Esszék ​a kereszténységről 12 csillagozás

C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

Clive Staples Lewis nem is ember volt, hanem egy egész világ – fogalmazott Peter Kreeft, a Boston College filozófiaprofesszora. Vonzereje életműve sokoldalúságában rejlik. Közel hatvan különböző műfajú írás fűződik nevéhez, melyek különleges vonása, hogy a hit gondolkodnivalóval is szolgál. Esszéi amelyekből halálának ötvenedik évfordulójára néhányat csokorba kötöttünk olyan fókuszpontok, ahol a valóság láthatóbbá válik, mint ahogy általában megfigyelhetjük. Apologetikai kérdések mellett az individualizmusról és kollektivizmusról, a jó és rossz életről, az ember jelleméről, a mentegetőzésről és megbocsátásról, valamint az ima hatékonyságáról gondolkodtatnak el bennünket.

Tartalomjegyzék

>!
Harmat, Budapest, 2014
70 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632881904 · Fordította: Lukács László

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Klodette>!
C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

Rövid kis szösszenet, de annál tanulságosabb.
Ezt a kis könyvecskét azért olvastam el, mert a szakdolgozatomat C.S. Lewisról és a munkásságáról írom, szóval mindenképpen hasznosnak bizonyult és tudok majd belőle szép dolgokat idézni.
A szerző nagy hívő volt, ez kitűnik a regényeiből is, főleg a Narniában figyelhetőek meg az ebben a kötetben is tárgyalt keresztény típusok.
Gyorsan haladtam vele, hiszen tényleg nem hosszú. Ajánlom azoknak is, akik eddig csak Lewis Narnia munkásságát ismerték.

mohapapa I>!
C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

Tömören, velősen, lelki lágyékba rúgva, fájdalmasan. Lewis talán a legérthetőbb, legintellektuálisabb keresztény apologéta. Akit hatalmas élvezet olvasni. Már amikor nem fájdalmas a magunkra ismerés.

Minden más a blogon. Ahogyan az lenni szokott.

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2023/11/17/c_s_lewis_es…

Fatma>!
C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

Annak ellenére hogy mindössze 70 oldal, elgondolkodtató ez az esszégyűjtemény. Csak azt sajnáltam hogy ilyen rövid, na meg talán lassabban is kellett volna olvasnom, minden gondolatot jól megrágva. Mindenképpen szeretném majd újraolvasni.

Himitsu P>!
C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

Örülök, hogy megláttam a polcon és kikölcsönöztem. Nagyon elgondolkodtató esszék vannak a kötetben, időnként újra és újra elolvastam egy-egy bekezdést, hogy jobban rögzüljön a tartalom. De egy párszor még át kell olvasnom, hogy teljesen biztosra menjek.:)
Olyan tanításokat ad át Lewis, amelyeket érdemes meghallgatni, megfontolni. Kár, hogy nem tanítják sem általános iskolákban, sem gimnáziumokban, ahol pedig helye lenne, mert szükség van rá.

Ugyanolyan jó volt olvasni, mint Peter Kreeft bácsi gondolatait, aki egyébként előszeretettel utalgat Lewisra, amikor csak teheti. Nem véletlenül. Nagyon szép gondolatai és bölcs meglátásai vannak, amiket öröm olvasni.:)
Szeretettel ajánlom! Ha valaki meg akarja érteni, hogy miért fontos az ima, miért szükséges és hogyan is lehetne megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, illetve „mihez kezdjünk Jézus Krisztussal”, az lapozza fel. :) Válaszokat fog találni.

padamak>!
C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

Jó kis olvasmányok! Könnyed, érthető, tömör. A hatból nem is emelnék ki egyetlen tetszőset sem, mindegyikből tanultam és formálódtam.
Sok ilyen esszét még – a szaklapokba és a szószékekre is!

Arabmókus>!
C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

Zseniális! Nagyon szeretem C.S.Lewis eszmefuttatásait! Ezek a rövid esszék igazán közérthetően fejtenek ki lényeges és aktuális témákat, melyeknél többször az volt a konklúzió magamban, hogy „nem gondoltam volna, hogy ez a cím ennyire mély rétegeket rejt és ilyen sokat lehet róla beszélni!” :)

Lummina P>!
C. S. Lewis: Esszék a kereszténységről

A vékonyka kötet hat esszét tartalmaz. Mindegyik jó volt, de nekem valamiért az első kettő tetszett a legjobban. Mindegyiket érdemes elolvasni, mert C. S. Lewis fejtegetései mindig nagyon különlegesek, és sokat segítenek, hogy jobban megértsük külső és belső világunkat! Bővebben: https://lumminaolvas.blogspot.com/2020/07/c-s-lewis-ess…


Népszerű idézetek

Fatma>!

Egyedüllétre, csöndre, magánszférára kiéhezett világban élünk – s ezért éhezünk az elmélkedésre és a valódi barátságokra is.

17. oldal, Tagság (Harmat, 2014)

2 hozzászólás
Fatma>!

Ha az egyes emberi lélek értékét pusztán önmagában tekintem, nem pedig Istennel való kapcsolatában, akkor a nullával egyenlő. Ahogyan Szent Pál írja, ha Isten az értékes emberért halt volna meg, akkor ez csupán hősi cselekedet lett volna, nem pedig isteni. Isten a bűnösökért halt meg. Nem azért szeretett bennünket, mert szeretetreméltóak vagyunk, hanem azért, mert ő a Szeretet.

27. oldal

2 hozzászólás
Fatma>!

A keresztény ember azt bocsátja meg, amire nincs mentség, mert Isten is azt bocsátotta meg nekünk, amire nem találhatunk egyéb felmentést.

58. oldal, A megbocsátásról (Harmat, 2014)

Fatma>!

A mindenség történetében valami tökéletesen új esemény játszódott le. Krisztus legyőzte a halált. A történelem során először kifeszítették azt az ajtót, amely mindeddig be volt zárva.

13. oldal

Lummina P>!

A végtelen bölcsességnek nem szükséges megmondanunk, hogy mi a legjobb, a végtelen jóságot fölösleges sürgetni arra, hogy tegyen jót. De különben is, Isten nem szorul rá semmire, amit az élő vagy élettelen véges létezők tehetnek.

68. oldal, 6. fejezet - Az ima hatékonysága (Harmat, 2014)

padamak>!

Ha elmentünk volna Buddhához, és megkérdeztük volna: „Te vagy Braman fia?”, akkor ezt válaszolta volna: „Fiam, te még mindig illúziókban élsz.” Vagy ha felkerestük volna Szókratészt, és megkérdeztük volna: „Te vagy Zeusz?”, kinevetett volna. Ha elmentünk volna Mohamedhez, és megkérdeztük volna: „Te vagy Allah?”, akkor először megszaggatta volna a ruháját, aztán leüttette volna a fejünket. Ha megkérdeztük volna Konfuciuszt, benne található-e a mennyország, valószínűleg így válaszolt volna: „Helytelenek azok a megjegyzések, amelyek nincsenek összhangban a természettel.” Azok az eszmék vitán felül állnak, amelyeket Krisztus mint nagy erkölcsi tanító hirdetett. De egyetlen nagy erkölcsi tanító sem állított olyat, mint Krisztus. Véleményem szerint az, aki ilyet tanít, vagy Isten, vagy elmeháborodott, aki olyan téveszmékben szenved, amelyek őrületbe kergették.

10. oldal - Mihez kezdjünk Jézus Krisztussal? (Harmat Kiadó, Budapest, 2014)

padamak>!

„Mihez kezdjünk Jézus Krisztussal?” Nem az a kérdés, hogy mi mit tudunk kezdeni vele, a kérdés kizárólag az, hogy ő mit szándékozik kezdeni velünk. Vagy elfogadjuk a történetet, vagy pedig elutasítjuk.

14. oldal - Mihez kezdjünk Jézus Krisztussal? (Harmat Kiadó, Budapest, 2014)

padamak>!

Isten törvénnyé tette önmagának, hogy erőszakkal nem változtatja meg az emberek jellemét. Ugyan meg tudja, és meg is fogja változtatni – de csak akkor, ha az emberek hozzájárulnak. Ilyen módon ténylegesen és valóságosan korlátozta saját hatalmát. Néha csodálkozunk rajta, miért járt el így, sőt azt kívánjuk, bárcsak ne tette volna. De nyilván úgy látta, hogy megéri. Mert minden kockázatával együtt inkább akar szabad lényekből álló világot, mint olyan emberek világát, akik gépiesen teszik a jót, csupán azért, mert nem tehetnek másként. Minél alaposabban belegondolunk a tökéletesen automatizált lények világába, azt hiszem, annál jobban belátjuk, mennyire bölcs az Isten.

48. oldal - „Az a baj „X”-szel…” (Harmat Kiadó, Budapest, 2014)

padamak>!

De fogadjuk el, hogy bennünk is rejlik olyan hiba, amelyen változtatnunk kell, mert különben meggátolja Isten hatalmát, hogy megmentsen bennünket az örök nyomorúságtól. Amíg ez a hiba benned marad, nem jöhet el számodra a mennyország, ahogyan a lefagyott orrú ember nem szagolhat kellemes illatot, nem élvezheti a zenét a süket. Nem arról van szó, hogy Isten a pokolra küld bennünket. Mindegyikünkben növekszik valami, ami mag lesz a pokol, ha csírájában ki nem szakítják. A helyzet igen komoly: adjuk át az életünket Istennek – még ma, még ebben az órában!

51. oldal - utolsó mondatok „Az a baj „X”-szel…” (Harmat Kiadó, Budapest, 2014)

padamak>!

Az ima: kérés. A kérés lényege pedig az, hogy vagy teljesítik, vagy nem – ebben különbözik a kényszerítéstől. S ha egy végtelen bölcs Lény hallgat a véges és ostoba teremtmények kéréseire, akkor néha teljesíti, néha visszautasítja kívánságaikat.

63. oldal - Az ima hatékonysága (Harmat Kiadó, Budapest, 2014)


Hasonló könyvek címkék alapján

Oscar Wilde: De Profundis
G. K. Chesterton: Igazságot!
Weöres Sándor: A teljesség felé
Adrian Plass: Kegyes kétbalkezes visszatér
Simone Weil: Ami személyes, és ami szent
Barsi Balázs: Az életszentség titka
Géron Porfírios: Áthoszi Porfíriosz atya élete
Brian Sibley: Árnyékország
Hanna J. Nagy – Goran Episcopus (szerk.): Véletlen
Derek Prince: Az önátadás kegyelme