesre, amennyiben a két elbeszélő közt semmiféle stílusbeli különbség nincs. Ami viszont alig valószínű, mert legyen bármennyire is támogatott az elmulasztott tanulás bepótlásában itteni elbeszélőnk Stevie, azért egészen biztos, hogy akkor is van különbség a szókincsében, mondatfűzésében, világlátáséban és egy felsőosztálybeli újságíró (első kötetes elbeszélőnk John) között.
Persze, aki nem egymás után olvassa a kettőt, lehet, hogy nem akad fent ezen, de engem az elején, pláne, míg a történet sem igazán indult be, nagyon zavart, mert mindig azt hittem, John mesél. Ami meg azért zavart, mert így John ugye e3-ban mesélt volna önmagáról, ráadásul valahogy olyan kissé lenéző-megbocsátó stílusban, amit az első után nem érettem: itt John ugyanis egy teljesen más jellem, mint amilyennek (a saját elbeszéléséből) az első részben megismertük: bohém, nem kitartó, nem túl okos, enyhén alkesz valaki, aki mindig utoljára kapcsol, az első részből meg nem ez jött le róla…. de tudjuk ezt be annak, hogy önmagáról mindenkinek más képe van, mint amit mások látnak és nekem csak a hirtelen váltás okozott gondot :-D
A történet is kicsit nehezen indul el, nem úgy, hogy ne történne meg az első bűncselekmény szinte rögtön az elején, de úgy a könyv első negyedében nem igazán tudtam, mi lesz ebből, hová vezetnek a szálak, mi ez a kavarás a lányát nem kerestető férjjel.
Aztán (talán a férj kivételével, akinek az indítékaira tényleg csak az utolsó oldalakon kapunk választ), minden elkezd haladni előre, és egy még szövevényesebb, még fordulatosabb könyv kerekedik, mint az első volt.
Talán kicsit sok is volt már a fordulat, meg a szövevény, mert időnként, mikor nagyon begyorsultak a dolgok, egyszerre voltam izgatott, és nem tudtam letenni a könyvet és fejezetekkel tovább olvastam, mint ahogy gondoltam és szerettem volna, ha azt nézem, hogy reggel kelnem kell, és lettem agresszív, mert ahelyett, hogy ráfordultunk volna a megoldáshoz és a megnyugváshoz vezető útra, megint valami bukfencet vett a történet, és nem jutottunk közelebb a bűnös elkapásához (és azért lettem agresszív, mert hiába volt a túlórám, nem jutottam előrébb :-D) .
Ráadásul ezen keresztül Carr elég jól bemutatja a kriminalisztika hőskorát, amikor ma már olyan alapvető dolgokat neveztek nem elég egzakt tudománynak, ami ma magától értetődő (ballisztika, daktiloszkópia), a rendőrség meg tesze-tosza (vagy ami rosszabb, korrupt) volt, így mai szemmel tulajdonképpen lebukási rizikó nélkül azt lehetett megölni, akit csak akart az ember (már, ha legalább is egy kis esze volt)
Itt már bevezetést kapunk a modern kori tárgyalótermi csatákba is (ráadásul, ha jól értem, Dwane létező karakter volt, csak nekem v. nekünk magyar olvasóknak nem ismert valaki), ahol nem feltétlen az igazság győz, hanem az okosabb, a ravaszabb és az, akinek a másiknál kisebb erkölcsi skrupulusai vannak.
Szóval nekem nagyon bejött mind a két könyv, nem feltétlen azért, mert irodalmi remekművek, mert ponyva ez, de a javából, még pedig valahogy új csavarral.

Az nekem meg még ma is kicsit szövevényes, úgy látszik, ezen a téren nem feltétlenül változtunk mi emberek sokat, hogy akkor László szerint most ki és miért is számít „őrült”-nek? Értem, persze, hogy értem László okfejtését, de mi az őrület, ha se a tudathasadásos személyiség, sem a pszicho- és szociopata nem az? Az oké, hogy ne végezzék ki őket, mert nem tehetnek a dolgokról, hanem a személyiség-fejlődésük során ment valami félre, ami esetleg kezelhető is, de akkor ki és mitől ŐRÜLT, ha ez a két sorozatgyilkos nem? Vagy korabeli bolond az volt, akit ma talán szellemi fogyatékosnak hívnánk, aki nem tudja felmérni cselekedetei következményeit, hatásait, ezek a szereplők viszont erkölcsi fogyatékosok volnának? (ez talán el is hangzik egyébként a könyvben)

(fél csillagot továbbra is azért vonok le, mert azért mindig kicsit túlírtnak érzem a könyvet, talán ezt kevésbé, mint a másikat -annak ellenére, hogy ez a terjedelmesebb kötet- szóval, szerintem, és ez csak egy érzés, egy 10-20%-kal feszesebb történetvezetéssel lett volna tökéletes a szórakozás. (meg e-bookban, mert izomlázat kaptam a 700 oldal kézben tartásától :-D)

Morgiana>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Ezt a könyvet még emésztgetnem kell egy darabig.
Mindenesetre nem véletlen, hogy ötösre csillagoztam…
Hihetetlenül jól megmutatja ismét a XIX. század végi New York mocskos oldalát, az elfojtásokat, a szerepjátszásokat, az emberi lélek sötét oldalát.
(Lehetséges az, hogy egy emberben még csak a szikrája sincs meg a jónak? Ez a kérdés nagyon foglalkoztat most, a könyv elolvasása után).

6 hozzászólás
Bagneso>!
Caleb Carr: A sötétség angyala

Fantasztikus! Lélegzetelállító és végig feszültséggel terhes történet, mely lélektanilag is rendkívül mély és tartalmas. Egyszerre krimi, dráma és thriller, Caleb Carr pedig olyan írói talentummal rendelkezik, mellyel szerintem csak születni lehet. Az elején még kissé monotonnak éreztem, és bevallom, ennek okán el is rettentett a könyv terjedelme, de gyorsan eljött a pillanat, ahonnét egyszerűen beszippantott a történet, a karakterek és az átütő korbeli hangulat pedig csak elősegítette az egész letaglózó hatását. Nagyon tetszett, egyúttal megrendítő is volt. Ritkán olvasni ilyen okos és logikus bűnügyi regényt, olyat pedig, ami történelmi regénynek is minősül, mint ez is, még ritkábban.


Népszerű idézetek

Sapadtribizli P>!

(…) S van még valami, amit tudunk: hogy a felnövekvő lányoknak átadott üzenetben az is szerepel, hogy ha mást akarsz az élettől, nem csak gyermeket nevelni, akkor nagyon nehéz dolgod lesz, sőt, nem is fognak nőnek tartani. Csak egy nőnemű valaki leszel, talán csak egy ringyó. Vagy cseléd. Vagy ha állást vállalsz, akkor egy jelentéktelen aktatologató. Minden esetben torz alaknak érzed magad. – Miss Howard ujjával dühösen messze pöckölte a csikket, amely szikrákkal szórta tele az előttünk elterülő utat. – Hacsak, persze, nem állsz apácának. De még azt sem úszod meg könnyen. Egy férfi lehet agglegény, attól még férfinek tartják a gondolkodása, a jelleme és a munkája alapján. De egy gyermektelen nő? Az csak egy vénlány, Stevie, és egy vénlány valahogy mindig kevesebbet ér, mint egy nő.

412. oldal, Agave Könyvek, 2008.

Kapcsolódó szócikkek: Sara Howard
Fummie>!

Természetesen mindez csupán egy kisfiú romantikus álmodozása volt, de az életben kevés hatalmasabb dolog létezik az álmodozásnál.

147. oldal, 13. fejezet (Agave, 2008)

modus_operandi>!

– Gondolom, még nincs ebédidő. Uramisten, sosem gondoltam volna, hogy a nyomozói munka ilyen étvágyat okoz. Nem csoda, hogy a fakabátosok zöme olyan dagadt…

Amadea>!

– Nem vagyok jól? – mennydörgött Mr. Picton. – Olyan egészséges vagyok, mint a dollárárfolyam, sőt, még annál is egészségesebb, ha az árfolyamok hullámzását nézzük.

314. oldal

Sapadtribizli P>!

– Mégis, elég érdekes módszer ez: elhagysz egy személyt, de csak azért, hogy máshol, vagy éppen másban megtaláld…

306. oldal, Agave Könyvek, 2008.

Sapadtribizli P>!

– Nem tudom, Stevie. Azoknak az embereknek a természete ilyen, akik úgy érzik, nincsen hatalmuk. Feltételezem, ezért próbálnak mindent és mindenkit, akik náluk gyengébb, maguk alá gyűrni, és Isten legyen irgalmas ezeknek a gyengéknek, ha nem tudnak megfelelően idomulni. A részeges, frusztrált férfiak megverik vagy megölik asszonyaikat; a kétségbeesett asszonyok pedig megpróbálják megmutatni, hogy igenis, van hatalmuk más fölött, ezért bántják vagy ölik meg gyermekeiket, ezek a gyermekek aztán viszonzásként állatokat kínoznak…

408-409. oldal, Agave Könyvek, 2008.

Belle_Maundrell>!

Talán az emlékezés nem más, mint egy gonosz átok, és az, aki képes kitörölni fájdalmas emlékeit, áldott lesz. Talán…

504. oldal (Agave Könyvek, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: emlék
Belle_Maundrell>!

– Kimball olyan ember, aki jóval megelőzte saját korát. Tisztjeink nagy része ugyanis csak csatahajókról képesek áradozni, Kimball viszont olyan fegyverek fejlesztésén gondolkodik, amelyek a jövő század tengeri hadviselését fogják meghatározni majd. Torpedók! Tengeralattjárók! Az a francia író, Verne, senki a hadnagyhoz képest!
Megjegyésére érdeklődve kaptam fel a fejem. A doktor ugyanis gyakran nyomott a kezembe könyvet, melyet Mr. Jules Verne írt, s a francia férfi tengeralatti világról, holdutazásról és mindenféle új, hatékony fegyverekről szóló írásai sokszor éjszakákon át nem hagytak aludni. Számtalanszor ábrándoztam már arról a világról, amely a jövőben vár ránk.

618. oldal (Agave Könyvek, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Jules Verne (Verne Gyula) · Stevie Taggert
Tímea_Vörös>!

Nem olyan vidék ez, ahol az emberek a természethez közel, a New Yorkhoz hasonló nagyvárosok szennyétől és poklától távol élhettek, éppen ellenkezőleg: kis New Yorkok sorakoztak egymás után, ahol az emberek ugyanolyan szomorú, esetenként taszító életmódot folytattak, mint a nagyvárosi emberek többsége. S ahogy erre szép lassan ráébredtem, magamat is meglepve az a kívánság fogalmazódott meg bennem: bárcsak az a vadon, amely a Catskills hegységet még mindig borította, visszahódítaná a földet, s elnyelné a völgyben mindenhol felbukkanó emberi hajlékokat.

Sapadtribizli P>!

– Csináljanak maguknak helyet, ahol tudnak – invitált minket. – Attól tartok, túl szigorúan veszem azt a mondást, hogy a rendezett irodának szétszórt a gazdája. És persze fordítva.

331. oldal, Agave Könyvek, 2008, (kiemelés tőlem)


Hasonló könyvek címkék alapján

Blake Crouch: Wayward Pines
Dot Hutchison: Pillangók kertje
J. D. Robb: A halál fényében
Douglas Preston – Lincoln Child: Titkok háza
Mary Higgins Clark – Alafair Burke: Míg a halál el nem választ
Lawrence Block: Döfés a sötétben
Brenda Joyce: Halálos szerelem
John Sandford: Borotvaélen
Robin Cook: Génhiba
Steve Berry: A Lincoln-mítosz