The ​Drowning Girl 1 csillagozás

Számomra olyan volt ez a könyv, mint egy fúga (egyébként a szerkezetét Kiernan egy zeneműre alapozta): nem feltétlen értem, miért hatott, de kétségtelenül felkavart.
India Morgan Phelps, vagyis Imp kezdi el legépelni gondolatait és emlékeit a pszichiátere tanácsára, hogy fel tudja dolgozni részben saját őrületét, amit anyai ágon örökölt (és ami anyja és nagyanyja esetében öngyilkossághoz vezetett), részben pedig többszöri találkozását Eva Canninggal és egy mitológiai-képzőművészeti-szellemtörténetgubanccal, ami teljesen és minden szinten áthatja a regényt. Imp nem mindig tényszerű, és hiába mondja el többször: „vigyázat, csalok”, a trükk láthatatlan marad. Vele együtt tévedünk el az elméjében és az összefolyó események sűrűjében, és vele együtt haladunk kérlelhetetlenül a végpont felé (amiből több is van, hiszen talán az az állítás is hazugság, hogy "Eva Canningból csak egyetlen egy létezett"). Tökéletesre húzott kísértettörténet és őrült napló egy abszolút megbízhatatlan, de lenyűgöző narrátortól, és ahogy olvassa az ember a regényt, folyamatosan érzi, hogy feláll a tarkóján a szőr, ahogy Imp világában összekeveredik Saltonstall vízbe fulladó lányáról festett képe, a Piroska és a farkas története, Imp párkapcsolata Abalynnal, első találkozása Eva Canninggel júliusban és novemberben, egy vérfarkas-gyilkosság és egy rakás rejtélyes öngyilkosság. A sötét víz felszíne alatt pedig bármi lehet.