Az ​emberiség felszámolása 6 csillagozás

avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra
C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása

„A ​pedagógusnak manapság nem az a dolga, hogy ritkítsa a dzsungelt, hanem sokkal inkább, hogy vizet fakasszon a sivatagban. A talmi érzelmek ellen a valódi érzelmi nevelés a helyes védekezés. Ha érzelmi diétára fogjuk és kiéheztetjük az ifjúságot, azzal csak könnyebb prédává válik a propagandisták számára, amikor útjába kerül: a lélek kiéheztetése megbosszulja önmagát,s a megkeményített szív nem jelent kijátszhatatlan védelmet a meglágyult fejjel szemben” – tűnődik a múlt század közepén írt esszéjében a jól ismert oxfordi irodalomprofesszor egy középiskolai tankönyv kapcsán.

Lewis a modern felfogás szerint pusztán az ember képzeletében élő, ám szerinte objektív értékek (mint például a jóság és a szépség) védelmében érvel ebben a művében. Úgy véli, hogy a világban létezik olyan univerzális értékrend, amely független a körüményektől és az egyéni véleményektől, s amelynek alapján az ember képes erkölcsi döntéseket hozni. Ezt Taónak nevezi el, s meggyőződése, hogy elvetésével… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1943

>!
Harmat, Budapest, 2007
104 oldal · ISBN: 9789639564848 · Fordította: J. Füstös Erika

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

bratan P>!
C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

Szerintem elkésünk. Felszámolták.

1 hozzászólás
deardurr >!
C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

Ez nagyon jó!
Igaz, az első két fejezetből nem sokat értettem, mert nem ismerem A zöld könyvecskét, amit C.S.Lewis jól lehúzott.
A harmadik fejezet így magában is teljes, szerintem. Nagyon furcsa, hogy még nyomtatásban megjelenik. Még.

Daniel_U_K>!
C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

Érdekes és nagyszerű könyv. Bár úgy illik nekifogni, hogy az ember tudja, ez egy főleg elméleti könyv, elmélkedés arról, hogy hova halad a világ, és hogyan teszi ezt.
Ha az ember elhiszi – és felháborodik azon – hogy ez a könyv csupán a „zöld könyvecske” hatására írodott, az ostobaság. Az csak az utolsó csepp volt a pohárban, mely így kiömlesztette C.S.Lewis addig a fejében forgolodó gondolatait a mai oktatásról és értékrendről.
Jó volt olvasni, mert már átrágtam magam az író regényein, s sokban megjelennek ezek a gondolatok, és talán a legjobban a Rettentő erőben puposodnak ki. Ez a két könyv párban olvasva jó, kiegészítik egymást. Aki olvasta a Rettentő erőt, annak ajánlom, hogy olvassa el ezt is, hiszen az elméleti hátterét tökéletesen elmagyarázza és érthetőbé teszi. Ám ha valaki csak ezt olvasta el idáig, álljon neki a Rettentő erőnek is, mert megláthatja, hogy ezek a tanok hogyan müködik a valóságban.
Szóval összegezve, C.S.Lewis nagy precizitással építette fel e könyvet, az általa megfogalmazott problémák és helyzetek ma is léteznek, majdnem ugyanolyan formában, ugyanarra haladva. Az iskolarendszer elvei is kísértetiesen hasonlítanak a maihoz: az író által felkínált megoldások szintén működnének itt is. Jó látni azt, hogy nem csak a problémát fogalmazta meg, hanem a helyes utat is.
Végezetül számomra nagy élmény volt együtt olvasni a fent említett könyvvel, bárcsak lennének hasonló párosok is.

zogmund>!
C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

Tipikus Lewis -os, a végére egyre bonyolultabb a gondolatmenet ami egyszerű felvetésből indul.
Viszont nagyon aktuális napjainkban, ha másért nem hát a „népbutítás” -on és annak okozatai, céljain való elgondolkodás végett.


Népszerű idézetek

deardurr >!

Az, ami a Természet vereségének tűnt, nem volt más, mint taktikai meghátrálás.

68. oldal, Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

Daniel_U_K>!

Ha ezt az utat választjuk, máris nyilvánvalóvá válik egy lényeges különbség a régi és a mai oktatás között: ahol a régi kezdeményezett, ott a mai pusztán „kondicionál”. A régi úgy viszonyult a diákokhoz, mint ahogy a madárszülők viszonyulnak a fiókákhoz, amikor repülni tanítják őket. A mai ezzel szemben inkább úgy viszonyul hozzájuk, mint ahogy a baromfitartó a kiscsirkéhez: olyanná alakítja őket, amilyennek ő kívánja, s azoknak sejtelmük sincs terveiről.
Röviden: a régi egyfajta átörökítés – az ember emberségre tanítja a másik embert –, az új pusztán átalakítás.

26-27. oldal

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

Nikoletta_Zelda_Duka>!

Hátborzongató az a természetesség, ahogy eltávolítjuk a
szervet, de működésére továbbra is számítunk.
Mellkas nélküli embereket gyártunk, de erényességet és vállalkozó szellemet várunk el tőlük.
Legyintünk a becsületre, de meglepődünk, amikor árulókra bukkanunk köreinkben.
Saját kezűleg heréljük ki a lovakat, majd szaporodásra
buzdítjuk őket.

29. oldal

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

deardurr >!

Én úgy értelmezem, hogy amikor tökéletesen analizáltunk valamit, majd pedig fölébe kerekedünk, és saját céljaink szolgálatába állítjuk, akkor természeti szintre redukáljuk – abban az értelemben, hogy mindenféle értékítéletet felfüggesztünk, végső okát (már ha létezik) figyelmen kívül hagyjuk, és pusztán mennyiségi szempontok szerint értékeljük.

70. oldal, Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

deardurr >!

Nem „láthatunk át” mindenen a végtelenségig, hiszen az „átlátásnak” az lenne a lényege, hogy valamit meglássunk, észrevegyünk. Az még rendjén van, ha az ablak átlátszó, hiszen mögötte az utca, a kert nem az.

80. oldal, Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

>!

Keresztüllátni mindenen olyan, mintha egyáltalán nem is látnánk.

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

deardurr >!

„Az ember elbánt a Természettel” – hallotta az egyik ismerősöm valakitől nemrégiben. Az adott helyzetben a szavaknak volt valami tragikusan szép jelentésük: az illető tuberkulózisban haldoklott.

55. oldal, Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

deardurr >!

Csakhogy a Tao módosítására kizárólag az azon belül elhelyezkedőknek van felhatalmazásuk. Ezért mondja Konfuciusz: „Akik különböző úton járnak, nem adhatnak egymásnak hasznos tanácsokat.” Ezért mondja Arisztotelész, hogy az etika tanulmányozása csak azok számára hasznos, akik jó nevelést kaptak; a Taón kívül eső, erkölcs nélküli ember szemei elől már e tudományág kiindulópontja is rejtve marad. Ezért mondatott meg: „ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott”, és „aki pedig nem hisz, elkárhozik”. Míg nem alapvető kérdésekben valóban hasznos lehet a nyitottság, az elméleti vagy gyakorlati ész alapjaival kapcsolatban egyenesen ostobaságnak tűnik. Ha pedig valaki mégiscsak nyitott marad ezekben a kérdésekben, akkor legalább a száját tartsa csukva! A lényeghez ma már úgysem tudna semmit hozzátenni. A Tao keretein kívül sem a Tao, sem semmi más kritikájának egyszerűen nincs létjogosultsága.

50. oldal, Az út

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

2 hozzászólás
deardurr >!

Milyen értelemben is bír egyre nagyobb hatalommal a Természet fölött az ember?
Vegyünk három tipikus példát: a repülőgépet, a rádiót és a fogamzásgátlót. Civilizált államban, békeidőben bárki, aki meg tudja fizetni, bármelyiknek hasznát veheti. Ám azt nem állíthatjuk, hogy ilyenkor az ember saját, egyéni hatalmát gyakorolja a Természet fölött. Attól, hogy fizetek valakinek a szállításomért, magam még nem számítok erős embernek. A három közül bármelyiktől vagy akár valamennyitől megfoszthatnak azok, akik rendelkeznek vele, vagy akik engedélyezik forgalmazásukat, a nyersanyagok tulajdonosai vagy maguk a gyártók. Amit „az ember hatalmának” nevezünk, az jelen esetben bizonyos személyek hatalmát jelenti, amiből az ő engedélyükkel profitálhatnak mások. A repülőgép és a rádió működésében megnyilvánuló erőknek az ember legalább annyira kiszolgáltatottja vagy elszenvedője, mint birtokosa – hiszen akár bombázás vagy propaganda célpontjává is válhat. A fogamzásgátlók esetében pedig – milyen paradox helyzet – a jövőbeni lehetséges generációk válnak az élők kezében lévő hatalom kiszolgáltatottjává, szenvedő alanyává. A fogamzásgátlás miatt egyszerűen megtagadjuk tőlük az életet; a szelektív szaporodás eszközeként használt fogamzásgátlás beleegyezésük nélkül alakítjuk őket olyanná, hogy megfeleljenek egy adott generáció éppen aktuális kívánalmainak. Ebből a szemszögből viszont az, amit úgy nevezünk: „az ember uralma a Természet fölött”, nem más, mint bizonyos emberek uralma embertársaik fölött, a Természet kihasználása révén.

57. oldal, Az emberiség felszámolása

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra

1 hozzászólás
Daniel_U_K>!

Fejméretük tehát nem nagyobb az átlagosnál: pusztán az alatta elhelyezkedő, elsorvadt „mellkas” láttatja annak.

29. oldal

C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása avagy Elmélkedések az oktatásról, különös tekintettel a felsőbb osztályokban folytatott irodalomtanításra


Hasonló könyvek címkék alapján

Weöres Sándor: A teljesség felé
Hajnal Zoltán – Háló Gyula – Papp Dániel – Sinka Csaba – Várady Endre (szerk.): Áhítat 2016
Max Lucado: Kegyelem itt és most
Kocsis Fülöp: Horgony, mely a függöny mögé ér
Barsi Balázs: A szeretet misztériuma
Barsi Balázs: Az életszentség titka
Efraim testvér: Keresztút
Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája
Baán Izsák: Csendhez szokott szív
Barsi Balázs: Krisztus békéje