Míg ​arcunk nem lesz 91% 37 csillagozás

C. S. Lewis-nál minden a végső misztériumról beszél és vall, és ez a regénye is az emberi és isteni szeretetről, az Istennel való találkozásról képes bölcsen és klisék nélkül megszólalni. Megtalálta az egyik legjobb formát erre, egy mitológiai történet E/1-es személyű önvallomás-változata szinte észrevétlenül csábítja be az olvasót a történetbe, először a díszleteken és az elbeszélői hangon keresztül. Ahogy Oruál döntéshelyzetbe kerül, s önmarcangoló, az isteneket vádoló kérdései kínozzák, az olvasó elé is kérdések állnak. Mennyit hisz el a szükségképpen elfogult történetmesélésből, milyen ítéletet hoz Oruál tette fölött, mit gondol, mik voltak valódi indítékai? Esetleg, hogy ő milyen következtetésre jutott volna ebben a helyzetben? Én magam sok mindenben hasonlítok Oruálra, s ezzel talán nem vagyok egyedül, így nem tudtam kárhoztatni döntéséért, még ha fájdalmas is volt látni a saját korlátai közé szorított embert, aki valami nála hatalmasabbal szembesülve, nem az általa ismert szabályok szerint kellene jó döntést hozzon. A regény által adott végső magyarázatban aztán a keresztény üdvtörténet elemei köszönnek vissza, s az Istennel való találkozás tapasztalata, amit persze ki-ki elutasíthat vérmérséklete szerint, noha ekkor a regény azzal a kellemetlen tapasztalattal hagyja magára, hogy ő talán a Róka a történetben, akit hamis és felszínes, emberi bölcselkedés vakít el. Mindenesetre tükröt tart Oruál nemcsak önmaga, de az olvasó felé is.

Nem tudok sokat mondani arról, ami szavakban oly nagyszerűen lett megfogalmazva, ahogyan azt Lewis tette. Lelki atyám könyveit mindig szívesen, pontosabban vágyakozva és örömmel forgatom. Ezt a könyvet úgy vettem meg @DayStyle-nak, hogy előtte nem olvastam el. E hibát akkor is elkövettem, amikor egy másik barátom kapta tőlem. Most, hogy türelmesen kivártam azt a pillanatot, amikor ajándékba kaptam a régen vágyott könyvet, még nagyobb volt az örömöm, mert úgy bontottam föl a csomagolást, hogy nem ismertem tartalmát, és amikor kinyitva beszippantottam a gerincéből áradó illatokat, nem volt kétséges, hogy ez a csinos, szép könyv örökre a barátom lesz, s én mindig vigyázni fogok rá, és ahányszor csak tehetem, előveszem, hogy belemerülve a sorokba átadjam magam a kettőnk között lévő intim kapcsolat hevének.
No igen, talán valóban sok, amit mondok. De a Lewis-könyvekkel való bensőséges kapcsolatomat csak az értheti meg, aki maga is megtapasztalja azt.
Nagyszerű ókori mese, istenek szférájába és a szellem magasságába emelkedik vele az olvasó.

Jelen esetben a könyv gyors elolvasása a történet sodró lendületéből adódott, kíváncsi voltam, mi lesz a vége, a felmerülő rejtélyek megoldása. A mítoszt nem ismerve még kevésbé tudtam kikövetkeztetni, hogy mi fog történni. – Mivel Lewis könyveinek általában több rétege van, mostani olvasásom csak egy kis részt tárt fel a mélyebb mondanivalóból, szeretném később még újraolvasni (kicsit lassabban, gondolkodósabban). Ami még tetszett, az itt-ott felbukkanó humor.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a mítoszokat és a meséket.

Bár nem nagyon emlékeztem az eredeti mítoszra, néha fel-felderengett egy-egy jelenet, amely segített jobban megérteni a cselekményt. Gyorsan elolvastam, mert folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet, tetszett a néha fellelhető irónia és humor és tökéletesen volt adagolva a mélyebb mondanivaló is, bár ahhoz, hogy ténylegesen minden aspektusát megértsem a könyvet, biztos, hogy még többször el kell olvasnom. Második olvasásra is biztos, hogy más, addig számomra rejtett mondanivalót fedezek fel majd benne. :)

Mindig #újraolvasós <3

Szeretem C.S. Lewis-t, szerettem ezt a könyvét is, annak ellenére, hogy a főszereplőtől, Oruáltól, kirázott a hideg, nem sok jót találtam benne. A vége egy kicsit nyögvenyelős volt nekem, de az utolsó 20 oldalig olvastatja magát a könyv.

Hát, ez ám a mélyfilozófia! Nem bírtam lemerülni az aljára. Még a címét sem igazán értettem meg, bár a hátsó borítón is, a második rész végéhez közeledve is említik. (ld. idézet a 214. oldalról!)
Mindenesetre majd még esetleg visszatérek rá, alkalmasabb időben (nem fogfájástól gyötrődős félébrenlétben…)

Day Style – maximálisan egyetértek. Újra és újra el kellene olvasnom, mert nem értem eléggé.

Nehéz róla írni, sokáig emésztettem. Emlékszem, mikor elkezdtem olvasni, kritikus voltam. Psziché mint istennő, de Átkozott, ezért fel kell áldozni… stb. nem voltam tőle elragadtatva.
Aztán ahogy haladtam a történetben, úgy lettem én is egyre inkább a történeté, megfogott. Most, hogy megint beleolvastam a végébe néhány gondolatért, újra magával ragadott. Micsoda fantasztikus királynő lett a végére Oruál!
Nagyon fontos gondolatokat rejt a történet. Ráadásul lenyűgöző, ahogy C. S. Lewis megfogalmazza ezeket.